Katona Béla - Nyíregyháza az irodalomban

KATONA BÉLA:

Az utóbbi két évtizedben – a helytörténetírás és a honismereti mozgalom fellendülésével párhuzamosan – sok szó esett megyénk és városunk irodalmi hagyományairól is. Ha nem is mondhatjuk, hogy már mindent számba vettünk, feltérképeztünk, annyit elbizakodottság nélkül is megállapíthatunk, hogy lassan-lassan nem igen akad már olyan itt született, innen elszármazott vagy akár csak hosszabb-rövidebb ideig itt időzött író, akiről ne tudnánk, akivel valamilyen formában ne foglalkoztunk volna. Amit az életrajzi adatok vonatkozásában fel lehetett deríteni, annak nagy részét elvégeztük.

Sokkal kevésbé ismert, sajnos, e kapcsolat másik oldala. Vagyis jóval kevesebbet tudunk még mindig arról, hogyan jelent meg maga a város a művekben, milyen nyomot hagyott az itt született, itt járt írók alkotásaiban. Kapott-e Nyíregyháza igazán irodalmi ábrázolást, s ha igen, hogyan szerepelnek utcái, házai, emberei, örömei és gondjai, színei és hangulatai a művekben? A következőkben, főként pedig irodalmi szemelvénygyűjteményünkben, ezekre a kérdésekre szeretnénk választ találni.

Nyíregyháza aránylag fiatal város. Az 1830-as évek végén kapott városi rangot, de a városiasodása igazán csak a múlt század 70-es, 80-as éveiben, a megyeszékhellyé válás után gyorsult meg. Korábbi története során többször állt közelebb a teljes elnéptelenedéshez, eltűnéshez, mint ahányszor a felemelkedés lehetőségei nyíltak meg előtte. Így érthető, hogy az irodalom is csak meglehetősen későn vett róla tudomást.

Igaz, már a múlt század elejétől élt itt vagy legalábbis indult innen néhány, a lexikonokban és várostörténetekben számontartott író, mint pl. Király József Pál, Benczúr Zsuzsanna, Kmethy István, Andrássy Béla stb. De ha idekötötte is őket a születés, ha itt éltek is hosszabb-rövidebb ideig, igazi élményükké nem vált a város, Nyíregyháza írói megörökítésével adósok maradtak. Hosszú ideig közönyösek voltak iránta az e tájon megforduló országosan ismert írók és költők is. Közismert pl., hogy Jósika Miklós évekig élt a közeli Napkoron, felesége birtokán, de járt erre Kuthy Lajos, Vas Gereben, sőt Petőfi és Jókai is. Műveikben azonban egyáltalán nem, vagy csak alig maradt ennek valami nyoma.

Az első jelentős író, aki várostörténeti szempontból is figyelmet érdemlő megfigyeléseket írt le Nyíregyházáról, Madách Imre volt. 1845-ben, egy bihari útjáról visszatérőben vezetett útja errefelé. Valószínűleg csak rövidebb időt tölthetett itt, mégis megkapó világossággal látta meg az örökváltsággal szabaddá lett város gyors fejlődését, és Szontágh Pálhoz írt levelében egyenesen az elkeserítően elmaradott feudális Magyarország ellentéteként, a haladás reményt ébresztő példájaként említette Nyíregyházát: „Az optimizmus szörnyen meggyökerezett bennem; ily szív és remény ölő képek után is nem állhatom, hogy egy fényesebbet ne tegyek. Nyíregyházán láttam egész nagyságában és jelentőségében az örökváltság eszméjét magát tanúsítani; a rövid idő alatti roppant haladás minden tekintetben, magyarosodás e. u. t. kimondhatatlan.”

Madách után ismét hosszú csend következett. Ha a szabadságharc utáni évtizedek sajtójában, a Honderűben és a Vasárnapi Újságban megjelent is néhány Nyíregyházával foglalkozó cikk, a figyelem igazán csak a 80-as években, a hirhedt eszlári per idején fordult a város felé. Akkor egyszerre hosszabb ideig két olyan író tartózkodott itt, mint Mikszáth Kálmán és Eötvös Károly. Az előbbi a Pesti Hírlap tudósítója volt, az utóbbi a vérvádper vádlottainak bátor védője. De ha Mikszáth riportjaiban itt-ott felbukkant is egy-egy helyi apróság, s később néhány novellájában és regényében jelentkeztek is nyírségi motívumok, ha Eötvös Károly híres művében, A nagy per-ben a tárgyalás eseményeinek leírása közben elszórtan felvillantott is lokális vonatkozásokat, igazán egységes Nyíregyháza-képpel egyiküknél sem találkozhatunk. Nyíregyháza irodalmi felfedezése Krúdy Gyulára* várt.

Krúdynak nemcsak annyi kapcsolata van Nyíregyházával, hogy itt látta meg a napvilágot, s itt töltötte gyermek- és ifjúkorának nagy részét. Nála a szülőhely nem pusztán életrajzi adat, hanem művészetének egyik legmélyebb, legtartósabb forrása és ihletője is. Felnőtt korban már csak vendégként járt Nyíregyházán, az itt töltött gyermek- és ifjúkor emlékei azonban sohasem halványultak el benne, s egész életművét át meg átszövik a nyírségi, nyíregyházi vonatkozások. Utolérhetetlen művészettel ábrázolta a szülőföld tájait és embereit. Nyíregyháza mint külön arcú, sajátos hangulatú kisváros Krúdy írásaiban vonult be a magyar irodalomba. Azóta sokan és sokféleképpen írtak már városunkról, de kétségtelen, hogy mindmáig Krúdyt tekinthetjük a legnyíregyházibb írónak, anélkül természetesen, hogy ez bármiféle provinciális szűkítést jelentene vele kapcsolatban. Nyíregyházi témájú írásai – természetesen a megfelelő művészi áttételek figyelembe vételével olvasva – ma már nem csak gyönyörködtető irodalmi alkotások számunkra, hanem egyúttal szinte várostörténeti dokumentumok is. A régi, századforduló kori Nyíregyházáról vitathatatlanul tőle tudhatjuk meg a legtöbbet.

