GÁL ISTVÁN:
Krúdy
és Babits összeköttetései
Az Országos Széchényi Könyvtár
Kézirattárának Babits-hagyatékában négy levél található Krúdy Gyulától
Babitshoz és a Kézirattár egy másik gyűjteményében egy levél Babitstól
Krúdyhoz. Értékes adalékokat nyújtanak ezek Krúdy Gyulának Babits Mihályhoz és
a Nyugathoz való viszonyáról. Legújabban előkerültek a Baumgarten-alapítvány
iratai is, ezek szintén becses adalékok Krúdy Babitshoz való viszonyára. Krúdyt
a Nyugat nagy nemzedékéhez számították ők maguk, bár jóval előbb lépett föl,
mint ennek legtöbb jelentős tagja. De úgyszólván kezdettől fogva a Nyugat egyik
legtermékenyebb munkatársa volt, sőt a húszas évek második felében a főmunkatársak
közé is bevették és ezt a címlapon is föltüntették.
1910-ben jelentek meg először a Nyugat
hasábjain Krúdy novellái és cikkei. Itt közölte a húszas évek közepén „Ady
Endre éjszakái” című visszaemlékezéseit és egyik legszebb budapesti témájú
regényét, az Aranyidőt. De írt irodalomtörténeti méltatásokat is, így
Kölcseyről, Arany Jánosról, sőt cikkeket is kortársairól: Móriczról, Révész
Béláról és Szép Ernőről. Részt vett az ünnepi különszámokban is, így az Osvát- és Móricz-számban. Róla is sokat írtak, mindig
dicsőítve. Ady kétszer is lelkendező cikket írt róla, de rajta kívül
Kosztolányi, Révész Béla, Schöpflin, Szép Ernő, Tersánszky a nagy nemzedékből, — Bálint György, Cholnoky László, Kárpáti Aurél, Komlós Aladár, Kürti Pál és
Zilahy Lajos is írt róla hosszabban-rövidebben.
Krúdy és Babits egymás mellett való
kiállása 1915-ben kezdődött, amikor Babits híres pacifista verse, a Játszottam a kezével
megjelent és Rákosi Jenő fölháborodva megtámadta. Babits ezt a versét
voltaképpen az első világháború előtt írta, de csak a háború második évében
publikálta. A vers kedvesének kezéről szól: részletes fiziológiai leírása egy
szép női kéznek. Az utolsó versszak:
Csak egyszer lenne még enyém
s kedvemre csókkal önteném
szívesen halnék azután
nagyobb örömmel ontanám
kis ujjáért a csobogó vért,
mint száz királyért, lobogóért!
A költő ellen megindult hajszában Krúdy
volt olyan bátor, hogy Babits védelmében szólalt meg: „Nem volt még soha
Magyarországon annyi nagyszerű költő, mint manapság...
Még 15 év előtt, mikor Ady Endre belecsapott különös hangszerének húrjaiba,
fiatalságunkban, a Három holló előtt könyökkel lökdösték meg egymást az
emberek. — A bolondok, az új költők tanyája, —
mondták... A Három hollóból azóta nagy család lett. Az
új magyar irodalom népesedett, kiszínesedett... Sűrűn
született itt-ott egy gyerek, akit álmában homlokán megjelölt a vándorló, aki a
költőket számontartja. Szép Ernő és Babits Mihály,
akinek tüneményes versei egy-két nap múlva a rajongások, hódolások, elbámulások
tárgyai lesznek, az Édes az otthon címűt szavalják majd, mint Arany mélázó költeményeit,
— Kemény Simon és Kosztolányi: az új költők s jöttek a színes, kincses szavak
tarisznyájával. Hoztak új, eddig nem ismert szavakat, amelyeket csodálkozva
forgatunk, mint ékszereket... Éjszaka, míg a vonat
messze visz, mint az emlékezet, a hajnali esőben a
kocsi ablakára szállnak Babits sorai:
Még most is látom a kezét
hogy ágazott az ujja szét,
oly szelíden, mint ágtól ág
vagy halkan elvált öt barát,
kik váltan is segítgetik
egymást egy messze életig.
