A FRANCIA KASTÉLY. Krudy Gyula új regénye.

 

Krudy Gyula, aki az elmúlt idők csendes napjai közé ékeli be magát és a lepergett évek álomködén át csodás erővel, frissességgel dolgozza fel emlékeit, ismét meglepett bennünket. Egy új Szindbád könyvet adott nekünk, azután a két bájos kötet után, amelyeket oly szeretettel olvasunk mindig. Azt hiszem, hogy Krudy azért haladt idáig, e magasságig, mert eltudta viselni a maga csendjét és az irodalmi harcok idején csöndes meghittségben emlékeivel és gondolataival dolgozott, utazott ép úgy talán, mint Szindbád, az a bizonyos hajó, aki több szép fiatal hölgyet megszöktetett és a végén mégiscsak egyedül maradt.

Az új regény a finom és érzékeny lelkek legszebb olvasmánya lesz. Kis szomorúságokból, szürkeségből, egy-egy álmos délutánból nem marad meg egyéb számunkra, mint egy óraketyegés, egy régi, régi altatódal, egy ódon karosszékre dobott rojtos, puha selyemkendő, komoly szemű, domborodó mellű barna kis leányok, egy karcsú, aranyhajú, selyemblúzos és lakktopánkás asszony. Aztán a táj, egy hervadt beteg ősz, ami Corot ecsetje nyomán újra felsír Krudyban. Egy szilfa bóbiskoló árnyéka, éles vonatfütty és egy halk melódia egy régi Broadwood zongorából. A kihalt város, ahol zokog a csönd, mint egy beteg gyerek és egy nyurga diák meg Szindbád sétálnak a korzón. Végül a cukrászda, a színház, egy vén, ravasz színházdirektor és persze Shakespeare.

Krudy szereti az embereket, nem osztályozza őket, hanem őszinte melegséggel, finom és mély poézissel megbékíti velünk az életet. Hisz behunyt szemmel, folyton vérző szívvel is lehet élni, élni mint Szindbád. Örvendeni annak, hogy mily megnyugtató és jóleső, ha befelé sírunk és a zokogásunk nem hallja senki, csak az a kis ketyegő valami, a szívünk.

És Szindbád szíve - Krudy szíve.

K[ázmér]. E[rnő].

 

(Kultúra, 1912/20. /október 25./ 1265-1266. p.)