SZINHÁZAK ÚJDONSÁGAI

 

Aischylos : A perzsák. Bemutatta a Nemzeti Színház. - Krúdy Gyula: Zoltánka. Bemutatta a Magyar Színház.

 

[…]

 

***

 

Hogy a dráma a líra továbbfejlődése, ebből büszke és reményteljes következtetéseket vonhat a maga számára Krúdy Gyula, a „Zoltánka” szerzője. Az ő lírája gazdag drámaanyag s ha érzései a drámaibb megosztódás és dinamika felé fognak fejlődni: nagy dolgokat várhatunk tőle.

Egyelőre novellisztikusan és felvonások helyett: fejezetszerűen komponált Krúdy. Kívülről nézi az alakjait, mereng rajtuk s ezenközben: beszélteti őket. Nem ő beszél különböző karakterek első személyeiben az alakjaiból, hanem az alakjai beszélnek második személyben; te szerző, te gyengéd, egy alaphangulatú lírikus, te akarod, hogy így beszéljünk: ezt fuvolázza mindnyájuk beszédének alapkísérete. A szerző azon búsong, hogy a lángész fia: Petőfi Zoltánka nem tudja föltalálni anyja mellett apja szellemét, nem tud alkotni sem, a kicsapongásokat sem bírja, el kell pusztulnia, mert apjától örökölt féktelensége s költészetszomja mellett, kihűlt talentummal és gyönge szusszal született. Szegény Zoltánkának, a hályogos szemű sasfióknak, el kell pusztulnia szerelmes és rajongó szívecskéjével együtt. S minthogy a szerző ezen a szomorú végen búsul kezdettől fogva, a Szendrey Júlia bájos gyöngédtelenségében is a Zoltánka végzetének melankóliája borong, a Zoltánka színészpajtásaiban is ez a keserűség és melankólia reszket, a Zoltánka szerelmesében, az együgyű kisleányban is ez az ápolói féltés gyöngédeskedik. Minden személy arccal a Zoltánka sorsa felé van fordítva, egy érzésben úsznak valamennyien, álomszerűen; nem látunk egész embereket s ezért nem tudunk látni a Zoltánka fejezetről-fejezetre való elmúlásában egy egész emberi sorsot. Ennek csak a hangulatát kapjuk. A Krúdy lírája homogén s ez a színpadon: gyöngeség.

Meghatni és gyönyörködtetni tudott Krúdy bennünket; csak azokhoz a lehetőségekhez képest volt bágyadt mondanivalóinak ereje, amelyeket a színpad enged és követel. Az alakok kívülről nézésének következménye, hogy minden szereplő, lelkiállapotainak teljes bevégzettségében jelenik meg előttünk. Mindent tudunk egyszerre, ami csak általuk történhetik, a figyelmünk tehát minden drámai izgalom nélkül szórakozik. A szerző csak fest, elbeszél, hangulatokat mélyít, epizódokat ad elő velük és körülöttük, mint a novellaíró, de nem állít be egyetlen alakjával sem úgy, hogy érezhessük: ennek az embernek a természete egész, de még nem tudja, hova fogja vinni a természete s a tettei, őt magát vagy másokat. Most még nincs meg Krúdyban a drámaírók virtusa, amely minden jelenetben egy gyertyával többet gyújt meg.

A hangulatok nemes magyar szépségei azért megragadták a lelkünket s meleg tapsokkal ünnepeltük a Krúdy Gyula költői nagyságát. A színpadról tiszta magyar levegő áramlott s kipirította az arcunkat.

A Márkus László rendezése sok színpadi életet öntött a darabba s annak hangulatait ízléses színpadi miliővel erősítette. Cs. Aczél Ilona nagy stílusművészettel, a darab szellemében játszotta Szendrey Júlia szerepét. Előkelő és ragyogó szépsége szerencsésen fokozta előadásának sok finomságát. Bájos és diszkrét volt Verő Márta a Zoltánka szerelmesének alakjában. Dobó egy érzelmes cipészmester rövid szerepéből megható, egész alakot tudott csinálni. A címszerepet Törzs Jenő játszotta. Egészben véve tudott illúziót kelteni. De sokszor találtuk laposnak az előadását s kellemetlennek beszédtechnikáját, amelyből kántorosan, szélesen nyúlnak ki időnkint egyes hangok, mintegy a robotba érzést jelezve. Papp Mihály egy vándorkomédiás szerepében helyenkint nagyszerű volt.

Halasi Andor.

 

(Élet, 1913/47. /november 23./ 1513-1514. p.)