(Újra megjelent: Pest ezerkilencszáztizenötben. Budapest, 1916. 102—103. l.; újabb kiadása: Pest a világháborúban. A szöveget
válogatta és gondozta Kozocsa Sándor. Officina
Könyvtár 55—56. Budapest, 1943. 28—29. l.)
Amikor 1919 folyamán Babits egyedül szerkesztette a Nyugatot és így Ady
halálakor ráhárult a híressé vált Ady-emlékszám szerkesztése, magától értetődő
gesztussal fordult Krúdyhoz is. Erre vonatkozik az itt közölt első két levél.
Ekkoriban, úgy látszik, személyesen még nem ismerték egymást:
Kedves Babits Úr! szívesen teszek eleget
felszólításának. Az idő rövidsége miatt lemondok a korrektúráról; ellenben
szépen megkérem, hogy alig olvasható írásom miatt, valakivel gondosan
olvastassa a kefelevonatot.
Tisztelő igaz híve
1919. február. 8.
Kedves Babits Úr, kérem szépen: Ady Endréről írott megemlékezésemből
hagyjuk ki Szász Zoltán
nevét; írjük csak: Sz. Z.
Üdvözli igaz híve
Krúdy Gyula
1919. február 10.
Krúdy „Az önmagával verekedő költőről”
című méltatását írta ide. (Nyugat, 1919. I. k. 4. sz. 271. l.) A Nyugat második Ady-száma a XII. évfolyam 4—5. száma volt,
ez az 1919. február 16—március 1-i kettős szám, oldalszáma 223—380.
Krúdy
egyoldalas cikke, amelyről a levelekben szó van, a 21-ik oldalon jelent meg,
Ignotus, Schöpflin, Dóczy,
Szabó Dezső, Laczkó, Balázs, Kabos,
Elek, Nagy Endre, Kosztolányi, Lengyel Menyhért, Móricz és Szilágyi Géza cikkei
után.
Fenyő Miksa Nyugatról
szóló, Amerikában megjelent emlékirataiban azt írja, hogy ők nem tartották
Krúdyt a Nyugat gárdájához tartozónak. Ennek ellentmond az a tény, hogy Krúdyt bevették
a Nyugat reprezentatív főmunkatársai közé. A Babits-hagyatékban találtam
Gellért Oszkárnak 1925. január 19-én Babitshoz mint a
három Nyugat-szerkesztő (Babits, Gellért, Osvát)
között a döntő szót kimondóhoz, a következő levelet:
„Kedves Mihályom,
kérlek, üzend meg, hogy
nincs-e kifogásod Szép Ernő, Krúdy Gyula, Lengyel Menyhért és Révész Béla
nevének a főmunkatársi névsorban való feltüntetése ellen.
Szeretettel ölel
Oszkár”
A Nyugat
főmunkatársi gárdája az 1925. január 1-i számon a következő neveket
tartalmazza: Elek Artúr, Fenyő Miksa, Füst Milán, Karinthy Frigyes, Kosztolányi
Dezső, Laczkó Géza, Móricz
Zsigmond, Nagy Lajos, Nagy Zoltán, Schöpflin Aladár, Szini Gyula, Tersánszky J. Jenő,
Tóth Árpád. Az 1925. január 16-i számon, amely nem vitás némi késedelemmel
jelent meg, már tartalmazza a Gellért levelében felsorolt írók nevét is, tehát
Babits azonnal válaszolhatott a javaslatra. (A Nyugat következő, összevont február 1—15-i
számában már meg is kezdődik Krúdy „Ady Endre éjszakái” című visszaemlékezésének
közlése.) A Nyugat főmunkatársainak teljes névsora
csaknem öt egész évfolyamon keresztül szerepel a folyóiraton. 1925. január
16-tól 1929. április 1-ig kívül a címlapon, 1929. október 1-ig
pedig a belső első oldalon, illetve a címlap belső felén; 1929. április 10-tól,
Babits ideiglenes visszavonulásától csak Ignotus, Gellért és Osvát jegyzi a lapot, mígnem 1929. december 1-én az
átszervezett Nyugaton mint szerkesztő Móricz és Babits neve szerepel a címbetűk
alatt, belül azonban Gellért Oszkár van feltüntetve mint felelős szerkesztő. 1925 szeptembertől kezdve a Nyugat cégpapírján a
főmunkatársak teljes névsora, Krúdyt is beleértve, állandóan ki van nyomtatva.
