Itt olyan csodálatosan görbülnek a háztetők

Képek Krúdy Budapestjéről

Ötesztendős volt a gyermek Budapest, mikor nagy szerelmese, Krúdy Gyula megszületett.

1878-ban Nyíregyházán látta meg a napvilágot, de 18 éves korában, a millennium évében Budapestre kerül, s 1933-ban bekövetkezett haláláig csaknem valamennyi művében, nagy regényében, novellájában, krokijában, karcolatában a századforduló, s a század elejének Budapestjét ismertette, bemutatta, felfedezte.

Számtalanszor ír Podmaniczky Frigyesről, a „kockás báró”-nak is emlegetett úrról, a Közmunka Tanács elnökéről, aki „szívbeli komolysággal és esküszerű fogadalommal gondolta Budapest felépítését, világvárossá emelését”, ...s aki... „a jövő időktől való meghatottsággal, regényhősi lelkesedéssel, a tizenkilencedik századbeli emberi elragadtatással nézegette a mai Andrássy út kopasz telkeit, a külvárosi tanyák udvarait, az Operaház helyén petyhüdő mocsarakat a hozzátartozó betyárcsárdával együtt’’.

A mai Operaház helyén még a nyolcvanas években hírhedt csárda állott, ahol – bár a városból és az Alföldről Ráday Gedeon kiverte a betyárokat – még vígan duhajkodtak a csavargók.

Podmaniczky Frigyes éjszakánként maga is fokossal és pisztollyal járta a leendő Sugár utat, hogy segítsen elriasztani a csavargókat. Nemsokára ezután „a vadvizet a mérnökök kiszárították, és 1884-ben felavatták a Magyar Királyi Operaházat.

A Városligeti tó partján már játszik a katonabanda, de a közlekedést a Király utcai omnibusz vagy a fasori bérkocsi bonyolítja le, mert a Sugár, illetve Andrássy úti villasornak még híre-hamva sem volt.

A Lövölde tér Krúdy szerint „azokra a kis külföldi, régi városkákra emlékezteti az embert, ahol reménytelenül üldögélt egy cukrászboltban vagy egy kis vendéglőben és ismeretlenül, unottan, bánatosan nézegette a terecskén áthaladó szobalányokat, úrnőket, diák-kisasszonyokat”.

S milyen volt a közeli Király – ma Majakovszkij – utca a század elején, Krúdy egyik legnagyobb, úgynevezett „pesti regényének”, a Boldogult úrfikoromban címűnek tanúsága szerint?

„...A Cipőkereskedés kirakatából ragyogtak a lakkcipők, a kalaposnék, a fűzőkészítőnék háziasán, fehér zubbonyokban, de fodrászkéztől alkotott frizurában állongtak boltjuk küszöbén ... Nem kell félteni őket, ebben az utcában mindent eladtak – dörmögte Kacskovics úr —, amikor vendégeit bekormányozta egy nyitott kapualjba, melynek kövezete domború volt, mert pince húzódott alatta... Valahol kocsmának kellett lenni a házban, mert csak a kocsmai pörköltnek van olyan hatalma, hogy mindenféle más szaggal megbirkózzék. Csinálhatnak a szardíniás, datolyás, fügés dobozok amit akarnak, de a déli fertályórában a pörköltszag az úr minden udvaron, ahol kocsma van.”

Krúdy legkedvesebb budapesti helye a Margitsziget volt. 1919-től kezdve lakik itt, az úgynevezett „Kisszállóban”, melynek több más pesti író is lakója volt.

A „Kastély”, József nádor, „Palatinus Jóska” nyári laka volt, aki az első cigányszótárat írta. Szenvedélyes rózsakertész volt, s nem tért többé vissza a Szigetre, miután a Szigetre vezető hidat megnyitották. Ekkor már Arany János sem élt, ő ellenezte volna a híd megnyitását, mert igen szerette a magányt.

A Kastély falán nyíl hirdette az 1838-as árvíz magasságát, 1928-ban restaurálták, „...tavaszi szélben, amikor emberemlékezet óta nem látott kőművesek esnek neki az ódon falaknak, hogy a régi Magyarország egyik legszebb épületét átalakítsák, hogy arra többé az éjféli kísértetek sem ismerhessenek rá.”

A Margitszigetről Óbudára költözik a Krúdy-család (az író ekkor már második feleségével: Zsuzsival él és legkedvesebb gyermekével, a kis Zsuzsival – és itt élnek az akkori Templom utca egyik kis, földszintes házában (ahol ma tábla hirdeti az író emlékét). Krúdy itt hal meg, 1933 május 12-én. „...Még a temetőn túl is ösmerős vagyok az óbudai tájakon, de megfordultam a piactéren levő tánciskolában is: hogyan gyúrták meg a demokraták annak idején az óbudai svábokat ... Az óbudaiak azért bortermő emberek, hogy tudják: melyik kocsmában mérnek olcsó, valódi bort, amelyet ezen a tájon itt-ott még lábbal szokás taposni...”

