KISS ENDRE
A CSELEKMÉNY SZINTJÉN FELLÉPŐ
ELLENTÉTEK SZEREPE A NOVELLÁKBAN
1. A dolgozat a cselekmény szintjén
megjelenő ellentétek vizsgálatát tűzte ki célul.
Azokban a
műfajokban, melyekben beszélhetünk cselekményről - a cselekmény a legfontosabb
szintje a műalkotásnak. Az író mondanivalóját a cselekményen keresztül tudja
csak közvetíteni - a közvetlen nyílt állásfoglalás éppen az érzéki megjelenítés
elvének mondana ellent. Éppen ezért a cselekményszint nevezhető a szintek közül
a legtudatosabbnak is, ami nem azt jelenti, hogy az író a cselekményt abszolút
tudatossággal fonja, csupán annyit, hogy a műalkotás szintjei közül relatíve
mégis a legtudatosabbnak tekinthető.
2. Krúdy elbeszélésében már
az első mondatban értesülünk az ezredes és az újságíró ellentétéről. E két alak
ellentétéből a polgárosuló Magyarország alapvető ellentéte nőhetne ki: ellentét
a Kaszinó mint feudális sasfészek, illetve az újságíró mint az akkori idők
legjellemzőbben polgári foglalkozása között.
Az
elbeszélésben az alapvető társadalmi ellentétből két életforma szembeállítása
lesz: egy öreg, fegyelemhez szokott, nem gondolkodó, kollektív életforma
(ezredes), és egy fiatal, bohém, művészkedő, individuális életforma (újságíró)
szembeállítása.
A
későbbiek során e kiinduló ellentét, a két életforma szembeállítása, átadja
helyét egy finoman kidolgozott azonosulási törekvésnek: az ezredes, aki az
újságíró (őszerinte) igazi hazájában érzi magát, azonosulni próbál az újságíró
életformájával. Ez nem ellentmondásmentes, és nem is egyenesvonalú.
Minthogy
az alapvető ellentét így alakul
Ennél a pontnál tovább azonban már
csak az elbeszélés „feltérképezése” után lehet merészkedni.
Az
elbeszélésben 59 olyan hely van, ahol az ezredes a Kaszinó, ill. kocsma mellett
vagy ellen foglal állást. (Ezek között van, amit az ezredes maid ki, van amit
az író jegyez meg, van közvetett utalás is: megjegyzés valamiről, ami csak az
előzőek ismeretében értékelhető.)
Az
egyértelműen pozitív, ill. negatív állásfoglalások mellett igen jelentős
szerepet játszanak az ambivalens megnyilvánulások is, ahol legtöbbször egy
mondatban egymás mellett találhatók az újságíró, illetve a kocsma melletti
(pozitív), és ezek elleni (negatív) megnyilvánulások. Az ambivalens esetek
száma még nagyobb lenne, ha minden két egymás után következő pozitív, illetve
negatív értékítéletet egyetlen ambivalens értékítéletnek tekintettünk volna. A
negatív és pozitív értékítéletek teljes jegyzékét a Függelékben adjuk meg.
Az 59 eset
a következőképpen oszlik meg:
A megoszlás ennek az ezredesen
belül lejátszódó küzdelemnek, ingadozásnak rendkívül kiegyenlített voltáról
tanúskodik.
A novella
időrendjének megfelelően három részre osztva a kővetkező arányokat mutatják.
Első harmad:
tehát
Második harmad:
tehát (elsősorban az ambivalensek
nagy száma miatt):
Harmadik harmad:
tehát
A végképlet szerint az ezredes, (az
igazi ezredes) legyőzi a potenciális ezredest.
Egy másik
ellentét is megfigyelhető az elbeszélésben, mely átfogóbb, mint a fentebb
tárgyalt ellentét. A kocsma világának és a kocsmában megforduló két vendégnek
az ellentéte. Nyilvánvalóvá ez akkor válik, amikor az újságíró megérkezik a
kocsmába, és az olvasó minden várakozása ellenére (aki azt várja, hogy a kocsma
valamilyen módon érzékeltesse az újságíróval, hogy az ő pártján áll) ugyanazzal
az álmos érdektelenséggel és óriási közönnyel szolgálják ki, mint az ezredest.
