Az élet álom
Krúdy Gyula új novelláskönyve
Ha valahová,
ide igazán illik ez a calderoni idézet: Az
élet álom. Nem tudok még egy írót, akinek fantáziája, víziós ereje és
kifejező készsége olyan közvetlen kapcsolatot tartana az álommal, mint Krúdy Gyuláé. A álom színessége,
gazdagsága, képet képre váltó könnyedsége és szinte zenei hullámzása jellemzi
elsősorban alkotó művészetét, teremtő funkciójában éppúgy, mint ennek a
funkciónak eredményeiben: könyveiben. Holott Krúdy egyáltalán nem kedvelője a
fantasztikumoknak. Ellenkezőleg, tapad a valósághoz, mondhatnám: a hétköznapi
realitáshoz. Bizonyos értelemben a félmúlt történetírója, akinek érezhető
gyönyörűsége telik a »hiteles« vonások felrakásában. Ám ez a történetíró egyben
költő is s Jókai után a legnagyobb magyar álmodó.
Az élet
álom, – ez nála szó szerint így igaz. Álmok az ő valóságos történetei és
álomhősök ezeknek a történeteknek ismerős-ismeretlen, felejthetetlen alakjai.
Hiszen ő maga álmodta őket, valami különös, elandalító, benső muzsika ritmusára
figyelve, félig lehunyt szemmel, míg a papiros fölé hajolva tolla alá
elevenednek feltoluló emlékei, mindaz, amit látott, hallott, tapasztalt.
Ébren-e, vagy álmában? – nem tudom, de nem is keresem, mert nem fontos. Csak az
a fontos, hogy az írónak ezek az álomképei jobban, hívebben, jellemzőbben és
igazabban vetítik elénk az életet a legkézzelfoghatóbb valóságnál. Az élet –
főkép a részletek árnyalati finomságaiban – nem tud ilyen kiapadhatatlan lenni.
Sőt, ilyen szuggesztíven élő-eleven sem. Vannak mindnyájunknak álmai, amelyet
kitörülhetetlenebb és mélyebb nyomokat hagynak bennünk, mint a valóban
megtörtént események. Nos hát, Krúdy Gyula minden írása ilyen álmok közül való.
De talán
leginkább ez a novelláskönyve, amelyben az élet szürke tónusai egy csodálatosan
kiérett, tiszta és biztos írásművészet varázslatára szivárványosodnak át az
álom színeibe. Egy neoromantikus realista, egy új, modern és magyar – mennyire
magyar – Dickens forgatja itt előttünk az élet kifogyhatatlanul dús, tarka és
változatos álom-könyvét, kissé ironikusan mosolyogva minden kép fölött, mégis
belefeledkezve a képek szemléletének őszinte gyönyörűségébe. Micsoda remek
figurákkal találkozott ez a nagyszerű álom-látó a félmúlttá patinásodott
Pest-Buda álomvalóságában, Szindbád kis kocsmáin és Titusz éjjeli kávéházain
keresztül az Óravendéglő félhomályos nagyterméig, amelynek délutáni magányában
egy elbóbiskoló, öreg pincér minden Krúdy-álmok legszebbjét álmodja végig.
Nagy,
jelentős és emlékezetes írói oeuvre méltó koronája ez a remekbe íródott
novelláskönyv.
K. A.
(Pesti Napló, 1932/10. /január 14./ 5. p.)