UTÓSZÓ

 

Az önmagáról valló Krúdy Gyula írásaiból szedtünk össze egy csokorra valót. Minden ilyen jellegű feljegyzését nem adhattuk, mert akkor regényeinek, novelláinak és tárcáinak egész légióját kellene újból közzétennünk. Hiszen mindig önmagáról írt. Most elégedjünk meg ezzel a majdnem fél­száz „önvallomás”-szerű írással, melyeket 1910 és 1933 kö­zött az „önmagával viaskodó” költő papírra vetett. Műfa­juknál fogva kis krokik váltakoznak életrajzi részleteket fel­táró, regényszerű emlékezésekkel.

Összegyűjtött életrajzi feljegyzéseit sárguló hírlapok, el­felejtett folyóiratok, évkönyvek és emlékkönyvek hasábjai­ról szedegettük össze. Néhány darab kivételével ezúttal ke­rülnek először könyvalakban az olvasó kezébe. A szöveget – az első és az utolsó írást kivéve – időrendben állítottuk össze.

Krúdynak ezeket az írásait, mint legtöbb remekművét, a mélázó múltbanézés mellett a fotografikus lencse élessé­gével látó szem reális szemlélete jellemzi. Mesét és valósá­got a világirodalomban kevesen tudtak ilyen művészi har­móniába olvasztani. Ebből ered az a sajátossága, hogy a gyermekkor mindent megszépítő messzeségében szunnyadó dolgok, események és emberek, a ma „szemüvegén” át nézve is elbűvölő hatást váltanak ki. Saját korának nyomasztó, már-már depresszív világát csak úgy tudta elviselni, hogy minduntalan megütötte azt a csodálatos hangot, amelynek melódiájára visszaszállt a múltba, gyermekkorába, ifjú éveinek káprázatos „hősködései”-hez, és elfelejtette azt, hogy hol és milyen körülmények között él, milyen megaláztatá­sok tortúrájának van alávetve. Ez az oka, hogy az öregedő író „boldogult úrfikorát” kívánatosnak tartotta; s ily mó­don különülnek el vallomásai a múlt mindenkor szépnek látott emlékeire és a jelen nyugtalan, fakó „nyomorá”-nak ábrázolására. Az első élményeket nyújtó Nyírség, a táj ér­zékletes pasztellszerűsége, a gyermekkor vagy az iskolázás emlékképei, majd a serdülés évei, végül az önmagára éb­redő tehetség kibontakozása: ezek a művein végigvonuló motívumok. A dzsentrik között felnövő, nemesi származású ifjú korán meglátja a társadalmi osztályok közötti ellenté­tet, s ha szíve nem is tud elszakadni a szabolcsi „ősi mulató­zok” világától, érzelmileg már közösséget vállal az elnyo­mottakkal és a kisemmizettekkel. Korai írásai telítve van­nak ezzel az utópiának látszó, szocialisztikus ideológiával, s műveiben, mint egy fiók-Dosztojevszkijnek, figyelme úgy fordult az élet perifériáira vetett megalázottak és megszo­morítottak felé. Élete végéig a letört egzisztenciájú írók, hírlapírók, vidéki színészek és elzüllött tanárok barátságát kereste. Nemcsak műveinek szereplői ezek, de szívének és életének is állandó örök útitársai. És ezekből az írásaiból is mindig a jobb után sóvárgás nosztalgiája olvasható ki.

Ő volt az az író, aki sohasem kereste a kapcsolatot ki­emelkedő kortársaival, s a legnagyobbaktól bizonyos tartóz­kodó szerénységgel húzódott el, ezért nem tudott teljes oda­adással elmerülni Adyval vagy Móricz Zsigmonddal való barátságában sem, inkább az élet és az irodalom olyan bo­hémjeivel tartott szorosabb kapcsolatokat, mint Bródy Sán­dor, a Petőfi után nyomozó Pongrátz Béla, és a fiatalok közül Hunyady Sándor. Krúdy szolid irodalmi élete mel­lett ott volt másik énje: a lóverseny, a turf, az éjszakai élet csalóka ábrándjaival, a kártyacsaták, a könnyűvérű kis nők óriási tábora, a macska-ragaszkodású „Mancikák”, akiknek „hódolattal” nyújtotta át egy-egy újabb szerzeményét. A hír­lapírás robotos hétköznapjai mellett ők jelentették életében a friss színt, a derű zamatát, az üdeséget, kárpótlást elmu­lasztott vagy eltékozolt évtizedek miatt.

Otthontalan volt, mert sikertelen első házassága miatt korán „árvaságra” jutott, s az „éjszakázás atyamestere”-ként kiskocsmák fröccsös-pörköltes világában zajlott le élete. Mágnesként vonzotta színes egyénisége a kávéházi lámpák fényében sütkérező táncosnők, balerinák, kasszírnők sodró forgatagát, akikkel együtt barátságába fogadta a pincért és a borfiút is. A „zöld” már csak egy lépés vezet a „zöld gyepig”, ahol Krúdy nagyon is megállta a helyét. Turfismeretei egy tudósnak is becsületére váltak volna. A főváros egyik legkitűnőbb lószakértője, e kapcsolatának em­lékét őrzi egyik barátjával, Pálmai Henrikkel közösen szer­kesztett „Starttól a célig” című színpompás rajzgyűjteménye. A turf varázsa élete végéig elkísérte, s olyan szenvedélyévé vált, mint egyéb feledtető mámorok. Amikor hatalmas alak­ja, félrebillent fejével a lóverseny fogadási irodájában meg­jelent, nemcsak barátai, de grófok, bárók, trénerek, buk­mékerek, zsokék és a félvilág ünnepelt dívái vették és ra­jongták körül.

