Özv. ifj. Krudy Gyuláné nemzetes asszony
télen két disznót ölet és torra várja haza Nyíregyházára
elsőszülött fiát, Krudy Gyulát

Nyíregyháza, 1926 november.

A nyíregyházi taliga nagyot zökken, helyben vagyunk. Nyugodt, barátságos tekintetű ház a Közép utcán: innen röppent ki a nagyvilágba Krudy Gyula és ide szokott megtérni néha, ha pihenni akarja a pesti élet lázas forgatagát.

Az udvaron hasábban fekszik az akácfa, a farakás mellett fűrész, melynél serényen dolgozik egy tagbaszakadt tirpák. Nem ok nélkül igyekszik a favágó. Ott áll a közelében özvegy Krudy Gyuláné s nem volna ajánlatos a kukoricázás. A nemzetes asszony jóval túl van ugyan a hatvanon, de azért éppen olyan fürge, mint harminc év előtt, asszony a saját portáján és vasfegyelmet tart a cselédjei között.

A szobába tessékel Krudyné asszony és ebben az egyszerű, de tiszta szobában látom csak, hogy milyen megdöbbentő a hasonlatosság közötte és író fia között.

Krudy Gyula 12 éves korában	Néhai ifj. Krudy Gyula, özv. ifj. Krudy Gyuláné, Krudy Gyula szülei	Krudy Gyula 21 éves korában

Szívesen, elevenen és színesen beszél a nagyasszony és rögtön a Gyulára tereli a szót:

– Eleven, derék fiú volt Gyula és nagyon értelmes. Gondosan iskoláztattuk s már korán Podolinba adtuk német szóra. Boldogult férjem, aki első fiskálisa és virilistája volt Nyíregyházának, sokat adott elsőszülött gyermeke neveltetésére és nem kímélte a garast. Podolinból Szatmárba került Gyula a jezsuita gimnáziumba, érettségit azonban itt Nyíregyházán tett, még pedig jó eredménnyel.

– Bizony akkortájt már mulatós fiú volt Gyula, sok barátja akadt és esténként Benczi Gyula prímás hegedűjénél sokáig üldögélt. Vadászgatott is, volt vagy hat puskája, úgy emlékszem, hogy Csapkay, meg a Lázár-fiúk voltak a barátai. Mind ritkábban üldögélt híres nyolcholdas gyümölcsösünkben, amelyet annak idején Vidlicskay képviselőtől vettünk. Úgy látszik, nagyapjától örökölte fiam a nagy indulatot, nagyapjától, a negyvennyolcas honvédkapitánytól, akit feleségestül vetettek Klapka várában fogságra és ugyancsak feleségestül szökött meg onnan lóhátón.

– Hét gyermekem volt, öt még megvan belőlük, de, úgy látszik, Gyula fiamat áldta vagy verte meg Isten a legtöbb tehetséggel. Mert bizony Gyula nagyon nyughatatlan ember lett és gyakran fordult hozzánk segítségért, ha bajba jutott. Pénzeltük is szorgalmasan, külön-külön, egymás előtt is titkolva, az atyja is, én is. Egyszer, hogy Pesten meglátogattam, bizony az én csintalan véreim Gyula, meg az öccse még azt is kikutatták, hogy a harisnyában tartom a titkolt pénzemet.

– De sebaj, három házam mégis megmaradt a nagy vagyonból és egy kis földem is. Éppen ma küldök tiszta búzát a malomba, hogy legyen elég nullás lisztem télire.

– Télire bizony, amikor beszorulok a szobába és nincs más szórakozásom, mint a fiam írásai, mert most is elolvasok mindent, amit a fiam ír. Dolgozik sokat Gyula ugyan? Úgy-e sokat éccakázik? Pedig higgye el nem jó. Jobb volna, ha lejönne hozzám pihenni. Két hízott disznót vágok télire, lesz elég szalonna, sonka, kolbász a háznál, de jó volna, ha Gyula itthon költené el.

– Tudom, hogy hiába beszélek, nem jön ide Gyula egyhamar, nagyéletű ember, egy napig sem bírja el a kisváros csöndjét. Rossz emberek maguk pestiek, gyorsan, lármásan élnek, élik a mát, nem törődnek a holnappal, pedig bizony magukra is ráférne egy kis nyugalom.

Bizony ránk férne özvegy ifjú Krudy Gyuláné nemzetes asszonyom!

Heuman Károly

(Színházi Élet, 1926/47. /november 22-28./ 24-25. p.)