KISS ENDRE

A CSELEKMÉNY SZINTJÉN FELLÉPŐ ELLENTÉTEK SZEREPE A NOVELLÁKBAN

1. A dolgozat a cselekmény szintjén megjelenő ellentétek vizsgálatát tűzte ki célul.

Azokban a műfajokban, melyekben beszélhetünk cselekményről - a cselekmény a legfontosabb szintje a műalkotásnak. Az író mondanivalóját a cselekményen keresztül tudja csak közvetíteni - a közvetlen nyílt állásfoglalás éppen az érzéki megjelenítés elvének mondana ellent. Éppen ezért a cselekményszint nevezhető a szintek közül a legtudatosabbnak is, ami nem azt jelenti, hogy az író a cselekményt abszolút tudatossággal fonja, csupán annyit, hogy a műalkotás szintjei közül relatíve mégis a legtudatosabbnak tekinthető.

 

2. Krúdy elbeszélésében már az első mondatban értesülünk az ezredes és az újságíró ellentétéről. E két alak ellentétéből a polgárosuló Magyarország alapvető ellentéte nőhetne ki: ellentét a Kaszinó mint feudális sasfészek, illetve az újságíró mint az akkori idők legjellemzőbben polgári foglalkozása között.

Az elbeszélésben az alapvető társadalmi ellentétből két életforma szembeállítása lesz: egy öreg, fegyelemhez szokott, nem gondolkodó, kollektív életforma (ezredes), és egy fiatal, bohém, művészkedő, individuális életforma (újságíró) szembeállítása.

A későbbiek során e kiinduló ellentét, a két életforma szembeállítása, átadja helyét egy finoman kidolgozott azonosulási törekvésnek: az ezredes, aki az újságíró (őszerinte) igazi hazájában érzi magát, azonosulni próbál az újságíró életformájával. Ez nem ellentmondásmentes, és nem is egyenesvonalú. Minthogy

az alapvető ellentét így alakul

Ennél a pontnál tovább azonban már csak az elbeszélés „feltérképezése” után lehet merészkedni.

Az elbeszélésben 59 olyan hely van, ahol az ezredes a Kaszinó, ill. kocsma mellett vagy ellen foglal állást. (Ezek között van, amit az ezredes maid ki, van amit az író jegyez meg, van közvetett utalás is: megjegyzés valamiről, ami csak az előzőek ismeretében értékelhető.)

Az egyértelműen pozitív, ill. negatív állásfoglalások mellett igen jelentős szerepet játszanak az ambivalens megnyilvánulások is, ahol legtöbbször egy mondatban egymás mellett találhatók az újságíró, illetve a kocsma melletti (pozitív), és ezek elleni (negatív) megnyilvánulások. Az ambivalens esetek száma még nagyobb lenne, ha minden két egymás után következő pozitív, illetve negatív értékítéletet egyetlen ambivalens értékítéletnek tekintettünk volna. A negatív és pozitív értékítéletek teljes jegyzékét a Függelékben adjuk meg.

Az 59 eset a következőképpen oszlik meg:

A megoszlás ennek az ezredesen belül lejátszódó küzdelemnek, ingadozásnak rendkívül kiegyenlített voltáról tanúskodik.

A novella időrendjének megfelelően három részre osztva a kővetkező arányokat mutatják.

Első harmad:

tehát

Második harmad:

tehát (elsősorban az ambivalensek nagy száma miatt):

Harmadik harmad:

tehát

A végképlet szerint az ezredes, (az igazi ezredes) legyőzi a potenciális ezredest.

Egy másik ellentét is megfigyelhető az elbeszélésben, mely átfogóbb, mint a fentebb tárgyalt ellentét. A kocsma világának és a kocsmában megforduló két vendégnek az ellentéte. Nyilvánvalóvá ez akkor válik, amikor az újságíró megérkezik a kocsmába, és az olvasó minden várakozása ellenére (aki azt várja, hogy a kocsma valamilyen módon érzékeltesse az újságíróval, hogy az ő pártján áll) ugyanazzal az álmos érdektelenséggel és óriási közönnyel szolgálják ki, mint az ezredest.