Félszázadnyi élet elég volt arra, hogy fájdalmas büszke­séggel emlegethesse: „többet körmöltem, mint Jókai.” De mikor ért rá a mulatozó, a kártyaasztalok mellett ülő, az állandóan lóversenyező nőbarát alkotni, mikor jutott hozzá, hogy az ihlet perceinek áldozhasson, amikor a hírlapírás napi robotjának, mint egy modern molochnak meg kellett adnia áldozatait? Pedig minden ellenkező véleménytől el­térően, Krúdy rendkívül gonddal és körültekintéssel dolgozott. Műveiben akadnak ugyan elírások, becsúsztak apróbb pontatlanságok – az vessen rá emiatt követ, akinek művé­ben egyetlen szeplő sem található! (Jókai, Mikszáth, Móricz Zsigmond könyveiben is jelentékeny számban akadnak ilye­nek.)

Szülővárosa, Nyíregyháza mellett a felvidéki kisvárosok emlékezetesek életében, különösen Podolinhoz tér vissza minduntalan emlékező kedvvel, és nemegy Szindbád-történetének színhelyévé avatja. Tanulóéveit követi a hírlapíró vándorlásainak korszaka, miután mint gimnazista elszökött otthonából, hogy újságíró lehessen. Egyik kedvenc alakjá­nak és barátjának, a költő, publicista és függetlenségi poli­tikus Inczédi Lászlónak köszönheti, hogy író lett.

Kissé komikus intermezzóval zárult életének „roman­tikus” korszaka, amikor otthagyta a klerikális Magyar Szemle párnázott ajtós, puha fészekhez hasonló szerkesztő­ségét, és belépett az – életbe: Móricz Zsigmonddal egy idő­ben helyezkedett el a liberális Az Újság szerkesztőségében. Most már teljesen a saját lábán kellett megállnia. Ettől kezdve alig volt a fővárosban és a vidéken hírlap vagy fo­lyóirat, amelynek hasábjain ne szerepelt volna neve, vagy számtalan kedves álneve közül valamelyik. És a kérészéletű hírlapok hasábjain megkezdődött útja a halhatatlanság felé.

Kozocsa Sándor

 

 

ÉLETRAJZI MUTATÓ

KRÚDY GYULA

1878. okt. 21-én született Nyíregyházán. Atyja: Krúdy Gyula ügyvéd, anyja Csákány Julianna. Iskoláit szülővárosában, Podolinban és Szatmárnémetiben végezte.

1892-ben nyíregyházi lapokban (Szabad Sajtó) kezdte hírlapírói mű­ködését, később debreceni, majd nagyváradi lapoknál dolgozott.

1896-ban Budapestre költözött, ettől kezdve haláláig fővárosi hírla­pok és folyóiratok állandó munkatársa.

1897-ben jelent meg az Üres a fészek és egyéb történetek címmel első könyve Budapesten.

1899-ben nősül, felesége Spiegel Bella, Satanella álnéven ismert író­nő; a házasságból három gyermek született: Gyula, Ilona, Mária.

1901-től rendszeresen jelennek meg cikkei és elbeszélései fővárosi la­pokban, valamint folyóiratokban.

1906-ban A podolini kísértet jelent meg.

1912-ben az első Szindbád-könyv jelent meg: a Francia kastély.

1913-ban A vörös postakocsi első kiadása jelent meg. (1918-ban dra­matizálta is.) Ugyanebben az évben Zoltánka című színjátékát mutatta be a Magyar Színház.

1914-ben első gyűjteményes kiadása kilenc kötetben a Singer és Wolfner cégnél; a Petőfi Társaság tagja.

1916-ban elnyerte a Főváros Ferenc József-díját.

1818-ban megjelent a Napraforgó.

1919-ben másodszor nősül: felesége Várady (Rózsa) Zsuzsa tanítónő; a házasságból született: Zsuzsa. Gárdonyi Gézával és Móricz Zsigmonddal együtt szerkesztette a Néplapot, még ebben az év­ben az Asszonyságok díja és Az útitárs jelent meg.

1919 tavaszától kedvelt tartózkodási helye a Margitsziget; élete utolsó éveit azonban szűk kis óbudai lakásban töltötte.

1920-ban előszavának kíséretében jelent meg Puskin Anyegin-jének díszkiadása.

1921-ben szerkesztette a Szigeti Séták című fürdőújságot. Megjelenik a Hét bagoly.

1922-ben Pálmai Henrikkel szerkesztette a Starttól a célig című turf-antológiát.

1925-ben összegyűjtött munkáinak tíz kötete jelent meg az Athenaeumnál.

1926-ban a Mohács jelent meg (később a Festett király és Az első Habsburg című regényekkel bővülve, a Három király trilógia­ként adták ki).

1930-ban a Boldogult úrfikoromban jelent meg.

1931-ben utolsó, életében kiadott könyve: Az élet álom.

1932-ben Móricz Zsigmonddal együtt megkapta a Rothermere-díjat.

1933. máj. 12-én meghalt Budapesten.

 

 

NÉV- ÉS SZÓMAGYARÁZATOK

 

Ábrányi Kornél, ifj. (1849-1913) – politikus, író, hírlapíró. A Pesti Hírlap munkatársa, később tulajdonos-szerkesztője. A sajtóiroda főnöke.

Cs. Aczél Ilona (1888-1939) – színésznő, a Nemzeti Színház örökös tagja. Csathó Kálmán író felesége. Krúdy Gyula Zoltánka című színjátékában Szendrey Júliát alakította. (Bemutatta a Magyar Színház 1913-ban.)

Ágai Adolf (1836-1916) – író, hírlapíró. A Borsszem ]ankó című élclap alapítószerkesztője. Porzó álnéven írt visszaemlékezései (Utazás Pestről Budapestre) népszerűek voltak.

Andrássy Géza gróf (1856-1938) – nagybirtokos, politikus, ismert sportember. A lovassport egyik meghonosítója hazánkban.

Andrássy Gyula gróf (1823-1890) – politikus, miniszterelnök. A sza­badságharcban tevékeny részt vett, 1851-ben in effigie halálra ítélték. 1858-ban hazatért, s merőben ellentétes programmal kap­csolódott bele a politikai életbe. A kiegyezés után az első mi­niszterelnök.