A város serdülőkorának sajátos színeit és ízeit, különös figuráit az ő művészete őrzi számunkra a legteljesebben.

Krúdy nemcsak felfedezte, hanem egy kicsit divatba is hozta Nyíregyházát az irodalomban. Nyomában egyszerre megszaporodtak a várossal foglalkozó művek. Különösen az itt élő írók és költők, így pl. Vietórisz József, Vietórisz István és általában a Szabolcsi Szemle írói vették gyakran tollukra. Az így keletkezett művek között persze nagyon különböző színvonalú alkotások fordultak elő. A két világháború közötti korszak Nyíregyházáját nem is ezek a helyi szerzők örökítették meg számunkra igazán. Talán különösen hangzik, mégis igaz, hogy azok rajzoltak hitelesebb és maradandóbb képet a városról, akik csak átmenetileg, sokszor csak néhány napos látogatás erejéig tartózkodtak itt.

Az alkalmilag idelátogató írók között különleges hely illeti meg Móricz Zsigmondot. Ő voltaképpen nem idegenként érkezett, hiszen ez a táj, az országnak ez az északkeleti csücske dajkálta gyermekkorában. Élete azonban mégis úgy alakult, hogy Nyíregyházával csak idősebb korában, már híres íróként találkozott először. Akkor azonban rögtön megszerette, és szívesen tért vissza ide újra meg újra. Benyomásairól meleghangú riportokban számolt be, de emellett egy-két regényében is nyomot hagytak itteni tapasztalatai. A Forró mezők emlékezetes nyitó képében nem nehéz ráismerni a nyíregyházi színhely ihletésére. Talán nem tévedünk, ha a Rokonokban is nyíregyházi motívumokat vélünk felbukkanni.

Karinthy Frigyes és Hollós Korvin Lajos találkozása Nyíregyházával sokkal esetlegesebb és véletlenszerűbb volt, mint Móriczé. Az élményeiket megörökítő anekdotikus útibeszámoló illetve költemény mégis eleven és hiteles képeket villantottak fel a városról. Különösen Hollós Korvin verse, amely mintegy miniatűr város-szociográfia kritikai realista igénnyel sűrítette össze a 30-as évek Nyíregyházájának félelmetes árnyékait, ijesztő sivárságát, változásért kiáltó testi és szellemi nyomorúságát.

Ez volt a mélypont, ahonnan már csak emelkedni lehetett. S a felemelkedés lehetősége 1944 őszén el is érkezett. A nagy fordulatot, a város felszabadulásának, s az új élet indulásának nehéz, mégis felejthetetlenül szép pillanatait Fábián Zoltán és Rákos Sándor személyes élmények alapján idézték fel számunkra.

A felszabadulás óta eltelt negyedszázadban Nyíregyházán is gyökeresen új feltételek alakultak ki a helyi művelődés számára, önálló irodalmi életről természetesen ma is túlzás lenne beszélni. Kulturális életünk erős centralizáltságából szinte magától érthetően következik, hogy a jelentkező tehetségeket előbb-utóbb magához szippantja a főváros, s a kisebb-nagyobb vidéki központoknak inkább csak az írók elindításában lehet jelentősebb szerepük. Nem kis büszkeséggel mondhatjuk, hogy Nyíregyháza nagyon jól töltötte be ezt a szerepét az elmúlt negyedszázadban Meglepően sok tehetség rajzott ki innen az utóbbi 25 esztendőben. A már említett Rákos Sándoron és Fábián Zoltánon kívül innen indult többek között Galambos Lajos, Váci Mihály, Ratkó József, Bényei József, Végh Antal, s itt szökkent szárba Sipkay Barna művészete. Nyíregyháza, a kiröpítő város nem egyformán vált élményükké, de egyikük sem tagadja, hogy az itt szerzett benyomások szellemi poggyászuk nélkülözhetetlen részét alkotják. Közülük a legtöbb szál kétségtelenül Váci Mihályt fűzte városunkhoz, s hozzátehetjük, hogy Krúdy mellett az irodalmi köztudat is leginkább az ő nevét asszociálja Nyíregyházához. Joggal, mert valóban sok-sok írásában vallott az ő „szőke városáról”, a feledhetetlen szenvedések és feledhetetlen örömök szinteréről.

S az innen elszármazottak mellett az utóbbi; évtizedekben is sokan megfordultak itt még íróink közül. Voltak, akiket véletlen, másokat író-olvasói találkozóra szóló meghívás hozott ide. Akadtak, akik a tudatos írói vizsgálódás szándékával érkeztek, ismét másokat a fejlődésünk ellentmondásosságából adódó nagy témák csábítottak. Bármi volt is azonban az idelátogatás célja, ha az itt szerzett élményekből értékes és igaz mű született, mindenképpen örvendetes számunkra, s minden becsületes szándékú alkotás sikerén együtt örülünk a szerzővel.