Irodalmi szemle

Írta: Féja Géza

Krúdy Gyula

Krúdy Gyula prózája tiszta zene. Ezért olyan lazák a regényei, ha egészben nézzük őket. Gondoljuk el, hogy valaki végigmuzsikálja magányos napjait. Fölszállanak benne az emlékek s nyomukban tarka egymásutánban zengik a húrok az elmúlt napokat, vígan, búsan álmodozón, így keletkeznek Krúdy Gyula regényei. Olyan muzsika az övé, amelyet a magyar vidék életének zengései teremtettek. Megtaláljuk benne a tücsökdalt, az aratók nótáit, szüreti mámorok kurjantását, a kályhában búgó téli szelet, országút melletti korcsmák harsogását és poros búcsúsok zsolozsmáit.

Krúdy Gyula a mesebéli magyar utazó, úgy tetszik, hogy ennek az országnak minden zeg-zugát bejárta, a palotákat és kúriákat, hiszen feledhetetlen krónikákat írt a „tegnapok ködlovagjairól”, mintha egy egész évszázad reá bízta volna titkait. Ismeri a falvakat és a tanyákat, a népszokásokat és babonákat, a vidéki ünnepnapokba és hétköznapokba, az aratásba és szüretbe elosztott poézist és szépséget. Olyan tökéletes miniatűröket írt néhány esztendeje róluk, hogy igazán érdemes volna összegyűjteni.

Különösképpen jártas azokon a helyeken, ahol az emberek vigadni szoktak, elrúgják álarcaikat, vallomásokat, meséket és legendákat húznak elő szívük lelakatolt sarkaiból. Újabban még gasztronómiai novellákat is ír, konyhák és korcsmák ízeiről, illatáról, örömeiről, és csömöréről mesélget.

Legújabb könyve a „Boldogult úrfikoromban”, fáradtabb írásai közé tartozik. Eredeti, tarka kedélye itt sem hagyja cserben, de távolról sem elsőrangú munkái közül való ez a könyv.

Krúdynak is válogató, gyűjtögető kritikára volna szüksége s egy igazán jól rostált gyűjteményes kiadásra, hogy egy darabban élvezhessük.

[...]

(Előőrs, 1930/17. /április 26./ 5. p.)