Andrássy Manó gróf (1821-1891) – képviselő, 1848-ban főispán. Kül­földre menekült, sokat utazott és vadászott (megfordult Indiá­ban, Kínában). Élményeiről könyvben számolt be. 1867 után hazatért, és ismét főispán lett.

Apponyi Albert gróf (1846-1933) – fiatal korában az álellenzéki „Nemzeti Párt” vezető politikusa.

Bakó László (1872-1929) – színész, a Nemzeti Színház örökös tagja, a deklamáló játékstílus képviselője.

Balázs Sándor (1830-1887) – regény- és színműíró, a századvégi iro­dalmi élet jellemző figurája.

Balázsovich Kálmán (1847-1922) – budapesti ügyvéd, zenével és írás­sal is foglalkozott.

Baligovics Bojár Terus – színésznő, a Népszínház tagja volt.

Bangha Béla (1880-1940) – jezsuita szerzetes, klerikális közíró, szer­kesztő.

Bányai Elemér [álnéven: Zuboly] (1876-1915) – radikális hírlapíró, író. Ady Endre baráti köréhez tartozott. Egy időben a Mú­zeumi Könyvtár dolgozója volt. Megírta a Pesti Hírlap és Pesti Napló történetét. Az első világháborúban a Kárpátokban el­esett.

Barabás Miklós (1810-1898) – festőművész. A század negyvenes évei­nek legjelentősebb portréfestője.

Barna Izidor (1860-1911) – újságíró.

Bartay Ede (1825-1901) – zeneszerző, a Nemzeti Zenede alapí­tója.

Bartók Lajos (1851-1902) – költő, színműíró, hírlapíró, politikus. Az Üstököst (Jókai Mórral) és az 1848-as szellemben irányított Bolond Istók-ot szerkesztette. Függetlenségi programmal kép­viselő is volt.

Bartos Andor (1865- ? ) – nyíregyházi ügyvéd, később képviselő. Néhány színdarabot is írt.

Beksics Gusztávné, Bogdanovich Krisztina [írói néven: Bogdanovics György] ( ? -1903) – írónő, színésznő. Verseket, elbeszéléseket és útirajzokat írt. A Nemzeti Színház tagja volt.

Benczúr Gyula (1844-1920) – a Nyírségből származó, nagy magyar festőművész.

Benedek Aladár [családi néven: Náray Iván] (1845-1915) – költő, hírlapszerkesztő. Versei a hatvanas években népszerűek voltak.

Beniczkyné Bajza Lenke (1840-1905) – Bajza József lánya. Korában népszerű írónő, regényei a ponyvairodalom határán mozognak. Első férje Heckenast Gusztáv pesti könyvkiadó, magyar írók és költők műveinek kiadója; másodszorra Beniczky Ferenc ál­lamtitkár, az állami színházak intendánsának neje.

Beöthy László (1875-1931) – író, hírlapíró, színigazgató. Az iroda­lomtörténetíró Beöthy Zsolt és Rákosi Szidi színésznő fia. Fia­talon a Nemzeti Színház élére került, a Király Színház építte­tője és több fővárosi színház igazgatója.

Bérczy Károly (1821-1867) – író, költő, műfordító. Petőfi baráti kö­réhez tartozott. Angol hatások alatt keletkezett elbeszélései fi­nom lélekrajzról tanúskodnak. Klasszikus értékű műve Puskin Anyegin-jének fordítása (1866).

Bizay Mihály ( ? -1888) – gazdag kereskedőcsaládból származott, semmittévő, híres bálrendező.

Blaháné, Kölesi Lujza (1850-1926) – énekesnő, a „nemzet csalogá­nya”, a Nemzeti Színház és a Népszínház tagja. Népszínmű­szerepeivel új vért vitt e haldokló magyar műfaj ereibe. Főbb szerepei: Finum Rózsi (A falu rossza), Julcsa (Szökött katona), Erzsike (Sárga csikó), Török Zsófi (Piros bugyelláris), Eszter (A bor), Nagymama.

Blaskovich Ernő (1834-1911) – fővárosi bankember, híres lóversenyző.

Bókay János (1822-1884) – gyermekorvos, a Szegénygyermek Kórház, az ún. Bókay-„ispotály” igazgatója.

Bónis Samu (1810-1879) – Szabolcs megyei elszegényedett birtokos, liberális politikus. A szabadságharc után bebörtönözték.

Boz – Charles Dickens álneve. 1836-ban ezen a néven adta ki első szatirikus írásait.

Braun Sándor (1866-1920) – hírlapíró, a Budapesti Napló szerkesz­tője, A Nap című hírlap tulajdonosa és főszerkesztője.

Bródy László (1889- ? ) – író, kiadótulajdonos. Krúdy Gyula utolsó könyvét (Az élet álom) adta ki nagy ráfizetéssel. Cikkei nyom­dászlapokban és a Nyomdászati lexikon-ban (1936).

Bródy Zsigmond (1840-1906) – hírlapíró, évekig a Pesti Napló-nál, Kemény Zsigmond báró mellett vezércikkíró, később a Belügy­minisztériumban teljesített szolgálatot. Élete végén a Neues Pester Journal tulajdonosszerkesztője.

Büttner Lina (1846-1917) – ifjúsági írónő, Benedek Aladár költő felesége.

Carlyle, Thomas (1795-1881) – angol történetíró és irodalomtörténész. Megírta A francia forradalom történet-ét; híres könyve még a Hősökről összeállított tanulmánygyűjtemény. Mindkettő magyar nyelven is olvasható.

Casanova, Giovanni Giacomo (1725-1798) – zseniális olasz kalandor. Emlékirata kultúrtörténeti szempontból is igen érdekes olvas­mány.

Caux Mimi, De (1823-1906) – francia származású énekesnő. Nagy­atyja még a francia forradalom alatt került Magyarországra. Ő teremtette meg természetes szerepábrázolásával Szigligeti Ede népszínműveinek nőalakjait.

