Könyvek
Boldogult úrfikoromban
Krúdy Gyula írói alakja a magyar
belletrisztika sokszínű, parcellákra tagozódó területén úgy helyezkedik el,
mint az egyedülálló, sudár és büszke jegenye az országúton. Mintha ahhoz
hasonló társtalanság jellemezné, ami annakidején, a konzervatív és modern
festői csoportosulások közt Mednyánszky László bárót, e kellően máig sem
értékelt festőpoétát jellemezte. Krudy Gyula nem tartozik a régiekhez, jóllehet
képzeletének dús ereje és hangjának mesélő tónusa alapján egyenest Jókai
rokonának nevezhető s
nem tartozik a kimondottan újakhoz sem, akik műveik előtt esztétikai dogmákat
küldenek harcba. Krudy reprezentáló értéke az utolsó harminc esztendő magyar
irodalmának, a nélkül , hogy kisajátíthatná a maga
számára irányzat, izmus, divatos jelszó és a boldogulást a szoros tömörülés
elvében találó klikk. Amit reprezentál: törzsökös magyarság, amely nem tud, de
nem is akar más lenni s az írásművészetnek a lélek rezdüléseiben, a képek
rajzában, a hang modulációiban rejlő szépsége.
Akik Krudy Gyulát, az embert nemcsak
fényképről ismerik, azt mondják, hogy ő ifjúságától kezdve nem igen igyekezett
idegeit óvatos beosztással tartalékolni, a későbbi évek számára. Pesti
letelepedésében is hű maradt a nyírségi vidám magyarok virtusiahoz, a dzsentrik
és áldzsentrik asszonyt, ételt-italt, nótát és az „ördög bibliáját” kedveli
életfelfogásához, amely szívesen varázsolja nappallá az éjszakát. Egyszerűbben
szólva, ez azt jelenti, hogy sokat élt. Ehhez a megállapításhoz azonban, amely
tagadhatatlan tényt szögez le, mi hozzáfűzhetjük az alkotó munkának ugyancsak
tagadhatatlan, szívvel és ideggel végzett lázas tényét. A „sokat élő” Krudy
Gyula, aki igen helyesen, megízlelt mindent, amit az emberi örömök és passziók
irizáló poharában nyújtott feléje a valóság: egyszersmind sokat, sőt rengeteget
dolgozott. Az eredménye ennek az életnek és munkának: egész világ, kötetekbe
zárva, novellák és regények lapjain, újságcikkek soraiban. Mennyi alak és
történet, mennyi tanulság, a nélkül, hogy ex cathedra
hangzana, mily különös figurák és izzó szívek, mennyi bősége a hangulatoknak és
a muzsikáló szónak! Elsorolni lehetetlen, hogy ki mindenki és mi minden van
együtt, kering, jön-megy, beszél, vigad és búsul e Krudy-könyvekben, amelyek a
kisváros és nagyvilág, a szabolcsi kúriák, felvidéki tájak és pesti házsorok
romantikáját úgy csillogtatják előttünk, a bajadér a fátyoltáncot.
Krudy Gyula az élet írója, de azé az életé, amely
embereivel, dolgaival, erkölcsivel és tempójával már a múltat jelenti, vagy
legalább is búcsúzva tőlünk tűnik a látóhatárról. Krudy ezeket az utolsó
üdvözleteket fogja fel és adja át számunkra keretbe foglalandó, megőrzendő
örökségként. Az apák oly fia ő, aki a fiúk érdekében emlékeztet az apákra.
Legújabb regénye is ily megörökítése az egyre messzebb kerülő, sőt már
eloszlott élet tüneményének. A regény címe: Boldogult úrfikoromban... Ami tröténik benn, az csak annyi, hogy a Pestre vetődő
szepességi tanítókisasszony, Vilmosi Vilma és a szintén szepességi kalandos
természetű alszolgabíró, Podolini Lajos, különösebb bonyodalom nélkül egymásé
lesznek. Mesének nem új és nem sok, de a regényben nem ez a lényeg, hanem
minden, amit a Bécs városához címzett királyutcai vendéglő
asztaltársaságának tagjai, állandó vendégei adnak elő és idéznek fel. Vilma és
Lajos margitszigeti barátjukkal az utolsó királyutcai omnibuszon állítanak be
ebbe a patinás vendéglőbe, ahol mindenki „boldogult úrfikoráról”, illetve
ifjúkoráról tart előadást. Erről beszélnek az asztaltársaságban hercegként,
lovagként, tábornokként és szerkesztőként emlegetett férfiak, erről beszél a
trafikos, borbély, a főpincér s miközben folyik a szó, a bor és öreg valcer
zendül fel a kopott zongorán: az emlékek fényénél feltámad és kivirágzik a
pesti élet kilencvenes éveinek színe, eleganciája, levegője, szokásai és
érdekes emberei, Ferenc József Budapestje. Krudy Gyula regénye az Athenaeum
kiadásában jelent meg.
Di[ószeghy
Miklós]
(Budapesti Hírlap,
1930/90. /április 20./ 51. p.)