UTÓSZÓ
Az
önmagáról valló Krúdy Gyula írásaiból szedtünk össze egy csokorra valót. Minden
ilyen jellegű feljegyzését nem adhattuk, mert akkor regényeinek, novelláinak és
tárcáinak egész légióját kellene újból közzétennünk. Hiszen mindig önmagáról
írt. Most elégedjünk meg ezzel a majdnem félszáz „önvallomás”-szerű írással, melyeket 1910 és 1933 között az „önmagával
viaskodó” költő papírra vetett. Műfajuknál fogva kis krokik váltakoznak
életrajzi részleteket feltáró, regényszerű emlékezésekkel.
Összegyűjtött
életrajzi feljegyzéseit sárguló hírlapok, elfelejtett folyóiratok, évkönyvek
és emlékkönyvek hasábjairól szedegettük össze. Néhány darab kivételével
ezúttal kerülnek először könyvalakban az olvasó
kezébe. A szöveget – az első és az utolsó írást kivéve – időrendben állítottuk
össze.
Krúdynak
ezeket az írásait, mint legtöbb remekművét, a mélázó múltbanézés
mellett a fotografikus lencse élességével látó szem reális szemlélete
jellemzi. Mesét és valóságot a világirodalomban kevesen tudtak ilyen művészi
harmóniába olvasztani. Ebből ered az a sajátossága, hogy a gyermekkor mindent
megszépítő messzeségében szunnyadó dolgok, események és emberek, a ma
„szemüvegén” át nézve is elbűvölő hatást váltanak ki. Saját korának nyomasztó,
már-már depresszív világát csak úgy tudta elviselni, hogy minduntalan megütötte
azt a csodálatos hangot, amelynek melódiájára visszaszállt a múltba,
gyermekkorába, ifjú éveinek káprázatos
„hősködései”-hez, és elfelejtette azt, hogy hol és
milyen körülmények között él, milyen megaláztatások tortúrájának van alávetve.
Ez az oka, hogy az öregedő író „boldogult úrfikorát”
kívánatosnak tartotta; s ily módon különülnek el vallomásai a múlt mindenkor
szépnek látott emlékeire és a jelen nyugtalan, fakó „nyomorá”-nak ábrázolására. Az első élményeket nyújtó Nyírség, a táj
érzékletes pasztellszerűsége, a gyermekkor vagy az iskolázás emlékképei, majd
a serdülés évei, végül az önmagára ébredő tehetség kibontakozása: ezek a
művein végigvonuló motívumok. A dzsentrik között felnövő, nemesi származású ifjú korán meglátja a társadalmi
osztályok közötti ellentétet, s ha szíve nem is tud elszakadni a szabolcsi
„ősi mulatózok” világától, érzelmileg már közösséget vállal az elnyomottakkal
és a kisemmizettekkel. Korai írásai telítve vannak ezzel az utópiának látszó, szocialisztikus ideológiával, s műveiben, mint egy
fiók-Dosztojevszkijnek, figyelme úgy fordult az élet perifériáira vetett
megalázottak és megszomorítottak felé. Élete végéig a letört egzisztenciájú
írók, hírlapírók, vidéki színészek és elzüllött tanárok barátságát kereste.
Nemcsak műveinek szereplői ezek, de szívének és életének is állandó örök
útitársai. És ezekből az írásaiból is mindig a jobb után sóvárgás nosztalgiája
olvasható ki.
Ő
volt az az író, aki sohasem kereste a kapcsolatot kiemelkedő kortársaival, s a
legnagyobbaktól bizonyos tartózkodó szerénységgel húzódott el, ezért nem
tudott teljes odaadással elmerülni Adyval vagy Móricz Zsigmonddal való
barátságában sem, inkább az élet és az irodalom olyan bohémjeivel tartott szorosabb
kapcsolatokat, mint Bródy Sándor, a Petőfi után nyomozó Pongrátz
Béla, és a fiatalok közül Hunyady Sándor. Krúdy
szolid irodalmi élete mellett ott volt másik énje: a lóverseny, a turf, az
éjszakai élet csalóka ábrándjaival, a kártyacsaták, a könnyűvérű kis nők óriási
tábora, a macska-ragaszkodású „Mancikák”, akiknek „hódolattal” nyújtotta át
egy-egy újabb szerzeményét. A hírlapírás robotos hétköznapjai mellett ők
jelentették életében a friss színt, a derű zamatát, az üdeséget, kárpótlást
elmulasztott vagy eltékozolt évtizedek miatt.