A kocsma közönyös, öntörvényű világ, melynek igazi hősei a klinikai szolgák. Teljesen érzéketlen az ezredes „lelki természetű” problémái iránt, és még az emlékezés gesztusát sem biztosítja számára. A kocsma egyhangú hangsúlyozott vegetálása kontrasztja az ezredes és az újságíró rövid lejáratú, őket személyes választás elé állító problémájának. Az akkori Pestről még nem festhetett Krúdy mondjuk a német expresszionistákra emlékeztető víziót. Megsejtett azonban valamit a nagyváros örökösen hétköznapi életéből, melynek alaptendenciája az egyéniség ellen irányul. Nagyon jellemző, hogy Krúdy, amikor például a kocsmárosról beszél, rögtön „generalizál”, a kocsmárosokról kezd beszélni, akik számára veszélyes a feleségek délutáni álma stb.

Krúdy bebizonyítja, hogy az ezredes sem nevezhető a szó igazi értelmében egyéniségnek, de azért különbség van ebben a tekintetben közte, és mondjuk a csaposlegény között. Képletben:

Krúdy végkövetkeztetése, ha figyelembe vesszük a témában rejlő romantika (végzetes párbaj, értelmetlen, de emberi méltósággal elviselt halál stb.) ironikus kezelését (mind az ezredest, mind az újságírót illetően), az utolsó jelenetet, ahol a hullaszállító kocsis a görög tragédia hírnökének szerepében közhírré teszi a párbaj kimenetelét, az, hogy a kocsma világa túléli az ezredesék világát:

A két ellentétpár egymás mellett létezik az elbeszélésben. A cselekmény szintjén nem befolyásolják egymást. A második ellentét tágabb, de nem foglalja magában okságilag az elsőt. Mindkét ellentét maga is okozat, és az okot Krúdy nem mutatja be az elbeszélésben.

 

[…]

 

5. Nem könnyű három elbeszélés alapján következtetéseket levonni.

Az első, a végképletek megtekintése után szinte kézenfekvő észrevétel az, hogy a végképlet vagy több tényezőt tartalmaz, mint a kiinduló képlet, azaz gazdagodik, vagy pedig a végképlet tagjai ugyanarra a tényezőre, személyre stb. vonatkoznak, tehát a kiinduló ellentéthez képest szegényedés következik be.

Gazdagodó Móricz elbeszélése, szegényedő Kosztolányié és Krúdyé.

Tendenciaként mutatkozik, hogy a gazdagodó típusú elbeszélések esetében az új tényező belépése társadalmilag pontosan meghatározott ellentétek tényleges küzdelmére utal.

A szegényedő tendenciájúaknál a kezdő ellentét egyik tagjáról (újságíró, összeesküvők) kiderül, hogy nem játszik szerepet az elbeszélésben, az új tényező itt a kezdő képlet egyik tagjára vonatkozik. (Igazi + potenciális ezredes; szerep játszó + igazi Caligula.) Ez a típus a pszichikumon belül, mégpedig egy személy pszichikumán belül létrejövő ellentétekre épül. Vitatható, hogy ez esztétikailag szegényedést jelent-e, de mivel itt a cselekmény szintjét vizsgáljuk, ebben a vonatkozásban okvetlenül beszélhetünk szegényedésről. A külvilág elemei csak apropót szolgáltathatnak a hős különböző reakcióira.

Különbség van a két tendencia között abban, hogy a gazdagodok látszólag objektívebbek, objektívebben hatnak, mert a mű világán belül a belépő új tényező dönti el a küzdelmet, nem az író.

Természetesen itt csak a különbség a döntő: az „objektív” kimenetelű elbeszélések is jellemzők írójukra, érezzük a sorok mögött az írót, míg az emberi pszichikumon belüli küzdelem is hathat elvileg az objektivitás erejével.