A kocsma
közönyös, öntörvényű világ, melynek igazi hősei a klinikai szolgák. Teljesen
érzéketlen az ezredes „lelki természetű” problémái iránt, és még az emlékezés
gesztusát sem biztosítja számára. A kocsma egyhangú hangsúlyozott vegetálása
kontrasztja az ezredes és az újságíró rövid lejáratú, őket személyes választás
elé állító problémájának. Az akkori Pestről még nem festhetett Krúdy mondjuk a
német expresszionistákra emlékeztető víziót. Megsejtett azonban valamit a
nagyváros örökösen hétköznapi életéből, melynek alaptendenciája az egyéniség
ellen irányul. Nagyon jellemző, hogy Krúdy, amikor például a kocsmárosról
beszél, rögtön „generalizál”, a kocsmárosokról kezd beszélni, akik számára
veszélyes a feleségek délutáni álma stb.
Krúdy
bebizonyítja, hogy az ezredes sem nevezhető a szó igazi értelmében
egyéniségnek, de azért különbség van ebben a tekintetben közte, és mondjuk a
csaposlegény között. Képletben:
Krúdy végkövetkeztetése, ha
figyelembe vesszük a témában rejlő romantika (végzetes párbaj, értelmetlen, de
emberi méltósággal elviselt halál stb.) ironikus kezelését (mind az ezredest,
mind az újságírót illetően), az utolsó jelenetet, ahol a hullaszállító kocsis a
görög tragédia hírnökének szerepében közhírré teszi a párbaj kimenetelét, az,
hogy a kocsma világa túléli az ezredesék világát:
A két ellentétpár egymás mellett
létezik az elbeszélésben. A cselekmény szintjén nem befolyásolják egymást. A
második ellentét tágabb, de nem foglalja magában okságilag az elsőt. Mindkét
ellentét maga is okozat, és az okot Krúdy nem mutatja be az elbeszélésben.
[…]
5. Nem könnyű három elbeszélés
alapján következtetéseket levonni.
Az első, a
végképletek megtekintése után szinte kézenfekvő észrevétel az, hogy a végképlet
vagy több tényezőt tartalmaz, mint a kiinduló képlet, azaz gazdagodik, vagy
pedig a végképlet tagjai ugyanarra a tényezőre, személyre stb. vonatkoznak,
tehát a kiinduló ellentéthez képest szegényedés következik be.
Gazdagodó
Móricz elbeszélése, szegényedő Kosztolányié és Krúdyé.
Tendenciaként
mutatkozik, hogy a gazdagodó típusú elbeszélések esetében az új tényező
belépése társadalmilag pontosan meghatározott ellentétek tényleges küzdelmére
utal.
A
szegényedő tendenciájúaknál a kezdő ellentét egyik tagjáról (újságíró,
összeesküvők) kiderül, hogy nem játszik szerepet az elbeszélésben, az új
tényező itt a kezdő képlet egyik tagjára vonatkozik. (Igazi + potenciális
ezredes; szerep játszó + igazi Caligula.) Ez a típus a pszichikumon belül,
mégpedig egy személy pszichikumán belül létrejövő ellentétekre épül.
Vitatható, hogy ez esztétikailag szegényedést jelent-e, de mivel itt a
cselekmény szintjét vizsgáljuk, ebben a vonatkozásban okvetlenül beszélhetünk
szegényedésről. A külvilág elemei csak apropót szolgáltathatnak a hős különböző
reakcióira.
Különbség
van a két tendencia között abban, hogy a gazdagodok látszólag objektívebbek,
objektívebben hatnak, mert a mű világán belül a belépő új tényező dönti el
a küzdelmet, nem az író.
Természetesen
itt csak a különbség a döntő: az „objektív” kimenetelű elbeszélések is
jellemzők írójukra, érezzük a sorok mögött az írót, míg az emberi pszichikumon
belüli küzdelem is hathat elvileg az objektivitás erejével.
