AZ EMBER, AKI SZERETNI TUDOTT

 

Elbűvölve és igézetlen jártam mindig művei virágzó
rengetegében. És járok most is, ha futtató időm,
ha lánggal-lökdöső életem engedi, ha nő néha kicsi
csönd-sziget tűzzel-fortyogó, keményen örvénylő
napjaimban, a csönd új-születésű váratlan kis szigete,
nem a teremtés-csönd lángolása, de a forró örvényekből
kibújó kék tűnődés-szirt, puha köddel pihés, párás
pillanatokkal bolyhos merengés-sziget, s leűlvén
születéssel-lángoló kis szigetemre, könyvét kezembe
veszem, az időbe visszanézek, s föllapozván könyvét
óriás-szívébe visszanézek, a piros múltba, a piros
túlvilágba, s járok szíve óriás virágzó rengetegében.
E csoda-ősbozontban, e csoda-rengetegben, e
csoda-mindenhatóságban, e csoda-őserdőben, e csoda-
szószövevényben, e csoda-várakozásmindenben, e
csoda-titoktalanságban. Mert ez az édes, édes
rengeteg erdő, mert ez a bűvös, bűvös virágzó ősbozont,
mert ez az igékkel és igézetekkel tömötten lüktető
egyetlen virágzás, ez az Egyetlen Óriás Emberszív,
Égő Piros Mindenség, Bűvös Mindig Igent-mondás
szikrázó fehér köd-fákkal, vérzuhatagként párolgó
piros csipkefákkal, páfrányos kék titok-fákkal,
aranycsipkeláng álom-fákkal, óriás kristály-kapor
töprengés-fákkal, hatalmas korompáfrány halál-fákkal,
feketén lángoló gyásztorony-fákkal, rózsaszín
gyönyörűség-fákkal, lila büroktorony átok-fákkal
dereng lazán és végzetesen, s a lángpiros óriás
szerelem-bóbiták, sercegő parázs-kék halál-pecsétfák,
hatalmas növényfátyolfehér sóhajcsokrok, jégvirág-
rajzolat bánat-szárnyak, az erjedett, szagos földig
lecsüngök, a fehér horgolás-hömpölyegükkel a pokolig
lehullok, az ott is eléghetetlenek, az óriás kék
merengés-tölgyek, piros megadás-cédrusok, fekete irga-
lom-fenyők között kövér köd-medvék totyognak,
fehér halál-sasok merednek, járnak mohásan lépegetve
kék ámulat-szarvasbikák, ugrálnak zöldbarna
izzadó kristálykúpok: a békává varázsolt szelíd
szerelmesek, pihegnek az álom-levelekre tapadva
a nedvedző zöld gyémántcsöppek, a levelibéka-varázslat
kis szeretők, másznak kövér zöld lüktetéssel, ragyás
kék álom-ragyogással a varanggyá-átkozott asszonyok,
bűbájosok, boszorkányok, halálba-látók, időbe-
vartyogók, az elszeretők, visszaszeretők, odaadók,
dagadt férfiágyékig-leomlók, bikaisten gerjedt ölébe
hullók, a pünkösdirózsa-csecsűek, a férfiak szívében
zellerlevél-szagú fakanalat forgatók, a petrezselyem-
levél-ágyékszagúak, az égő petróleumlámpa
szeméremdombúak, a húsvéti fonott-kalács térdűek,
a lángoló zöld borospalack-tekintetűek, az Énekek
Éneke egyiptomi fekete kancája farúak, a fehér
búboskemence-tomporúak, a dagadt szerelemrózsájú
bíbor asszonyfüstök, fekete kövér kanca-lángok,
a tükrös piros mézeskalács-szív-fenekűek, a rózsaszín
mézeskalácsbaba-hátúak, a buján lángoló szőr-átkok,
szőke hajzuhatag-pihegések, szerelem-árnyékú, szűz-
vesztés sóhajú, kanláva-olvadásos gyűrt vászonhálóingek
törhetetlen virágai. Ó, hatalmas Élet-erdő, hatalmas
Halál-erdő, benned merengve járkáló, tűnődve lüktető,
szelíden ácsorgó, vacogva éneklő, bíborban bújdokló,
fehérrel hervadó, sötéttel könnyező, tűzzel ásító,
fénnyel kuporgó, mohával dadogó élet és halál, Ítélet,
Bánat, Bor, Bizonyosság, Szerelem, Szánalom,
Csábítás, Csalás, Bűn, Becsapottság, Bujaság,
Rettenet, Remény, Kifosztottság, Megadás, Éden,
Magzás, Kóborlás, Kósza Kábulat, Kevély Irgalom,
Kövér Keménység, Kék Kakaskiáltozás, Köd,
Temető, Ágy, Kocsma, Halottak Háza, Szülések,
Havazások, Versenyek, Vigaszok, Virrasztások,
Vereségek, Veszélyek, Csókok, Cserék, Esők, Csodák,
