Az arany meg az asszony

A letűnt magyar élet színeit és ízeit, nyírségi udvarházak, családi albumok, budai sikátorok és mélypincék titkait jelenné varázsoló Krúdy Gyula szövegére készült az az egyfelvonásos opera, amely az évad második magyar újdonsága az Operaházban. A dús hagyatékban, amely Krúdy Gyula nevét szépirodalmunk legeredetibb szellemei közt őrzi: a novellák és regények közt ez a kis játék ritkaságszámba megy, mert drámai formában képviseli az álomszerű történetek írójának zsenijét. Lehet harminc éve, hogy megírta Krúdy. Az operatémát kereső Kenessey Jenő egy régi kiadvány lapjain bukkant rá. Költői szépsége és érdekessége megragadta s munkára ösztönözte. Az arany meg az asszonyból így lett operalibretto s Krúdyból, aki a muzsikáló mondatok mestere volt, de életében talán egyszer sem fordult meg az operai nézőtéren: társszerző az Operaházban.

Lőcse utcáin még ma is akadnak oly, XVI. századból való polgárházak, vaspántos kapukkal, boltozatos mennyezetekkel, amelyeknek egyikében Krúdy képzelete ezt a nemesen fanyar fölényű kamarajátékot lepergeti. Egy öregedő, sok vihart látott kalmárról van szó, aki büszke polgári öntudatára, de még inkább a világ minden kincsénél többre tartott fiatal feleségére. A kincs, a szép kalmárné azonban ezt a biztonságos jómóddal fűszerezett kultuszt unalmasnak tartja s romantika után mereng. Ez meg is jelenik a szintén fiatal zsoldoskapitány képében, aki úton van s éjszakai szállást kér. Az asszonynak azt meséli, hogy már az ablaknál látva, fellángolt érte s amikor a jó kalmár kaput megy nyitni a zsoldostiszt társainak, két vándorszínésznek: visszatérve a „kincset” a kapitány karjaiban találja. Kardra az öregedő kalmár nem állhat ki a délceg zsoldoskapitánnyal, de tőrbe csalja: mialatt a két színész komédiázik, aranyat olvaszt. A kapitányt elragadja a pénz ördöge, az asszony már nem kell neki, ám amint mohón teletömi zsebeit, megjelenik a titokban értesített városi őrség s az aranyról lelepleződik, hogy hamis. A kapitányt tömlöc várja, a kalmár bölcs rezignációval, s az asszony azzal a kiábrándító tanulsággal tér nyugovóra, amelyre néhány marék arany tanította meg.

Az Operaház fiatal karmestere. Kenessey Jenő néhány apró epikus részlet elhagyásával, egyébként változtatás nélkül, „szórói-szóra” zenésítette meg Krúdy elgondolkoztató s feszült légkört árasztó szövegét. Munkáját kulturáltság, elsőrangú mesterségbeli tudás, harmóniai változatosság, dallamszövő készség jellemzi. Mindjárt kezdetben találó hangok törnek elő zenekarából, amelynek a drámai és lírai mozzanatok mellett a komikumra is vannak kifejező színei. Olykor egy-egy hangképlet Bartókra, a késői Puccinire emlékeztet, de ez múló pillanatként nem érinti a lényeget: a zene egyéni és rokonszenves, mert őszintének ható értékeit, amelyek a „mindenáron” való újszerűséget ép úgy nem erőszakolják, mint ahogy kerülik a közhelyszerűséget. A szöveggel összefüggő okokból élénk szerephez jut a parlandó-stílus, két helyen azonban széles dallamegység szerkesztésére nyílik alkalom s Kenessey leleménye tud élni az alkalommal: a zsoldoskapitány által énekelt balladánál, amelyet a két komédiás rögtönözve játszik meg s az arany rontóerejéről szóló kvintettnél. Az új magyar dalmű frontján Az arany meg az asszony számottevő gazdagodás.

Az asszony, a kalmár, a zsoldoskapitány szerepében Osváth Júlia, Koréh Endre, Rösler Endre az operai alakítóművészet pompás triója. Mesteri ripacsfigura Komáromi és Laurisin. A szerző által vezényelt előadás rendezője Nádasdy Kálmán, a stílusos díszletet Oláh Gusztáv tervezte.

DÖMÖTÖR ISTVÁN

(Új Idők, 1943/21. /május 22./ 615. p.)