– Pascal mondja valahol: „Vannak dolgok, melyeket csak úgy tudunk megértetni, ha olvasóinkat arra ösztönözzük, hogy önmagukról gondolkodjanak.” Ez az önismeret kérdése, viszonylataink rendezése a természettel, környezetünkkel, társainkkal, a világgal —a távol esővel és a közelünkben levő tárgyakkal– ez lenne az, amit én elsődleges mondanivalónak érzek Krúdyban. Innen értelmezem korszerűségét és abból az aktivitásból, ahogy minden életelemben megnézi és megméri önmagát, hogy értelmes széppé tegye a létet. Nem pedagógiai célokat szolgál a Krúdy-életmű, így a leendő film sem– de összetettségében, bonyolultságában tetten érhetők azok a szorongató és biztató elemek, amelyeket az ember a kiteljesedéséért végez. Mondhatnám azt is, a gauguini kérdés ismétlődik meg majd a filmben: „Kik vagyunk, mik vagyunk, hová megyünk?” No meg a bölcsesség, mely az életművéből árad: „Éberen élni, de folyton álmodni. ”

– És Szindbád honnan indul? Hiszen lehetetlen valamennyi kalandját megfilmesíteni!

– Az emlékeiből. S abból, amit szeretett... Mert Szindbád „szerette a nők lábát s a hófúvásos időjárást”. A vidéki tánciskolát és a „melankolikus kocsiutakat”... „Szerette a harisnyát kötő, idős asszonyok sírvirág szagú meséit” s a „fogadósnét”, akinek szöktetést ígért... Mert Szindbád mindent szeretett, ami illúzió és elképzelés. Ami regény... És mindenért hiába rajongott. Nem vigasztalta a százhét nő... Mert „hisz még százhétnél is több volt azoknak a nőknek a száma, akik Szindbád álomvilágában piros karikákon hintáztak...”

– Tehát akkor a film az örökös „elégedetlenséget” is idézi?

– Inkább úgy fogalmaznék, Szindbád lénye azonos az elmúlástól való félelemmel. Azért is kötődik olyan erősen az élethez, az élményekhez...

– Hogyan született meg a forgatókönyv?

– Közel három év vajúdásával és próbálkozásával.

– Ki a munkatársa?

– Tóth János operatőr. Tulajdonképpen társszerzője is a filmnek. Remélem, ismét kitűnően dolgozunk együtt– hiszen közösen csináltuk annak idején az Elégiát, a Capricciót s az Amerigo Totról szóló filmet.

– Úgy tudom, egészen sajátos módon kezdte el a „filmforgatást”.

– Eddigi filmjeimben nem alkalmaztam „emberi hangot”. Most viszont igen nagy szerepet kap a hang– már csak azért is, mert szeretném átmenteni Krúdy mondatait. A film alatt végig „beszélnek”– nem találok jobb kifejezést, meg félek is kimondani, hiszen annyira elkoptatták már– afféle „narratív” módon... A „háttérhang” már elkészült. Pontosabban: magnóra rögzítettük neves színészek közreműködésével...

– Kikkel?

– Például Pálos Györggyel, aki betegen is vállalta ezt a „szerepet”, s csodálatos érzékenységgel, nemesen mondta Krúdy mondatait. Nekem ez a magnófelvétel– úgy érzem– kottát is jelent, amelynek nyomán csak el kell „vezényelnem” a filmforgatást...

– És mikor kezdődik a tényleges forgatás?

– Ősszel.

– Szereposztás?

– Még nincs.

– És hol készülnek a felvételek?

– A Poprád völgyében, Lublón, Kőszegen és Sopronban, Ezek a városok annyira őrzik a „múltjukat”– ahogy a legtökéletesebb díszlet sem tudja visszaadni... S ez is lételeme a Krúdy-filmnek...

Gantner Ilona