 

6. Az ellentétekkel talán másképpen is megmagyarázható a kispróza egyik klasszikus követelménye: a poén, a valahonnan valahová eljutásnak a kis terjedelem által meghatározott lehetősége.

A poénok általában csak a „gazdagodó” tendenciájú novellákban fordulnak, fordulhatnak elő, mert ahhoz, hogy a novellában exponált alapvető ellentét váratlanul megbillenjen, esetleg visszájára forduljon, új tényezők többé-kevésbé váratlan bekapcsolódására van szükség. Amikor az alapvető ellentét megbillen, átlényegül, fokozatosan vagy hirtelen, poén-szerűen, átértékelődik az elbeszélés sok olyan momentuma, ami eddig nem számított relevánsnak (pl. Móricznál a kihallgatási, jelenet első része). Ennek a mechanizmusnak lehet sokk-szerű hatása is, mindenképpen az elbeszélés újbóli átgondolására készteti az olvasót. A jó elbeszélés hatásának pszichológiai mechanizmusa talán éppen az olvasó eme agymunkára való késztetésében áll.

Mit kezdjünk azonban Kosztolányi elbeszélésével, amelyet a „szegényedő” típusba soroltunk (a végképletben már csak a két Caligula ellentéte marad meg), s befejezése mégis váratlan, meglepő, csattanó? Nevezzük ezt a csattanót álpoénnek, mert az alapvető ellentétet átlényegítő, visszájára fordító új mozzanat valójában nem új (hiszen Caligula kezdettől fogva, tudatosan ennek a novella végén felbukkanó „valóságos Caligulának” a szellemében cselekszik), illetve csak az olvasó számára új, meglepő. Egy új olvasói fölismerés hat itt úgy, mintha új mozzanat lépett volna be magába a novellába.

 

Függelék

 

1.       

+

„...azt hitte, hogy álruhájában... nem ismeri fel őt senki, amint a párbaj előtt némi bolyongást tett az esős városban.”

2.       

-

„Adjon tehát húsz krajcár árút – felelte mogorván az ezredes, aki nem szerette maga körül az okoskodásokat.”

3.       

+

„Miféle versek ezek?- kérdezte, mintha álruhájában ál-foglalkozású embernek akarna feltűnni itt a hentesné előtt.”

4.       

+

„Ismerem – felelte elpirulva az ezredes, most nem mondott igazat.”

5.       

-

„De csak nem állhat sokáig diskurzusban egy Üllői úti hentesnével.”

6.       

+

„Az ezredes maga sem tudta, hogy miért engedelmeskedik ennek a sohase látott asszonyszemélynek.”

7.       

+

„Aztán miféle kocsmában lehetne ezt elfogyasztani? – kérdezte bizonyos leereszkedéssel.”

8.       

+

„Az ezredes, a Kaszinó tagja valóban még álmában sem gondolhatta, hogy valaha az’Arabs szürke’ vendége legyen.”

9.       

-

„És ime, most itt ül... porcellán tányért tesz elébe egy felgyűrt ingujjú legény, aki voltaképpen csak azért él, hogy a söröshordot fél kézzel felemelje...”

10.   

+

„Hogy hívnak fiam? – kérdezte az ezredes atyai hangon.”

11.   

+

„Nohát, János fiam, tudd meg, hogy én ma agyonlövök egy embert...”

12.   

+

„Egy jó korsó sört - felelte az ezredes, pedig a szívbillentyűi miatt egy katonaorvos eltiltotta neki a sörivást.”

13.   

-

„Volt maga katona? Így tanítják manapság a katonákat? Sört kértem, sörre van kedvem. Azt a...”

14.   

+

„Mint az élet, gondolta magában az ezredes, és eszébejutottak mindenféle fiatalkori évek... Ó, ezek a régi tisztiszolgák...”

15.   

-

„... de a bajuszpedrős skatulyának ellenállni nem tudtak.”

