BEMUTATÓ A VÍGSZÍNHÁZBAN

Rezeda Kázmér „szép” élete

Darvas Iván (Rezeda Kázmér) és Ruttkai Éva (Fruzsina)

(MTI Fotó — Keleti Éva felvétele)

Idézőjelbe tesszük a jelzőt, mert a Krúdy Gyula életében könyv alakban meg sem jelent regény utólagos (ismeretlen) címadója is ironikusan használja, a mű tartalmának megfelelően. A Vígszínház előadása pedig — keményen — a visszájára fordítja. Kapás Dezső, szabadon bánva nyersanyagával, jelképesen elpusztítja az igazi életből „kilépni” akaró Rezeda Kázmért, bekeretezi lisztes képét (egy felelőtlen világ bohócának portréját), s az áltetemet a megbecsülés koszorúi helyett női kalapok borítják el... Látványosan hatásos zárókép ez egy haláltánc-revüben, amely ábrázolásmódjában itt-ott fellinisre sikeredett, máskor meg a Kabaréra emlékeztet, ám itt az első világháború zárja le a céltalan életet élők dolce vitáját, és a színhely nem Berlin, hanem a „békebeli” Pest, a maga szép asszonyaival, stricijeivel, nagypolgáraival, mulatóival, bordélyházaival és cselekvőképtelen, cinikus vagy ábrándozó, gyengejellemű bábjaival.

*

Panoptikum (vagy múzeum) porfogó leplei, védődrapériái borítják be a színpadot, és alóluk fokozatosan tűnnek elő a show kellékei, legyenek azok korabeli tárgyak vagy személyek. Amikor ezek működésbe lépnek, a kijózanodó, önkritikus Krúdy-látomást sajátos eredetiséggel felidéző Drégely László tervezte díszlet közepére függesztett hatalmas ingaóra mozgása leáll. Megelevenedik a múlt — bevezetőként az 1914-re virradó szilveszter éjszakája — úgy, ahogyan azt Kapás Dezső látja, az írói tükröt felhasználva, de mai szemmel, kellő távlatból és könyörtelenebbül.

*

A tömörítés érdekében az adaptáló lemondott a könyv — egyébként igen jellegzetes — férfifiguráinak szerepeltetéséről. A kihagyott alakok fejtegetéseiből az elképzelésébe vágókat Kapás Dezső más szereplők szájába adja. Rezeda Kázmér gondolatait pedig sajátos módon dramatizálja: a címszereplőt három példányban jeleníti meg egyszerre. A „jelenben”, negyvenévesen folytat párbeszédet tíz évvel fiatalabb és tíz évvel öregebb önmagával, így tekinthet viasza a múltba, és töprenghet a jövőn. A módszer az első részben úgy-ahogy beválik; a másodikban az alteregók már kénytelenek egyéb szerepeket is vállalni, mert a hangsúly a nőkre terelődik. De — Tahi Tóth László, Tomanek Nándor érdeme — a pót-Rezedáik akkor is „jelen vannak”, ha leszűkül cselekvési terük.

Fésületlenül maradt regényében Krúdy felvonultatja az akkori Pest irodalmi nagyságait anekdotikus stílusban; galériájukból a darab — igen szerencsésen — csak Adyt szerepelteti, úgy, hogy megzenésített költeményei ellenpontozzák (vagy felerősítik) a látottakat. Darvas Ferenc songjai — túl kritikai funkciójukon — felfrissítik a fárasztóvá váló szövegtúltengést, többszínűvé élénkítik az atmoszférát. A határozott rendező más, nem krúdys eszközökkel is dolgozik; például groteszk karikatúrákkal. (Schubert Éva, Tábori Nóra pompás humorukat érvényesítik.)

*

Két szereplő játszhat csak „egy az egyben”, bonthatja ki egyéniségét: Késő Fáni, azaz Fruzsina, Ruttkai Éva elragadó megformálásában, és Johanna-Jánoska, a Rezedát kitartó „kifosztott”, akit a vendég Psota Irén szép egyszerűségben elevenít meg. Darvas Iván hol kívülről, hol belülről játssza a negyvenéves Rezedát: ez a feladata. Élni és közben önmagát vizsgálni. Amikor kommentátor vagy rezonőr, kiütköznek modorosságaialakítását mégis egységesnek, egészében jónak mondhatjuk. Nehéz szerep! A többi szereplő — emeljük ki Békés Ritát (Rézi) és Szatmári Istvánt (Pincér) — híven szolgálja a rendezés elképzelését.

*

Kapás Dezső kemény fába vágta a fejszéjét. Mi szeretjük az efajta istenkísértő kihívásokat. A „Rezeda” fogadtatása feltehetően igen vegyes lesz. Mi sajátos újraalkotásnak tekintjük, amely — bátran célratörő, mondandójában egyértelmű próbálkozás. És megvalósításában is elismerésre méltó, ha az egészet, s nem a (vitatható) részleteket tekintjük. Wieber Mariann jelmezei megadták hozzá a megfelelő koloritot; mi több, „játszottak” is, ahol a ruháknak karakterizálni kellett egy figurát, vagy egy helyzetet.

Hegedűs Tibor

 

((Esti Hírlap, 1976/31. /február 6./ 2. p.)