Otthontalan
volt, mert sikertelen első házassága miatt korán „árvaságra” jutott, s az
„éjszakázás atyamestere”-ként kiskocsmák
fröccsös-pörköltes világában zajlott le élete. Mágnesként vonzotta színes
egyénisége a kávéházi lámpák fényében sütkérező táncosnők, balerinák,
kasszírnők sodró forgatagát, akikkel együtt barátságába fogadta a pincért és a
borfiút is. A „zöld” már csak egy lépés vezet a „zöld gyepig”, ahol Krúdy
nagyon is megállta a helyét. Turfismeretei egy tudósnak is becsületére váltak
volna. A főváros egyik legkitűnőbb lószakértője, e kapcsolatának emlékét őrzi
egyik barátjával, Pálmai Henrikkel közösen szerkesztett „Starttól a célig”
című színpompás rajzgyűjteménye. A turf varázsa élete végéig elkísérte, s olyan
szenvedélyévé vált, mint egyéb feledtető mámorok. Amikor hatalmas alakja,
félrebillent fejével a lóverseny fogadási irodájában megjelent, nemcsak
barátai, de grófok, bárók, trénerek, bukmékerek, zsokék és a félvilág ünnepelt dívái vették és rajongták körül.
Félszázadnyi
élet elég volt arra, hogy fájdalmas büszkeséggel emlegethesse: „többet
körmöltem, mint Jókai.” De mikor ért rá a mulatozó, a kártyaasztalok mellett
ülő, az állandóan lóversenyező nőbarát alkotni, mikor jutott hozzá, hogy az ihlet
perceinek áldozhasson, amikor a hírlapírás napi robotjának, mint egy modern
molochnak meg kellett adnia áldozatait? Pedig minden ellenkező véleménytől eltérően,
Krúdy rendkívül gonddal és körültekintéssel dolgozott. Műveiben akadnak ugyan
elírások, becsúsztak apróbb pontatlanságok – az vessen rá emiatt követ, akinek
művében egyetlen szeplő sem
található! (Jókai, Mikszáth, Móricz Zsigmond könyveiben is jelentékeny
számban akadnak ilyenek.)
Szülővárosa,
Nyíregyháza mellett a felvidéki kisvárosok emlékezetesek életében, különösen Podolinhoz tér vissza minduntalan emlékező kedvvel, és nemegy Szindbád-történetének színhelyévé avatja.
Tanulóéveit követi a hírlapíró vándorlásainak korszaka, miután
mint gimnazista elszökött otthonából, hogy újságíró lehessen. Egyik kedvenc
alakjának és barátjának, a költő, publicista és függetlenségi politikus Inczédi Lászlónak köszönheti, hogy író lett.
Kissé
komikus intermezzóval zárult életének „romantikus” korszaka, amikor otthagyta
a klerikális Magyar Szemle párnázott ajtós, puha fészekhez hasonló szerkesztőségét,
és belépett az – életbe: Móricz Zsigmonddal egy időben helyezkedett el a
liberális Az Újság szerkesztőségében. Most már teljesen a saját lábán kellett
megállnia. Ettől kezdve alig volt a fővárosban és a vidéken hírlap vagy folyóirat,
amelynek hasábjain ne szerepelt volna neve, vagy számtalan kedves álneve közül
valamelyik. És a kérészéletű hírlapok hasábjain megkezdődött útja a
halhatatlanság felé.
Kozocsa Sándor
ÉLETRAJZI MUTATÓ
KRÚDY GYULA
1878. okt. 21-én született Nyíregyházán. Atyja: Krúdy Gyula
ügyvéd, anyja Csákány Julianna. Iskoláit szülővárosában, Podolinban
és Szatmárnémetiben végezte.
1892-ben nyíregyházi lapokban (Szabad Sajtó) kezdte hírlapírói működését, később
debreceni, majd nagyváradi lapoknál dolgozott.
1896-ban Budapestre
költözött, ettől kezdve haláláig fővárosi hírlapok és folyóiratok állandó
munkatársa.
1897-ben jelent meg az Üres a fészek és egyéb történetek címmel első könyve Budapesten.
1899-ben nősül, felesége Spiegel Bella, Satanella álnéven ismert írónő; a házasságból három
gyermek született: Gyula, Ilona, Mária.
1901-től rendszeresen jelennek meg cikkei és
elbeszélései fővárosi lapokban, valamint folyóiratokban.
1906-ban A podolini
kísértet jelent meg.
1912-ben az első
Szindbád-könyv jelent meg: a
Francia kastély.
1913-ban A vörös postakocsi első kiadása jelent meg. (1918-ban dramatizálta
is.) Ugyanebben az évben
Zoltánka
című színjátékát mutatta be a Magyar Színház.
1914-ben első
gyűjteményes kiadása kilenc kötetben a Singer és Wolfner cégnél; a Petőfi Társaság tagja.
1916-ban elnyerte a Főváros Ferenc
József-díját.
