KÖNYVEK
Távoli furulyák
zokogása. A nádasban sír a sás, busa bugák súgnak össze bús őszi bugással. Messzi jegenyék
ágát-levelét arannyal remegi be a holdsugár. Pusztai naplementébe cirpel bele a
tücsökhad. A barázdában pacsirták miriádja énekel. Pásztor dalol halk szomorú
nótát, közbe-közbe a nyáj kolompja szól. Valahol a kocsmából csak néha való,
ritka böfögéssel nagybőgő hallik.
Krudy Gyula írásának ezek
a hangok a rokonai és ezek a képek.
De vannak művészrokonai is Krudy
Gyulának. Talán nem is írók. Piktorok, zenészek. A gáláns Watteau.
A cherubini Mozart. És
mégis talán
egy író is, az északi álmodó: Jacobsen.
Ezek a, ... nem rokonai ezek Krudy
Gyulának. Dickens sem. Mikszáth sem.
Ő egyetlen és páratlan és tökéletlen, senki-rokona. Figurák
kitalálója, világ elmondója, szavak rajongója, amelyek mindegyikén rajta van a Krudy-jegy s amelyekből a Krudy-orchester külön hangszerelése pajzánkodik és
szomorkodik elé.
Szőtt-e mesét, olyan mesét, aminek van eleje, közepe,
vége? Sok minden könyvének van-e valami nagy centrális mondanivalóba lerakott
alapja?
Egyszerűen
felelek rá: nem-mel.
Nem is
mondom, hogy a Krudy nagy regényeinek rajongó
olvasója vagyok, De a Krudy-újságcikket iszom, a Krudy-novellát eszem.
A bécsi Pegazus-kiadás „Kis Magyar Könyvek” című kecses
sorozatában most jelent meg Krudy legújabb hosszú novellája Őszi versenyek címen.
Krudy a javából!
Ki meri számonkérni
Krudy Gyulától, hogy a hervadó zsidószépség miért
közli épp a züllött jockeyval, hogy micsoda szerelmi
kalandjai voltak az íróval meg a katonatiszttel
meg a pappal?
Krudy Gyula nem
motivál, ő a mondanivalóját elmondja. Elfújja. Árkon-bokron keresztül elbeszél.
Követni kell. Ő nem hitető, ő bűvölő.
A szép zsidóasszony magához hívja a züllött jockeyt. Étellel, itallal, szerelemmel jól látja. Este jönnek a poéta, a katona meg a pap és elagyabugyálják
a szegény züllött jockeyt.
Így jár aki..., senkise
jár így. Ez a mese önmagát meséli. Nincs morálja. Nincs tanulsága. Csak
zamatja van.
Szentiván-éji-álom, amelyet a budapesti kávéházak őslakója, a szelid, szomorú szemű poéta álmodott végig. Néha pajzán álom. Néha pikáns álom. A szép zsidóasszony a bokor alján föllibenti szoknyáját, le is guggol, vélnéd az alsóruháját igazítja... de nem. Ilyeneket álmodik ez az álmodó! 18-ik századbeli rézkarcoló tűje nem kecsesebb, mint Krudy tolla. Faun, aki nympha szárnyával repül.!
h[atvany]l[ajos].
(Jövő /Bécs/, 1922/90. /április 16./ 7-8. p.)