A FRANCIA KASTÉLY.
Krudy Gyula új regénye.
Krudy Gyula, aki az elmúlt idők csendes napjai
közé ékeli be magát és a lepergett évek álomködén át csodás erővel,
frissességgel dolgozza fel emlékeit, ismét meglepett bennünket. Egy új Szindbád
könyvet adott nekünk, azután a két bájos kötet után,
amelyeket oly szeretettel olvasunk mindig. Azt hiszem, hogy Krudy
azért haladt idáig, e magasságig, mert eltudta viselni
a maga csendjét és az irodalmi harcok idején csöndes meghittségben emlékeivel
és gondolataival dolgozott, utazott ép úgy talán, mint Szindbád, az a bizonyos
hajó, aki több szép fiatal hölgyet megszöktetett és a végén mégiscsak egyedül
maradt.
Az új regény a finom és érzékeny lelkek legszebb
olvasmánya lesz. Kis szomorúságokból, szürkeségből, egy-egy álmos délutánból
nem marad meg egyéb számunkra, mint egy óraketyegés, egy régi, régi altatódal,
egy ódon karosszékre dobott rojtos, puha selyemkendő, komoly szemű, domborodó
mellű barna kis leányok, egy karcsú, aranyhajú, selyemblúzos és lakktopánkás
asszony. Aztán a táj, egy hervadt beteg ősz, ami Corot
ecsetje nyomán újra felsír Krudyban. Egy szilfa
bóbiskoló árnyéka, éles vonatfütty és egy halk melódia egy régi Broadwood zongorából. A kihalt város, ahol zokog a csönd,
mint egy beteg gyerek és egy nyurga diák meg Szindbád sétálnak a korzón. Végül
a cukrászda, a színház, egy vén, ravasz színházdirektor és persze Shakespeare.
Krudy szereti az embereket, nem osztályozza őket, hanem
őszinte melegséggel, finom és mély poézissel megbékíti velünk az életet. Hisz
behunyt szemmel, folyton vérző szívvel is lehet élni, élni
mint Szindbád. Örvendeni annak, hogy mily megnyugtató és jóleső, ha befelé
sírunk és a zokogásunk nem hallja senki, csak az a kis ketyegő valami, a
szívünk.
És Szindbád szíve - Krudy
szíve.
K[ázmér].
E[rnő].
(Kultúra, 1912/20. /október 25./ 1265-1266. p.)