Mindig messzi Budán szerettem volna lakni, de csak a Margitszigetig jutottam, egy régi házba, ahol hosszú, elgondolkodtató őszöket, emberhangtalan teleket töltöttem.

[krúdy gyula]

Arról, hogy a kézzel tapintható valóságok mögött a képzelet, a fenyegetettség, a vágy és álom alig megfogható, ismeretlen világa is ott kavarog, nemcsak újromantikus költők, hanem modern prózaírók is hírt adtak. A látomásos elbeszélők egész sora lépett fel. Közülük sokan - például Cholnoky Viktor (2) – csak „a tegnap ködlovagjai”-ként szereztek helyet maguknak: eredményeik azonban erjesztői lettek az újraszülető magyar próza fejlődésének. Korán elpusztultak, vagy elnémultak; teljes, igen gazdag életművet csak Krúdy Gyula (1) hozott létre közülük.

 

 

Kitartó törleszkedés, tolongás és feltűnőség jellemzi egy ideig a pesti sajtót. Csak az elvek, meggyőződések, ideálok szentek még, amelyet oltáriszentség módjára őriznek a különböző hírlapok szerkesztőségeiben. De már a szent öregeket, akik úgy írták a vezércikket esténként, hogy az előszobában a szolga levette a csizmáját, a szomszédos serházból hozatták fel a vacsorát, és éjfél után még visszatértek a nyomdába, hogy nincs-e hiba a cikkben - az öregeket már kezdik áttologatni Budára.

[KRÚDY GYULA]

Teljes gazdagságában még áttekinthetetlen Krúdy Gyula (2) életműve. Egyik főhőse, Szindbád (4) az Ezeregyéjszakából lép át Krúdy korának magyar valóságába s egyszerre meseszerűvé teszi az álom (3), a hangulat, a zene eszközeivel újra felidézett világot. A hétköznapi valóságot a csoda zománca vonja be; a múlt szivárványos fényeiben varázslattá lesz a történelem (4) és a jövő.

 

 

 

(Keresztúry Dezső: A magyar irodalom képeskönyve.
Bp. 1981, M. Helikon/Móra F. Ifj. K. 216. és 259. p.)