1818-ban megjelent a Napraforgó.
1919-ben másodszor nősül: felesége Várady
(Rózsa) Zsuzsa tanítónő; a házasságból született: Zsuzsa. Gárdonyi Gézával és
Móricz Zsigmonddal együtt szerkesztette a Néplapot, még ebben az évben az Asszonyságok díja és
Az útitárs jelent meg.
1919 tavaszától kedvelt tartózkodási helye a
Margitsziget; élete utolsó éveit azonban szűk kis óbudai lakásban töltötte.
1920-ban előszavának
kíséretében jelent meg Puskin
Anyegin-jének díszkiadása.
1921-ben
szerkesztette a Szigeti Séták című fürdőújságot.
Megjelenik a Hét bagoly.
1922-ben Pálmai Henrikkel szerkesztette a
Starttól a célig című
turf-antológiát.
1925-ben összegyűjtött munkáinak tíz kötete
jelent meg az Athenaeumnál.
1926-ban a Mohács
jelent meg (később a Festett király és
Az első Habsburg című regényekkel bővülve, a
Három király trilógiaként adták ki).
1930-ban
a Boldogult úrfikoromban jelent meg.
1931-ben utolsó, életében kiadott könyve:
Az élet álom.
1932-ben Móricz Zsigmonddal együtt megkapta a Rothermere-díjat.
1933.
máj. 12-én meghalt Budapesten.
NÉV- ÉS SZÓMAGYARÁZATOK
Ábrányi Kornél, ifj.
(1849-1913) – politikus, író, hírlapíró. A Pesti Hírlap
munkatársa, később tulajdonos-szerkesztője. A sajtóiroda főnöke.
Cs. Aczél Ilona
(1888-1939) – színésznő, a Nemzeti Színház örökös tagja. Csathó
Kálmán író felesége. Krúdy Gyula Zoltánka című színjátékában Szendrey Júliát alakította. (Bemutatta a Magyar Színház
1913-ban.)
Ágai Adolf (1836-1916) – író,
hírlapíró. A Borsszem ]ankó című élclap alapítószerkesztője.
Porzó álnéven írt visszaemlékezései (Utazás
Pestről Budapestre) népszerűek voltak.
Andrássy Géza gróf
(1856-1938) – nagybirtokos, politikus, ismert sportember. A lovassport egyik
meghonosítója hazánkban.
Andrássy Gyula gróf
(1823-1890) – politikus, miniszterelnök. A szabadságharcban tevékeny részt
vett, 1851-ben in effigie
halálra ítélték. 1858-ban hazatért, s merőben ellentétes programmal kapcsolódott
bele a politikai életbe. A kiegyezés után az első miniszterelnök.
Andrássy Manó gróf
(1821-1891) – képviselő, 1848-ban főispán. Külföldre menekült, sokat utazott
és vadászott (megfordult Indiában, Kínában). Élményeiről könyvben számolt be.
1867 után hazatért, és ismét főispán lett.
Apponyi Albert gróf
(1846-1933) – fiatal korában az álellenzéki „Nemzeti Párt” vezető politikusa.
Bakó László
(1872-1929) – színész, a Nemzeti Színház örökös tagja, a deklamáló játékstílus
képviselője.
Balázs Sándor
(1830-1887) – regény- és színműíró, a századvégi irodalmi élet jellemző
figurája.
Balázsovich Kálmán (1847-1922) – budapesti
ügyvéd, zenével és írással is foglalkozott.
Baligovics Bojár Terus – színésznő,
a Népszínház tagja volt.
Bangha Béla
(1880-1940) – jezsuita szerzetes, klerikális közíró, szerkesztő.
Bányai Elemér
[álnéven: Zuboly] (1876-1915) – radikális hírlapíró, író. Ady Endre baráti
köréhez tartozott. Egy időben a Múzeumi Könyvtár dolgozója volt. Megírta a
Pesti Hírlap és Pesti Napló történetét.
Az első világháborúban a Kárpátokban elesett.
Barabás Miklós
(1810-1898) – festőművész. A század negyvenes éveinek legjelentősebb
portréfestője.
Barna Izidor
(1860-1911) – újságíró.
Bartay Ede (1825-1901) – zeneszerző,
a Nemzeti Zenede alapítója.
Bartók Lajos
(1851-1902) – költő, színműíró, hírlapíró, politikus. Az Üstököst (Jókai
Mórral) és az 1848-as szellemben irányított Bolond Istók-ot
szerkesztette. Függetlenségi programmal képviselő is volt.
Bartos Andor
(1865- ? ) – nyíregyházi
ügyvéd, később képviselő. Néhány színdarabot is írt.
