Kisvárosi beszélgetés Krudy Gyuláról

Losonc, február 17.

A kisvároson a vasárnap hangulata leng. Kiürültek az utcák, s ha egy-egy járókelő feltűnik, kimért léptekkel halad tova s a pihenő nap nyugalma és elegánciája sugárzik róla. Az éttermekben társaságok söröznek. Elmaradhatatlan vasárnap déli szórakozás ez vidéken. Az összetartozó társaságok hosszú asztalt ülnek körül, töpörtyüspogácsát rágcsálnak s a férfiak korsót, a fiatal leányok pikolót isznak. Ha ilyenkor valaki az árvaszéki ülnök után érdeklődik, minden járókelő tudja, hogy kinek a társaságában söröz. Az idősebb urak természetszerűen még jobban összetartanak s az ő asztaluk már évtizedek óta a nagy ablak mellett áll. Innen kilátás nyílik az utcára, a déli korzó közönségéré, amikor szinte adott jelre benépesül a főutca és mindenki sétál hatvan, vagy kilencven percet ha kell, ha nem kell...

Fehér abrosz mellett üldögélünk Krudy Pállal. Fehérhajú, fehérarcú, kedves öreg úr, a városban mindenki csak úgy ismeri: a tanácsos úr. Hatvanhat éves múlt, de a vidék konzerváló ereje róla iskolapéldát mutat. Tekintetéből fiatalos vidámság, sugárzik és egész lénye fáradhatatlan. Hiányzik róla az öreg emberek lassúsága, vontatottsága. Nagy barna szeme erősen hasonlít Krudy Gyuláéhoz, aki unoka- testvére volt. Egy esztendőben, egy hónapban születtek. Az író 1878 októberben Nyíregyházán látta meg a napvilágot, a tanácsos úr pedig a nógrádmegyei Ludányban.

— Hatvan éve élek Losoncon — mondja csengő hangon és szavaiból büszkeség árad. Megírhatod az újságban, hogy nem kívánkozom Pestre, én a kisváros rajongója vagyok és példámon okulva, sok fővárosi öregember átadhatná a helyét, meg a lakását a rászoruló fiataloknak.

A megszállás éveiről beszélgetünk. Krudy Pál Losonc pénzügyi tanácsosa volt s az árvánmaradt város polgársága őt állította Losonc élére, hogy a megszállókkal szemben védje meg érdekeiket. Rövid polgármestersége után nyugalomba vonult s egy újságkiadóvállalat élére állt. A felszabadulás őt is az országépítés munkájába szólította. Csodálatos szeretettél, meleg szívvel és buzgósággal intézi hivatala ügyeit.

Elborongó kedélyét szomorkás humor szövi át s ilyenkor nagyon hasonlít az íróra.

— Gyula unokatestvérem volt. Ha utam Budapestre vezetett, gyakran összejöttem vele s ilyenkor sokat „beszélgettünk”... Gyula vendégszerető lévén, bizony hajnalig tárgyaltunk meg egy-egy eseményt és másnap alig tudtam felkelni. A pesti éjszaka varázsában külön élmény volt szegény Gyulával együtt virrasztani... Gyerekkorunkban már az egész családot bejárta a gond, hogy Gyula nem akar apja nyomába lépni, pedig jól bevezetett ügyvédi iroda várt volna reá. Nem akart jogász lenni! Negyedik gimnazista kora óta lapot szerkesztett. Maga írta, sokszorosította és árusította diákújságát. Jól emlékszem arra a kedves esetre, amikor testvére, Krudy János kincstári jogügyi fogalmazó leérettségizett és apja negyven korona zsebpénzzel útnak indította Pestre, hogy nézzen körül. János megérkezett s a pénznek bizony egy nap alatt a nyakára hágott. Szállás és kenyér nélkül maradt, haza sem tudott utazni. Elbokázta az utolsó fillért is. Besomfordált hát az Erdélyi-borozóba. Gyula akkor már „császár” volt Pesten és a borozóban ült órákszám, nap-nap után.

— Hogy kerültél ide, — kérdezte csodálkozva az író.

— Leérettségiztem — válaszolt bánatosan János —, de elfogyott a pénzem... Éhes vagyok... Haza se tudok menni! ...

Krudy Gyula elgondolkozott, szeretettel végignézte bajbajutott fivérét, de máris intézkedett.

— Add ide azt a plakátot a fogasról! — szólt Jánoshoz és rövid gondolkodás után gyorsan írni kezdett a plakát fehér hátára. Fél óra múlva pompás kerek novella született meg...

— No, most eredj X. szerkesztőhöz, mondd neki üdvözlöm és a negyven koronát hozd el.

János szívdobogva sietett a megadott címre, ott szívesen fogadták, elolvasták a kéziratot s egy okosarcú, szivaros öreg bácsi negyven korona helyett száz koronát tett Gyula címére borítékba.

Az Erdélyi-borozóban megterült az asztal és hajnalig iddogáltak. Gyula akkor átadta a száz koronát Jánosnak ezen szókkal:

— Tessék a pénz, fizess Te s a maradékot tedd el!

— Jó testvér volt, — fejezi be emlékezését Krudy Pál — régi vágású úr, olyan, amilyen ma már talán nem születik. Emléke sokszor eszemben jár s megnyugszom, ha ellapozgathatok tömérdek írása között.

HEGEDŐS GYULA

(Nemzeti Ujság, 1944/39. /február 18./ 4. p.)