6. Az ellentétekkel talán másképpen
is megmagyarázható a kispróza egyik klasszikus követelménye: a poén, a
valahonnan valahová eljutásnak a kis terjedelem által meghatározott lehetősége.
A poénok
általában csak a „gazdagodó” tendenciájú novellákban fordulnak, fordulhatnak
elő, mert ahhoz, hogy a novellában exponált alapvető ellentét váratlanul
megbillenjen, esetleg visszájára forduljon, új tényezők többé-kevésbé váratlan
bekapcsolódására van szükség. Amikor az alapvető ellentét megbillen,
átlényegül, fokozatosan vagy hirtelen, poén-szerűen, átértékelődik az
elbeszélés sok olyan momentuma, ami eddig nem számított relevánsnak (pl.
Móricznál a kihallgatási, jelenet első része). Ennek a mechanizmusnak lehet
sokk-szerű hatása is, mindenképpen az elbeszélés újbóli átgondolására készteti
az olvasót. A jó elbeszélés hatásának pszichológiai mechanizmusa talán éppen az
olvasó eme agymunkára való késztetésében áll.
Mit
kezdjünk azonban Kosztolányi elbeszélésével, amelyet a „szegényedő” típusba
soroltunk (a végképletben már csak a két Caligula ellentéte marad meg), s
befejezése mégis váratlan, meglepő, csattanó? Nevezzük ezt a csattanót álpoénnek,
mert az alapvető ellentétet átlényegítő, visszájára fordító új mozzanat
valójában nem új (hiszen Caligula kezdettől fogva, tudatosan ennek a novella
végén felbukkanó „valóságos Caligulának” a szellemében cselekszik), illetve
csak az olvasó számára új, meglepő. Egy új olvasói fölismerés hat itt úgy,
mintha új mozzanat lépett volna be magába a novellába.
Függelék
1.
|
+ |
„...azt hitte, hogy
álruhájában... nem ismeri fel őt senki, amint a párbaj előtt némi bolyongást
tett az esős városban.” |
2.
|
- |
„Adjon tehát húsz krajcár
árút – felelte mogorván az ezredes, aki nem szerette maga körül az
okoskodásokat.” |
3.
|
+ |
„Miféle versek ezek?-
kérdezte, mintha álruhájában ál-foglalkozású embernek akarna feltűnni itt a hentesné előtt.” |
4.
|
+ |
„Ismerem – felelte
elpirulva az ezredes, most nem mondott igazat.” |
5.
|
- |
„De csak nem állhat sokáig
diskurzusban egy Üllői úti hentesnével.” |
6.
|
+ |
„Az ezredes maga sem tudta,
hogy miért engedelmeskedik ennek a sohase látott asszonyszemélynek.” |
7.
|
+ |
„Aztán miféle kocsmában
lehetne ezt elfogyasztani? – kérdezte bizonyos leereszkedéssel.” |
8.
|
+ |
„Az ezredes, a Kaszinó
tagja valóban még álmában sem gondolhatta, hogy valaha az’Arabs
szürke’ vendége legyen.” |
9.
