FODOR JÓZSEF: Szindbád karácsonyi éneke Szellős és zúzos karácsonyok, Körmös, új évek nyílt, friss fokán Lengetem zászlóm a messzibe: Jöjj, szép csudám! Valami meg nem szült, sohse volt, Ember még nem látta, igazi! Bár mindig jöttek a várt helyett Szívemnek gyors vigaszai. Egy-egy szívrebbentő pillanat, Öröm, hit, dús, vad-hirtelen, Vers, röppentyű-friss táncolni kedv, Láng-szerelem. S mint ki meg nem gondolt tartozást Be nem váltva holnapra tol át, Pót-, kis adománnyal veszteget, S visz az élet, mindig tovább. Szellős és zúzos karácsonyok. Érkezők – s várt-igaziak; Örök, bennem s kint integetők, Csudák, szavak! Már tolongó-csorda napjaim (Még kezem, unszolva, hátukon!) Futnak, míg nem egy kérve eped: „Fogj!” – S hagyom: A vált jön, tudom. Szellős, zúzos, friss karácsonyon Várva nézek, nyugtalan szívem: Víg beteltség, ünnep: s az enyém Túl mindenen. Míg eljön a legszebb, legcsudább, S minden azt jelzi, míg tovaszáll – Azt mi jön. Mint fut, azt jelzi mind – Szálló lét s játékos halál. (Élet és Irodalom, 1962/51. /december
22./ 1. p.) |