KRÚDY GYULA

 

A Krúdy Gyuláról szóló emlékezésekben az író ott található a London-szálló éttermében, a kiskocsmák pirosterítős abrosza mellett, a régi orfeum éjszakai zajlásában, az egykori szerkesztőségek ásításra ingerlő, hosszú, sötét folyosóin, barátságos leányok házában, ahol a belépéskor nem kell meghívót felmutatni, füstös kártyatermekben, nyűttarcú, kivörösödött szemű játékosok között, továbbá jellegtelen szállodai szobában, ahol napfényes reggel készülődik a lefekvésre — mondom, mindenütt feltűnik szálfaalakja, csak a lakásában nem. Krúdy otthoni életéről alig akad feljegyzés; igaz, mindig úton volt, otthon nem is kereste őt senki, csak postás vagy végrehajtó.

Az „Üres a fészek” megjelenése idején (1897) tizenkilenc éves novellista és hírlapíró, a Gyöngytyúk utcában (mai Gyulai Pál utca) bérelt hónapos szobát egy szabómesternél; kikötötte, hogy a főbérlő mindennap köteles kivasalni a ruháját. Abban az időben többször változtatta hónapos szobáit, de mindig a kerületen belül. Budapesten is sokáig ragaszkodott az odahaza megkedvelt kisvárosi csendhez, a néptelen utcán zötykölődő társzekerek hangjához, a muskátlis ablakokhoz, a leanderes udvarokhoz, Nyíregyházát kereste a Józsefvárosban. Hamarosan törzsvendég lett a környék ivóiban, megszerezve a kocsmárosok és a vendégek megilletődött respektusát, nem írói tehetsége, hanem gyorsan ütő óriási tenyere révén.

 

 

Még jóval a nagykorúság előtt beleszeretett Spiegler Bellába, aki Satanella néven írt novellákat. Végül is megkérte a nála hét évvel idősebb Bella kezét. A házasságkötés után felesége Király utca 47 (a Majakovszkij utca) szám alatti lakásába költözött. Egy régi, szecessziós ízű irodalmi pletyka könyvben, az „Irodalom boudoirjában” című kötetben olvassuk, hogy a gyermekifjú férj eltiltotta feleségét az írástól. És amikor az tilalma ellenére novellát írt egy hetilapban, Krúdy provokáltatta a szerkesztőt és pisztolypárbajt vívott vele.

Hamarosan kiderült, hogy a hajthatatlan, ellentmondást senkitől el nem tűrő, akaratát mindenkire ráerőszakoló férfi, nem képes elviselni a családapai és férji szereppel járó kötelezettségeket. Valóban Krúdy nem volt olyan fajta ember, aki estéit odahaza töltve, olvasgat, majd tíz óra felé ajkán elnyomva az ásítást, nyugovóra tér. Kedvteléseiben, hajlamai követésében semmiféle kötöttség nem gátolhatta őt. Időnként napokra eltűnt; eleinte ijedelmet okozva aggódó feleségének, később az asszony már türelmesen várt; tudta, hogy férje visszatér. Krúdy gyakran hetekre is elsáncolta magát különféle szállodák — a Royal, az Astoria, a Meteor — szobáiban, a nyugodt dolgozás ürügyével. Valójában szabadságvágyát követte. Haza csak látogatóba járt. Csatangoló kandúrtermészete lévén, csak a házhoz volt hű, párjához soha.

Válása után újra megnősült; második felesége is gömbölyű, tipegő léptű, aprólábú galamb volt, amilyen az első. És mind a kettő tanítónő. Váradi Zsuzsival, imádott Margitszigetén lakott, a kastély szép, tágas három szobájában. (Egyébként a szigeten hosszabb ideig az igazgatósági épületben is volt szállása, valamint a régi Nagyszállóban és Kis-szállóban is. A szigeti sétálók már egyik épülettel sem találkoznak. A régi szállodákat lebontották, a kastély és az igazgatósági épület a háborúban pusztult el.)

Szobája a sétányra nyílt és ha otthon volt, a hajnali óráktól délig dolgozott. Az óriási méretű, átfűthetetlen szobában szokta meg, hogy télikabátban írjon és később Óbudán is ragaszkodott ehhez a szokásához; csak forró nyári napokon vetette le bélelt, nehéz kabátját. Kettős ágyban aludt, erről a bútorról messziről felismerhető volt a szállodai származás. Téglalap alakú, lila csomagolópapirossal befödött asztalnál írt. Az asztalon ott volt egy kavics, azt régen Zsuzsika hozta ajándékba a papának. Egy bagolyos írókészlet is ott terpeszkedett, de ahhoz soha hozzá nem nyúlt. Volt külön tintatartója, mindig lila tintával. Ragaszkodott régi tollszárához és csak hegyes tollal tudott írni. Amikor asztalhoz ült, hosszasan gondolkodott és csak aztán látott munkához. Javítás nélkül, gyorsan írt. A munkát csak azért hagyta abba, hogy tornáztassa kezét és nagy erővel ropogtassa ujjait. Fizikailag fáradt el a munkában. Ha elgondoljuk, hogy ötvenöt éves koráig annyit írt, mint Jókain kívül senki e hazában, ezen nem is csodálkozhatunk. Könyvtára nem volt, de az elterjedt közhittel szemben elég sokat olvasott, főleg Dickenst, Thackeray-t, Jókait és Mikszáthot. Az újságokban megjelent írásait nem vitte haza, soha említést sem tett róluk. Cikkeit sem ő, sem a család nem vágta ki, nem tette el. Könyveit sem őrizte meg, még azzal sem törődött, hogy szűkebb környezete olvasta-e őket.