|
- |
„És ime,
most itt ül... porcellán tányért tesz elébe egy felgyűrt ingujjú legény, aki
voltaképpen csak azért él, hogy a söröshordot fél
kézzel felemelje...” |
10. |
+ |
„Hogy hívnak fiam? – kérdezte
az ezredes atyai hangon.” |
11. |
+ |
„Nohát, János fiam, tudd
meg, hogy én ma agyonlövök egy embert...” |
12. |
+ |
„Egy jó korsó sört -
felelte az ezredes, pedig a szívbillentyűi miatt egy katonaorvos eltiltotta
neki a sörivást.” |
13. |
- |
„Volt maga katona? Így
tanítják manapság a katonákat? Sört kértem, sörre van kedvem. Azt a...” |
14. |
+ |
„Mint az élet, gondolta
magában az ezredes, és eszébejutottak mindenféle
fiatalkori évek... Ó, ezek a régi tisztiszolgák...” |
15. |
- |
„... de a bajuszpedrős
skatulyának ellenállni nem tudtak.” |
16. |
0 |
„Bizonyára az a kófic is,
akit ma másvilágra küldök, ilyent iszik, mert jobbra nem telik neki – gondolta
magában az ezredes, behunyt szemmel hajtott fel a korsóból, mintha ama kófic
lelki üdvösségéért inna.” |
17. |
+ |
„Van valami rejtély a sör
körül, amely rejtélyre voltaképpen sohasem jő rá emberfia. – „ |
18. |
+ |
„És a barna kenyér majdnem
olyan tüneményes volt, mint az egykori prófunt... Most már barátságosabban
tekintett körül az Üllői úti kiskocsmában...” |
19. |
- |
„... miután ama
tintapocsékoló kivégzéséhez még éppen elegendő ideje volt.” |
20. |
+ |
„Az élet furcsa - gondolta
magában éppen a Kaszinó ezredese.” |
21. |
+ |
„Az ezredes a következőket
gondolta a kocsmárosnéról: 'Nem egészen értéktelen asszony. |
22. |
- |
„... habár persze Denise
grófnőt nemigen lehetne hozzá hasonlítani .” |
23. |
- |
„Tudniillik az ezredesben
még néha-néha felfortyant a gőg, amikor a maga hivatottságára gondolt.” |
24. |
+ |
„A mellény gombja tájékán
azonban megmozdult valami ideg-szál, amelyről idáig vajmi keveset tudott.. |
25. |
- |
„Nem kell azt hinnie
asszonyom, hogy valóban az vagyok, aminek különös öltözetemben látszom. Igen
rendes társadalmi állásom van.” |
26. |
0 |
„Szeretnék valamely oly
ételt enni, amely véleményem szerint egyedül az Arabs Szürkénél található.” |
27. |
- |
„Az ezredesnek villogni
kezdett a szeme, pedig a szemöldökbozontok már régen nem voltak ehhez
hozzászokva.” |
28. |
+ |
„Az ezredes... a stílszerűség
kedvéért ujjával piszkálta ki a csontot a fogai közül. Úgy látszik,
mindenáron el akart zülleni...” |
29. |
- |
„Tudja János - én az
osztrigát is szeretem, de ma ilyen fura gusztusom van. Én ezt a „perkeltet”
vezeklésből eszem... Egy úriembernek, mielőtt valakit arculütne,
illik előre figyelmeztetni azt a bizonyosat, aki a pofont előbb-utóbb
megkapja.” |
30. |
0 |
„De most halála küszöbén
leereszkedem hozzá, megbékülök vele, vezeklek vele együtt, habár én igazán
ártatlan vagyok. |
31. |
- |
„Mintha csak azt akarta
volna mondani, hogy álöltözete nagyon sikerült; senki se ismeri fel benne a
Kaszinó tagját.” |
32. |
+ |
„De mégiscsak az a
legérdekesebb, hogy az egész ételnek olyan íze van, mintha már nagyon régen
készült volna azoknak a fiákereseknek, akik valamely okból nem tudnak
visszajönni.” |
33. |
- |
„Az ezredes csaknem
megpukkadt nevettében. Valóban nem árt néhanapján álruhába öltözködni, hogy
az ember megismerkedjen a néppel. „ |
34. |
+ |
„Nem tudom, hogy
kimehetnék-e a nagyságos asszonyhoz a konyhába, mert nem ismerem őnagysága
természetét.” |
35. |
0 |
„Bizonyosan az a
halálraítélt lurkó is ilyesmit szokott enni, amikor az éjszakai korhelykedés
után felébred a tömeglakásban, vagy a menedékhelyen, ahol az ilyenfajta
emberek lenni szoktak.” |
36. |
+ |
„Az ezredes gyomra,