Cornevillei harangok (1877) – Clairville és Gabet regényes operettje. Zenéjét R. Planquette szerezte. Bemutató a Népszínházban: 1878. III. 23. A darabban Pálmay Ilkának parádés szerepe volt: Serpolette.

Curtius, Ludwig (1874-1954) – német történettudós, régész, az ókori Róma és az antik művészetek történetével foglalkozott.

Csajthay Ferenc (1862-1940) – hírlapíró, a Budapesti Hírlap szer­kesztője.

Csávolszky Lajos (1841-1909) – hírlapíró, politikus. Mint a Deák­párt ellenzéke, a kiegyezést támadta.

Csete Lajos (1860- ? ) – színész, többnyire vidéken szerepelt.

Csicsikov – Gogol Holt lelkek című [eredeti címe: Csicsikov baran­golása vagy a holt lelkek] regényének (1845) „hőse”. A regény magyar fordítását Szabó Endre (1905) és Devecseriné Guthi Erzsébet (1952) készítette.

Dálnoki Gaál Gyula (1859-1901) – kalandoréletű vándorszínész és dilettáns színműíró. Krúdy Gyula egyik kedvelt figurája. 1865-ben Désen bemutatta Görgey Artúr vagy a világosi áruló című drámáját; Kossuthról 1874-ben tragédiát írt.

Damjanich Jánosné Csernovics Emília (1829-1909) – a szabadság­harc mártírhalált halt, hős tábornokának özvegye. Életét karita­tív munkában töltötte.

Dóczi Lajos báró (1845-1919) – hírlapíró, költő, műfordító, a mo­narchia közös külügyminisztériumának sajtófőnöke. A magyar újromantikus dráma képviselője (Csók). Lefordította a Faust I. részét.

E.[csedi] Kovács Gyula (1839-1899) – színész, író, műfordító, a ko­lozsvári Nemzeti Színház tagja, fellépett a budapesti Nemzeti Színházban is.

Az élet álom (1933) – Krúdy Gyula utolsó, életében megjelent elbe­széléskötete.

Emich Gusztáv (1814-1868) – ismert pesti könyv- és lapkiadó. Pe­tőfi költeményeinek kiadója.

Erdélyi Gyula (1851-1912) – a századvég ismert költője, közérdekű folyóiratok szerkesztője.

Ernani (1844) – Victor Hugó szomorújátéka nyomán készült opera. Zenéjét Verdi szerezte, aki 1844-ben a velencei Fenice színház számára írta. Hazánkban 1847-ben mutatta be a Nemzeti Szín­ház, Egressy Béni fordításában.

Erzsébet királyné (1837-1898) – I. Ferenc József felesége, Rudolf trónörökös anyja. Magyarrokonszenve közismert volt.

Fabiny Teofil (1822-1908) – ügyvéd, bíró, kúriai bíró, igazságügy­miniszter.

Falk Miksa (1828-1908) – hírlapíró, politikus, képviselő. Részt vett a kiegyezés előkészítésében. 1867 után a Pester Lloyd-ot szer­kesztette.

Fátyol Károly (1830-1888) – cigányzenész, a múlt század hatvanas­-hetvenes éveiben élte virágkorát. Mosonyi Mihályt annyira el­ragadta játékával, hogy Magyar Tanulmányok című művének egyik mintadarabját „Fátyol Károly modorában" elnevezéssel jelölte meg.

Fejérváry Géza báró (1833-1914) – táborszernagy, honvédelmi minisz­ter, I. Ferenc József bizalmas embere. A „darabont” kormány miniszterelnöke (1905).

Fenyő Miksa (1877- ? ) – író, hírlapíró, a Nyugat folyóirat egyik alapító szerkesztője, a Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke volt.

Ferdinándy Béla (1859- ? ) – író, hivatalnok. Drámáival akadé­miai jutalmakat nyert.

Ferenczi – könyvkereskedő Nyíregyházán.

Ferenczy Ida (1846-1928) – Erzsébet királynő udvarhölgye, utazásain kísérője.

Folies Bergères – híres mulatóhely.

France, Anatole [családi neve: Anatole Thibault] (1844-1924) – No­bel-díjas francia klasszikus író. A Dreyfus-ügy az aktív poli­tikusok sorába vitte. Majdnem minden műve magyar nyelven is olvasható.

Futtaky Gyula (1850-1895) – hírlapíró, Rákosi Jenő Reform-jánál, majd a Pesti Napló és a Pester Lloyd szerkesztőségében dol­gozott.

Gaboriau, Êmile (1835-1873) – francia regényíró, a fővárosi ponyva egyik „klasszikusa". Számos regénye magyarul is megjelent (Pá­rizs rabjai, A mások pénze, A 113. sz. percsomó, stb.).

Garibaldi, Giuseppe (1807-1882) – olasz szabadsághős, az olasz egy­ség megteremtője. Magyarországon is igen népszerű.

Gáspár Imre (1854-1910) – költő, kritikus, lapszerkesztő, műfordító. A századvégi irodalmi ellenzék egyik jelentős alakja. Mickie­wicz Krími szonettek című könyvének első magyar megszólal­tatója. Krúdy Gyula felfedezője, akire mindig hálásan emlé­kezett vissza: „kitűnő lapszerkesztő és költő környezetébe so­dort végzetem: Gáspár Imre volt első főnököm.”

Góg és Magóg – bibliai óriások. Anonymus szerint Magóg a ma­gyarok őse.

Gracza György (1856-1908) – író, hírlapíró. A szabadságharc törté­netét feldolgozó négykötetes munkája minden felületessége el­lenére az ifjúságnak ma is kedvelt olvasmánya. Krúdy Gyula gyakran hivatkozik rá.

Grubbe Maria (1876) – Jacobsen dán író történelmi regénye. Ma­gyar nyelven is megjelent (1911).

