UTÓSZÓ

Szindbád – irodalmunk legköltőibb álneve

A sisakrostélyos lovag kalandozásainak sok-sok örömét és szomorúságát mesélte el Krúdy. A tavasz reményei, a lombhullásos ősz nosztalgiája: az élet korszakai tárulnak fel Szindbád költői világában; és egy budai kiskocsmában csakúgy, mint a Sziget platánjai alatt (bármennyire tagadja), magának az írónak vonásai villannak fel: „a legtöbb író gyakran veszi önmagát modellnek a regényeiben, ezért sokáig gyanúsítottak azzal, hogy például a Szindbád alakját magamról rajzoltam. Nem, kérem, én egyetlen regényemben sem írtam magamról, mert nem tartom elég érdekesnek a személyemet az olvasók érdeklődésére. Szindbád voltaképpen egy vidéki barátom volt, bizonyos S. S., aki – nekem dolgozott. Nem láttam néha hónapokig, akkor hirtelen megjelent egy csomó friss történettel a szobában. A jegyzeteit felolvasta kalandjairól, élményeiről, persze néha lódított is az öreg. Ámde a nők körül olyan megfigyelései voltak, amelyeket nem szerezhetett más, mint aki valóban sokat forgolódott a nők körül. – Itt van Szindbád – üzente néha késő éjszaka, és én felkeltem, hogy történeteit meghallgassam.”  (Mikor az író találkozik regényalakjaival. Magyarság, 1926. 294. sz.) A „Szindbád titká-ban elárulja rejtve őrzött emlékét, amikor így nyilatkozik: „a kőfalról, amely az ódon kolostort határolta, már lekopott a vakolat, de ahol a vakolat megmaradott az esőverte szürke falon, vörös krétával és szénnel írott nevek voltak láthatók. Az ákombákomok között tűnődve keresgélt Szindbád a téli alkony pirosló fényében, és igen nagy volt a boldogsága, amidőn a félig lemosott, lekopott írások között vörös krétával írott S betűt fedezett fel. ,Én voltam ez!’ – mondta magában...

Költészet ez, tovaröppenő ábrándjainkból, sejtelmes hangulatainkból szőtt álomvilág, amely annyi muzsikát, annyi illatot és színt hozott, mint maga az ezerarcú élet.

A Szindbád-könyveket olvasva, megelevenedik Krúdy képzeletvilága, benépesedik alakjainak sokaságával életűnk. Emberi fondorlatok, kisemmizett egzisztenciák, hervadó vénleányok, bánatos özvegylegények és vidám özvegyasszonyok soha el nem érhető álmai keringnek csodálatos világként körülöttünk. „Szindbád” gazdagsága, sokrétű színessége, a múlt és jelen emberének lelkéhez egyaránt simuló modernsége páratlan irodalmunkban. A századforduló varázslatos „szezám tárulj”-ja, ehhez foghatót egyetlen modern írónk sem adott.

A sánta ördög – mintha tetők nélkül lennének a házak – betekint a madridi otthonokba. Végigszáguld a városon és a hétköznapok embereinek legrejtettebb gondolatát is kifürkészi. Így, ezzel az átfogó pillantással nézi és látja a magyar ezeregyéj „búsképű hajósa” is a körülötte zajló életet. Mindent meglát és mindent följegyez. Nem mond kritikát, de fotografál, és finom lencséje előtt leválnak a házak tetői, leomlanak a falak, s amit megmutat, az maga a valóság. És mégis mennyire más ez, mint a hétköznapok megszokottsága. Szindbád vázlatai az életet adják, úgy, amint ő látta. Kicsit keserűen, kicsit szomorkásan, mintha egy felülről szemlélő pesszimista sóhajtaná el véleményét a világról; pedig Szindbád az életöröm, a nagy vágyak és a nagy tervek költője. Csalódásai nem törik le, a nők nem tudják kifosztani, az egész lét, minden, ami körülötte forog, neki ad színt, csak őt szolgálja.

Szindbád, a kalandor hajós néha sötét, dickensi sarkokban mellére gubbasztott fejjel, az asztal alatt messze elnyújtott hosszú lábbal, feje felett kioltott vészlámpával húzódik meg; de ott láthatjuk a fényes udvari bál forgatagában is, amikor ismeretlenül áll helyt, mint a legvonzóbb dominók lovagja. Ott látjuk a lóversenyek túlfűtött izgalmában, a liget bujkáló bokrai között, ott ágaskodik királyi pompák tündöklő fényében, majd fejét lehajtva nézi a föld után sóvárgó parasztok nyugodt, becsületes arcát, mert ő mindenhol ott van, őt mindenben megtalálhatod. Költői név köntösét öltötte magára, egy költői álnevet, amelyet nemessé és halhatatlanná tett.