16.   

0

„Bizonyára az a kófic is, akit ma másvilágra küldök, ilyent iszik, mert jobbra nem telik neki – gondolta magában az ezredes, behunyt szemmel hajtott fel a korsóból, mintha ama kófic lelki üdvösségéért inna.”

17.   

+

„Van valami rejtély a sör körül, amely rejtélyre voltaképpen sohasem jő rá emberfia. – „

18.   

+

„És a barna kenyér majdnem olyan tüneményes volt, mint az egykori prófunt... Most már barátságosabban tekintett körül az Üllői úti kiskocsmában...”

19.   

-

„... miután ama tintapocsékoló kivégzéséhez még éppen elegendő ideje volt.”

20.   

+

„Az élet furcsa - gondolta magában éppen a Kaszinó ezredese.”

21.   

+

„Az ezredes a következőket gondolta a kocsmárosnéról: 'Nem egészen értéktelen asszony.

22.   

-

„... habár persze Denise grófnőt nemigen lehetne hozzá hasonlítani .”

23.   

-

„Tudniillik az ezredesben még néha-néha felfortyant a gőg, amikor a maga hivatottságára gondolt.”

24.   

+

„A mellény gombja tájékán azonban megmozdult valami ideg-szál, amelyről idáig vajmi keveset tudott..

25.   

-

„Nem kell azt hinnie asszonyom, hogy valóban az vagyok, aminek különös öltözetemben látszom. Igen rendes társadalmi állásom van.”

26.   

0

„Szeretnék valamely oly ételt enni, amely véleményem szerint egyedül az Arabs Szürkénél található.”

27.   

-

„Az ezredesnek villogni kezdett a szeme, pedig a szemöldökbozontok már régen nem voltak ehhez hozzászokva.”

28.   

+

„Az ezredes... a stílszerűség kedvéért ujjával piszkálta ki a csontot a fogai közül. Úgy látszik, mindenáron el akart zülleni...”

29.   

-

„Tudja János - én az osztrigát is szeretem, de ma ilyen fura gusztusom van. Én ezt a „perkeltet” vezeklésből eszem... Egy úriembernek, mielőtt valakit arculütne, illik előre figyelmeztetni azt a bizonyosat, aki a pofont előbb-utóbb megkapja.”

30.   

0

„De most halála küszöbén leereszkedem hozzá, megbékülök vele, vezeklek vele együtt, habár én igazán ártatlan vagyok.

31.   

-

„Mintha csak azt akarta volna mondani, hogy álöltözete nagyon sikerült; senki se ismeri fel benne a Kaszinó tagját.”

32.   

+

„De mégiscsak az a legérdekesebb, hogy az egész ételnek olyan íze van, mintha már nagyon régen készült volna azoknak a fiákereseknek, akik valamely okból nem tudnak visszajönni.”

33.   

-

„Az ezredes csaknem megpukkadt nevettében. Valóban nem árt néhanapján álruhába öltözködni, hogy az ember megismerkedjen a néppel. „

34.   

+

„Nem tudom, hogy kimehetnék-e a nagyságos asszonyhoz a konyhába, mert nem ismerem őnagysága természetét.”

35.   

0

„Bizonyosan az a halálraítélt lurkó is ilyesmit szokott enni, amikor az éjszakai korhelykedés után felébred a tömeglakásban, vagy a menedékhelyen, ahol az ilyenfajta emberek lenni szoktak.”

36.   

+

„Az ezredes gyomra, amelynek éppen olyan borlopó alakja volt, mint a legtöbb emberi gyomornak: valamiképpen nem érezte jól magát ezen a napon.

37.   

-

„Ne mondhassa, hogy egy életpáholyban ülő úr durrantotta le, ha -nem egy olyan valaki, akinek volt érzéke a szegénység bajai iránt is.”

38.   

0

„Némelyek a karajnak a szép, sima, egyenletes részeit szeretik, de az ezredes mindenben hasonlatos akart lenni nyomorult ellenfeléhez.”

