GÁL ISTVÁN:

Krúdy és Babits összeköttetései

Az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárának Babits-hagyatékában négy levél található Krúdy Gyulától Babitshoz és a Kézirattár egy másik gyűjteményében egy levél Babitstól Krúdyhoz. Értékes adalékokat nyújtanak ezek Krúdy Gyulának Babits Mihályhoz és a Nyugathoz való viszonyáról. Legújabban előkerültek a Baumgarten-alapítvány iratai is, ezek szintén becses adalékok Krúdy Babitshoz való viszonyára. Krúdyt a Nyugat nagy nemzedékéhez számították ők maguk, bár jóval előbb lépett föl, mint ennek legtöbb jelentős tagja. De úgyszólván kezdettől fogva a Nyugat egyik legtermékenyebb munkatársa volt, sőt a húszas évek második felében a főmunkatár­sak közé is bevették és ezt a címlapon is föltüntették.

1910-ben jelentek meg először a Nyugat hasábjain Krúdy novellái és cikkei. Itt közölte a húszas évek közepén „Ady Endre éjszakái” című visszaemlékezéseit és egyik legszebb budapesti témájú regényét, az Aranyidőt. De írt irodalomtörténeti méltatáso­kat is, így Kölcseyről, Arany Jánosról, sőt cikkeket is kortársairól: Móriczról, Révész Béláról és Szép Ernőről. Részt vett az ünnepi különszámokban is, így az Osvát- és Móricz-számban. Róla is sokat írtak, mindig dicsőítve. Ady kétszer is lelkendező cik­ket írt róla, de rajta kívül Kosztolányi, Révész Béla, Schöpflin, Szép Ernő, Tersánszky a nagy nemzedékből, — Bálint György, Cholnoky László, Kárpáti Aurél, Komlós Aladár, Kürti Pál és Zilahy Lajos is írt róla hosszabban-rövidebben.

Krúdy és Babits egymás mellett való kiállása 1915-ben kezdődött, amikor Babits híres pacifista verse, a Játszottam a kezével megjelent és Rákosi Jenő fölháborodva megtámadta. Babits ezt a versét voltaképpen az első világháború előtt írta, de csak a háború második évében publikálta. A vers kedvesének kezéről szól: részletes fizioló­giai leírása egy szép női kéznek. Az utolsó versszak:

Csak egyszer lenne még enyém
s kedvemre csókkal önteném
szívesen halnék azután
nagyobb örömmel ontanám
kis ujjáért a csobogó vért,
mint száz királyért, lobogóért!

A költő ellen megindult hajszában Krúdy volt olyan bátor, hogy Babits védel­mében szólalt meg: „Nem volt még soha Magyarországon annyi nagyszerű költő, mint manapság... Még 15 év előtt, mikor Ady Endre belecsapott különös hangszerének húrjaiba, fiatalságunkban, a Három holló előtt könyökkel lökdösték meg egymást az emberek. — A bolondok, az új költők tanyája, — mondták... A Három hollóból azóta nagy család lett. Az új magyar irodalom népesedett, kiszínesedett... Sűrűn született itt-ott egy gyerek, akit álmában homlokán megjelölt a vándorló, aki a költőket számontartja. Szép Ernő és Babits Mihály, akinek tüneményes versei egy-két nap múlva a rajongások, hódolások, elbámulások tárgyai lesznek, az Édes az otthon címűt szavalják majd, mint Arany mélázó költeményeit, — Kemény Simon és Kosztolányi: az új költők s jöttek a színes, kincses szavak tarisznyájával. Hoztak új, eddig nem ismert szavakat, amelyeket csodálkozva forgatunk, mint ékszereket... Éjszaka, míg a vonat messze visz, mint az emlékezet, a hajnali esőben a kocsi ablakára szállnak Babits sorai:

Még most is látom a kezét
hogy ágazott az ujja szét,
oly szelíden, mint ágtól ág
vagy halkan elvált öt barát,
kik váltan is segítgetik
egymást egy messze életig.

(Újra megjelent: Pest ezerkilencszáztizenötben. Budapest, 1916. 102—103. l.; újabb ki­adása: Pest a világháborúban. A szöveget válogatta és gondozta Kozocsa Sándor. Offi­cina Könyvtár 55—56. Budapest, 1943. 28—29. l.)

Amikor 1919 folyamán Babits egyedül szerkesztette a Nyugatot és így Ady halála­kor ráhárult a híressé vált Ady-emlékszám szerkesztése, magától értetődő gesztussal fordult Krúdyhoz is. Erre vonatkozik az itt közölt első két levél. Ekkoriban, úgy lát­szik, személyesen még nem ismerték egymást:

Kedves Babits Úr! szívesen teszek eleget felszólításának. Az idő rövid­sége miatt lemondok a korrektúráról; ellenben szépen megkérem, hogy alig olvasható írásom miatt, valakivel gondosan olvastassa a kefelevonatot.

Tisztelő igaz híve

1919. február. 8.