Sokat keresett, de az üzemanyag: a konflis, a kocsmák, egyáltalán: a házas- és magányos élet keverése nyelte a pénzt. Minden reggel tíz pengő kosztpénzt adott. Időnként pontosan leírta, mit vásároljon a felesége másnap. Akkoriban még ragaszkodott a két liter asztali borához; azt Czájlik üzletéből hozták. Az üvegeket íróasztala elé, az ablakba kellett állítani. Egészen híg rántottát reggelizett. Legkedvesebb eledele a magakészítette keverék volt; szardíniát, vajat, hagymát, keménytojást kevert össze, és citromlével öntötte le. Marhahúst szeretett enni és káposztát, minden formában. Édességet soha életében nem evett, gyümölcsöt is csak nagyon ritkán, kivéve a hámozott diót. Vasárnaponként otthon ebédelt, vacsoraidőben mindig a városban volt.

Ahogy hazaérkezett, levetkőzött. Gondosan vigyázott ruhájára. Vendégek ritkán jártak náluk. Időnként egy-két szerkesztő és a kedvelt Szép Ernő, akinek tréfás meséit hunyorgó mosolygással hallgatta. Mindig egyedül járt el, asszony nélkül. Színházba egyetlenegyszer vitte el a feleségét, az „Aranyóra” bemutató előadására. De máshová nem jártak együtt. Nagy esemény volt, amikor Magyari Imre cigányprímás esküvőjén felesége társaságában jelent meg. Moziba talán soha életében nem ült be.

Egyszer fejgörcs kínozta és mozdulatlanul feküdt a díványon. Kislánya, aki hallotta, hogy édesapja a lóversenyen volt, hozzálépett és aggódó hangon ezt kérdezte: „Leestél a lóról?” Ez volt az a ritka pillanat, amikor Krúdy nevetett. Mert csak mosolyogni szokott.

Amikor 1929-ben megbetegedett, Lévy doktor eltiltotta az ivástól és valóban, egy évig nem nyúlt borospohárhoz. Akkoriban a Közmunka Tanács kitette a családot a kastélyból és cserébe adta az óbudai, Templom utca 15. számú házban levő lakást. A bejárat melletti szoba lett Krúdyé. Ebben az időben sokat kínlódott az ital hiánya miatt, dörmögött, tett-vett a lakásban, nem találta a helyét. S aztán újra ivott és újra eltűnt gyakran napokra, éppúgy, mint egykor szép ifjúságában. Egyszer egyik famulusával, R. P.-vel ült egy vendéglőben és italozás közben elfogyott a pénze. Megparancsolta R. P.-nek, menjen el a lakására, másszon be a nyitott ablakon, a kaputól balra, persze megjelölve, hogy íróasztalának melyik fiókjában van az asszony elől elrejtett pénze. R. P. éppen behatolóban volt, amikor a rendőr elfogta, bekísérte az őrszobára és Krúdynak kellett kiváltania az utasítását híven teljesítő fiatalembert.

 

 

Utolsó éveiben fonnyadozó kedvvel merengett el az idők változásain, fellépésének félelmetessége is csökkent, a hatalmas alakját körüllengő varázs is foszlóban volt. Ebben az időben már többször előfordult, hogy megvárakoztatták szerkesztőségekben,

1933. május 11-én délután lefeküdt. Fáradt volt és beteg. Este kislánya bement hozzá és megcsókolta a homlokát. „Köszönöm, kicsim !” — ennyit mondott. Reggel holtan találták. Álmában érte a halál. Ravatala körül ott volt a két asszony, gyermekei, a rokonok és tisztes távolságra, mélységes megrendültségében pajtásai, mert barátai soha nem voltak, ivópartnerei, társai a betűvetésben: írók és újságírók, pincérek, lump éjjelezők, pillangók, óbudai kocsmázók és pesti kávéházi okosok, tipszterek és zsokék, műveiben megörökített világa.

KELLÉR ANDOR

 

(Beszélő házak. Szerk. Hatvany Lajos, fényképezte Gink Károly.
Bp. 1957, Bibliotheca. 155-160. p.)