Csontvázak, Csacsicsődörök, Fátylak, Jajgatások,
Rimák, Rimánkodások, Lakomák, Lakodalmak,
Árvák, Kurafiak, Véres Lepedők, Nyoszolyák, Ravata-
lok, Nászágyak, Nászi Koporsók, Léha Apák és
Köd-Szeretők, Halálos Csöngettyű-lángok, Rakott
Asztalok, Borok, Húslevesek, Főtt Kakasok, Piros
Malac-csikók, Káposztáshordók, Bolond Betyárok,
Templomok Havazás-csöndje, Roráték Köd-harangja,
Kripták Émelyes Szelídsége, Kápolnák Szagos
Kristálybelseje, Mustok Forrása, Mindenszentek
Égő Gyertyafája, Őszi Kábulások, Nyári Nyerítések,
Pünkösdi Vérbuggyanások, Hajnali Káromkodások,
Dunyhák, Szemfödők, Hullakamrák Himnusza,
Halottas-lovak Hite, Gyászlovak Farolása, Húsvétok
Szüzei, Barkák, Krisztus Keresztjének Illata,
Krisztus Lábának Örök Hervadása, Cilinderek,
Máslik, Pruszlikok, Harisnyatartók, Selyembugyogók,
Csipkekesztyűk, Fehér-Fátylak, Nagybőgők, Posta-
kocsik, Vörös Álom-szekerek, Kék Koporsók, Álomban-
futó Könnyű Fehér Menyasszonyravatalok, Ravatal-
húzó Kékpettyes-Aranyszeplős Költőkké-varázsolt
Csikócsődörök, Szomorú Szélhámosok, Szorongó
Szörnyetegek, Szőrös Szánalmak, Meszelt Kenyér-
kemence Emlők, Rózsapetty Lábacskák, Csipke-
esernyők, Csigatészták, Tejhab a Piros Emlő-Csilla-
gon, Fröccsök, Hosszú Férfigatyák, Sonkák, Árnyék-
petty-hálóremegések, Kövér Zsíros Bajszok, Lila
Szőrcsillag Légypotrohcsúcsszakállak, Asszonyhasakon
Szétterjedt Göndör Titokfüstök, Férfiölek Burjánzó
Füstcsillagai, Hit, Hiúság, Hódolat, Hazudozás,
Halottak Lángolása, Embriók Ragyogása, Szűzek
Riadalma, Ringyók Rimánkodása, Remények Rettenete,
Piros Rémület-Hajók, Kék Döbbenet-Madarak,
Arany Halál-Baglyok, Csontvázak, Csont-Idők, Sasok
Fehér Kiáltozása, Karácsonyok Árulása, Ficsúrok
Sétabotja, Keménykalapok, Keménygallérok, Malac-
lopók, Garabonciás-Köpenyek, Mese-Süvegek, Kincsek,
Tébolyok, Kurvák, Vándorok, Köd, Hit, Merengés,
Mámor, Méz, Medve, Magány, Napraforgó és
Nyírfák Piros Hallgatása, Nyírfák Fehér Sámánkodá-
sa, Puszták Tódulása, Egymásba-tolt Idők,
Jelenidők és Múltidők Egymásban Együtt, Egymás-
Magzatai, Egymás-Anyjai Már, Álom-Csengettyűk,
öreg Hinták és öreg Lovak, Látomások, Poklok,
Ördögrózsafiúk, Halál-Riadalmak, Föld Kérge
Alatt Kocogó Eleven Halottak, Halhatatlan Vágyako-
zások, a Földbenügető Szőke Lovak Nyikorgó
Hintó-Kakasai, a Földben Fehér Lovat Lovagló
Szent Romlott Kövér Kanok, Kevély Kövérek,
Csúzos Húsgatyák, Szeplős Álomcsődörkutyák, Böfögő
Boldog Boldogtalanok, Szellentő Szamár Szerelmesek.
Ó, Hatalmas Halál-erdő, hatalmas Élet-erdő:
Krúdy Gyula Szelíd Hatalmas Szíve! Krúdy Gyula
Szelíd Hatalmas Éneke, Krúdy Gyula Borongó
Boldog Tiszta Végtelen Éposza! Te Szív, Te Szelíd,
Te Bíbor Látomás-Őszsák, Te Élet-Mindenség
és Halál-Mindenség Mindenét Magadbagyűjtő Óriás
Piros Éposz-Zsák, az Emberi Öröklét Léttel-
fortyogó Végtelen Edénye, Habzó Halhatatlan Üstje!
Mert Te voltál magad: a Halál és Szerelem, a Mámor
és Megváltás, a Bűn és Büntetés, Bűnhődés, Jóság,
Kegyelem, Adósság, az Ősz és a Temető, a Köd és a
Ködök Halála, a Megaláztatás és a Burjánzás, a
Költészet Szülőnyílása, az Éposz Szent Anyateste
és a Halottak Halandósága, a Rejtelem és a Félelem, az
Álom és a Biztos Bizonyosság! Ó, Krúdy Gyula,
Te Óriás Kék Merengés-Ószövetség, a Magány és
Mámor Ember-Bibliája, Szelíd Okos Ember-Evangé-
lium, Te Mindent-megértő, Mindent-látó, Minden-
időt Tudó Hatalmas Ének! Elbűvölve és igézetten
állok szíved virágzó végtelenében. Igézetten és
megbűvölve állok műve virágzó rengetegében. Pedig
műve, nagy műve homálytalan és titok-nélküli és nem
titokkal-ismeretlen, mint ravatalon a halottak. Műve,
