UTÓSZÓ

Krúdy Gyula a magyar irodalom legszínesebb emlékezője. Prózája: az emlékezések lírája. A hagyományok és a legendák éppúgy felébresztik történelmi atmoszférát teremtő képzeletét, mint a „hősi” személyek ködbevesző sorsfordulatai. Ennek a múlton-merengő szemléletnek kristályosodási folyamatát tükrözi a török világba plántált regénytrilógia: a „Három király”.

Függelékbe tettük a részben Dobzse Lászlóról szóló „Árnyékkirály” c. regényét, melyet úgy mond el, mintha egy szemtanú-kortárs feljegyzéseit foglalná össze. A tragikus örökséget folytatja a „Mohács” II. Lajosa. A „Festett király”-ban Szapolyai János alakját kelti életre, akit a kortársak a „kegyetlen” jelzővel tiszteltek meg, „festett” nevét viszont azért kapta, mert ha katonái közé ment, vadszőlő-bogyóval kente be arcát, hogy félelmetesnek lássák (egyébként még „Tótkirály”-nak is nevezték); az első Habsburg nem más, mint Mária királyi özvegy bátyja: Ferdinánd.

Az író történelem-szemléletére igen jellemző nyilatkozata: „a történelemben megtaláljuk a puszta tényeket, de a többit bízzák a tudósok mindenkinek: költőnek vagy vándorlegénynek a fantáziájára”. Ilyen felfogással alkothatta, és alkothatta ilyenné a „Három király” című regényét, mely méltó párja Móricz Zsigmond nagyszabású történelmi körképének, az „Erdély”-nek. Regényirodalmunknak ez a két történelmi remeke, majdnem egyidőben íródott. Íróik a történelemben arra az izgató kérdésre kerestek feleletet, hogy mi lesz a magyarsággal a sorsdöntő húszas években? Mindketten a mából a múltba menekültek, s Krúdy a mohácsi magyarság, Móricz az erdélyi fejedelemség képeinek festegetésében merült el. Nem ok nélkül jelölte ki a regény helyét egyik kritikusa Móricz Zsigmond „Erdély”-e mellett: „dúsan szálazott, szövevényes mintázatú történeti gobelin, tele különös alakokkal, amelyeket históriai pletykák, romantikus legendák és hétköznapi realitások sűrű fonadékai vesznek körül. Időben és térben Krúdynál szokatlan egységbe komponált egész. Helyenként mégis olyan zsúfoltan gazdag és buja, szeszélyes indázatot vető, mint a trópusi erdők mélye. Kép képre halmozódik, akárcsak Flaubert Salammbô-jában”.

Krúdy képzeletében egyszerre merülhettek fel a nagy történelmi kép körvonalai, csak a megírás időpontja húzódott el 1930-ig. Majdnem egy évtized alatt érlelődött ki benne a mű s kapta meg végső szövegezését.

Megírásának fonalában a történelmiség sorrendjét követte. Először az „Árnyékkirály’’ jelent meg a Pesti Napló 1926. évfolyamában (aug. 8. és okt. 7. között). Könyvalakban most jelenik meg először.

A „Mohács” a Magyarságnak ugyancsak 1926. évfolyamában jelent meg először (szept. 15. és okt. 37. között). Könyvalakban a Pantheon cég 1926-ban adta ki. A kiadó csak 15 íves regény kiadására vállalkozott, ezért volt kénytelen Krúdy az „Árnyékkirály” és a „Mohács” című regényeket összevonni, mégpedig úgy, hogy az első regény öt utolsó fejezetét (X—XIV.) egybeolvasztva, mint „A király íródeákjának jegyzetei”-t, a „Mohács” végéhez fűzte.

A „Festett király”-t először a Magyarság 1929. évfolyama (jún. 26—aug. 14-ig) közölte. Könyvalakban 1930-ban a Franklin Társulat adta ki Király-regények sorozatában. A könyvben levő Utolsó fejezet „János király választása” ott jelent meg először.

„Az első Habsburg” a Pesti Napló 1930. évfolyamában lát először napvilágot (jún. 29. és júl. 30. között). Könyvalakban 1930-ban a Franklin Társulat adja ki Király-regények sorozatában.

A Franklin Társulat egyébként a „Mohács”-ot, a „Festett király”-t és „Az első Habsburg”-ot 1943-ban „Három király” címmel Nagy Magyar Elbeszélők című sorozatában újból kiadta. Ez volt a három regény 2. kiadása.

A „Három király” a trilógiának immár 3. kiadása.

Kozocsa Sándor

(Három király.
Bp. 1958, Magvető. 739-741. p.)