Beksics Gusztávné, Bogdanovich Krisztina [írói néven: Bogdanovics György] ( ? -1903) – írónő,
színésznő. Verseket, elbeszéléseket és útirajzokat írt. A Nemzeti Színház tagja
volt.
Benczúr Gyula
(1844-1920) – a Nyírségből származó, nagy magyar festőművész.
Benedek Aladár
[családi néven: Náray Iván] (1845-1915) – költő,
hírlapszerkesztő. Versei a hatvanas években népszerűek voltak.
Beniczkyné Bajza Lenke
(1840-1905) – Bajza József lánya. Korában népszerű írónő, regényei a
ponyvairodalom határán mozognak. Első férje Heckenast Gusztáv pesti könyvkiadó,
magyar írók és költők műveinek kiadója; másodszorra Beniczky
Ferenc államtitkár, az állami színházak intendánsának neje.
Beöthy László
(1875-1931) – író, hírlapíró, színigazgató. Az irodalomtörténetíró
Beöthy Zsolt és Rákosi Szidi színésznő fia. Fiatalon a Nemzeti Színház élére
került, a Király Színház építtetője és több fővárosi színház igazgatója.
Bérczy Károly (1821-1867) – író,
költő, műfordító. Petőfi baráti köréhez tartozott. Angol hatások alatt
keletkezett elbeszélései finom lélekrajzról tanúskodnak. Klasszikus értékű
műve Puskin Anyegin-jének
fordítása (1866).
Bizay Mihály ( ? -1888) – gazdag kereskedőcsaládból származott, semmittévő, híres bálrendező.
Blaháné, Kölesi Lujza
(1850-1926) – énekesnő, a „nemzet csalogánya”, a Nemzeti Színház és a
Népszínház tagja. Népszínműszerepeivel új vért vitt e haldokló magyar műfaj
ereibe. Főbb szerepei: Finum Rózsi
(A falu rossza), Julcsa (Szökött
katona), Erzsike (Sárga
csikó), Török Zsófi (Piros
bugyelláris), Eszter (A bor),
Nagymama.
Blaskovich Ernő (1834-1911) – fővárosi
bankember, híres lóversenyző.
Bókay János (1822-1884) – gyermekorvos,
a Szegénygyermek Kórház, az ún. Bókay-„ispotály”
igazgatója.
Bónis Samu (1810-1879) – Szabolcs
megyei elszegényedett birtokos, liberális politikus. A szabadságharc után
bebörtönözték.
Boz
– Charles Dickens álneve. 1836-ban ezen a néven adta ki első szatirikus
írásait.
Braun Sándor
(1866-1920) – hírlapíró, a Budapesti Napló szerkesztője,
A Nap című hírlap tulajdonosa és
főszerkesztője.
Bródy László
(1889- ? ) – író,
kiadótulajdonos. Krúdy Gyula utolsó könyvét (Az élet
álom) adta ki nagy ráfizetéssel. Cikkei nyomdászlapokban és a
Nyomdászati lexikon-ban
(1936).
Bródy Zsigmond
(1840-1906) – hírlapíró, évekig a Pesti Napló-nál,
Kemény Zsigmond báró mellett vezércikkíró, később a Belügyminisztériumban
teljesített szolgálatot. Élete végén a Neues Pester Journal tulajdonosszerkesztője.
Büttner Lina (1846-1917) – ifjúsági
írónő, Benedek Aladár költő felesége.
Carlyle, Thomas (1795-1881) – angol
történetíró és irodalomtörténész. Megírta A francia forradalom történet-ét;
híres könyve még a Hősökről összeállított
tanulmánygyűjtemény. Mindkettő magyar nyelven is olvasható.
Casanova, Giovanni Giacomo
(1725-1798) – zseniális olasz kalandor. Emlékirata kultúrtörténeti szempontból
is igen érdekes olvasmány.
Caux Mimi, De (1823-1906) – francia
származású énekesnő. Nagyatyja még a francia forradalom alatt került
Magyarországra. Ő teremtette meg természetes szerepábrázolásával Szigligeti Ede
népszínműveinek nőalakjait.
Cornevillei harangok (1877) – Clairville és Gabet regényes
operettje. Zenéjét R. Planquette szerezte. Bemutató a
Népszínházban: 1878. III. 23. A darabban Pálmay
Ilkának parádés szerepe volt: Serpolette.
Curtius, Ludwig (1874-1954) – német
történettudós, régész, az ókori Róma és az antik művészetek történetével
foglalkozott.
Csajthay Ferenc (1862-1940) – hírlapíró,
a Budapesti Hírlap szerkesztője.
Csávolszky Lajos (1841-1909) – hírlapíró,
politikus. Mint a Deákpárt ellenzéke, a kiegyezést támadta.
Csete Lajos
(1860- ? ) – színész,
többnyire vidéken szerepelt.
