Halálának 25. évfordulóján leplezik le Krúdy Gyula szobrát

 

A budapesti Századosúti művész telep egyik műtermében már ott áll márványba dermedve, örök életre konzerválva Krúdy Gyula mellszobra. Túl az utolsó simításokon, már csak leleplezésre vár, hogy a nyírségi álomtájak írója halálának 25. évfordulóján Óbudán, a Korvin Ottó téren felállítsák. Gyenes Tamás, a kitűnő fiatal szobrász azt a Krúdyt faragta márványba, aki százszor megidézte a Nyírség bánatos csendjét és amikor duhaj urairól szólt is, ott muzsikált hangjában a szívfájás a fájdalmas sorsú nyírségi szegényekért.

*

És most, amikor már negyedszázad suhant el azóta, hogy kihullt a toll az író kezéből: az emlékezés ködén át megjelennek sorra a nyughatatlan Szindbád, a szürke cilinderes Rezeda Kázmér, az örök mókás Alvinczy, a kedélyesen dörmögő Deronch kapitány, a hervadó Gál-lányok és a többiek, akikkel Krúdy népesítette be az olvasók fantáziáját. Itt zengenek azok a muzsikás mondatok, amiket belopott az emberek szívébe.

Már negyedszázada, hogy nincs közöttünk, de a Margitsziget sétányain mintha most is előlépne meleg, nyári alkonyokon és a dunai szél suttogásával mondja:

– Szeretek zeg-zugos utcán kis ablakon bekandikálni, hogy vajon mi történik az éji mécsek világítása mellett.

– Szeretek alvó, fiatal lányok álmában előjönni... Szeretek friss párnájú hajnalokon csókról beszélni... Ami melegebb, mint a fülemülefészek és mohó, amint a kis hal ugrik fel a folyóból a napsugár után.

Beszél lányokról, akik ilyen fülledt nyarat játszó májusokon tanulják a csókot. Félrebillent fejű öreg lumpokról, harapós némberekről, egy könnyelmű, haszontalan múltról, ami dinom-dánomjaival és a nyomorúságba belerokkant embereivel álomködbe fátyolozta a problémákat és csak ígérte a jövőt.

Hát a jövő eljött, és most szobrot emel az édesszavú írónak, aki már nem érhette azt meg.

A Nyírség írója volt. Kárpáthi Aurél róla írt tanulmányában 30 évvel ezelőtt az akkor 50 éves Krúdyt köszöntve ezt írta róla:

„A Nyírség sokáig hallgatott. Tán Kölcsey óta. Krúdy minden titkát tudja és elmondja ennek a bánatos csendnek és beleírta könyveibe a legősibb titkokat a költő megilletődésével, a művész fölényes biztonságával. Aki egyszer olvasta, soha el nem felejti. Tegnap és tegnapelőttök között pontosan tudja éreztetni az atmoszféra-különbséget, az esztendők nyomán leülepedő porréteg lassú növekedését. S amíg a mesét mondja: delek és éjfélek kongó óraütését halljuk. Szinte látjuk a végtelen inga megállíthatatlan lengését, amint hajnalból estébe száll. Az örök idők félelmes szomorúságba ringató varázsa nyűgöz le bennünket.”

Igen: Krúdy a múló idők írója, a tegnap és tegnapelőtt költője volt. Igaz költő és ezért köszönti őt a ma: minden igaz érték megbecsülője.

*

A Szindbád történetének álomalakjai lengik körül a Krúdy-szobrot, amit holnap állítanak fel Óbudán. Az emléktáblát, amivel a budapesti Dugovits tér 15. számú házát jelölik, ahol halála előtt lakott. Domborműves utcajelző tábla kap ez alkalomból a VIII. kerületi Krúdy utca.

De az író szobra, ami halhatatlanságát legjobban őrzi: az olvasók szívében van, a felemelkedő nép szívében, amely örökre magábazárta írásait.

Kiss István

 

(Keletmagyarország /Nyíregyháza/, 1958/110. /május 11./ 5. p.)