MARGITSZIGETI KÉPESLAP

 

Írta Farkas Imre

 

Azt mondta valaki a múltkor:

— A Margitszigeten lehetne megvalósítani Budapest legszebb és legnagyobb gyermekjátszó­terét.

— Hol?

— Hát a nagy fáradsággal és költséggel megépített lovaspóló-pályán. Ennél szebb, egészsége­sebb környezet, tágasabb szabad tér valóban nem kínálkozik játszótér számára.

Leírom ezt az ötletet, most tavasszal, amikor már virágpom­pában állanak a fák és meg­szólalnak a sárgarigók és lábujj­hegyen jár a Múlt a szigeten!

A Margitsziget mindig kedves tartózkodási helye volt az írók­nak, művészeknek. A tölgyek Arany János mellszobrára borul­nak, a virágok a »Virágok« köl­tőjének szobra körül mosolyognak. Juhász Gyula »Margitsziget« című versének egy sora így szól: »Itt sétált szivarozva Bródy Sán­dor!« És itt élt visszavonulva könyvei közt, fejedelmi gőgjében a nagyszerű Szomory Dezső. A sziget uralkodójának tekintette magát.

 

*

 

Néha kitüntetett megszólításával egy-egy földi halandót, sőt olykor leveleket is kibocsátott. Amikor például Harsányi Zsoltot a Színpadi Szerzők elnökévé vá­lasztották, Szomory levelet inté­zett hozzá, üdvözletei mellett az­zal a komoly intelemmel, hogy maradéktalanul teljesítse köteles­ségét főleg a külföldi írói tantiémek bevasalása tekintetében.

A levél aláírása ez volt: »Eme levelet tetszett királyi kegyünk­ben kibocsátani a Nyulak Szige­tén, a huszadik század harmadik évtizedében.«

 

*

 

Krudy Gyula is őslakója volt a Margitszigetnek. Ez a nagyszerű bohém, félrehajtott fejével, komoly mosolyával úgy odatarto­zott a szigethez, akár az a híres nagy nyárfa az Ybl-fürdő gyep­ágyában. Milyen kár, hogy mind a ketten kidőltek.

Egy alkalommal Krudy akkor ment be a városba a Szigetről, amikor rendes körülmények kö­zött meg szokott volt érkezni. Hajnalban. A szanatóriumból, ahol a várandós felesége feküdt, értesítették, hogy a gyerek órá­kon belül megszületik.

Szép Ernő, a hűséges barát, nyugtalanul várta Gyulát a sziget útjain. Végre feltűnt a konf­lis, amely hozta.

— Nos?

— Megszületett. Leánygyermek.

Szép Ernő a garszonok szak­értelmével kérdezte:

Megmértétek?

Igen.

Mennyi?

Krúdy arca széles, kedves mosolyra húzódott. Azt felelte:

— Négy liter és két deci.

 

(Világ, 1946/295. /május 21./ 2. p.)