Krúdy, az újságíró

A mai olvasóközönség Krúdy Gyulát már jóformán csak mint regény- és novellaírót ismeri. Kétségtelen, hogy ezekben a műfajokban alkotta a legmaradandóbbat, de egyoldalú lenne a róla alkotott képünk, ha a publicista Krúdyt nem méltatnánk figyelemre.

Krúdy újságíróként kezdte írói pályáját, és lényegében egész életében megmaradt újságírónak. A szépíró mellett tovább élt benne a fürgetollú publicista is. Cikkeinek csak kis része jelent meg kötetben, túlnyomó többsége máig is csak az egykori újságokban olvasható. Pedig érdemes lenne összegyűjteni és kiadni újságírói munkásságának termékeit is. Nemcsak azért, mert a nagy írónak általában minden sora érdekes, és minden apróság hozzájárulhat arcképének teljesebbé tételéhez. Krúdy publicisztikájából egy szinte teljesen más író-egyéniség bontakozik ki, mint akit novelláiból és regényeiből ismerünk. Szinte nehéz elhinni, hogy ugyanaz a Krúdy írta a cikket is, mint a regényeket. Míg szépirodalmi műveiben passzív, testetlen álmodozás az uralkodó, s inkább csak stílusának iróniája sejteti, hogy nem érezte otthon magát korában, addig publicisztikája sokkal harcosabb, egyértelműbb, politikusabb. Már pályája elején meglátja a kiáltó társadalmi ellentéteket, és határozottan a szegények, az elnyomottak oldalán foglal állást. Egyik 1894-ben, tehát még diákkorában írott cikkében már ilyen mondatokat találunk: „Adj kenyeret! Te gazdag vagy, én szegény! Ember vagyok én is!” Különösen a háború alatt erősödik meg ellenzékisége. Az esztelen vérontás felrázza álmodozásából, állásfoglalásra készteti a szörnyűségek ellen. Így születnek leghaladóbb, legpozitívabb írásai éppen a háború alatt. Mint Ady, a háborút ő is azért gyűlöli elsősorban, mert úgy látja, hogy az késlelteti, elodázza a várva-várt társadalmi átalakulást. „Mindenki a forradalmat várta, mely felgyújtja a bedeszkázott agyvelőket — írja —, s forradalom helyett jött a háború.” Meggyőződéssel hirdeti azonban, hogy a háborúval az uralkodó osztály nem fogja elérni célját, sőt ellenkezőleg, a régi Magyarország végét jelenti: „Megbukott a régi társadalom, amely most a háború alatt végképp összekeveredett, megbukott a szolgabírák országa, a kortesek tanyája, az agitátorok ostoba lármája; megbukott a ficsur figurája a vármegyén, vagy a pesti aszfalton, a tiszteletreméltó uzsorás és a gazdag leánykereskedő, a „jó üzletember”, akit csaláson kaptak, megbukott az erkölcstelenség. Új világ jön a régi helyén. Milyen lesz?... Mélységes titok a jövő társadalom képe, csak annyi bizonyos, hogy a gazságoknak körülbelül végük van.”

Nem látja tehát, hogy milyen lesz a jövő társadalom, de rendületlenül hisz egy új világ eljövetelében. És ennek az új világnak a megteremtését azoktól várja, akik a háborúban fegyvert kaptak a kezükbe. Már szinte látja az új honfoglalást, amikor a fronton harcoló katona fölocsudik háborús kábulatából, s elindul hazafelé, hogy idegen földek meghódítása helyett meghódítsa végre magának saját hazáját.

Ezt az új világot üdvözli Krúdy újjongva 1919-ben: „Most szabad a szó, repülhet a gondolat, itt van az új világ, amelyről annyit álmodtunk. Hogyan lehetne kurtára fogni a szót ennyi szenvedés után! Hisz a börtönből tértünk vissza mindnyájan!”

Az elmondottak nyilvánvalóvá teszik, hogy Krúdy Gyula nemcsak mint regényíró tartozott kora irodalmának élvonalába, hanem mint publicistának is Ady és Móricz Zsigmond mellett van a helye.

Katona Béla.

(Keletmagyarország, 1958/110. /május 11./ 4. p.)