Krúdy Gyula irodalmunk legnagyobb emlékező írója. Ezeknek az emlékeknek olvasása színes álmokat hoz, végtelen örömet szerez; elénk varázsolja azt, ami elmúlt, és amit mégis örökké visszavágyunk: az oly könnyen múló ifjúságot.

A Szindbád-kötetek beosztásánál nem ragaszkodtunk következetesen a megjelenés sorrendjéhez. Az egyes kötetek belső egységét azonban – az író intencióihoz ragaszkodva – megtartottuk.

Az új és a teljesség igényével fellépő „Szindbád” hét gyűjteményből és két regényből tevődött össze.

A Szindbád „Előhang” 1917-ben jelent meg a „Szindbád ifjúsága és szomorúsága” című Táltos-kiadványban.

Szindbád ifjúsága * Szindbád utazásai

A „Szindbád ifjúsága” 1911-ben a Nyugat kiadásában jelent meg. Ezt a művét némileg módosítva az 1917-es Táltos-féle „Szindbád” I. részében, majd Krúdy Gyula Munkái (Gyűjteményes kiadás) III. köteteként 1925-ben az Athenaeum kiadásában láttuk viszont; végül 1942-ben a Franklin Társulat kiadásában a „Szindbád ifjúsága és megtérése” című kötetben. Mostani kiadásunk a „Szindbád ifjúságá-ból az ötödik. Alapjául a még Krúdy életében megjelent 3. kiadás szolgált.

A „Szindbád utazásai” 1912-ben a Singer és Wolfner cégnél jelent meg; 2. kiadása Krúdy Gyula Összegyűjtött Munkái sorozatban 1914-ben; változatlan szöveggel a „Szindbád három könyvé”-ben 1943-ban az Új Idők kiadó hozta ki. Mostani kiadásunk a negyedik.

A „Tájékoztatás” ugyancsak a „Szindbád ifjúsága és szomorúságá-ban összefoglaló előszóként jelent meg; egyébként Krúdy „Szindbád: A feltámadás” (1916) című könyve „Szökés a nőktől” (Tájékoztatás) című első rajzából és ugyancsak e könyv „Éjjeli vendégség” című rajzának első részéből olvasztotta össze. Végleges szövegét a Krúdy Gyula Munkái (Gyűjteményes kiadás) „Szindbád ifjúságá-t magában foglaló III. kötetében találhatjuk. Az „Ifjú évek” a „Szindbád utazásai”-ból került a „Szindbád ifjúsága” című kötetbe, nem önkényesen, mert az író 1925-ös gyűjteményes kiadásába már bevette. Ide került a „Téli út” és az újabban felbukkant Szindbád-történetek közül „A régi hang”, „Szindbád az állomáson”, „Szindbád és a csók”, valamint „Az átszúrt szív szerenádja”; egyébként a „Szindbád utazásai”-t a „Duna mentén”, a „Szindbád és a színésznő” képviseli. A ciklus végére került két Szindbád-rajzot a „Szindbád: A feltámadás” végéről hoztuk át. A „Szindbád ifjúsága” című kötet „Szindbád titka” című elbeszélését később „Kárpáti kaland” címmel színjátékban is feldolgozta, ezt azonban nem itt, hanem később, a Színdarabok gyűjteményében közöljük.

Francia kastély

Az első Szindbád-regényt eredetileg az Új Idők 1912-ik évfolyama közölte; még ugyanebben az évben könyvben is megjelent a Singer és Wolfner cég kiadásában; majd 2. kiadása a Krúdy Gyula Összegyűjtött Munkái sorozatban 1914-ben. Az első világháború alatt (1917) a kiadó az író által véglegesített a Milliók Könyve népszerű sorozatában is forgalomba hozta. A „Szindbád három könyvé”-ben 1943-ban az Új Idők kiadásában ismét megjelent. A mostani a 4. kiadás.

Szindbád: A feltámadás

Az elbeszélés-gyűjteményt 1916-ban a Singer és Wolfner adta ki; változatlan szöveggel a „Szindbád három könyvé”-ben 1943-ban az Új Idők jelentette meg. Mostani kiadásunk a harmadik. A gyűjtemény csak annyiban módosult, hogy a „Szindbád utazásai”-ból az élre került „Szindbád álmá-val kezdődik.

