SZINHÁZAK ÚJDONSÁGAI
Aischylos
: A perzsák. Bemutatta a Nemzeti Színház. -
Krúdy Gyula: Zoltánka. Bemutatta a Magyar Színház.
[…]
***
Hogy a dráma a líra továbbfejlődése, ebből büszke és
reményteljes következtetéseket vonhat a maga számára Krúdy Gyula, a „Zoltánka” szerzője.
Az ő lírája gazdag drámaanyag s ha érzései a drámaibb megosztódás és dinamika felé fognak fejlődni: nagy
dolgokat várhatunk tőle.
Egyelőre novellisztikusan és felvonások helyett:
fejezetszerűen komponált Krúdy. Kívülről nézi az alakjait, mereng rajtuk s
ezenközben: beszélteti őket. Nem ő beszél különböző karakterek első
személyeiben az alakjaiból, hanem az alakjai beszélnek második személyben; te
szerző, te gyengéd, egy alaphangulatú lírikus, te akarod, hogy így beszéljünk:
ezt fuvolázza mindnyájuk beszédének alapkísérete. A szerző azon búsong, hogy a
lángész fia: Petőfi Zoltánka nem tudja föltalálni anyja mellett apja szellemét,
nem tud alkotni sem, a kicsapongásokat sem bírja, el kell pusztulnia, mert
apjától örökölt féktelensége s költészetszomja mellett, kihűlt talentummal és
gyönge szusszal született. Szegény Zoltánkának, a
hályogos szemű sasfióknak, el kell pusztulnia szerelmes és rajongó
szívecskéjével együtt. S minthogy a szerző ezen a szomorú végen búsul kezdettől
fogva, a Szendrey Júlia bájos gyöngédtelenségében is
a Zoltánka végzetének melankóliája borong, a Zoltánka színészpajtásaiban is ez
a keserűség és melankólia reszket, a Zoltánka szerelmesében, az együgyű
kisleányban is ez az ápolói féltés gyöngédeskedik.
Minden személy arccal a Zoltánka sorsa felé van fordítva, egy érzésben úsznak
valamennyien, álomszerűen; nem látunk egész embereket
s ezért nem tudunk látni a Zoltánka fejezetről-fejezetre való elmúlásában egy
egész emberi sorsot. Ennek csak a hangulatát kapjuk. A Krúdy lírája homogén s
ez a színpadon: gyöngeség.
Meghatni és gyönyörködtetni tudott Krúdy bennünket; csak
azokhoz a lehetőségekhez képest volt bágyadt mondanivalóinak ereje, amelyeket a
színpad enged és követel. Az alakok kívülről nézésének következménye, hogy
minden szereplő, lelkiállapotainak teljes bevégzettségében jelenik meg
előttünk. Mindent tudunk egyszerre, ami csak általuk történhetik, a figyelmünk
tehát minden drámai izgalom nélkül szórakozik. A szerző csak fest, elbeszél,
hangulatokat mélyít, epizódokat ad elő velük és körülöttük, mint a novellaíró,
de nem állít be egyetlen alakjával sem úgy, hogy érezhessük: ennek az embernek
a természete egész, de még nem tudja, hova fogja vinni a természete s a tettei,
őt magát vagy másokat. Most még nincs meg Krúdyban a drámaírók virtusa, amely
minden jelenetben egy gyertyával többet gyújt meg.
A hangulatok nemes magyar szépségei azért megragadták a
lelkünket s meleg tapsokkal ünnepeltük a Krúdy Gyula költői nagyságát. A színpadról
tiszta magyar levegő áramlott s kipirította az arcunkat.
A Márkus László rendezése
sok színpadi életet öntött a darabba s annak hangulatait ízléses színpadi
miliővel erősítette. Cs. Aczél Ilona nagy stílusművészettel, a darab szellemében játszotta Szendrey Júlia szerepét. Előkelő és ragyogó szépsége
szerencsésen fokozta előadásának sok finomságát. Bájos és diszkrét volt Verő Márta a Zoltánka szerelmesének
alakjában. Dobó egy érzelmes
cipészmester rövid szerepéből megható, egész alakot tudott csinálni.
A címszerepet Törzs Jenő játszotta.
Egészben véve tudott illúziót kelteni. De sokszor találtuk laposnak az
előadását s kellemetlennek beszédtechnikáját, amelyből kántorosan, szélesen
nyúlnak ki időnkint egyes hangok, mintegy a robotba érzést jelezve. Papp Mihály egy vándorkomédiás
szerepében helyenkint nagyszerű volt.
Halasi Andor.
(Élet, 1913/47. /november 23./ 1513-1514. p.)