amelynek éppen olyan borlopó alakja volt, mint a legtöbb emberi gyomornak:
valamiképpen nem érezte jól magát ezen a napon. |
37. |
- |
„Ne mondhassa, hogy egy
életpáholyban ülő úr durrantotta le, ha -nem egy
olyan valaki, akinek volt érzéke a szegénység bajai iránt is.” |
38. |
0 |
„Némelyek a karajnak a
szép, sima, egyenletes részeit szeretik, de az ezredes mindenben hasonlatos
akart lenni nyomorult ellenfeléhez.” |
39. |
- |
„Módomban lett volna a
Kaszinóban reggelizni.. |
40. |
0 |
„... szívesen vendégül
látta volna azt a nyomorultat, akit a Kaszinó határozatából kifolyólag ma
délután hét órakor a másvilágra kell útbaigazítania.” |
41. |
+ |
„... az ezredes evés közben
valamiféle ígéretet tett Jánosnak arra nézve is, hogyha megint erre lesz
dolga..., nem mulasztja el látogatását az Arabs szürkénél.” |
42. |
+ |
„Az ezredes ropogtatott -
retket, szegények ételét. |
43. |
- |
„Az osztrigát is nagyon
szeretem.” |
44. |
0 |
„De ma csak ez a koszt
járja, böjti koszt, a vezeklés kosztja, mert az embernek valahogy mégiscsak
gondoskodnia kell a maga lelkiismeretéről is. Ha teli hassal, francia pezsgő
hangulatában puffantom le azt a szegény ördögöt, akkor még utólag valamely
szemrehányást tehetnék magamnak...” |
45. |
+ |
„Valami vonzódást érzett
ahhoz a különös fiatalemberhez, azt se bánta volna talán, ha az más hely
hiányában az ő asztalához telepedik.” |
46. |
+ |
„Az ezredes... megcsóválta
a fejét és arra gondolt, hogy mi lesz az ilyen emberből, aki már kora
fiatalságában kocsmák mérőasztalai előtt ácsorog.” |
47. |
- |
„Bár az ezredes ezt
bizonyára nem akarta: igen sértő volt az arc-kifejezése, mint közönségesen
lenni szokott. Hja, a nagyvilági életben szükségünk van olyan
arckifejezésekre is, amelyek nem mások, mint álarcok.” |
48. |
+ |
„Azt a pohárkát majd én
fizetem. „ |
49. |
+ |
„Az ezredes most nagyon
elcsendesedve ült helyén, mintha valami búskomoly
sejtelem szállottá volna meg a fiatalember kocsmai megjelenése óta.” |
50. |
0 |
„Ha valóban ezt a bolondos
külsejű fiatalembert találná ott maga előtt, ha valóban az a nyavalyás,
kiszámíthatatlan fiatalember volna az ellenfél: akkor igen kellemetlen volna
a dolog, de a helyzeten mit sem változtatna.” |
51. |
- |
„No most már csak mehetünk
– mond az ezredes, miután titokban krákogott egyet-kettőt, mert a világért
sem akarta észrevétetni, hogy a kocsispálinka kissé
elkábította.” |
52. |
+ |
„Az ezredes hálából, hogy
az asszonnyal van dolga, a legropogó-sabb
bankjegyet kereste elő a pénztárcájából.” |
53. |
- |
„A pörkölt igen jó volt -
felelt türelmetlenül az ezredes, mert gyanakodni kezdett, hogy ezt a szót az
ő bosszantására találta ki az asszony.” |
54. |
- |
„A csaposlegénynek való
rövid szivart hamar megtalálta, amelyet át is nyújtott a legénynek, mint
valami érdemrendet.” |
55. |
- |
„Nem, most már semmi
körülmények között se akart hasonlítani ahhoz a kófic emberhez, miután látni
vélte.” |
56. |
- |
„Nem, sehogy se illett
volna más arcra az a rémület, csak az ellenfele arcára.” |
57. |
- |
„Milyen balga volt, hogy
csak egy délutánra is el akarta felejteni rangját, társadalmi állását...,
hogy'leereszkedjen* egy ismeretlen emberhez.” |
58. |
- |
„Az a legnagyobb szamár,
aki valaha is bocsánatot kér valamiért, - mert igazi megbocsátásról amúgy sem
lehet szó - „ |
59. |
- |
„Hátrább az agarakkal
annak, aki az életét félti pöffentette az első füstgomoly.” |
(A novellaelemzés új módszerei. (A szegedi
novellaelemző konferencia anyaga. 1970. április 9-11.) Szerk. Hankiss Elemér.
Bp. 1971, Akadémiai Kiadó. 175-186. p. )