Az arany meg az asszony
Egyfelvonásos bemutató az Operaházban
Kenessey Jenő, Operaházunk kiváló karmestere,
a sokoldalú zeneszerző és népdal-feldolgozó két éven át gondosan csiszolgatott,
dédelgetett egyfelvonásos operáját tartotta keresztvíz alá legelső dalszínházunk.
A kisopera címe: „Az arany meg az asszony”. Szövegírója nem kisebb szerző, mint
Krúdy Gyula. Évekkel ezelőtt, eredeti alakjában nagy sikerrel játszották a
Tháliában, Márkus László rendezésében. Kenessey Jenő jószemű muzsikus, akit külön elismerés illet azért, hogy
kiásta az elfeledés porosodó kéziratai közül Krúdy Gyulának ezt a finom írói tollal
megalkotott egyfelvonásos színművét. Krúdy Gyulát kereken tíz évvel halála után,
egyre többen és többször emlegetik a legnagyobb magyar írók sorában. A mai
világégés olyan tűz, amely menten elhamvasztja a közelmúlt kérészéletű szellemi
termékeit, de tiszta nagyságában világítja meg a maradandó értékeket. Szegény Krúdy
Gyula, ha ma élne, divatos író lehetne. Egy új kornak
kellett megszületnie, hogy felfedezze őt. Egyfelvonásosa, amely mint dalmű, most
Operaházunk színpadára kerül, nem nagyigényű mű, de levegőt teremt, korokat
idéz fel.
A XVI. század Lőcséjén játszódik a cselekmény,
egy gazdag kalmár otthonában. A kalmár öregedő, gazdag
polgár, aki kincseinél is jobban félti fiatal, szépséges feleségét. Mindjárt a
darab elején, mikor kettesben csendeskednek együtt az
alkony óráiban, szelíd rajongással hangoztatja: nem adnálak téged egy világért.
Az asszony azonban unatkozik és kalandra vágyik. Az ablaknál áll és sikerül
felkeltenie egy zsoldos kapitány figyelmét, aki azon a címen, hogy mint a
király katonája, szállásra tart igényt, beront a kalmár lakásába. A kalmár
kedvetlenül és ellenségesen fogadja, de azért kiszolgálja vendégét. Mialatt bor
és élelem után lát, a két fiatal szerelmet vall egymásnak, megbeszélik, hogy
éjszaka, mialatt az öreg alszik, majd találkoznak. A kéretlen vendég még új
zavargókról is gondoskodik, két vándorkomédiás személyében, akik rögtönzött
mulattatásba kapnak. A szórakozásban részt vesz a zsoldos kapitány és a félig
zárt ablak mögül a fiatal asszony, a házigazda azonban lámpavilágot gyújt és
beletemetkezik ezalatt egy hatalmas fóliáns olvasásba.
Csókon kapta rajta megelőzőleg a fiatalokat és ravasz cselt eszelt ki. Megvárta,
amíg a móka véget ért, azután fortyogó üstben összekotyvasztott hamis
aranyakkal megszédítette a zsoldos kapitányt. A zsoldos kapitány belemarkolt az
aranyba, komédiástársait is megkínálta a csillogó pénzdarabokkal és éppen
készül arra, hogy egy arannyal teli szelencét felnyalábolva, feledve a szép asszonyt és hirtelen támadt szerelmet, elloholjon sebtiben, amikor nyílik az ajtó és az emberismerő, élesszemű, ravasz, öreg férj, előzetes jelentésére behatolnak
a városi őrség emberei és a leleplezett zsoldos kapitányt, mint pénzhamisítót, két
társával együtt letartóztatják és tömlöcbe hurcolják. A kapitány most már későn
ébred
annak
tudatára, hogy szép szerelmét egy marék aranyért bocsátotta áruba, de a bölcs
kalmár miközben egyedül marad elszonytyolodott
hitvesével, a kellő lelki hangulatban ismétli most, valóban igaznak ható
vallomását, hogy bezzeg ő, egy világért
nem adná oda szépséges asszonyát.
Ehhez
az ízes magyar nyelven, eleven párbeszédekben görgő Krúdy-műhöz írt zenét Kenessey Jenő. Csaknem változtatás nélkül költötte át
zenébe, Krúdy kötetlen szövegét és finom, művészi ízléssel ügyelt arra is, hogy
zenéjével a cselekmény és a légkör hangulatát is visszaadja. Költői megelevenítő
erővel, franciás világossággal indítja el a hangulatkeltést és ugyan ilyen
gondolatébresztő, a képzeletet foglalkoztató, halk, pasztellszerű, ködbevesző hangszínjelzésekkel
fejezi be értékes, művészi sikert aratott operáját. Kenessey
Jenő humorérzékét emeljük ki elsősorban. Úgy látszik, őrá vár a feladat, hogy
mint hivatott vígoperaszerző, öregbítse hírnevét. A szerkesztés, a zenei anyag
csoportosítása kifogástalan. Az áriák és együttesek lélektani alapon, a szerényen
öntudatos hatáskeltés nemes igényeihez igazodva, csendülnek fel. Biztos
ösztönnel építi fel az egyes jelenetek csattanóit is, gondos, komoly, szép
munkájával nemcsak arról téve tanúságot, hogy jól ismeri a mesterségét, hanem, mint
a színpad őszinte rajongója, a közönséghez is közel tud férkőzni.
Ifj. Oláh Gusztáv tervezte a
hangulatos, kifejező színpadot, Nádasdy Kálmáné a rendezés érdeme, Márk Tivadar
tervei szerint készültek a kor levegőjét éreztető jelmezek. A szerepek a
legjobb kezekben sikerre vitték a bemutatót, amelyet lendülettel, a szerző
tanított be és vezényelt. Koréh Endre alakította az Öreg kalmárt, pompás erővel,
meggyőző színészi játékkal, nemesen zengő, mély hangján. Osváth Júlia vitte
színpadra a szépséges, élet után vágyódó fiatal asszonyt.
Ha nem volna ilyen gyönyörű, behízelgően kellemes hangja, ösztönös színjátszó
tehetségével kitűnősége lehetné bármely színpadnak is. Már megjelenésével, a
legegyszerűbb mozdulataival is híven kelti életre azt az asszonyt, akit Krúdy
álmodott meg és, zeneileg olyan finom beleéléssel Kenessey
Jenő keltett életre az operaszínpadon. Rösler Endre
énekelte a zsoldos kapitányt, ragyogóan. Olyan oszlopa ma már Rösler az ország első színpadának, hogy őrá mindig
számítani lehet és kell. A két komikus színész szerepében Laurisin
és Komáromi
remekelt. Nem hagyhatjuk ki a felsorolásból kisebb szerepeikben Szabó, Szomolányi és Málly nevét sem.
(Új
Magyarország, 1943/104. /május 9./ 13. p.)