Az élet álom

Krúdy Gyula új novelláskönyve

 

Ha valahová, ide igazán illik ez a calderoni idézet: Az élet álom. Nem tudok még egy írót, akinek fantáziája, víziós ereje és kifejező készsége olyan közvetlen kapcsolatot tartana az álommal, mint Krúdy Gyuláé. A álom színessége, gazdagsága, képet képre váltó könnyedsége és szinte zenei hullámzása jellemzi elsősorban alkotó művészetét, teremtő funkciójában éppúgy, mint ennek a funkciónak eredményeiben: könyveiben. Holott Krúdy egyáltalán nem kedvelője a fantasztikumoknak. Ellenkezőleg, tapad a valósághoz, mondhatnám: a hétköznapi realitáshoz. Bizonyos értelemben a félmúlt történetírója, akinek érezhető gyönyörűsége telik a »hiteles« vonások felrakásában. Ám ez a történetíró egyben költő is s Jókai után a legnagyobb magyar álmodó.

Az élet álom, – ez nála szó szerint így igaz. Álmok az ő valóságos történetei és álomhősök ezeknek a történeteknek ismerős-ismeretlen, felejthetetlen alakjai. Hiszen ő maga álmodta őket, valami különös, elandalító, benső muzsika ritmusára figyelve, félig lehunyt szemmel, míg a papiros fölé hajolva tolla alá elevenednek feltoluló emlékei, mindaz, amit látott, hallott, tapasztalt. Ébren-e, vagy álmában? – nem tudom, de nem is keresem, mert nem fontos. Csak az a fontos, hogy az írónak ezek az álomképei jobban, hívebben, jellemzőbben és igazabban vetítik elénk az életet a legkézzelfoghatóbb valóságnál. Az élet – főkép a részletek árnyalati finomságaiban – nem tud ilyen kiapadhatatlan lenni. Sőt, ilyen szuggesztíven élő-eleven sem. Vannak mindnyájunknak álmai, amelyet kitörülhetetlenebb és mélyebb nyomokat hagynak bennünk, mint a valóban megtörtént események. Nos hát, Krúdy Gyula minden írása ilyen álmok közül való.

De talán leginkább ez a novelláskönyve, amelyben az élet szürke tónusai egy csodálatosan kiérett, tiszta és biztos írásművészet varázslatára szivárványosodnak át az álom színeibe. Egy neoromantikus realista, egy új, modern és magyar – mennyire magyar – Dickens forgatja itt előttünk az élet kifogyhatatlanul dús, tarka és változatos álom-könyvét, kissé ironikusan mosolyogva minden kép fölött, mégis belefeledkezve a képek szemléletének őszinte gyönyörűségébe. Micsoda remek figurákkal találkozott ez a nagyszerű álom-látó a félmúlttá patinásodott Pest-Buda álomvalóságában, Szindbád kis kocsmáin és Titusz éjjeli kávéházain keresztül az Óravendéglő félhomályos nagyterméig, amelynek délutáni magányában egy elbóbiskoló, öreg pincér minden Krúdy-álmok legszebbjét álmodja végig.

Nagy, jelentős és emlékezetes írói oeuvre méltó koronája ez a remekbe íródott novelláskönyv.

K. A.

 

(Pesti Napló, 1932/10. /január 14./ 5. p.)