Kedves Babits Úr, kérem szépen: Ady Endréről írott megemlékezé­semből hagyjuk ki Szász Zoltán nevét; írjük csak: Sz. Z.

Üdvözli igaz híve
Krúdy Gyula

1919. február 10.

Krúdy „Az önmagával verekedő költőről” című méltatását írta ide. (Nyugat, 1919. I. k. 4. sz. 271. l.) A Nyugat második Ady-száma a XII. évfolyam 4—5. száma volt, ez az 1919. február 16—március 1-i kettős szám, oldalszáma 223—380. Krúdy egyoldalas cikke, amelyről a levelekben szó van, a 21-ik oldalon jelent meg, Ignotus, Schöpflin, Dóczy, Szabó Dezső, Laczkó, Balázs, Kabos, Elek, Nagy Endre, Kosztolányi, Lengyel Menyhért, Móricz és Szilágyi Géza cikkei után.

Fenyő Miksa Nyugatról szóló, Amerikában megjelent emlékirataiban azt írja, hogy ők nem tartották Krúdyt a Nyugat gárdájához tartozónak. Ennek ellentmond az a tény, hogy Krúdyt bevették a Nyugat reprezentatív főmunkatársai közé. A Babits-hagyatékban találtam Gellért Oszkárnak 1925. január 19-én Babitshoz mint a három Nyugat-szerkesztő (Babits, Gellért, Osvát) között a döntő szót kimondóhoz, a követ­kező levelet:

„Kedves Mihályom,

kérlek, üzend meg, hogy nincs-e kifogásod Szép Ernő, Krúdy Gyula, Lengyel Menyhért és Révész Béla nevének a főmunkatársi névsorban való feltüntetése ellen.

Szeretettel ölel
Oszkár”

A Nyugat főmunkatársi gárdája az 1925. január 1-i számon a következő neveket tartalmazza: Elek Artúr, Fenyő Miksa, Füst Milán, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Laczkó Géza, Móricz Zsigmond, Nagy Lajos, Nagy Zoltán, Schöpflin Aladár, Szini Gyula, Tersánszky J. Jenő, Tóth Árpád. Az 1925. január 16-i számon, amely nem vitás némi késedelemmel jelent meg, már tartalmazza a Gellért levelében felsorolt írók nevét is, tehát Babits azonnal válaszolhatott a javaslatra. (A Nyugat következő, összevont február 1—15-i számában már meg is kezdődik Krúdy „Ady Endre éjszakái” című visszaemlékezésének közlése.) A Nyugat főmunkatársainak teljes névsora csak­nem öt egész évfolyamon keresztül szerepel a folyóiraton. 1925. január 16-tól 1929. április 1-ig kívül a címlapon, 1929. október 1-ig pedig a belső első oldalon, illetve a címlap belső felén; 1929. április 10-tól, Babits ideiglenes visszavonulásától csak Ignotus, Gellért és Osvát jegyzi a lapot, mígnem 1929. december 1-én az átszervezett Nyugaton mint szerkesztő Móricz és Babits neve szerepel a címbetűk alatt, belül azonban Gel­lért Oszkár van feltüntetve mint felelős szerkesztő. 1925 szeptembertől kezdve a Nyu­gat cégpapírján a főmunkatársak teljes névsora, Krúdyt is beleértve, állandóan ki van nyomtatva.

Ezek az évek Krúdy Nyugat-munkatársi viszonyának rendkívül termékeny esz­tendői. Díszes helyen jelennek meg novellái, főként azok a legjobb elbeszélései közé tartozó remekei, amelyeket „Az élet álom” c. kötetbe gyűjtött össze. (Isten veletek jó Vendelinek; Emeletes ház a Duna mentén; Utolsó szivar az Arabs Szürkénél; A hír­lapíró és a halál.)

A 20-as évek vége felé Krúdyt súlyos betegsége és ebből folyó csökkent munkaképessége nehéz anyagi helyzetbe hozta. A Babits-hagyatékban egy különös hivatalos akta található, „Letiltási rendelvény” 1927. június 15-éről. Az I—III. kerületi járásbíróság végzése folytán végre akarták hajtani, de semmit sem tudtak lefoglalni; az író a Baumgarten-alapítványhoz utalta a hatóságokat mint amelytől állítólag évi 800 pengő „örökségi járulék”-ot kap. (A valóság az, hogy a Baumgarten-alapítvány felől ekkor még nem dőlt el, hogy az örökhagyó rendelkezéseinek megfelelően magyar íróknak jut-e, vagy a családé marad.) Dr. Basch Lóránt, a Baumgarten-alapítvány jogtanácsosa és kurátora írja: „Babits képzeletében kezdettől fogva úgy élt Krúdy Gyula írói alakja mint akinek igénye lehet elsők között a Baumgartenj-díjra." (Babits és Krúdy. Krúdy világa, szerk. Tóbiás Áron. Budapest, 1965, 272—273. l.) A Baum­garten-alapítvány iratai alátámasztják ezt az állítást. Rendszerint egy teljes esztendőn keresztül elmélkedett-tanakodott Babits a következő év Baumgarten-díjasain. Jegy­zetei között öt névsor maradt fönn saját kezű följegyzésében az 1930-as évdíjak jelölt­jeire: 1. Szabó Lőrinc, Erdélyi, Sárközi, Tersánszky, Fodor, Juhász, Révész, Füst, Fülep, Németh, Illyés, Pap, Szini, Palágyi, Elek, Krúdy!! Tamási, Salgó, Terescsényi, Szerb, Schőn, Szabó. 2. Első helyen: Krúdy, Pap, Illyés, 3. Tersánszky, Tamási, Juhász, Elek, Fülep, Krúdy, Tóth Aladár, Németh L. 4. N. L. Cholnoky L., Krúdy, 5. Idősebb szép­írók: (4 csoportból) Krúdy, Révay.