Szindbád megtérése

A novellafüzér először a Krúdy Gyula Munkái (Gyűjteményes kiadás) V. köteteként, 1925-ben az Athenaeum kiadásában jelent meg. Másodszor 1942-ben a Franklin Társulat „Szindbád ifjúsága és megtérése” című kötetében. Mostani kiadásunk a harmadik. Alapjául a Krúdy életében megjelent első kiadás szolgált. A gyűjtemény „Az üveglopó” és „Jobb lábbal megbotlani, mint nyelvvel” című újabban talált két Szindbád-történettel bővült.

A „Szindbád megtérésé”-hez fűztük az „öreg” Szindbád „Álomképek” című ciklusát. Ezeket Az Újság Mindent Tudok című melléklapja 1925-ben közölte. Könyvalakban teljes Szindbád-gyűjteményünkben jelenik meg először.

Az író életében megjelent Szindbád-kötetekhez szervesen kapcsolódnak az „Újabb Szindbád-történetek” (Krúdy Gyula adta ezt a címet ezeknek a daraboknak). Részben a régibb, de főleg az újabb gyűjteményekből is kimaradt huszonegy Szindbád-elbeszélés kiadásában korai halála gátolta meg.

A 21 „újabb” Krúdy-írás lelőhelye:

Szindbád és a csók
Pesti Napló. 1911. 51. sz.

A régi hang
Pesti Napló. 1911. 141. sz.

Szindbád az állomáson
Új Idők. 1912. II. kötet. 38-40. l.

Az átszúrt szív szerenádja
Pesti Napló. 1914. 11. sz. – Ezen kívül: Púder [Elbeszélések.] Bp. 1914. Singer és Wolfner. 15-21. l. – (Krúdy Gyula Összegyűjtött Munkái).

A szentimentális férfiak
Magyarország. 1916. 148. sz.

Az eljegyzés
Új Idők. 1924. II. kötet. 562-564. l.

A vendéglátás
Új Idők. 1924. II. kötet. 482-483. l.

Az üveglopó
Színházi Élet. 1925. 52. sz.

Jobb lábbal megbotlani, mint nyelvvel
Az érdekes Újság. 1925. 30. sz.

„Kérem a kezét...
Magyarság. 1929. 106., 112., 117. sz. – „A XIX. század vizitkártyája” című rovatban.

Kötéltáncosnőt szeretni!
Pesti Napló. 1931. 137. sz.

Miért járják a rókatáncot?
Magyarság. 1931. 260. sz. – Ezen kívül: Dudorászi. (Elbeszélések.) Bp, 1948, Révai. 145-150. l. – (Révai Könyvtár. 18.) – Asszony a nagybőgőben. [Elbeszélések.] Bp. 1955, Magvető. 16° 168-174. l. – (Vidám Könyvek).

Százesztendős emberek búcsúja (Ódonságok városa.)
A Mai Nap. 1931. 115. sz.

A vadevezős megtérése (Az ódonságok városában)
A Mai Nap, 1931. 129. sz.

Búcsúfia (Az ódonságok városából)
A Mai Nap. 1931. 150. sz.

Valamikor a babája voltam (Ódonságok városából)
A Mai Nap. 1931. 192. sz.

A féktelen szenvedély történeteiből
Pesti Napló. 1932. 1. sz.

Jó és rossz napok Szindbád életében
Pesti Napló. 1932. VIII. 14. sz.

Szindbád elmegy deszkát árulni
Pesti Napló. 1932. XII. 11. sz.

Születésnapi kalandok
Pesti Napló. 1932. VII. 3. sz.

Májusi csodák ( A gyomor örömeiben)
Pesti Napló. 1932. V. sz.

Az új Szindbád-történetek most jelennek meg először könyvalakban.

Purgatórium

Az „Újabb Szindbád-történetek” végére illesztettük a „Purgatórium” című Szindbád-regényt (eredetileg posthumus műként a Magyarság 1934-ik évfolyamában jelent meg); könyvalakban a múlt év őszén adta ki a Magvető Könyvkiadó a „Valakit elvisz az ördög” című négy Krúdy-regényt magában foglaló kiadványában. Mostani kiadásunk a második.

 

Ismét útnak indul – most már a teljes Szindbád. A nagy mesemondó ábrándjai és álmai beköltöznek az ifjú szívekbe: hódítson meg újabb nemzedékeket!

Kozocsa Sándor

 

(A Szindbád című kötet utószava.
Magvető, 1957. II. köt. 471-478. p.)