Csámpás padot fa alatt, vadszőlő lugast, kimustrált fazékba ültetett oleándert, öregek sámliját, kisszéket a fal mellett. Néhány tágasabb lakást és sok szoba-konyhát, egymással szemező ajtókat, ablakokat. Udvarok. Lakóik mindent tudtak egymásról. Színterei nagy vitáknak, csendes megbékélésnek, hosszú beszélgetéseknek.

Egy-egy szöglet ismerős csak. A Fő tér, és környékén néhány ház, a Selyemgombolyító, a Fuvarosok háza a Lajos utcában és két süppedő szomszédjától megtámasztva (vagy inkább ez támasztja amazokat) a Templom utca 15, Krúdy Gyula utolsó otthona.

Emlékezés

1930 májusában érkezik családjával Óbudára. Lakásuk két udvari és egy utcai szobából áll.

...„Apu szobájának két bejárata volt. Az egyik az ebédlővel kötötte össze, ahol én aludtam, a másik közvetlenül az udvarra nyílott. Azt az utóbbi ajtót mi csináltattuk, hogy zavartalanul jöhessen, mehessen... ...Közönséges, tégla alakú, egyfiókos, az ő magasságához képest kis méretű, lila csomagolópapírral bevont asztalon írt... Vastag, kerek tollszárral, hegyes tollal, diósgyőri árkusokra rótta apró, gyöngybetűit. Még mindig napi tizenhat oldalt, Jókai teljesítményét szabta ki magának. Hosszú, gyötrelmes munkája közben csak néha állt meg. Ekkor karjait, ujjait tornásztatta, ropogtatta, s rágyújtott, ki tudja hányadik Stambul cigarettájára. Írás közben mellette ketyegett lapos, nikkel zsebórája. Hidegben öreg, fekete télikabátjába bújt és elnyűtt »otthoni« nadrágjába”. (Krúdy Zsuzsa)

1930–31-ben öt kötete jelent meg. Itt született Tiszaeszlári Solymosi Eszter című regénye, amely miatt a hivatalos körök előtt végképp kegyvesztett lett. Anyagi helyzetén csak átmenetileg segít, hogy Kosztolányi közbenjárására 250 fontot kap Rothermere lord ajándékából.

Krúdy levele Kosztolányihoz: „Amennyiben reménységem valóra válna és a nevezett díjat megkapnám, nem szeretném azt nyilvános gyűlésen kézhez venni. Részemre igen nagy veszélyt jelentene nyilvánosan annyi pénzt mutogatni, ismervén kiéhezett hitelezőimet, olyan rohamot várhatok testi épségeim ellen, hogy még Óbudáig sem érhetnék el a kinccsel, pedig arra itt leginkább számítanak”.

1932 júniusában adósságai miatt a szokásos per helyett csődöt kérnek ellene, s vagyontalansági esküt kell tennie.

„Nem teszem le a vagyontalansági esküt – gondoltam magamban – hiszen még a legnagyobb vagyonom megvan; élek. Csak a halottak mondhatják, hogy semmijük sincs... ...Lecsöndesedett szívvel álltam a bíró úr elé, amikor végre megszabadított szenvedéseimtől és elmondatta velem a vagyontalansági eskü formáját. Rendbejöttem az élettel. De nem önmagammal. Esküt tettem, hogy semmim nincs. Vajon lehet semmi nélküli élni?”

Betegség és anyagi gondok.

„...Sokszor megváratják, megalázzák különböző szerkesztőségekben, de eltűri, mert ennünk kell, kilakoltatás előtt állunk, villanyunkat kikapcsolták.”

Krúdy gyertyafény mellett írja utolsó műveit. 1933. május 12-én hajnalban Templom utcai lakásán halva találják.

Mai beszélgetés a házról

– Mit keresnek?

– Csak a házat nézzük.

– Nahiszen. Inkább csinálnának vele valamit. Különben nézhetik, igazán van rajt mit nézni.

– Nem tudja, melyük lakásban lakott az író?

– Nem én. Vagyis azt mondják, éppen ez volt a szobája, ahol én lakom a családommal. Itt dolgozott. De a mami, aki még ismerte, azt mondta, jobban szerette a Kéhlynél tölteni az idejét.

– Ismeri a könyveit?

– Ne bosszantson már.

A fogadtatás nem túl kellemes. De ahogy a ház állapotát látom, nem is szorul különösebb magyarázatra. Az udvar hátsó részén egy asszony ruhát tereget. Mutatja a nyirkos falat, a megereszkedett zsindelyt.

– Tudja, betérnek néha kíváncsiskodni Krúdy miatt. Mi meg egyre idegesebbek vagyunk, ha faggatóznak. Körülöttünk minden eltűnt, még emeletes házakat is bontottak, minket meg itt hagynak. Régebben még gondoztuk az udvart, szép virágoskert volt itt. Most már nincs kedve hozzá senkinek. Az IKV meg csak annyit tett, hogy kívülről bepucolta a homlokzatot, mert ott az emléktábla.