Krúdy Gyula Somogyban
Az
író halálának 40.évfordulójára
Krúdy
Gyula egyike azoknak a magyar íróknak, akinek jelentőségét, helyét
irodalmunkban talán a legtöbbet vitatták.
Még a
kiváló irodalomtörténész-író, Szerb Antal sem érti-érzi Krúdy sajátos világát
– a Vörös postakocsi, Andráscsik öröksége és
többek között a Szindbád regényeikre gondolunk –, irodalmunkban
páratlanul és társtalanul álló atmoszféráját. Megállapítja ugyan, hogy Krúdy
irodalomtörténetünk és kritikánk nagy adóssága, de nem tud elégtételt adni az
írónak, mert mit sem bír kezdeni Krúdy – számára ellenőrizhetetlenül sok
irányba futónak tűnő – meseszövésével, a szürrealista festők képeihez
hasonlítható, ködös-fátyolos megjelenítési stílusával. Nem érti szimbolikáját,
de mégis elismeri Krúdy kivételes rangját, és megállapítja, hogy »...ez a
művészet sosem lehet a nagy olvasóréteg élvezete, mert az átlagembernek nincs
fantáziája és nincsenek valóságos, emocionális emlékei. Hatása az elite szűk körére van korlátozva, arisztokratikus művészet
ez.«
Szerb
Antalnak ez a véleménye – nagy emberhez méltó nagy tévedés! – Krúdy halálának
idején jelent meg híres irodalomtörténetében, és ez a vélemény szinte hivatalos
értékítéletté avatódott.
Krúdy
Gyula kétségkívül magányos, saját utat járt jelensége irodalmunknak. Sajátos
egyedi jelenség, aki csak írói törekvéseinek végcéljában azonosul a Nyugat
eszmevilágával. Életformáját a vidéki, majd fővárosi újságíró sokszor igen
nehéz anyagi körülményei alakítják ki, de szelleme, gondolkodása radikális.
Novellái és regényei olyan életutat állítanak elénk, melyhez jószerével csak
Jókaiét és Bródyét állíthatjuk a magyar irodalomban.
Az írói
fejlődés különböző fázisai, a turgenyevi és dickensi hatások után találja meg
azt a sajátos, néha útvesztőket sejtető álomvilágot, ahová a Horthy-korszak
ridegsége, könyörtelensége elől igyekszik menekülni. De novelláiban, cikkeiben,
riportjaiban egyértelműen fejezi ki együttérzését az elbukott
Tanácsköztársasággal, és írói tehetsége javára tiltakozik a szellemi-fizikai
elnyomás ellen.
Krúdyt, az
írót – bár az utókor értékítélete egészen más, mint a harmincas évek
irodalomtörténetének álláspontja volt – éppen napjainkban fedezzük fel újra és
újra. Könyvtárainkból tömegesen kölcsönöznek városban és falun egyaránt
Krúdy-írásokat. Műveit dramatizálják és filmre viszik. Így lett egy
arisztokratikusnak mondott, átlagember számára élvezhetetlennek minősített
íróból – az elmúlt időkben – keresett és kedvelt író.
Krúdy
Gyulát számosan rokonítják a francia Prousttal. Valóban van képformálásában
valami szürrealista, és megrendítő az a mély humánum, amely írásaiból
kicsendül.
A magyar
táj és ember szeretete vezette el Krúdyt az ország legkülönbözőbb vidékeire,
ahogy erről az 1921-ben Megjelent Magyar tájak-ból értesülünk. Rajongva szerette
Balatonunkat, ezért több nyarát töltötte Siófokon barátja, Várady Sándor
meghívására a még ma is álló ún. Ellinger-villa
csöndes kis emeleti szobájában. Innen indult el az író a néhány méterre levő
mólóhoz, hogy a magyar tenger ködös-párás hajnalainak, déli verőfényének és
lenyűgöző esti fényeinek titkait kilesse, majd írásaiban ránk hagyja. Figyelte
a Balaton-táj ködbevesző romantikáját, s ezen túlmenően – ami talán a legjobban
érdekelte – a balatoni táj egyszerű embereit, akiket – többek között – a Balaton
révészei című írásában szerető figyelemmel néz és páratlan poézissel örökít
meg.
Szívesen
és okkal vallotta magát a »Balaton szerelmesének«. Ebben a legbeszédesebb
bizonyítékokon – írásain – kívül leánya és barátai is megerősítenek minket.
Szerette megyénket, szerette annak népét és szerette a Balatont. És mi is
szeretjük Krúdy Gyulát; most már jelentőségéhez méltóan értékeljük – és
olvassuk.
Halála 40.
évfordulójának alkalmából – május 20-án, az idei balatoni idény megnyitásakor –
a Somogy megyei Tanács Idegenforgalmi Hivatala az író oly ritkán boldog
nyaralásainak helyét, az egykori siófoki nyaralóházat (mely a Mártírok u. 13.
sz. alatt van, a Belügyminisztérium üdülőjében) emléktáblával jelöli meg, mely
az arra haladó nyaralókat és helyi lakosokat egy percre tán megállítja, és arra
emlékezteti, hogy:
Krúdy
Gyula, a magyar próza kiemelkedő mestere, a »Balaton szerelmese« 1913 és 1918
között több ízben e házban üdült.
(Somogyi Néplap /Kaposvár/, 1973/110. /május 13./ 5. p.)