Ezek az évek
Krúdy Nyugat-munkatársi viszonyának rendkívül termékeny esztendői. Díszes
helyen jelennek meg novellái, főként azok a legjobb elbeszélései közé tartozó
remekei, amelyeket „Az élet álom” c. kötetbe gyűjtött össze. (Isten veletek jó
Vendelinek; Emeletes ház a Duna mentén; Utolsó szivar az Arabs Szürkénél; A hírlapíró és a halál.)
A 20-as évek
vége felé Krúdyt súlyos betegsége és ebből folyó csökkent munkaképessége nehéz
anyagi helyzetbe hozta. A Babits-hagyatékban egy különös hivatalos akta
található, „Letiltási rendelvény” 1927. június 15-éről. Az I—III. kerületi
járásbíróság végzése folytán végre akarták hajtani, de semmit sem tudtak
lefoglalni; az író a Baumgarten-alapítványhoz utalta
a hatóságokat mint amelytől állítólag évi 800 pengő
„örökségi járulék”-ot kap. (A valóság az, hogy a Baumgarten-alapítvány
felől ekkor még nem dőlt el, hogy az örökhagyó rendelkezéseinek megfelelően
magyar íróknak jut-e, vagy a családé marad.) Dr. Basch
Lóránt, a Baumgarten-alapítvány jogtanácsosa és
kurátora írja: „Babits képzeletében kezdettől fogva úgy élt Krúdy Gyula írói alakja mint akinek igénye lehet elsők között a Baumgartenj-díjra." (Babits és Krúdy. Krúdy világa,
szerk. Tóbiás Áron. Budapest, 1965, 272—273. l.) A Baumgarten-alapítvány iratai alátámasztják ezt az
állítást. Rendszerint egy teljes esztendőn keresztül elmélkedett-tanakodott
Babits a következő év Baumgarten-díjasain. Jegyzetei
között öt névsor maradt fönn saját kezű följegyzésében az 1930-as évdíjak
jelöltjeire: 1. Szabó Lőrinc, Erdélyi, Sárközi, Tersánszky,
Fodor, Juhász, Révész, Füst, Fülep, Németh, Illyés,
Pap, Szini, Palágyi, Elek,
Krúdy!! Tamási, Salgó, Terescsényi, Szerb, Schőn, Szabó.
2. Első helyen: Krúdy, Pap, Illyés, 3. Tersánszky,
Tamási, Juhász, Elek, Fülep, Krúdy, Tóth Aladár,
Németh L. 4. N. L. Cholnoky L.,
Krúdy, 5. Idősebb szépírók: (4 csoportból) Krúdy, Révay.
