Irodalom

Az orosz irodalom útja Magyarországon

Írta Komlós Aladár

[…]

Mi kevésbbé orosz például, mint Krúdy alakjai, e magánosan sóhajtozó és merengő hősök, s hol látható mégis erősebben az orosz írók szerelme, mint nála? Az érzelmes és szép orosz élet bűvképe, mely az orosz irodalom magyarországi hatásának e második korszaka fölött lebeg, az ő műveiben tükröződik legélesebben. Az ő hőseinek lelkében az orosz írókért való rajongás éppoly fontos vonási, akár az élő ismerőseikhez fűző kapcsolataik. „A vörös postakocsidnak hősei közt például ragályszerűen hódít az oroszimádat. Horváth Klára színművésznő arról álmodozik, hogy orosz diáklánynak kellett volna születnie, akkor

Gorkijnak lehetett volna a szeretője, vagy egy nihilistának; még a régi regényalakok is, Turgenyev hősei, vagy Oblomov mind érdemesek arra, hogy egy nő beléjük szeressen. „A furcsa álmodozó életük, végtelen, havas térségeik, vasútjaik, melyek megállás nélkül mennek át akkora térségeken, mint Magyarország, a trojkák, a hagymafejű templomok”. Louise-asszony Iljics Ivánnak nevezi öreg barátját, Bonifác Bélát, a betegeslelkű vidéki költőnőnek Reviczkyt, Tompát és Turgenyevet rendel, Rezeda szerkesztő úr pedig Byron vagy Puskin verseivel udvarol a nőknek. Őt diákkorában egy művelt fiatalasszony ismertette meg az Anyéginnel. „Anyégin! Tán csak azért volna jó mégegyszer ifjú tanulónak lenni, hogy az elhagyott liget padján, kivésett női szívek és névkezdőbetűk között először olvassuk ismét Anyégin Eugent! Moszkvába utazni és a balettnek tapsolni. Tatjána levelét venni és a Néva-partján sétálni! Mindnyájan Anyéginek vagyunk ifjú korunkban! És ugyan Lensky bús sírhalmán ki nem könnyezett? Berta jól választott. Az Anyégin olvasása egyszerre új világ csodáit nyitotta meg Rezeda úr előtt: elhatározta, hogy életcélt választ, költő lesz, hírlapíró, Puskin Sándor, – és mindezt egy éjszaka, midőn égő homlokkal és szinte túláradó szívvel olvasta az orosz költő összecsendülő sorait. Másnap Rezeda úr bátran és könnyes szemmel fogta meg Berta sárgakesztyűs kezét:

– Tatjána! – mondta.

Az asszony megsímogatta az ifjú nedves szemét:

– Örülök, hogy felébresztettem önt, fiam...

– Szeretem.

– Tehát már szeretni, hódítani, bátornak lenni is megtanult Anyégintől, kedvesem? – felelt mosolyogva az asszony”.

[…]

(Irodalom–Tudomány, 1946/6. /augusztus/ 59-68. p.)