SZINDBÁD UTOLSÓ TÖRTÉNETE

Krúdy Gyula utolsó miniatűr-remekének [A szívalakú hölgy titka] különleges a sorsa. Az író halála előtt adta át a Magyar Hírlapnak, ezért csak posztumusz műveként jelent meg 1933. május. 14-én, — amikor neve már gyászkeretbe került. A szerkesztő csillag alatt megjegyezte, hogy „a nagy magyar író egyik legutóbbi novellája, amelyet néhány nappal ezelőtt írt a Magyar Hírlap számára”.

Krúdy ez egyik legköltőibb írása csipkerózsikaként évtizedekig szunnyadt az újság porosodó hasábjain. Amikor 1957-ben a majdnem teljes Szindbád-anyagot összegyűjtöttem és kiadtam, hogy hogy nem, a „szívalakú hölgy” kisiklott kezem közül, és csak a könyv megjelenése után állapítottam meg, hogy tovább alussza álmát.

Elképzelhető volt csodálkozásom, amikor Krúdy új elbeszélés-gyűjteményében, az Utolsó szivar az Arabs Szürkénél címűben, ismét hiába kerestem. Mi lehetett az oka, hogy már másodszor is elrejtette magát az olvasók elől? A könyv végére helyezett jegyzék vezetett végül is a tévedés okára. Úgy látszik, az adatgyűjtő sietve vagy fáradtan vetette papírra az elbeszélés címét, amelyet később talán ugyanolyan hangulatban írt vagy gépelt át, s így a biedermeieres hangzású eredetiből „A szívalakú hegy titka” lett. Ez valóban nem nyerhette meg a kiadó tetszését, s ezért csak a bibliográfiában maradt benn, nem kelhetett új életre, és nem vonult be az egyre szaporodó Krúdy-rajongók szívébe. Most — a Színdbád-film szép sikere idején átadjuk a nyilvánosságnak.

Kozocsa Sándor

(Nők Lapja, 1972/5. /január 29./ 12. p.)