A Baumgarten-alapítvány tanácsadó testülete a január 18-án,
az adományozó halála napján kiosztandó évdíjakról és jutalmakról az előző év
decemberében szokás szerint két ülésen tárgyalta meg a jelölteket és hozott
határozatot. Az 1929. december 7-én tartott ülésen jelen voltak: Ambrus Zoltán,
Mikes Lajos, Réti István, Rédey Tivadar, Schöpflin Aladár, Szekfű Gyula, Thienemann Tivadar, Voinovich
Géza tanácsadó testületi tagok és természetesen a kurátorok: Babits és Basch Lóránt. A fennmaradt jegyzőkönyv szerint Mikes Lajos
a következő javaslattal állt elő: „Segélyre ajánlom Krúdy Gyulát, aki hosszú,
súlyos betegséggel küzd, de még betegágyán is állandóan dolgozik.” A december
17-i ülésen, amelyen a végleges döntést meghozták, jelen voltak: Ambrus Zoltán,
Mikes Lajos, Réti István, Rédey Tivadar, Schöpflin Aladár, Szekfű Gyula
és Thienemann Tivadar. Ezen már Babits mondta ki a
véghatározatot: „A széppróza mesterei közül a
kuratórium az ajánlott Krúdy Gyula és Révész Béla neveit fogja a döntésnél szem
előtt tartani.” Basch Lóránt a Krúdy-emlékkönyvben
közli Krúdy 1930. január 19-ről kelt köszönő levelét Babitshoz:
Margitsziget,
1930. január 19.
Igen tisztelt
uram,
nem tudom, hogy mely napon lesz alkalmam
önnek személyesen megköszönni irántam érzett, felejthetetlenül jólesett
rokonszenvét, — az egészségemmel még néha nem disponálhatok
úgy, mint az érzéseimmel. Ha nem is jöhetnék Önhöz nagyon rövid idő alatt, mint
ahogy szeretnék, arra kérem, hogy ha eszébe jutok, ne gondoljon neveletlen
fráternek, csak egy izgatott ifjúnak, aki most nem találja a szavakat, hogy köszönetét
mondjon azért az erkölcsi és anyagi kitüntetésért, amely az Ön akarata folytán
a Baumgarten-örökségből ért.
Tiszteletteljes
üdvözlettel, igaz híve
Krúdy Gyula
A következő
évben szintén szóba jött Krúdy újabb megtisztelése évdíjjal. Az 1930. nov. 5-i
ülésen Ambrus, Petrovics, Rédey,
Réti, Schöpflin és Thienemann
jelenlétében Babits mondja referátumában: „Elek Artúr, Juhász Gyula és Krúdy
Gyula súlyos, hosszantartó betegségben sínylődtek, de írói tevékenységük még
így sem szünetelt.”
A negyedik
levél, szemmelláthatóan személyes megismerkedésük
vagy őszinte baráti együttlétük következményeképpen tegező hangnemben szól
Babitshoz, az újjászervezkedő Nyugatba ajánlkozva munkatársnak:
A Nyugat
szerkesztőségének.
Kedves Mihály, ha bármiben, a Nyugat
ügyeiben szolgálatodra lehetnék, parancsolj velem, jó híved
Krúdy Gyula
Budapest,
1932. febr. 9.
III. Templom
u. 15.
Babits nála
szokatlan gyorsasággal, azonnal válaszolt. Levele azért is érdekes, mert saját
szavaival fejezi ki nyomatékosan Krúdy iránt érzett nagyrabecsülését („Igaz
híved és tisztelőd”).
Nagyságos Krúdy Gyula
író úrnak
Budapest
Kedves Barátom!
Szíves soraid igen nagy örömet okoztak nekem
és megerősítettek bizalmamban. Nagyon kérlek, támogasd írásaiddal a Nyugatot,
melyet igazán csak közös nagy erőfeszítés tehet azzá a mai áldatlan viszonyok
közt, amivé lennie kell.
Sokszor üdvözöl igaz híved és tisztelőd
1933. 2. 13.
Babits Mihály
(A Nyugat
levélpapírján, az egész levél gépelve, az aláírás saját kezű.)
Babits számos
fenti megnyilatkozása eleven tanúsága annak, mennyire becsülte ő Krúdyt.
(Szabolcs-Szatmári Szemle, 1973/3. /augusztus/ 55-58. p.)