Csicsikov – Gogol
Holt lelkek című [eredeti címe: Csicsikov
barangolása vagy a holt lelkek] regényének (1845) „hőse”. A regény magyar
fordítását Szabó Endre (1905) és Devecseriné Guthi
Erzsébet (1952) készítette.
Dálnoki Gaál Gyula
(1859-1901) – kalandoréletű vándorszínész és dilettáns színműíró. Krúdy Gyula
egyik kedvelt figurája. 1865-ben Désen bemutatta Görgey Artúr
vagy a világosi áruló című drámáját; Kossuthról 1874-ben
tragédiát írt.
Damjanich Jánosné Csernovics
Emília (1829-1909) – a szabadságharc mártírhalált
halt, hős tábornokának özvegye. Életét karitatív munkában töltötte.
Dóczi Lajos báró
(1845-1919) – hírlapíró, költő, műfordító, a monarchia közös
külügyminisztériumának sajtófőnöke. A magyar újromantikus dráma képviselője
(Csók). Lefordította a Faust I.
részét.
E.[csedi] Kovács
Gyula (1839-1899) – színész, író, műfordító, a kolozsvári
Nemzeti Színház tagja, fellépett a budapesti Nemzeti Színházban is.
Az élet álom
(1933) – Krúdy Gyula utolsó, életében megjelent elbeszéléskötete.
Emich Gusztáv (1814-1868) – ismert
pesti könyv- és lapkiadó. Petőfi költeményeinek kiadója.
Erdélyi Gyula
(1851-1912) – a századvég ismert költője, közérdekű folyóiratok szerkesztője.
Ernani (1844) – Victor
Hugó szomorújátéka nyomán készült opera. Zenéjét Verdi szerezte, aki 1844-ben a
velencei Fenice színház számára írta. Hazánkban
1847-ben mutatta be a Nemzeti Színház, Egressy Béni fordításában.
Erzsébet királyné
(1837-1898) – I. Ferenc József felesége, Rudolf trónörökös anyja. Magyarrokonszenve közismert volt.
Fabiny Teofil (1822-1908) – ügyvéd,
bíró, kúriai bíró, igazságügyminiszter.
Falk Miksa (1828-1908) – hírlapíró,
politikus, képviselő. Részt vett a kiegyezés előkészítésében. 1867 után a Pester Lloyd-ot
szerkesztette.
Fátyol Károly
(1830-1888) – cigányzenész, a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben élte
virágkorát. Mosonyi Mihályt annyira elragadta játékával, hogy
Magyar Tanulmányok című művének egyik mintadarabját „Fátyol
Károly modorában" elnevezéssel jelölte meg.
Fejérváry Géza báró
(1833-1914) – táborszernagy, honvédelmi miniszter, I. Ferenc József bizalmas
embere. A „darabont” kormány miniszterelnöke (1905).
Fenyő Miksa
(1877- ? ) – író, hírlapíró,
a Nyugat folyóirat egyik alapító szerkesztője,
a Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke volt.
Ferdinándy Béla (1859-
? ) – író, hivatalnok. Drámáival akadémiai
jutalmakat nyert.
Ferenczi – könyvkereskedő
Nyíregyházán.
Ferenczy Ida
(1846-1928) – Erzsébet királynő udvarhölgye, utazásain kísérője.
Folies
Bergères – híres
mulatóhely.
France, Anatole [családi neve: Anatole Thibault] (1844-1924) – Nobel-díjas
francia klasszikus író. A Dreyfus-ügy az aktív politikusok sorába vitte.
Majdnem minden műve magyar nyelven is olvasható.
Futtaky Gyula (1850-1895) – hírlapíró,
Rákosi Jenő Reform-jánál, majd a
Pesti Napló és a Pester Lloyd
szerkesztőségében dolgozott.
Gaboriau, Êmile (1835-1873) – francia regényíró, a fővárosi ponyva egyik
„klasszikusa". Számos regénye magyarul is megjelent
(Párizs rabjai, A mások pénze, A 113. sz. percsomó,
stb.).
Garibaldi, Giuseppe
(1807-1882) – olasz szabadsághős, az olasz egység megteremtője. Magyarországon
is igen népszerű.
Gáspár Imre
(1854-1910) – költő, kritikus, lapszerkesztő, műfordító. A századvégi irodalmi
ellenzék egyik jelentős alakja. Mickiewicz Krími
szonettek című könyvének első magyar megszólaltatója. Krúdy
Gyula felfedezője, akire mindig hálásan emlékezett vissza: „kitűnő
lapszerkesztő és költő környezetébe sodort végzetem: Gáspár Imre volt első
főnököm.”
Góg és Magóg – bibliai
óriások. Anonymus szerint Magóg a magyarok őse.
