Egy
nagyméretű pályakép alapjai
Katona Béla: Krúdy Gyula pályakezdése
A magyar irodalomtörténetírás nagy adósságai között mindmáig
számottevő a Krúdy-életmű tudományos megalapozottságú értékelésének hiánya.
Méltatásokban ugyan nincs hiány, de ezek rendkívül vegyesek, s ha a legjobbak
túl is lépnek az íróról szóló legendák sekélyességén, leginkább csak
rendszerezettebb feldolgozásra ösztönöznek. Nyomukban újra kérdések
fogalmazhatók, amelyekre valószínűleg csak egy olyan monográfia adhatná meg a
választ, amelyik a korabeli magyar és európai próza környezetében tudná
vizsgálni a filológiailag is alátámasztott gazdag életművet. Katona Béla
könyve ennek az egész Krúdy-életműre kiterjedő monográfiának a lehetőségét és
ígéretét tartalmazza.
A korábbi
méltatások az érett művek felől közelítették meg az író munkásságát, és így
kísérelték meg felfejteni Krúdy különleges világának tartalmi és formai
jegyeit. Értékelték hőseinek jellemét, a századforduló nyugtalan korérzését
közvetítő, zenei fogantatású stílusát, rámutattak magatartásának mélyén rejtőző
dezillúziójára és romantikájának kritikai zaklatottságára. Hiányzott azonban az
írói magatartás eredőinek rendszerezése. Katona Béla éppen ezt pótolja,
az egyedül lehetséges módon, Krúdy pályakezdésének bemutatásával.
Ez a
dicsérendő alapossággal és fegyelemmel megírt könyv azokat a határokat veszi
sorra, amelyek az induló Krúdy szemléletét formálták. A szabadságharcos emlékek
ugyanúgy elhatároló élmények voltak, mint Nyíregyháza kitörési vágyaikat érlelő
kisszerűsége a múlt század végén, vagy a történelmi érzékenységet kifejlesztő Podolin, és a természeti szépségekben bővelkedő szepességi
táj. Mindezek alapvetően kifinomították az újságírás robotjában egyre, inkább
elfáradó Krúdy menekülési szándékait, s ha első írásai a századvég
városi-polgári irodalmának sodrásában fogantak is, a korai realista-naturalista
tendenciákat hamarosan a dezillúziót kifejező romantikus és lírai színeződések
váltották fel. Zola után ekkor már Turgenyev volt a mintakép, és bár az orosz
író líraisága inkább csak felszabadította a Krúdyban rejlő írói hajlamokat, hatása
mégis fontos, mert ez a hangváltás tematikai változásokat is jelentett. A korai
novellák és az első regények kritikai hangját már a dzsentri-életforma
hanyatlásához igazodó rezignáció és a romantikus-idilli hangulatok oldották
fel. „Hogy ennek az irányváltoztatásnak mik voltak az okai, s milyen új
eredményeket hozott az író fejlődésében, előrelépést jelentett-e vagy csak
kényszerű kitérést, annak vizsgálata kétségtelenül a Krúdy-filológia egyik
izgalmas kérdése – írja Katona Béla –, de már túlmutat vállalt feladatunkon. Ez
már voltaképpen egy következő könyv problémaköréhez vezetne.” Az író
pályakezdéséről írott műve alapján ezt a következő könyvet éppen Katona Bélától
várjuk.
A szerző
rendkívül gazdag anyagot vonultat fel ebben a műben, s ezt nemcsak a Krúdy-filológia
eddigi tévedéseinek kiigazítására tudja felhasználni, de nagy hozzáértéssel
alkalmazza azoknak a fejtegetéseknek a dokumentálására is. amelyekben Krúdy
Gyula művészi fejlődését kíséri nyomon. Az írói tematikának és stílusnak ez az
aprólékos és megbízható bemutatása megmutatkozik Krúdy első novelláinak és
regényeinek elemzésekor is. Itt azonban szívesen láttunk volna szélesebb
kitekintést a századvég prózájára. Mert a realista-naturalista kezdeményezések
viszonylagos értéküket éppen más írói alkotásokkal történő összevetésükben
mutatták volna meg. Így talán még szembetűnőbb lett volna, amit Katona Béla
hitelt érdemlően bebizonyít, hegy Krúdy Gyula pályáján a Mikszáth-hatást
jelentős önálló kezdeményezés előzte meg. (MTA, Irodalomtörténeti Füzetek,
1971.)
(Napjaink
/Miskolc/, 1972/12. /december/ 11. p.)