ez az óriás burjánzó élet-halálszövevény tiszta
kristályként áttetszik minden rejtelmében, szövedék-
csöndjében és virágzás-pillanatában, minden ürege,
szövevény-zsákja, gyűrődés-hömpölyege, levél-lobogása,
bozontos ér-futása átragyog tiszta könnyű lánggal,
mint gyermekkorom kék mese-alkonyában az égő
petróleumlámpa hosszúkás üveghólyag-teste és műve
minden szikrázó üveghólyag-pillanatában a szeretet
ragyog, az égő aranycsipke-magzat. Mert Krúdy
Gyula az Ember volt, aki szeretni tudott. Ember, aki
szeretni tudott. S ez a ritka, szent nagy tudása minden
megismerése és minden látomása bonyolúltan-szőtt
szövetét, kegyelem-bozontját átitatta lángja hitével,
hatalma ragyogásával, hite mámorával. Ez a ritka
tudás átitatta boldog tiszta erejével Megismerése
Merengő Magányát, s adott Teremtő Hitének olyan
erőt, hogy az emberiét minden állapotát szeresse.
Szeresse, megértse, s szóljon érte világító piros és kék
szavakkal, s beteljesüljön minden Emberért-Szánalma
élet-látomással. Az emberszeretet és életszeretet
óriás Király-Költője volt ő, s ezért tudott annyit a
bűnről, szerelemről, megadásról és halálról. Azért tudta
a halált oly egyetemes-egyszerűm. Mert Krúdy Gyula
szeretett mindent, ami élet és szeretett mindent,
ami halál. Minden ködcseppet, ember-átkot, csillag-
ökrendezést, szerelem-sikolyt, őszi jajongást, a
hózuhogás boldog ravatalcsöndjét. Az esendő és árva
embert, a tavaszi szelek piros futását, s az erős
anyaemlőn fehér tejhabkoszorút döfködő csecsemőfejet, a
temetők őszi hervadását, a szeretők titkos könnyelmű
nászát, s tudott ezért a múlt-időbe úgy lépni vissza,
ahogy mi nagyanyánk szobája ajtaját kinyitva
gyermekkorunk boldogtalan nehéz homályaiba belépünk.
S ezért, hogy művében és létében úgy jár be Teret
és Időt, Időket, Múltakat, Jövőket, ahogy mi lakásunk
szobáit bejárjuk, ahogy mi járunk az őszi temetőkben,
ahogy mi bejárunk foszladék-emlékezettel anyatest-
belsőt, emlékeinkben sorsunk múlt-idejét bejárjuk,
s tudásunk képzeletével az évmilliókat, lángoló csillag-
tereket, kopár csillagpont-örvényeket. És a földbe-lát,
s a földben a holtakat is látja, a zölden égő halottakat, s
a földbe elevenen lemegy, s úgy jár a föld sötét
húsában, ahogy mi járunk a nehéz sűrű ködben lihegve.
S lépkedő lénye körűi csobog, göngyölög, örvénylik,
gomolyog a föld, ahogy testünk körűl a köd forog.
S látja az álmokat, az álom aranytarka csikóit, bíbor
szörnyetegeit, hörgő virágait és meszelt poklait, s
megfejti rejtelmüket, s látja az Időt, ahogy kéken
növekszik bennünk és körülöttünk, látja levedlett
lényeink, elhagyott múltjaink ágaskodó pikkelyhártya-
alakját, vicsorgó óriás-csontvázait, kőbe-sajtolódott
szenvedés-foszlányait a múlt-idő üvegdobozában, mint
múzeumi üvegszekrényekben. És látja a Csöndet
növekedni az Ember szívében, a finom fehér köd-haran-
got. Es minden látása ott ég szeretetében. Az Ember-
nek, aki meghalt egy kopár vaságyon. Petróleumlámpa-
fénynél. Mert a villanyszámlát kifizetni pénze nem
volt. S az áramot a Szolgáltatók kikapcsolták.
Az Embernek, a nagytestű, görnyedt Embernek,
aki ott megy most nagy nehéz lépésekkel, könnyű nagy
léptekkel égő szeretetünkben, vállain könnyű őszi
kabát. Merengő arcára, fakó hajára tiszta nagy csilla-
gok esnek, az anyag mindenség-könnyei, s nagy
testén szíve átviláglik. S testén óriás piros virág-
kehelyként átsütő szívében: ott virágzik a Szegény
Magányos Boldogtalan Hazug Szenvedő Boldog
Árva Tiszta Emberiség.

 

Juhász Ferenc

 

(Előszó.
Vadszőlő. Bp. 1971, Magyar Helikon. 5-12. p.)