Gracza György (1856-1908) – író,
hírlapíró. A szabadságharc történetét feldolgozó négykötetes munkája minden
felületessége ellenére az ifjúságnak ma is kedvelt olvasmánya. Krúdy Gyula
gyakran hivatkozik rá.
Grubbe Maria (1876) – Jacobsen dán író történelmi regénye. Magyar nyelven is
megjelent (1911).
IV. György angol király
(1762-1830) – könnyelmű, ledér életű, léha ember. Krúdynál tévesen: II. György.
Hamelni furulyácska
– Hameln: Hannovertől délnyugatra fekvő német
városka. A monda szerint egy patkányirtó bűvös hangú furulyája segítségével
szabadította meg a várost a kellemetlen állatoktól, majd az összes gyermekeket
maga után csalta.
Heckenast Gusztáv
(1816-1878) – nyomdatulajdonos, könyvkereskedő és kiadó. 1840-ben Landerer
Lajossal társult. 1848-ban az ő sajtóján nyomták a Nemzeti dal-t
és a Tizenkét pont-ot. Vállalata a Franklin
Társulatba olvadt.
Hegyi Aranka
(1855-1906) – énekesnő, a Népszínház, majd a Nemzeti Színház tagja, az
elárvuló népszínmű feltámasztója.
Herschel
– kalendáriumi jós.
Hoffmann Sándor – Hevesi
Sándor (író, dramaturg, később a Nemzeti Színház igazgatója [1873-1939])
családi neve.
Horvát Árpád
(1820-1894) – egyetemi tanár, a diplomatika professzora; az Egyetemi Könyvtár
igazgatója is volt. Petőfi Sándor özvegyét vette nőül. Házasságuk nem volt
szerencsés.
Horváth Gyula
(1848-1897) – hírlapíró, ügyvéd, a Magyar Hírlap
szerkesztője.
Höfer, Franz (1861-1918) – osztrák-magyar
táborszernagy, az első világháború alatt a monarchia napi hadi jelentései az ő
aláírásával jelentek meg. A „Höfer” ekkor valóságos
fogalommá lett.
Inczédy László (1855-1902) – költő,
hírlapíró. Az ellenzék vezér-publicistája. Verseit, hazafias dalait korában
igen kedvelték.
Inczédy Lajos (1857- ? ) – hírlapíró, majd
vármegyei levéltáros. Előbbi testvéröccse.
Indali Gyula (1851-1880) – költő.
Verseit a múlt század hetvenes éveiben kedvelték. Öngyilkos lett.
Ivánffi Jenő (1863-1922) – színész,
a Nemzeti Színház örökös tagja.
Izsó Miklós
(1831-1875) – szobrászművész. Ferenczy Istvánnál tanult, később a nemzeti
szobrászat megteremtője lett. Jelentős műve a Búsuló
juhász. Budapest megrendelésére készített Petőfi-szobra csak
modell maradt, amelyet Huszár Adolf kivitelezett átalakított formában.
Jacobsen, Jens Peter
(1847-1885) – dán klasszikus író. Biológusnak készült, dán nyelvre fordított
Darwin műveiből. Írásművészetét aprólékos műgond és finom impresszionista
hangulatfestés jellemzi. Művei magyar nyelven is olvashatók.
Jerome K. Jerome
(1859-1927) – angol regényíró. A nevében lévő K. betű
a Klapka név rövidítése; ezt atyja Klapka György tábornok iránti tiszteletből
adta neki.
Jósa András
(1834-1918) – régész, orvos, etnográfus és antropológus. A nyíregyházi múzeum
alapítója; ma a múzeum az ő nevét viseli.
Jersey, Lili – angol
énekesnő, róla neveztek el egy ruhakelmét.
József főherceg
(1833-1905) – kedvelt tartózkodási helye a Margitsziget. Cigánynyelvtanát még
ma is használják. Krúdy Gyula gyakran idézte fel alakját.
József nádor
(1776-1847) – II. Lipót király fia, félszázadon át Magyarország nádora.
Kaczvinczky Lajos – a
Magyar Szemle címmel megjelent klerikális katolikus társadalmi és
irodalmi folyóirat redakciójában szerkesztőtárs és kiadótulajdonos.
Kállay András
(1839-1919) – Szabolcs megye főispánja.
Kálnay László (1849- ? ) – ügyvéd, író.
A szegény Patyus című legendája
1894-ben a Nemzet hírlapban jelent meg. Elbeszélésgyűjteményét (Jaj és
kacaj) Krúdy Gyula ismertette a Magyar Szemlé-ben
(1897), egyébként is kedvelt és gyakran visszatérő „hőse”.
