A ködlovag árnyba merül.

 

Halálát csak Krudy-novellában lehetne stílusosan megírni. Élete legkalandosabb regénye volt. A mai valóságban is úgy járt, mint fellegjáró regényalak. Az elveszett idő nyomában kujtorgott. Mámorok elragadtatásába korbácsolt lélekkel próbálta utolérni a páránál illanóbban foszló múltat. Úgy járt közöttünk álmatag lépteivel és ködös szavaival, mint megelevenedett időszerűtlenség, itt felejtett ködlovagja annak a boldog kornak,. mikor még az élet nagy válságát jelentette egy Anna-bálon titkos célzattal elejtett rózsa, vagy egy hajnali szerenádon pillanatra fellobbanó pillantás a zöld zsalugáterre hulló patyolat függöny mögül.

Ha Shakespeare korában él, a nagy brit költőnek több volna egy halhatatlan alakjával, akit Prosperoból és Falstaffból s Oberonból és Calibanból gyúrt volna össze. Ilyen ősi rokonsága van benne az embernek. Mint Don Quijote hadakozott az álmok szélmalmaival budai kis korcsmák párás homályában. Asztalánál láthatatlanul ott bóbiskolt a költői képzelet minden halhatatlan szülötte s ő a szellemvilág örök eszperantóján társalkodott velük.

Senki sem volt annyira világirodalmi a mi kis mesevilágunkban és mégis annyira magyar. Mint Szindbád szállt csodák nyomába. De ezek a csodák itt virágzottak ki régi kis elfeledett fürdők romantikájában, behavazott, álomporos felvidéki városkákban, szélforgatta csárdák gőzében, úri tivornyákon, cigányos duhaj dáridókon, hajnalba hervadó kártyacsatákon, gavallérgondok huszonnégy órás élethalál terminusai közt, amelyeknek kalandos forgatagában úgy állt ő örökös en-garde állásban a szilaj vágyak és odaadó érzelmek élesre fent spádéjával, mint lopott vérebnek mindig lecsapni kész ruffiánja.

Művészete meghitt, gyöngéd, csak könnyharmatos, törékeny virágokat termett. De képzeletének gyökerei a legősibb és legegyetemesebb mesék mély televényéből táplálkoztak. Színeit a hajnalok üdeségétől s az alkonyatok hervatag pompájától kérte kölcsön. De a szín csak transzparens volt számára, amelyen át soha nem apadó lobogásának rubin érzékisége sütött át. Voltak novellái, amelyekben a szivárvány bágyatag hűvössége s az északi fény fagyos lángjai szikráztak, mégis megégették a lelket.

Az autó lassú volt neki, az álmok gáláns bíboros postakocsiján utazott hát s a képzelt életek országútján csípte el a valóságot. Kecses alakjai mintha zenélő órákról perdültek volna le. Volt bennük valami bábszerűség. Állandóan rózsás mámorban bódorogtak a szerelem borától. A szerelem végtelen változatait álmodta, írta és énekelte. Képei, látomásai, költői megérzései, képzeletének buja tenyészetű ékítményei végtelen áradatban ömlöttek tollából, egymásba kuszálódtak, szeszélyes, fodros, csipkés bőséggé zsúfolódtak, mint valami Beardsley rajz, amellyel még fülledt érzékiségük révén is rokonságot tartottak.

Krudy művészete egy duhaj, bővérű képzelet précieusesége volt, Csupa finomság, csupa rafinált sokrétűség, amely igazán népszerűvé soha sem válhatott. A nagy közönség igazán soha sem értette és élvezte. Művészek és írók rajongtak érte. Krudy az írók írója volt. Nagyon és igazán az írók siratták meg.

Kállay Miklós.

 

(Napkelet, 1933/6. /július/ 454-455. p.)