IV. György angol király (1762-1830) – könnyelmű, ledér életű, léha ember. Krúdynál tévesen: II. György.

Hamelni furulyácska – Hameln: Hannovertől délnyugatra fekvő né­met városka. A monda szerint egy patkányirtó bűvös hangú furulyája segítségével szabadította meg a várost a kellemetlen állatoktól, majd az összes gyermekeket maga után csalta.

Heckenast Gusztáv (1816-1878) – nyomdatulajdonos, könyvkereskedő és kiadó. 1840-ben Landerer Lajossal társult. 1848-ban az ő saj­tóján nyomták a Nemzeti dal-t és a Tizenkét pont-ot. Válla­lata a Franklin Társulatba olvadt.

Hegyi Aranka (1855-1906) – énekesnő, a Népszínház, majd a Nem­zeti Színház tagja, az elárvuló népszínmű feltámasztója.

Herschel – kalendáriumi jós.

Hoffmann Sándor – Hevesi Sándor (író, dramaturg, később a Nem­zeti Színház igazgatója [1873-1939]) családi neve.

Horvát Árpád (1820-1894) – egyetemi tanár, a diplomatika pro­fesszora; az Egyetemi Könyvtár igazgatója is volt. Petőfi Sán­dor özvegyét vette nőül. Házasságuk nem volt szerencsés.

Horváth Gyula (1848-1897) – hírlapíró, ügyvéd, a Magyar Hírlap szerkesztője.

Höfer, Franz (1861-1918) – osztrák-magyar táborszernagy, az első világháború alatt a monarchia napi hadi jelentései az ő aláírá­sával jelentek meg. A „Höfer” ekkor valóságos fogalommá lett.

Inczédy László (1855-1902) – költő, hírlapíró. Az ellenzék vezér-publicistája. Verseit, hazafias dalait korában igen kedvelték.

Inczédy Lajos (1857- ? ) – hírlapíró, majd vármegyei levéltáros. Előbbi testvéröccse.

Indali Gyula (1851-1880) – költő. Verseit a múlt század hetvenes éveiben kedvelték. Öngyilkos lett.

Ivánffi Jenő (1863-1922) – színész, a Nemzeti Színház örökös tagja.

Izsó Miklós (1831-1875) – szobrászművész. Ferenczy Istvánnál tanult, később a nemzeti szobrászat megteremtője lett. Jelentős műve a Búsuló juhász. Budapest megrendelésére készített Petőfi­-szobra csak modell maradt, amelyet Huszár Adolf kivitelezett átalakított formában.

Jacobsen, Jens Peter (1847-1885) – dán klasszikus író. Biológusnak készült, dán nyelvre fordított Darwin műveiből. Írásművésze­tét aprólékos műgond és finom impresszionista hangulatfestés jellemzi. Művei magyar nyelven is olvashatók.

Jerome K. Jerome (1859-1927) – angol regényíró. A nevében lévő K. betű a Klapka név rövidítése; ezt atyja Klapka György tábornok iránti tiszteletből adta neki.

Jósa András (1834-1918) – régész, orvos, etnográfus és antropológus. A nyíregyházi múzeum alapítója; ma a múzeum az ő nevét viseli.

Jersey, Lili – angol énekesnő, róla neveztek el egy ruhakelmét.

József főherceg (1833-1905) – kedvelt tartózkodási helye a Margit­sziget. Cigánynyelvtanát még ma is használják. Krúdy Gyula gyakran idézte fel alakját.

József nádor (1776-1847) – II. Lipót király fia, félszázadon át Ma­gyarország nádora.

Kaczvinczky Lajos – a Magyar Szemle címmel megjelent klerikális katolikus társadalmi és irodalmi folyóirat redakciójában szer­kesztőtárs és kiadótulajdonos.

Kállay András (1839-1919) – Szabolcs megye főispánja.

Kálnay László (1849- ? ) – ügyvéd, író. A szegény Patyus című legendája 1894-ben a Nemzet hírlapban jelent meg. Elbeszélés­gyűjteményét (Jaj és kacaj) Krúdy Gyula ismertette a Magyar Szemlé-ben (1897), egyébként is kedvelt és gyakran visszatérő „hőse”.

Kanyurszky György (1853-1920) – róm. kat. lelkész, teológiai tanár, a budapesti egyetem hittudományi karán a keleti nyelveket ta­nította.

Kaposi József (1863-1922) – tanár, író, szerkesztő, irodalomkutató, a legkiválóbb magyar dantista. (Dante Magyarországon, 1911). 1890 és 1906 között szerkesztette a Magyar Szemle címmel meg­jelent katolikus szellemű szépirodalmi hetilapot. Krúdy Gyula ebben a folyóiratban mutatkozott be a fővárosi olvasóközön­ségnek.

Károlyi István gróf (1845-1907) – országgyűlési képviselő, a fővá­rosi társasági élet ismert alakja.

Klapka György (1820-1892) – a szabadságharc tábornoka, egy ideig a hadügyminiszter helyettese, a komáromi vár parancsnoka. 1849 és 1867 között emigrációban élt, majd a kiegyezés után hazatért.

Klimius Miklós (1741) – Holberg dán író utópisztikus társadalmi re­génye. Magyar fordításban már 1783-ban kiadták Klimius Mik­lósnak föld alatt való útja címmel.

Kneipp Sebestyén (1821-1897) – wörishofeni német lelkész, a víz­gyógyászat úttörője. A víz mellett még nagy jelentőséget tulaj­donított a levegő és a napfény emberi szervezetre gyakorolt jótékony hatásának. Híveinek száma hazánkban is tekintélyes volt.

Kozma Andor (1861-1933) – költő, az Arany-epigonok egyike. A Faust mindkét részét tolmácsolta magyar nyelven (1923).

Krúdy Gyula (legidősebb) – az író nagyapja, a szabadságharc hon­védkapitánya. Nyugdíjasként a budapesti Honvéd Menház pa­rancsnoka.