Gondoljunk a mostani óbudai új lakónegyedre, az Árpád-hídra, melyről 1931-ben írja Krúdy, hogy hatvan esztendő óta fanatikusan várják az új Duna-hidat – és vessük össze a mostani Óbudát még a húszas-harmincas évek Óbudájával.

„Itt olyan csodálatosan görbülnek a háztetők, a görbe utcák felett, hogy nagyon vén kandúrnak kell annak lenni, aki az utat itt megtalálja, kiösmeri magát az udvarokban, amelyeken mindig kötél van keresztülhúzva, hogy az öregasszonyok alsószoknyáinak legyen helyük mutogatni magukat... A házikók egymásba kapaszkodtak a hegy lejtőjén, hogy le ne futamodjanak onnan az esővízzel együtt, hogy egyik udvarból át ne lehessen járni a másikba anélkül, hogy kisértetté válna az ember...”

Krúdy egyik igen híres novellája, a Tótágas a Múzeum környékén játszódik, „...ahol a gyermekkertésznők oly kellemesek, mint a grófnők, ... a Wenckheim-palota oly majesztétikusan mereng, mintha mindig arra gondolna, hogy milyen jó volna Bécsben a Svarcenberg téren álldogálni ... egy darabka Schönbrunt érezni a kertek karikázó levegőjében tavaszkor, míg ősszel hosszan ásít a tubákszinű sétány a múzeum körül, mint a régi Pesten ...”

1918-ban, amikor rövid időre a szabadság szellői lengedeztek Budapest utcáin – Krúdy Gyulát nevezték ki a főváros utcaelnevező bizottságának vezetőjévé.

Polónyi Géza 1918. okt. 1-én levélben kéri fel Krúdyt e tisztség elvállalására.

„Tisztelt Barátom!

A Főváros Barátainak mai napon tartott ülésén abban állapodtunk meg, hogy a legközelebbi november hó 5-én délelőtt 11 órakor tartandó összejövetel tárgyául a főváros utcaelnevezéseinek kérdését tűzzük napirendre és előadóul, mint a kérdés alapos ismerőjét, önt fogjuk felkérni.”

Krúdy nagy lelkesedéssel lát munkához. Néhány javaslata:

„A Közmunkák Tanácsa nevezze el:

a Gizella teret (mai Vörösmarty tér) Károlyi Mihály térnek, miután ott tartotta a Függetlenségi Kör ablakából Károlyi Mihály gróf az emlékezetes beszédeket, amelyek a diadalmas forradalmat megindították...

A Ferenc József teret: Október 29. térnek, miután 1918. okt. 29-én ott lőttek utoljára a szabadságát követelő nép közé...

az Országház teret: Népszava térnek, miután ott kiáltották ki a diadalmas köztársaságot...

...a Károly király körutat – Forradalmi körútnak nevezzék el, mert nyomban el kell takarítani a városból a háború e kiáltozó emlékeit...”

Krúdynak talán legkedvesebb budai negyede a Tabán volt. A Gellérthegy és Vár-hegy közötti völgyben, az egykori révátkelőhelyen alakult ki ez a romantikus városrész, mely annyi költőt és festőt megihletett. Erviszkuszok, rómaiak, illírek, szerbek, horvátok, svábok, magyarok lakták, Virág Benedeknek, Dérynének, Kántornénak nyújtott otthont, számtalan, igen híres kiskocsmáját művészek, mágnások, iparosok és szépasszonyok látogatták. Krúdy Gyula egyik legkedvesebb kiskocsmája, Poldi bácsi Mélypincéje, itt volt a valamikori Fehérsas utca sarkán.

„Hegynek kanyargó és kiismerhetetlen végzetű utcák, már csak botlásra való kapuküszöbök, megbetegedett ajtók, amelyek szinte leestek helyükről, amint idegen kéz nyúlt hozzájuk, ... elkeseredett, sánta, agg kakasok, éjjelente bizonyára síri enyészet módjára porló udvarok, halálosan fáradt kőolaj-lámpák, nevezetességüket, szépségüket, bókokra érdemességüket régen elfelejtett női kontyok, közönytől megsárgult, foszlott kötélen hintázó női ingek, felvágott nyelvüknek többé semmi hasznát nem vevő Mátyás-madarak, ... a tavaszonként se énekelgető aranyos töklinckék és kékbegyű zenérek, ... és kék hivatalos kabátjukra kísértet-lepedőt teregető altisztek hazája, Tabán!’’

G. Gál Zsuzsanna

(Magyar Hírlap, 1973/75. /március 17./ II-III. p.)