A magyar „Ezeregyéj” álomhajósa

Szindbád újabb utazása

Beszélgetés Huszárik Zoltán rendezővel

Műhelytanulmány

(A rendező, Huszárik Zoltán rajza)

Szindbád ... Kicsoda ő, ez a hosszú lábú, ködképű álomhajós, aki ott kóborolt-kalandozott a századfordulón, a pörkölt-szagú kiskocsmák félhomályában, a tűnő, sejtelmes ligeti bokrok árnyékában, a lóversenyek kusza izgalmában s a fényes bálok forgatagában?!

Költői köntösét Krúdy Gyula varrta a magyar „Ezeregyéj” ezeregy színéből. Álomból, ábrándból, ki nem kiáltott vágyakból. Így lett ő a varázsos varázsló– aki elénk idézi mindazt, ami már elmúlt, s amit szüntelenül sóvárgunk. Mert Szindbád– az ifjúság.

... És Szindbád most új utakra indul. Filmvásznon éli majd tovább halhatatlan kalandjait. Az új utazások irányítója: Huszárik Zoltán rendező.

Mi késztette arra, hogy foglalkozzék Szindbád megfilmesítésével?

Pascal mondja valahol: „Vannak dolgok, melyeket csak úgy tudunk megértetni, ha olvasóinkat arra ösztönözzük, hogy önmagukról gondolkodjanak.” Ez az önismeret kérdése, viszonylataink rendezése a természettel, környezetünkkel, társainkkal, a világgal —a távol esővel és a közelünkben levő tárgyakkalez lenne az, amit én elsődleges mondanivalónak érzek Krúdyban. Innen értelmezem korszerűségét és abból az aktivitásból, ahogy minden életelemben megnézi és megméri önmagát, hogy értelmes széppé tegye a létet. Nem pedagógiai célokat szolgál a Krúdy-életmű, így a leendő film semde összetettségében, bonyolultságában tetten érhetők azok a szorongató és biztató elemek, amelyeket az ember a kiteljesedéséért végez. Mondhatnám azt is, a gauguini kérdés ismétlődik meg majd a filmben: „Kik vagyunk, mik vagyunk, hová megyünk?” No meg a bölcsesség, mely az életművéből árad: „Éberen élni, de folyton álmodni. ”

És Szindbád honnan indul? Hiszen lehetetlen valamennyi kalandját megfilmesíteni!

Az emlékeiből. S abból, amit szeretett... Mert Szindbád „szerette a nők lábát s a hófúvásos időjárást”. A vidéki tánciskolát és a „melankolikus kocsiutakat”... „Szerette a harisnyát kötő, idős asszonyok sírvirág szagú meséit” s a „fogadósnét”, akinek szöktetést ígért... Mert Szindbád mindent szeretett, ami illúzió és elképzelés. Ami regény... És mindenért hiába rajongott. Nem vigasztalta a százhét nő... Mert „hisz még százhétnél is több volt azoknak a nőknek a száma, akik Szindbád álomvilágában piros karikákon hintáztak...”

Tehát akkor a film az örökös „elégedetlenséget” is idézi?

Inkább úgy fogalmaznék, Szindbád lénye azonos az elmúlástól való félelemmel. Azért is kötődik olyan erősen az élethez, az élményekhez...

Hogyan született meg a forgatókönyv?

Közel három év vajúdásával és próbálkozásával.

Ki a munkatársa?

Tóth János operatőr. Tulajdonképpen társszerzője is a filmnek. Remélem, ismét kitűnően dolgozunk együtthiszen közösen csináltuk annak idején az Elégiát, a Capricciót s az Amerigo Totról szóló filmet.

Úgy tudom, egészen sajátos módon kezdte el a „filmforgatást”.

Eddigi filmjeimben nem alkalmaztam „emberi hangot”. Most viszont igen nagy szerepet kap a hangmár csak azért is, mert szeretném átmenteni Krúdy mondatait. A film alatt végig „beszélnek”nem találok jobb kifejezést, meg félek is kimondani, hiszen annyira elkoptatták márafféle „narratív” módon... A háttérhang” már elkészült. Pontosabban: magnóra rögzítettük neves színészek közreműködésével...

Kikkel?

Például Pálos Györggyel, aki betegen is vállalta ezt a „szerepet”, s csodálatos érzékenységgel, nemesen mondta Krúdy mondatait. Nekem ez a magnófelvételúgy érzemkottát is jelent, amelynek nyomán csak el kell „vezényelnem” a filmforgatást...

És mikor kezdődik a tényleges forgatás?

Ősszel.

Szereposztás?

Még nincs.

És hol készülnek a felvételek?

A Poprád völgyében, Lublón, Kőszegen és Sopronban, Ezek a városok annyira őrzik a „múltjukat”ahogy a legtökéletesebb díszlet sem tudja visszaadni... S ez is lételeme a Krúdy-filmnek...

Gantner Ilona

 

(Népszava, 1969/196. /augusztus 24./ 7. p.)