Kanyurszky György (1853-1920) – róm.
kat. lelkész, teológiai tanár, a budapesti egyetem
hittudományi karán a keleti nyelveket tanította.
Kaposi József
(1863-1922) – tanár, író, szerkesztő, irodalomkutató, a legkiválóbb magyar dantista. (Dante Magyarországon,
1911). 1890 és 1906 között szerkesztette a Magyar Szemle
címmel megjelent katolikus szellemű szépirodalmi hetilapot. Krúdy Gyula ebben
a folyóiratban mutatkozott be a fővárosi olvasóközönségnek.
Károlyi István gróf
(1845-1907) – országgyűlési képviselő, a fővárosi társasági élet ismert
alakja.
Klapka György
(1820-1892) – a szabadságharc tábornoka, egy ideig a hadügyminiszter
helyettese, a komáromi vár parancsnoka. 1849 és 1867 között emigrációban élt,
majd a kiegyezés után hazatért.
Klimius Miklós (1741) – Holberg dán író utópisztikus társadalmi regénye. Magyar
fordításban már 1783-ban kiadták Klimius Miklósnak föld alatt való útja
címmel.
Kneipp Sebestyén
(1821-1897) – wörishofeni német lelkész, a vízgyógyászat
úttörője. A víz mellett még nagy jelentőséget tulajdonított a levegő és a
napfény emberi szervezetre gyakorolt jótékony hatásának. Híveinek száma
hazánkban is tekintélyes volt.
Kozma Andor
(1861-1933) – költő, az Arany-epigonok egyike. A Faust
mindkét részét tolmácsolta magyar nyelven (1923).
Krúdy Gyula
(legidősebb) – az író nagyapja, a szabadságharc honvédkapitánya. Nyugdíjasként
a budapesti Honvéd Menház parancsnoka.
Krúdy Gyula,
ifjabbik (1849-1899) – az író édesapja.
Kuszkó István – hírlapíró,
szerkesztő, a kolozsvári Ereklyemúzeum igazgatója, és
az atlétikai klub elnöke.
Küry Klára (1870-1935) – népszerű
operettprimadonna. Kolozsvárt kezdte működését, majd a Népszínház és a
Királyszínház tagja.
Laborfalvi Róza
(1817-1886) – színművésznő, Jászai Mari mellett a legnagyobb magyar tragika.
Jókai Mór felesége.
Lánczy Leó (1852-1921) – ismert
bankember, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, majd a Budapesti Kereskedelmi és
Iparkamara elnöke.
Lauka Gusztáv (1818-1902) – író,
a Charivari címen
ismert első magyar élclap alapítószerkesztője.
Lengyel Laura, Dánielné
(1877-1945) – írónő, hírlapíró.
Locsarek Györgyné, Némethy Gizella
(1852-1921) – vidéki színésznő. Működött Nyíregyházán, Debrecenben.
Lónyai Menyhért
(1822-1884) – ellenzéki politikus, a rendi országgyűlés centralista szárnyának
képviselője. A szabadságharc után külföldre emigrált, majd hazatérve a Magyar
Földhitelintézet egyik alapítója lett. Deák Ferenc gazdasági szaktanácsadója,
Madách Imre ifjúkori barátja.
Lovik Károly (1874-1915) – író,
hírlapíró. Elbeszéléseiben és rajzaiban kora hű képét adta, bár nosztalgikusán
vágyott az álom- és a mesevilág után. Kiváló stílusművész. Főbb művei:
Az arany polgár, Egy elkésett lovag, A leányvári
boszorkány, Aranykéz.
Macaulay, Thomas Babington
(1800-1859) – angol történetíró és politikus. Legjelentősebb műve:
Anglia története. Értékesek még Byronról, Dantéről,
Machiavelliről és Baconról készített esszéi. Több munkája magyar nyelven is
olvasható.
Magyar Elek
(1875-1947) – hírlapíró, a Magyarország című napilap
munkatársa, majd szerkesztője. Sok politikai jellegű, esztétikai és sport
tárgyú cikket írt a napilapokban, önálló munkája: Pesti
Históriák (1920).
Majthényi Flóra (1837-1915) – költőnő.
Flóra néven jelentek meg versei a múlt század ötvenes éveiben. Rövid ideig Tóth
Kálmán költő felesége; Tóth Béla író anyja.
Makai Emil (1870-1901) – költő,
hírlapíró. A korában igen kedvelt sanzont népszerűsítette.
Malonyay Dezső (1866-1916) – franciás
műveltségű író, hírlapíró. Számos regény, színmű és művészettörténeti tanulmány
szerzője.
Margó Zelma
(1868-1928) – nyíregyházi operetténekesnő.
Márkus József
(1854-1911) – hírlapíró, az irodalmi pikantéria egyik hazai meghonosítója, a
Magyar Figaró erotikus élclap szerkesztőtulajdonosa.