Krúdy Gyula, ifjabbik (1849-1899) – az író édesapja.

Kuszkó István – hírlapíró, szerkesztő, a kolozsvári Ereklyemúzeum igazgatója, és az atlétikai klub elnöke.

Küry Klára (1870-1935) – népszerű operettprimadonna. Kolozsvárt kezdte működését, majd a Népszínház és a Királyszínház tagja.

Laborfalvi Róza (1817-1886) – színművésznő, Jászai Mari mellett a legnagyobb magyar tragika. Jókai Mór felesége.

Lánczy Leó (1852-1921) – ismert bankember, a Pesti Magyar Keres­kedelmi Bank, majd a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Lauka Gusztáv (1818-1902) – író, a Charivari címen ismert első ma­gyar élclap alapítószerkesztője.

Lengyel Laura, Dánielné (1877-1945) – írónő, hírlapíró.

Locsarek Györgyné, Némethy Gizella (1852-1921) – vidéki színésznő. Működött Nyíregyházán, Debrecenben.

Lónyai Menyhért (1822-1884) – ellenzéki politikus, a rendi ország­gyűlés centralista szárnyának képviselője. A szabadságharc után külföldre emigrált, majd hazatérve a Magyar Földhitelintézet egyik alapítója lett. Deák Ferenc gazdasági szaktanácsadója, Madách Imre ifjúkori barátja.

Lovik Károly (1874-1915) – író, hírlapíró. Elbeszéléseiben és raj­zaiban kora hű képét adta, bár nosztalgikusán vágyott az álom- és a mesevilág után. Kiváló stílusművész. Főbb művei: Az arany polgár, Egy elkésett lovag, A leányvári boszorkány, Aranykéz.

Macaulay, Thomas Babington (1800-1859) – angol történetíró és poli­tikus. Legjelentősebb műve: Anglia története. Értékesek még Byronról, Dantéről, Machiavelliről és Baconról készített esszéi. Több munkája magyar nyelven is olvasható.

Magyar Elek (1875-1947) – hírlapíró, a Magyarország című napilap munkatársa, majd szerkesztője. Sok politikai jellegű, esztétikai és sport tárgyú cikket írt a napilapokban, önálló munkája: Pesti Históriák (1920).

Majthényi Flóra (1837-1915) – költőnő. Flóra néven jelentek meg versei a múlt század ötvenes éveiben. Rövid ideig Tóth Kál­mán költő felesége; Tóth Béla író anyja.

Makai Emil (1870-1901) – költő, hírlapíró. A korában igen kedvelt sanzont népszerűsítette.

Malonyay Dezső (1866-1916) – franciás műveltségű író, hírlapíró. Számos regény, színmű és művészettörténeti tanulmány szerzője.

Margó Zelma (1868-1928) – nyíregyházi operetténekesnő.

Márkus József (1854-1911) – hírlapíró, az irodalmi pikantéria egyik hazai meghonosítója, a Magyar Figaró erotikus élclap szerkesz­tőtulajdonosa.

Mednyánszky László (1852-1919) – tájképei és az élet számkivetett­jeiről készített portréi révén mint a legnagyobb magyar festő­művészek egyikét emlegetik.

Méhner Vilmos – a múlt század utolsó harmadának ismert kiadója.

Meszlényi Adrienne (1870-1926) – másodrangú színésznő, a Nemzeti Színház tagja. Szemere Miklós barátnője.

Mezőssy László ( ? -1893) – földbirtokos. A szabadságharcban való részvételéért börtönbe került.

Miklós – Lázár Miklós (1886- ? ), A Reggel című hetilap főszer­kesztője. Krúdy Gyula egyik kedvelt szerkesztője.

Molecz Károly (1867- ? ) – hírlapíró, 1887-től a Vasárnapi Újság munkatársa. (Vö. Krúdy Gyula: Molecz, korunk Anonymusa. A Reggel. 1929. 48. sz. és Írói arcképek. I. köt. Bp. 1957, Mag­vető. 325-328. l.)

Montepin, Xavier-Aymon (1826-1902) – egykor népszerű francia re­gény- és drámaíró.

Morse, Samuel Finley Breese (1791-1872) – amerikai technikus, az elektromos távíró feltalálója.

Musset, Alfred de (1810-1857) – híres francia költő, a romantikus irodalom jeles képviselője.

Nagy Ignác (1810-1854) – író, szerkesztő, a múlt század negyvenes és ötvenes éveinek jelentős elbeszélője és drámaírója. A Hölgy­futár című szépirodalmi folyóirat alapítószerkesztője. Legismer­tebb művei: Magyar titkok című életképsorozat és a Tisztújítás című vígjáték.

Náray Iván – Benedek Aladár költő családi neve.

non, non, j'aurai des maîtresses – nem, nem, szeretőim lesznek.

O. E. – Osvát Ernő (1877-1929), a Nyugat folyóirat egyik szerkesz­tője. Nagy része volt Ady, Móricz és Babits népszerűsítése terén.

Oblomov (1859) – Goncsarov orosz klasszikus realista remekműve: az oblomovizmus világszerte használt szállóigévé lett. Két fordí­tásban is olvasható magyar nyelven: Szabó Endre (1906), Né­meth László (1953).

Őszi Kornél (1869-1939) – író, hírlapíró. A Budapesti Hírlap és a Pesti Hírlap munkatársa, a Magyar Turf szerkesztője és tu­lajdonosa.

Pajor Emília (1850- ? ) – nyíregyházi primadonna.

Pálmay Ilka [családi neve: Petráss] (1860-1945) – Kinsky Jenő gróf felesége. A Népszínház ünnepelt operettprimadonnája.

Patikárius Ferkó (1830-1870) – a múlt század ötvenes és hatvanas éveinek legnépszerűbb pesti cigányprímása és tánczeneszerzője.

Paulay Erzsi (1886-1959) – színésznő, a Nemzeti Színház tagja.

