A TITKOS LAKÓ

Kellér Andor könyve

EMLÉKEK, ÉLMÉNYEK — újraidézése a tűnő, lebegő múltnak. Visszatekintés írókra, festőkre, elhunyt pályatársak­ra. Visszatekintés az idő által betemetett ifjúságra. Egy el nem készült emlékirat töredé­keit, forgácsait olvassuk. Az egykori művészvilág, a Fészek- és az Otthon-kör bohémes, zaklatott, néha egyenesen pol­gárriasztó légköre elevenedik meg előttünk a kis tárcák, esszék, emlékezésszilánkok egymásutánjából. Foltok egy letűnt, Atlantiszként elsüllyedt életszférából.

Kellér ismert írói erényeit — szellemes, játékos iróniáját, előadása könnyed eleganciáját, humora pesties veretét — a kötet legkiemelkedőbb írásai­ban most is élvezzük. Egyebet azonban nemigen. Az ilyen vallomásos emlékezésekből ugyanis korra, alkotókra jel­lemző vonásokat, de legalább egy-egy új színt, lényeges moz­zanatot várunk. Amit addig tudtunk, az új tálalásban már nemigen érdekes.

Nos, Kellér járatos az írók magánéletében, egykori szív­viszonyaiban, ismeri hétköz­napjaikat. Tudja és megírja, hogy kivel, hol s meddig la­kott az író, mit evett reggelire, szerelmeivel hogyan s milyen végszavakkal szakított. Író hálóruhában. A háztartás gondjaiban, pénzkölcsönzőnél, jobb esetben az ügetőn, de majd mindig zsetonpengés után. Nem túlságosan szuggesztív látvány. Még négy év­tized megszépítő emlékfátyolán át sem.

MEGTUDJUK, hogy Nagy Lajos hajnalban járt haza, hogy nagyot hallott, de ezt ügyesen leplezte. Kedvelte vi­szont az amerikai mogyorót. Zsolt Béla sose találta a zokni­ját s éjjelre bezárta a ruhásszekrényét. A nagy Krúdy Gyula egyszer a szerző fejéhez vágott egy borosüveget. Hála istennek ez nem talált. Marha­húst szeretett fogyasztani, tor­mával. De a borjúpörköltet se vetette meg. Reggelire rendsze­rint egészen híg rántottát evett. Édességet sose. A kocsmárosok respektusát nem írói tehetsége, hanem gyorsan ütő óriási tenyere révén szerezte meg. Halála idején a villanyt lakásából — tartozása miatt — kikapcsolta az Elektromos Mű­vek.

Értesülünk arról, milyen agyafúrt manőverekkel szer­zett pénzt Cholnoky László és Somlyó Zoltán. Hogy Bródy Sándor bútorait a kétség­kívül ügyes Buchheit aszta­lossal készíttette el. S az is megmarad az utókor számára, hogy Szép Ernő, az Irka-firka költője, milyen könnyű szív­vel nyerte el tisztes család­apáktól utolsó fillérüket.

Nem túlságosan fontos ada­lékok ezek. S az író emlékező attitűdjében van valami hival­kodó. magamutogató jólértesültség, benfentesség, intim-pista íz. A művészek, alkotók hózentrágere vagy gázszámlája semmivel sem vonzóbb, mint más halandó embereké. Tagad­hatatlan: a pletyka is lehet része az irodalomnak. Nagy emberek papucsban: sajátos fénytörés ez. De ekkor a ,,papucs” adjon hozzá valami lé­nyegeset a nagy ember képmá­sához, különben csak feleslege­sen, hiábavalóan kicsinyítette őt. Sajnos, ez a gyengéje Kellér emlékezései nem kis részének.

MAI PILLANATOK címmel, a kötet másik része apró pilla­natfelvételeket közöl a jelen Budapestjéről. Az élet, a való­ság. az emberi együttélés for­máinak megváltozását próbál­ja tetten érni, az elmúlt tizen­hét esztendő alatt végbement átalakulást eredményeiben fel­mutatni. Frissítő sugárzást érez a mai levegőben, s ezt a sugár­zást óhajtja apró történeteiben megörökíteni. Elevenebbek s főleg tartalmasabbak ezek a pici tárcacikkek, mint a múlt­ban tallózó írások. Az írói lá­tás érzik bennük, az író figyelő, a jellegzetest kiválasztó tekin­tete. Megannyi novellatéma — a napi igényű tárca, kroki, miniatűr műfajába zsugorítva. A megválogató szerkesztés azonban ebben a részben fel­tűnően hiányzik: a legkülönfé­lébb témájú, tónusú, sőt, mű­fajú írások kerülnek egymás mellé. Lélekrajzi erejű, tömör­ségükben értékes írások mel­lett, efemerjellegű újságszösszenetek állanak. A napjaink­ban elterjedt tegeződésről szóló tárca mellé lírai hangvé­telű nekrológ kerül, az Ernster Dezsőről írott rövid rajz hu­moreszkek társaságában fog­lal helyet. Így ez a ciklus — pestiesen szólva — „vegyesfelvágottá” alakul.

A KÖNYVNEK közönségsi­kere bizonyosan lesz. Nem hi­szem azonban, nem akarom hinni, hogy Kellér Andor, az Író a toronyban alkotója beérné ennyivel. Ezúttal apró­pénzzel próbált kielégíteni ben­nünket, ő, aki már több ízben bankókkal fizetett. (Magvető)

FENYŐ ISTVÁN

 

(Élet és Irodalom, 1962/17. /április 28./ 6. p.)