Egy nagyméretű pályakép alapjai

Katona Béla: Krúdy Gyula pályakezdése

A magyar irodalomtörténetírás nagy adósságai között mindmáig számottevő a Krúdy-életmű tudományos megalapozottságú értékelésének hiánya. Méltatásokban ugyan nincs hiány, de ezek rendkívül vegyesek, s ha a legjobbak túl is lépnek az íróról szóló legendák sekélyességén, leginkább csak rendszerezettebb feldolgozásra ösztönöznek. Nyomukban újra kérdések fogalmazhatók, amelyekre valószínűleg csak egy olyan monográfia adhatná meg a választ, amelyik a korabeli magyar és európai próza környezetében tudná vizsgálni a filológiailag is alátámasztott gazdag életművet. Katona Béla könyve ennek az egész Krúdy-életműre kiterjedő monográfiának a lehetőségét és ígéretét tartalmazza.

A korábbi méltatások az érett művek felől közelítették meg az író munkásságát, és így kísérelték meg felfejteni Krúdy különleges világának tartalmi és formai jegyeit. Értékelték hőseinek jellemét, a századforduló nyugtalan korérzését közvetítő, zenei fogantatású stílusát, rámutattak magatartásának mélyén rejtőző dezillúziójára és romantikájának kritikai zaklatottságára. Hiányzott azonban az írói magatartás eredőinek rendszerezése. Katona Béla éppen ezt pótolja, az egyedül lehetséges módon, Krúdy pályakezdésének bemutatásával.

Ez a dicsérendő alapossággal és fegyelemmel megírt könyv azokat a határokat veszi sorra, amelyek az induló Krúdy szemléletét formálták. A szabadságharcos emlékek ugyanúgy elhatároló élmények voltak, mint Nyíregyháza kitörési vágyaikat érlelő kisszerűsége a múlt század végén, vagy a történelmi érzékenységet kifejlesztő Podolin, és a természeti szépségekben bővelkedő szepességi táj. Mindezek alapvetően kifinomították az újságírás robotjában egyre, inkább elfáradó Krúdy menekülési szándékait, s ha első írásai a századvég városi-polgári irodalmának sodrásában fogantak is, a korai realista-naturalista tendenciákat hamarosan a dezillúziót kifejező romantikus és lírai színeződések váltották fel. Zola után ekkor már Turgenyev volt a mintakép, és bár az orosz író líraisága inkább csak felszabadította a Krúdyban rejlő írói hajlamokat, hatása mégis fontos, mert ez a hangváltás tematikai változásokat is jelentett. A korai novellák és az első regények kritikai hangját már a dzsentri-életforma hanyatlásához igazodó rezignáció és a romantikus-idilli hangulatok oldották fel. „Hogy ennek az irányváltoztatásnak mik voltak az okai, s milyen új eredményeket hozott az író fejlődésében, előrelépést jelentett-e vagy csak kényszerű kitérést, annak vizsgálata kétségtelenül a Krúdy-filológia egyik izgalmas kérdése – írja Katona Béla –, de már túlmutat vállalt feladatunkon. Ez már voltaképpen egy következő könyv problémaköréhez vezetne.” Az író pályakezdéséről írott műve alapján ezt a következő könyvet éppen Katona Bélától várjuk.

A szerző rendkívül gazdag anyagot vonultat fel ebben a műben, s ezt nemcsak a Krúdy-filológia eddigi tévedéseinek kiigazítására tudja felhasználni, de nagy hozzáértéssel alkalmazza azoknak a fejtegetéseknek a dokumentálására is. amelyekben Krúdy Gyula művészi fejlődését kíséri nyomon. Az írói tematikának és stílusnak ez az aprólékos és megbízható bemutatása megmutatkozik Krúdy első novelláinak és regényeinek elemzésekor is. Itt azonban szívesen láttunk volna szélesebb kitekintést a századvég prózájára. Mert a realista-naturalista kezdeményezések viszonylagos értéküket éppen más írói alkotásokkal történő összevetésükben mutatták volna meg. Így talán még szembetűnőbb lett volna, amit Katona Béla hitelt érdemlően bebizonyít, hegy Krúdy Gyula pályáján a Mikszáth-hatást jelentős önálló kezdeményezés előzte meg. (MTA, Irodalomtörténeti Füzetek, 1971.)

E. NAGY SÁNDOR

 

(Napjaink /Miskolc/, 1972/12. /december/ 11. p.)