Krúdy Gyula Somogyban

Az író halálának 40.évfordulójára

Krúdy Gyula egyike azoknak a magyar íróknak, akinek jelentőségét, helyét irodalmunkban talán a legtöbbet vitatták.

Még a kiváló irodalomtörténész-író, Szerb Antal sem érti-érzi Krúdy sajátos világát – a Vörös postakocsi, Andráscsik öröksége és többek között a Szindbád regényeikre gondolunk –, irodalmunkban páratlanul és társtalanul álló atmoszféráját. Megállapítja ugyan, hogy Krúdy irodalomtörténetünk és kritikánk nagy adóssága, de nem tud elégtételt adni az írónak, mert mit sem bír kezdeni Krúdy – számára ellenőrizhetetlenül sok irányba futónak tűnő – meseszövésével, a szürrealista festők képeihez hasonlítható, ködös-fátyolos megjelenítési stílusával. Nem érti szimbolikáját, de mégis elismeri Krúdy kivételes rangját, és megállapítja, hogy »...ez a művészet sosem lehet a nagy olvasóréteg élvezete, mert az átlagembernek nincs fantáziája és nincsenek valóságos, emocionális emlékei. Hatása az elite szűk körére van korlátozva, arisztokratikus művészet ez.«

Szerb Antalnak ez a véleménye – nagy emberhez méltó nagy tévedés! – Krúdy halálának idején jelent meg híres irodalomtörténetében, és ez a vélemény szinte hivatalos értékítéletté avatódott.

Krúdy Gyula kétségkívül magányos, saját utat járt jelensége irodalmunknak. Sajátos egyedi jelenség, aki csak írói törekvéseinek végcéljában azonosul a Nyugat eszmevilágával. Életformáját a vidéki, majd fővárosi újságíró sokszor igen nehéz anyagi körülményei alakítják ki, de szelleme, gondolkodása radikális. Novellái és regényei olyan életutat állítanak elénk, melyhez jószerével csak Jókaiét és Bródyét állíthatjuk a magyar irodalomban.

Az írói fejlődés különböző fázisai, a turgenyevi és dickensi hatások után találja meg azt a sajátos, néha útvesztőket sejtető álomvilágot, ahová a Horthy-korszak ridegsége, könyörtelensége elől igyekszik menekülni. De novelláiban, cikkeiben, riportjaiban egyértelműen fejezi ki együttérzését az elbukott Tanácsköztársasággal, és írói tehetsége javára tiltakozik a szellemi-fizikai elnyomás ellen.

Krúdyt, az írót – bár az utókor értékítélete egészen más, mint a harmincas évek irodalomtörténetének álláspontja volt – éppen napjainkban fedezzük fel újra és újra. Könyvtárainkból tömegesen kölcsönöznek városban és falun egyaránt Krúdy-írásokat. Műveit dramatizálják és filmre viszik. Így lett egy arisztokratikusnak mondott, átlagember számára élvezhetetlennek minősített íróból – az elmúlt időkben – keresett és kedvelt író.

Krúdy Gyulát számosan rokonítják a francia Prousttal. Valóban van képformálásában valami szürrealista, és megrendítő az a mély humánum, amely írásaiból kicsendül.

A magyar táj és ember szeretete vezette el Krúdyt az ország legkülönbözőbb vidékeire, ahogy erről az 1921-ben Megjelent Magyar tájak-ból értesülünk. Rajongva szerette Balatonunkat, ezért több nyarát töltötte Siófokon barátja, Várady Sándor meghívására a még ma is álló ún. Ellinger-villa csöndes kis emeleti szobájában. Innen indult el az író a néhány méterre levő mólóhoz, hogy a magyar tenger ködös-párás hajnalainak, déli verőfényének és lenyűgöző esti fényeinek titkait kilesse, majd írásaiban ránk hagyja. Figyelte a Balaton-táj ködbevesző romantikáját, s ezen túlmenően – ami talán a legjobban érdekelte – a balatoni táj egyszerű embereit, akiket – többek között – a Balaton révészei című írásában szerető figyelemmel néz és páratlan poézissel örökít meg.

Szívesen és okkal vallotta magát a »Balaton szerelmesének«. Ebben a legbeszédesebb bizonyítékokon – írásain – kívül leánya és barátai is megerősítenek minket. Szerette megyénket, szerette annak népét és szerette a Balatont. És mi is szeretjük Krúdy Gyulát; most már jelentőségéhez méltóan értékeljük – és olvassuk.

Halála 40. évfordulójának alkalmából – május 20-án, az idei balatoni idény megnyitásakor – a Somogy megyei Tanács Idegenforgalmi Hivatala az író oly ritkán boldog nyaralásainak helyét, az egykori siófoki nyaralóházat (mely a Mártírok u. 13. sz. alatt van, a Belügyminisztérium üdülőjében) emléktáblával jelöli meg, mely az arra haladó nyaralókat és helyi lakosokat egy percre tán megállítja, és arra emlékezteti, hogy:

Krúdy Gyula, a magyar próza kiemelkedő mestere, a »Balaton szerelmese« 1913 és 1918 között több ízben e házban üdült.

Dr. Hock János

 

(Somogyi Néplap /Kaposvár/, 1973/110. /május 13./ 5. p.)