|
Van valahol Óbudán, a Mókus
utca ferdesüvegű földszintes házai között egy kis vendéglő, ahová még Krúdy
Gyula járt barátaival hajdanán, s ahová, ha betéved napjaink vándora
(betévedni még csak könnyű, de helyet találni annál nehezebb) a panaszkönyv
német, török, lengyel, magyar nyelvű tanúsága szerint („Ilyen hangulatban még
sosem voltam, istenigazában jól éreztük magunkat, mert nagyszerű a vezető, a
konyha, a zene, meg a kiszolgálás” – ilyen
bejegyzések olvashatók benne) a szürke hétköznapokon is szilveszteri
hangulatot talál. Negyven éve van a „szakmában” a két pincér (Krug Béla és Zanati Imre),
ismerik már: ki kezdi sörrel, ki feketével, kinek a csípősebb, kinek a
szelídebb halászlé a gusztusa. A srammli (van benne
egy német, és egy magyar „szakos” prímás) kérés nélkül zendít rá a vendég
kedvenc nótájára, amelynek hangja mellett oly jó a fiatalságra
visszaemlékezni, oly jó a jövőről álmodozni... „Kiváló dolgozó” kitüntetése
van itt a vezetőnek (Kocsis Bélának), a két öreg pincérnek, a szakinéninek (Szloboda Istvánnénak) – pedig egy újfajta kitüntetést
kellett volna a számukra kitalálni: „A kiváló hangulat megteremtésének
mesterei” címűt. |
|
|
|
|
|
|
|
Emelkedik a hangulat, |
Valamit súgok magának... |
Ízlik-e a főztöm? – |
|
|
(Szöveg: György István, |
(Népszabadság,
1958/12. /január 15./ 8. p.)