BESZÉDES SZOBROK KÖZÖTT...
Azt hallottam, hogy Gyenes Tamás mostanában művészportrékat készít. Kíváncsi
lettem, vajon hogyan látja, hogyan jeleníti meg egy képzőművész azoknak az
alakját és egyéniségét, akiket elsősorban műveiken keresztül ismerünk.
A Százados úti Művésztelep
nagyablakos, kissé hideg műtermébe lépve, érdekes világ tárul elém. Pár
nagyobb méretű kompozíción kívül mindenfelől gipszbeöntött emberi fejek néztek
le rám és a műterem közepén még nedves ruhába kötött agyagfejek körvonalai bontakoztak ki.
Gyenes Tamás elmondta, hogy művészi
munkájának új periódusához érkezett, „a portrékhoz fordult, az emberi nagyság
izgatja”. Azt kutatja, hogyan ölt látható formát az emberi vagy művészi
nagyság. És sorban megmutatta e korszak érdekes dokumentumait. Szeretnék
legalább néhányról beszámolni.
Elsőnek említem meg, mert időrendben
is első: Radnóti Miklós portréját, amelyért a művész 1956- ban
Munkácsy-díjat kapott. Ezt a szobrot a Népművelési Minisztérium meg is
vásárolta. Tiszta vonások, meglepően élő tekintet jellemzi a portrét,
gondolkodás, kultúra, egy nehéz sors nyomai vegyülnek benne valami kisfiús
szomorúsággal, ami számunkra még emberibbé teszi.
|
|
Radnóti Miklós |
Más hangulatot áraszt és megoldásában is egészen más Krúdy Gyula
mellszobra. A vállradobott köpeny, a gomblyukban
meghervadt virág, a puha csokornyakkendő együtt adják azt a légkört, amely
életében is kísérte jellegzetes alakját. Arcán gúnyoros
mosoly, egy kis keserűség és az a levendulaillatú fölény, amellyel lenézte
korát, hogy egy magaalkotta világba meneküljön.
Még agyagban láttam Albert Schweitzer portréját, akiben a művész elsősorban emberi
nagyságot és a hallatlan alkotóerőt akarta kifejezni. Egy olyan embert, akit a
művész és tudós találkozása az aktív humanistával korunk egyik legérdekesebb
emberévé tett.
A legfrissebb alkotásról is
lekerült a nedves ruha, s Händel barokk-parókás feje
elevenedett meg előttem. Ez nemcsak egy szokásos kifejezés: valóban
megelevenedett. Így képzeltem, így élt bennem a nagy zeneszerző arca.
Ott láttam a műteremben sok más
között Kőműves Sándor, Pór Bertalan, Tornyai János mellszobrát is. Én láttam.
És ki látja még? Tornyai János szobrát Hódmezővásárhelyen felállították. De a
többit kinek csinálta Gyenes
Tamás?
Csendesen, türelmesen állnak a
szobrok a műteremben. Örülök, hogy láttam őket. Okosabb lettem tőlük.
Gazdagabb. És amikor kiléptem az ajtón és lassan
végigballagtam a Művésztelep kis utcáján, elhatároztam: megteszek annyit, amennyi
tőlem telik azért, hogy ezek a szobrok rajtam kívül még sok embert tehessenek
okosabbá és gazdagabbá. Remélem, sikerül.
Győrfi Gizella
(Élet és Irodalom, 1957/19.
/november 8./ 4. p.)