KISS TAMÁS
A régi város, ahol a lelked, megfogant
már nem ismer, rólad emléke sincs;
a régi szavakat a halandók elfelejtik,
utcáidat a mappáról is letörlik.
A tornyok ismeretlen sóhajokkal üzennek,
olyan időt mutatnak fönn az órák,
amilyen a világon sincs sehol.
Szédülsz, remegsz. Aludd át ezt a századot...
De fönn a távolsági vezetékeken
már ott kering a kor roppant ereje.
Búg és liheg. Érted zihál. Ne félj.
Higanygőz napok virrasztanak az égen,
homlokukon világol a te csillagod is.
Hátha majd minden elveszített szóra rátalálsz,
minden szó értelme azonos lesz önmagával
s akkor nem leszel többé egyedül.
(Alföld
/Debrecen/, 1971/9. /szeptember/ 18. p.)