39.   

-

„Módomban lett volna a Kaszinóban reggelizni..

40.   

0

„... szívesen vendégül látta volna azt a nyomorultat, akit a Kaszinó határozatából kifolyólag ma délután hét órakor a másvilágra kell útbaigazítania.”

41.   

+

„... az ezredes evés közben valamiféle ígéretet tett Jánosnak arra nézve is, hogyha megint erre lesz dolga..., nem mulasztja el látogatását az Arabs szürkénél.”

42.   

+

„Az ezredes ropogtatott - retket, szegények ételét.

43.   

-

„Az osztrigát is nagyon szeretem.”

44.   

0

„De ma csak ez a koszt járja, böjti koszt, a vezeklés kosztja, mert az embernek valahogy mégiscsak gondoskodnia kell a maga lelkiismeretéről is. Ha teli hassal, francia pezsgő hangulatában puffantom le azt a szegény ördögöt, akkor még utólag valamely szemrehányást tehetnék magamnak...”

45.   

+

„Valami vonzódást érzett ahhoz a különös fiatalemberhez, azt se bánta volna talán, ha az más hely hiányában az ő asztalához telepedik.”

46.   

+

„Az ezredes... megcsóválta a fejét és arra gondolt, hogy mi lesz az ilyen emberből, aki már kora fiatalságában kocsmák mérőasztalai előtt ácsorog.”

47.   

-

„Bár az ezredes ezt bizonyára nem akarta: igen sértő volt az arc-kifejezése, mint közönségesen lenni szokott. Hja, a nagyvilági életben szükségünk van olyan arckifejezésekre is, amelyek nem mások, mint álarcok.”

48.   

+

„Azt a pohárkát majd én fizetem. „

49.   

+

„Az ezredes most nagyon elcsendesedve ült helyén, mintha valami búskomoly sejtelem szállottá volna meg a fiatalember kocsmai megjelenése óta.”

50.   

0

„Ha valóban ezt a bolondos külsejű fiatalembert találná ott maga előtt, ha valóban az a nyavalyás, kiszámíthatatlan fiatalember volna az ellenfél: akkor igen kellemetlen volna a dolog, de a helyzeten mit sem változtatna.”

51.   

-

„No most már csak mehetünk – mond az ezredes, miután titokban krákogott egyet-kettőt, mert a világért sem akarta észrevétetni, hogy a kocsispálinka kissé elkábította.”

52.   

+

„Az ezredes hálából, hogy az asszonnyal van dolga, a legropogó-sabb bankjegyet kereste elő a pénztárcájából.”

53.   

-

„A pörkölt igen jó volt - felelt türelmetlenül az ezredes, mert gyanakodni kezdett, hogy ezt a szót az ő bosszantására találta ki az asszony.”

54.   

-

„A csaposlegénynek való rövid szivart hamar megtalálta, amelyet át is nyújtott a legénynek, mint valami érdemrendet.”

55.   

-

„Nem, most már semmi körülmények között se akart hasonlítani ahhoz a kófic emberhez, miután látni vélte.”

56.   

-

„Nem, sehogy se illett volna más arcra az a rémület, csak az ellenfele arcára.”

57.   

-

„Milyen balga volt, hogy csak egy délutánra is el akarta felejteni rangját, társadalmi állását..., hogy'leereszkedjen* egy ismeretlen emberhez.”

58.   

-

„Az a legnagyobb szamár, aki valaha is bocsánatot kér valamiért, - mert igazi megbocsátásról amúgy sem lehet szó - „

59.   

-

„Hátrább az agarakkal annak, aki az életét félti pöffentette az első füstgomoly.”

 

 

(A novellaelemzés új módszerei. (A szegedi novellaelemző konferencia anyaga. 1970. április 9-11.) Szerk. Hankiss Elemér.
Bp. 1971, Akadémiai Kiadó. 175-186. p. )