Perlotti Gyula (1841-1901) – külföldi operaénekes. Gyakran vendég­szerepelt a magyar Operaházban is.

Podmaniczky Frigyes báró (1825-1886) – író, politikus. Krúdy Gyula műveiben igen kedvelt és ismételten fellépő figura.

Pongrátz Béla (1859-1911) – költő, mint hírlapíró notórius király­sértegető, ezért többször viselt börtönbüntetést. Állandóan Pe­tőfi után nyomozott, így jutott el Szibériába, ahol nyoma ve­szett.

Prottmann – a Bach-korszak egyik hírhedt rendőrnyomozója.

Ráday Gedeon gróf (1829-1901) – Mészáros Lázár, Dembinszky és Bem oldalán részt vett a szabadságharcban. A kiegyezés után „kitisztította” a Szeged környéki „betyárvilágot”. Rózsa Sándor elfogatása is az ő nevéhez fűződik.

Radics Mária – Krúdy Gyula nagyanyja, írásainak egyik igen gyak­ran szereplő legendás hősnője.

Rakodczay Pál (1856-1921) – színigazgató, író. Színészkedett is. Iglón volt először színigazgató 1892-ben, majd vándortruppjaival bejárta egész Magyarországot. Színháztörténeti és elméleti mun­kái jelentősek.

Rákosi Jenő (1842-1929) – konzervatív író, hírlapíró. A Népszínház és a Budapesti Hírlap alapítása az ő nevéhez fűződik.

Renan, Ernst (1823-1892) – francia történetíró és vallástörténész.

Rózsa Miklós (1873-1944) – költő, hírlapíró, műtörténész.

Rudnyánszky Gyula (1858-1913) – hírlapíró, költő. Vallásos és hazafias költeményei népszerűek voltak. Amerikában is járt, és az ott élő magyaroknak felolvasásokat tartott.

Rudolf trónörökös (1859-1889) – I. Ferenc József és Erzsébet ki­rályné egyetlen fia. Magyarrokonszenve közismert volt. Titok­zatos körülmények között, állítólag öngyilkos módra halt meg.

sbirrek – katonailag szervezett olasz rendőrök, fogdmegek, rendőr-kopók.

Schlauch Lőrinc (1824-1902) – nagyváradi püspök, bíboros, a művé­szetek és az irodalom pártfogója.

Schlick, Franz (1789-1862) – osztrák tábornok, 1849-ben Windischgratzcel együtt a kápolnai csata nyertese, a magyar szabadság­harc egyik katonai vérbefojtója.

Simli Mariska ( ? -1903) – hírhedt „költőnő" és „lapszerkesztő". Papi reverendában és cilinderben vándorolt az országban, soha meg nem jelenő lapjaira gyűjtögetve előfizetőket. Krúdy Gyula írásaiban Vay Sándor és Pilisi Róza mellett a leggyakrabban „fellépő” női kalandor.

Solymosi Eszter – 14 éves leányka, eltűnésével kapcsolatban kelet­kezett az egész világot felkavaró hírhedt tiszaeszlári vérvád.

St. Hermandad – a spanyol rendőrség gúnyneve.

Stanley, Henry (1841-1904) – angol utazó. Afrika-útjain érdekes fel­fedezéseket tett. Széles napvédő süveget (kalapot) viselt, ezért nevezi ezt Krúdy Stanley-sisaknak.

Szemere Miklós (1856-1919) – diplomata, a magyar lóversenysport úttörője. Mint diplomata Párizsban, Rómában és Leningrádban működött. „Nem boldog a magyar!” – a jelszava volt. Krúdy Gyula legkedveltebb, leggyakrabban idézett alakja. Alvinczi Eduárd mintája. Vö. Kellér Andor: Zöld gyep, zöld asztal. (Bp. 1957., Szépirodalmi Könyvkiadó.)

Szentessy Gyula (1870-1905) – költő, postatisztviselő. A magyar szocialisztikus líra egyik első, nemes hangú képviselője.

Szikszay Ferenc – vendéglős, vendéglője a Múzeum körút és a Ke­repesi (ma: Rákóczi) út sarkán a főváros egyik kedvelt helye volt.

Szilágyi Arabella (1861-1918) – operaénekesnő.

Szokolay Kornélné – Szokolay Kornél (1856-1920) hírlapíró neje.

Szomaházy István (1866-1927) – író, újságíró. Könnyű fajsúlyú regé­nyeit korában széles körben olvasták.

Teleki László gróf (1811-1861) – író, politikus, a szabadságharc egyik nagy alakja, az emigrációban élénk és hasznos tevékenységet fejtett ki, majd tőrbe csalták, elfogták, végül önkezével vetett véget életének.

Tennyson, Alfred lord (1809-1892) – angol költő, a Viktória-korszak legnagyobb lírikusa. Műveit fordításokban a magyar közönség is kedvelte.

Tisza Kálmán (1830-1902) – miniszterelnök. Részt vett a szabadság­harcban, majd liberális politikus lett, végül belügyminiszter és 1875-1890-ig miniszterelnök. Opportunista politikus.

Tiszai Dezső (1854-1900) – vidéki színész és színigazgató.

Tiszai Dezsőné Ellinger Ilona (1862-1920) – vidéki primadonna, ké­sőbb a Népszínházban is fellépett.

Tóth Béla (1857-1907) – író, hírlapíró. Tóth Kálmán és Majthényi Flóra fia.

Tres faciunt collegium – Priscus római szónoknak tulajdonított szálló­ige: három ember már társaság.

Ujházi Ede (1844-1915) – az új magyar színjátszás kiemelkedő jel­lemábrázolója.

Vachott Sándorné Csapó Mária (1832-1896) – verseket és elbeszé­léseket írt. Vachott Sándor költő felesége. Petőfi Cipruslombok Etelkéjének testvérhúga. Jelentősek emlékiratai.

Várkonyi István (1852-1916) – földmunkás, a hazai agrárszocializmus úttörője.

