|
KELLÉR DEZSŐ Elnézést
kérek, leltározok |
(Zádor
György felv.) |
|
ÉN ÉS A FÜGGÖNY. Ötvenháromban egy kisebb fajta műtétre befeküdtem a
drága emlékű Molnár Béla professzor klinikájára. Kétágyas szobába kerültem, a társam egy nálam jóval idősebb ember volt, aki
nem ismert engem és eleinte nem is nagyon érdekelte, hogy ki vagyok, mi
vagyok. A fantáziája csak akkor kezdett dolgozni, amikor észrevette, hogy a
tanár úr milyen sűrűn beugrik hozzám és minden alkalommal sokáig üldögél az
ágyam mellett, hosszan elbeszélget velem. A téma mindig közös kedvencünk.
Krúdy volt, vetélkedtünk egymással, ki tud többet idézni műveiből? Az öreg a
szomszéd ágyból ilyenkor töprengve nézett engem, az agyában azt forgathatta:
ki lehet, ez a pasas, aki a
nagy Molnár Bélával ilyen jó barátságban van? Aztán egy ízben, Béla
búcsúzáskor így szólt hozzám: – Tudod Dezsőkém, azért én mégis jobban szeretlek úgy
látni, ahogy állsz és fogod a függönyt. Szobatársam e szavakra elmosolyodott,
mint akinek a fejében világosság gyulladt ki. Ahá... fogja a függönyt...,
akkor már értem... És amikor kiment a professzor, felült az ágyában és
átszólt hozzám: – Kérem, ha érdekli,
volt nekem egy kárpitos ismerősöm... […] (Film Színház Muzsika, 1974/35. /augusztus
31./ 21. p.) |