A Baumgarten-alapítvány tanácsadó testülete a január 18-án, az adományozó halála napján kiosztandó évdíjakról és jutalmakról az előző év decemberében szokás szerint két ülésen tárgyalta meg a jelölteket és hozott határozatot. Az 1929. december 7-én tartott ülésen jelen voltak: Ambrus Zoltán, Mikes Lajos, Réti István, Rédey Ti­vadar, Schöpflin Aladár, Szekfű Gyula, Thienemann Tivadar, Voinovich Géza tanács­adó testületi tagok és természetesen a kurátorok: Babits és Basch Lóránt. A fenn­maradt jegyzőkönyv szerint Mikes Lajos a következő javaslattal állt elő: „Segélyre ajánlom Krúdy Gyulát, aki hosszú, súlyos betegséggel küzd, de még betegágyán is állandóan dolgozik.” A december 17-i ülésen, amelyen a végleges döntést meghozták, jelen voltak: Ambrus Zoltán, Mikes Lajos, Réti István, Rédey Tivadar, Schöpflin Ala­dár, Szekfű Gyula és Thienemann Tivadar. Ezen már Babits mondta ki a véghatáro­zatot: „A széppróza mesterei közül a kuratórium az ajánlott Krúdy Gyula és Révész Béla neveit fogja a döntésnél szem előtt tartani.” Basch Lóránt a Krúdy-emlékkönyvben közli Krúdy 1930. január 19-ről kelt köszönő levelét Babitshoz:

Margitsziget, 1930. január 19.

Igen tisztelt uram,

nem tudom, hogy mely napon lesz alkalmam önnek személyesen megköszönni irán­tam érzett, felejthetetlenül jólesett rokonszenvét, — az egészségemmel még néha nem disponálhatok úgy, mint az érzéseimmel. Ha nem is jöhetnék Önhöz nagyon rövid idő alatt, mint ahogy szeretnék, arra kérem, hogy ha eszébe jutok, ne gondoljon nevelet­len fráternek, csak egy izgatott ifjúnak, aki most nem találja a szavakat, hogy kö­szönetét mondjon azért az erkölcsi és anyagi kitüntetésért, amely az Ön akarata foly­tán a Baumgarten-örökségből ért.

Tiszteletteljes üdvözlettel, igaz híve
Krúdy Gyula

A következő évben szintén szóba jött Krúdy újabb megtisztelése évdíjjal. Az 1930. nov. 5-i ülésen Ambrus, Petrovics, Rédey, Réti, Schöpflin és Thienemann jelenlétében Babits mondja referátumában: „Elek Artúr, Juhász Gyula és Krúdy Gyula súlyos, hosszantartó betegségben sínylődtek, de írói tevékenységük még így sem szünetelt.”

A negyedik levél, szemmelláthatóan személyes megismerkedésük vagy őszinte ba­ráti együttlétük következményeképpen tegező hangnemben szól Babitshoz, az újjá­szervezkedő Nyugatba ajánlkozva munkatársnak:

A Nyugat szerkesztőségének.

Kedves Mihály, ha bármiben, a Nyugat ügyeiben szolgálatodra lehetnék, paran­csolj velem, jó híved

Krúdy Gyula

Budapest, 1932. febr. 9.

III. Templom u. 15.

Babits nála szokatlan gyorsasággal, azonnal válaszolt. Levele azért is érdekes, mert saját szavaival fejezi ki nyomatékosan Krúdy iránt érzett nagyrabecsülését („Igaz híved és tisztelőd”).

Nagyságos Krúdy Gyula író úrnak

Budapest

Kedves Barátom!

Szíves soraid igen nagy örömet okoztak nekem és megerősítettek bizalmamban. Na­gyon kérlek, támogasd írásaiddal a Nyugatot, melyet igazán csak közös nagy erőfeszí­tés tehet azzá a mai áldatlan viszonyok közt, amivé lennie kell.

Sokszor üdvözöl igaz híved és tisztelőd 1933. 2. 13.

Babits Mihály

(A Nyugat levélpapírján, az egész levél gépelve, az aláírás saját kezű.)

Babits számos fenti megnyilatkozása eleven tanúsága annak, mennyire becsülte ő Krúdyt.

 

(Szabolcs-Szatmári Szemle, 1973/3. /augusztus/ 55-58. p.)