Vecsera Mária bárónő – Rudolf trónörökös szerelme. Állítólag együtt lettek öngyilkosok.

Vidliczkay (Vidlicskay) József (1819- ? ) – a nyíregyházi kerület képviselője.

Vietórisz József (1868- ? ) – gimnáziumi tanár, költő.

J. Virág Béla (1863- ? ) – hírlapíró, rövid ideig szerkesztette a Fő­városi Lapok-at is.

B. Virág Géza – hírlapíró, a Képes Családi Lapok munkatársa, az Ország-Világ szerkesztője. A magyar színművészet címmel meg­döbbentő leleplezésű pamfletet írt (1900).

Vörös Lászlóné Gaál Karolina (1825- ? ) – írónő.

Vrabély Armand (1864- ? ) – író, miniszteri titkár. Az ifjúság szá­mára írt Csudriházi és budrifalvi Csudribudri Miki úrfi kópé ságai (1910) című kacagtató történeteivel a század elején je­lentős olvasótábort szerzett magának.

Wesselényi Miklós (1796-1850) – a reformkor egyik vezető ellenzéki politikusa.

Wohl Janka (1846-1901) és Stefánia (1846-1889) – írónők. A hatva­nas évek női divatlapjainak szerkesztői.

Zempléni P. Gyula (1856-1902) – író, hírlapíró.

Zsoldos László [családi néven: Ruzitska László] (1874-1926) – író, hírlapíró.

 

 

LELŐHELY-MUTATÓ

 

Szeptember.
Világ. 1910. 136. sz.

Önéletrajz. I.
Pesti Futár. 1913. 298. sz.

Önéletrajz. II.
Az Érdekes Újság Dekameronja. I. Bp. (1913), Légrády. 121- 123. l.

Gordonkázás.
Pest 1916. Békéscsaba 1917, Tevan. 160 39-45. l.

Messze pirosló tájak.
Pest 1916. Békéscsaba 1917. Tevan. 160 25-31. l.

A hírlapíró.
Magyarország. 1917. 14. sz.

A vörös postakocsi.
Figáró. 1918. 2. sz.

A forradalom...
A diadalmas forradalom könyve. A népkormány tagjainak, a forradalom szereplőinek és 75 magyar írónak önvallomása. Bp. (1918), Légrády. 67-68. l.

A forradalom szigetén.
Déli Hírlap. 1918. 347. sz.

A nőkhöz többet nem írok verset. (Egy memoárból.)
Pesti Futár. 1919. 586. sz.

Esti olvasmányok.
Pesti Futár, 1919. 593. sz.

A mesemondóhoz.
Magyarország. 1921. XII. 25. sz.

Könyvekbe menekülő élet.
Magyarország, 1922. IX. 19. sz.

Karácsony este.
Magyarország. 1922. 293. sz.

Öönéletrajz. III.
Az Est Hármaskönyve. Bp. 1925. Az Est – Pesti Napló – Magyarország. 420-422. l.

Mi lesz az érettségi vizsgával, fiatalember?
Pesti Napló. 1923. 291. sz.

A Magyarország emlékkönyvébe.

Magyarország. 1923. XII. 25. sz.

Az öreg Krúdy.
Magyarország. 1923. 101. sz.

Ifjú írókhoz!
Könyvek útja és egyéb írások. Küzdő és kezdő írók első anto­lógiája Krúdy Gyula előszavával. Bp. 1923. Tolnai Világlapja. 5. lap.

A szigetlakó álmai.
Az Újság. 1923. V. 6. sz.

Nyíri emlék.
Nyíregyháza az örökváltság századik évében. Nyíregyháza 1924, Jóba Elek könyvnyomdája. 9-47. l.

Őszinte nyíregyházi kalauz.
Reggeli Hírlap. 1924. IX. 17. sz.

Vallomás.
Magyarország. 1924. III. 2. sz.

Mink maradt meg a múlt századból? (Élettörténet.)
Magyarország. 1924. X. 21. sz.

Születésnapom az új században.
Magyarország. 1924. 244. sz.

Vidéki bál 1925-ben Magyarországon.
Magyarország. 1925. 34. sz.

A 47-ik esztendő dicsérete.
A Reggel. 1925. 43. sz.

Mikor az író találkozik regényalakjaival.
Magyarság. 1926. 294. sz.

A mai Margitsziget.
Szent Margit. Mesemondás. Bp. 1927, Magyarország 160 134- 154. l. (A Magyarság Könyve. 1.)

50-ik karácsony.
Pesti Futár. 1928. Karácsonyi sz. 68-70. l.

Amikor színésznőt szöktettem Debrecenben.
Színházi Élet. 1928. 42. sz.

Az anyaszívek alatt pihegő magzatok.
A Reggel. 1928. 36. sz.

Az utas előszava.
A Reggel. 1928. 12. sz.

Boldogult úrfikoromban.
A Reggel. 1929. 13. sz.

Első utazás röpülőgéppel a Nyírségbe.
A Reggel. 1931. 24. sz.

Egy könyv margójára, vagy hogyan lettem könyvkiadó?
Literatúra. 1931/32. 591-594. l.

Krúdy Gyula látogatásai.
I. A nyíri házban.
II. A felvidéki házban.
III. A könyvek házában.
IV. Az ifjúkor házában.
V. A régi Belvárosban.
VI. A régi Józsefvárosban.
VII. Egy titok kipattanása – Szendrey Júliáról a század végén.
VIII. Bajok a főváros szép hölgyeivel.
Budapesti Hírlap. 1930. 75 (IV. 2.), -86 (IV. 15.), 134 (VI. 15.) -141 (VI. 25.), 143 (VI. 27.), -150 (VII. 5.) sz.

Urak, betyárok, cigányok.
Magyarság. 1932. 139 (VI. 23.) -162 (VII. 21.). sz.

Öreg úr sétája a Szigeten.
Magyarország. 1920. 222. sz.

 

(Vallomás.
Bp. 1963, Magvető. 425-447. p.)