A TITKOS LAKÓ
Kellér Andor könyve
EMLÉKEK,
ÉLMÉNYEK — újraidézése a tűnő, lebegő múltnak. Visszatekintés írókra, festőkre,
elhunyt pályatársakra. Visszatekintés az idő által betemetett ifjúságra. Egy
el nem készült emlékirat töredékeit, forgácsait olvassuk. Az egykori
művészvilág, a Fészek- és az Otthon-kör bohémes, zaklatott, néha egyenesen polgárriasztó
légköre elevenedik meg előttünk a kis tárcák, esszék, emlékezésszilánkok
egymásutánjából. Foltok egy letűnt, Atlantiszként elsüllyedt életszférából.
Kellér
ismert írói erényeit — szellemes, játékos iróniáját, előadása könnyed
eleganciáját, humora pesties veretét — a kötet legkiemelkedőbb írásaiban most
is élvezzük. Egyebet azonban nemigen. Az ilyen vallomásos emlékezésekből
ugyanis korra, alkotókra jellemző vonásokat, de legalább egy-egy új színt,
lényeges mozzanatot várunk. Amit addig tudtunk, az új tálalásban már nemigen
érdekes.
Nos,
Kellér járatos az írók magánéletében, egykori szívviszonyaiban, ismeri hétköznapjaikat.
Tudja és megírja, hogy kivel, hol s meddig lakott az író, mit evett reggelire,
szerelmeivel hogyan s milyen végszavakkal szakított. Író hálóruhában. A
háztartás gondjaiban, pénzkölcsönzőnél, jobb esetben az ügetőn, de majd mindig
zsetonpengés után. Nem túlságosan szuggesztív látvány. Még négy évtized
megszépítő emlékfátyolán át sem.
MEGTUDJUK,
hogy Nagy Lajos hajnalban járt haza, hogy nagyot hallott, de ezt ügyesen
leplezte. Kedvelte viszont az amerikai mogyorót. Zsolt Béla sose találta a
zokniját s éjjelre bezárta a ruhásszekrényét. A nagy Krúdy Gyula egyszer a
szerző fejéhez vágott egy borosüveget. Hála istennek ez nem talált. Marhahúst
szeretett fogyasztani, tormával. De a borjúpörköltet se vetette meg. Reggelire
rendszerint egészen híg rántottát evett. Édességet sose. A kocsmárosok
respektusát nem írói tehetsége, hanem gyorsan ütő óriási tenyere révén szerezte
meg. Halála idején a villanyt lakásából — tartozása miatt — kikapcsolta az
Elektromos Művek.
Értesülünk
arról, milyen agyafúrt manőverekkel szerzett pénzt Cholnoky László és Somlyó
Zoltán. Hogy Bródy Sándor bútorait a kétségkívül ügyes
Buchheit asztalossal készíttette el. S az is megmarad az utókor számára, hogy
Szép Ernő, az Irka-firka
költője,
milyen könnyű szívvel nyerte el tisztes családapáktól utolsó fillérüket.
Nem
túlságosan fontos adalékok ezek. S az író emlékező attitűdjében van valami
hivalkodó. magamutogató jólértesültség, benfentesség, intim-pista íz. A
művészek, alkotók hózentrágere vagy gázszámlája semmivel sem vonzóbb, mint más
halandó embereké. Tagadhatatlan: a pletyka is lehet része az irodalomnak. Nagy
emberek papucsban: sajátos fénytörés ez. De ekkor a ,,papucs” adjon hozzá
valami lényegeset a nagy ember képmásához, különben csak feleslegesen,
hiábavalóan kicsinyítette őt. Sajnos, ez a gyengéje Kellér emlékezései nem kis
részének.
MAI
PILLANATOK címmel, a kötet másik része apró pillanatfelvételeket közöl a jelen
Budapestjéről. Az élet, a valóság. az emberi együttélés formáinak
megváltozását próbálja tetten érni, az elmúlt tizenhét esztendő alatt
végbement átalakulást eredményeiben felmutatni. Frissítő sugárzást érez a mai
levegőben, s ezt a sugárzást óhajtja apró történeteiben megörökíteni.
Elevenebbek s főleg tartalmasabbak ezek a pici tárcacikkek, mint a múltban
tallózó írások. Az
írói
látás érzik bennük, az író figyelő, a jellegzetest kiválasztó tekintete.
Megannyi novellatéma — a napi igényű tárca, kroki, miniatűr műfajába
zsugorítva. A megválogató szerkesztés azonban ebben a részben feltűnően
hiányzik: a legkülönfélébb témájú, tónusú, sőt, műfajú írások kerülnek egymás
mellé. Lélekrajzi erejű, tömörségükben értékes írások mellett, efemerjellegű
újságszösszenetek állanak. A napjainkban elterjedt tegeződésről szóló tárca
mellé lírai hangvételű nekrológ kerül, az Ernster Dezsőről írott rövid rajz humoreszkek
társaságában foglal helyet. Így ez a ciklus — pestiesen szólva — „vegyesfelvágottá”
alakul.
A
KÖNYVNEK közönségsikere bizonyosan lesz. Nem hiszem azonban, nem akarom
hinni, hogy Kellér Andor, az Író a toronyban alkotója beérné
ennyivel. Ezúttal aprópénzzel próbált
kielégíteni bennünket, ő, aki már több ízben bankókkal fizetett. (Magvető)
FENYŐ
ISTVÁN
(Élet és Irodalom,
1962/17. /április 28./ 6. p.)