Mednyánszky László
(1852-1919) – tájképei és az élet számkivetettjeiről készített portréi révén mint a legnagyobb magyar festőművészek egyikét
emlegetik.
Méhner Vilmos – a múlt század
utolsó harmadának ismert kiadója.
Meszlényi Adrienne
(1870-1926) – másodrangú színésznő, a Nemzeti Színház tagja. Szemere Miklós
barátnője.
Mezőssy László ( ? -1893) – földbirtokos. A szabadságharcban való
részvételéért börtönbe került.
Miklós – Lázár Miklós (1886- ? ), A Reggel című hetilap
főszerkesztője. Krúdy Gyula egyik kedvelt szerkesztője.
Molecz Károly (1867- ? ) – hírlapíró, 1887-től a
Vasárnapi Újság munkatársa. (Vö. Krúdy Gyula: Molecz,
korunk Anonymusa. A Reggel. 1929. 48. sz. és Írói arcképek. I. köt. Bp. 1957,
Magvető. 325-328. l.)
Montepin, Xavier-Aymon
(1826-1902) – egykor népszerű francia regény- és drámaíró.
Morse, Samuel Finley Breese (1791-1872) – amerikai
technikus, az elektromos távíró feltalálója.
Musset, Alfred de
(1810-1857) – híres francia költő, a romantikus irodalom jeles képviselője.
Nagy Ignác (1810-1854) – író,
szerkesztő, a múlt század negyvenes és ötvenes éveinek jelentős elbeszélője és
drámaírója. A Hölgyfutár című szépirodalmi
folyóirat alapítószerkesztője. Legismertebb művei: Magyar titkok
című életképsorozat és a Tisztújítás című
vígjáték.
Náray Iván – Benedek Aladár
költő családi neve.
non, non, j'aurai
des maîtresses – nem, nem, szeretőim lesznek.
O.
E. – Osvát Ernő (1877-1929), a
Nyugat folyóirat egyik szerkesztője. Nagy része volt Ady, Móricz
és Babits népszerűsítése terén.
Oblomov
(1859) – Goncsarov orosz klasszikus realista remekműve: az oblomovizmus
világszerte használt szállóigévé lett. Két fordításban is olvasható magyar
nyelven: Szabó Endre (1906), Németh László (1953).
Őszi Kornél
(1869-1939) – író, hírlapíró. A Budapesti
Hírlap és a Pesti Hírlap munkatársa, a
Magyar Turf szerkesztője és tulajdonosa.
Pajor Emília
(1850- ? ) – nyíregyházi
primadonna.
Pálmay Ilka [családi neve: Petráss] (1860-1945) – Kinsky
Jenő gróf felesége. A Népszínház ünnepelt operettprimadonnája.
Patikárius Ferkó
(1830-1870) – a múlt század ötvenes és hatvanas éveinek legnépszerűbb pesti
cigányprímása és tánczeneszerzője.
Paulay Erzsi (1886-1959) – színésznő,
a Nemzeti Színház tagja.
Perlotti Gyula (1841-1901) – külföldi
operaénekes. Gyakran vendégszerepelt a magyar Operaházban is.
Podmaniczky Frigyes báró
(1825-1886) – író, politikus. Krúdy Gyula műveiben igen kedvelt és ismételten
fellépő figura.
Pongrátz Béla (1859-1911) – költő,
mint hírlapíró notórius királysértegető, ezért többször viselt
börtönbüntetést. Állandóan Petőfi után nyomozott, így jutott el Szibériába,
ahol nyoma veszett.
Prottmann – a Bach-korszak egyik
hírhedt rendőrnyomozója.
Ráday Gedeon gróf
(1829-1901) – Mészáros Lázár, Dembinszky és Bem oldalán részt vett a
szabadságharcban. A kiegyezés után „kitisztította” a Szeged környéki
„betyárvilágot”. Rózsa Sándor elfogatása is az ő nevéhez fűződik.
Radics Mária – Krúdy
Gyula nagyanyja, írásainak egyik igen gyakran szereplő legendás hősnője.
Rakodczay Pál (1856-1921) – színigazgató,
író. Színészkedett is. Iglón volt először
színigazgató 1892-ben, majd vándortruppjaival bejárta egész Magyarországot.
Színháztörténeti és elméleti munkái jelentősek.
Rákosi Jenő
(1842-1929) – konzervatív író, hírlapíró. A Népszínház és a
Budapesti Hírlap alapítása az ő nevéhez fűződik.
Renan, Ernst (1823-1892) – francia
történetíró és vallástörténész.
Rózsa Miklós
(1873-1944) – költő, hírlapíró, műtörténész.
Rudnyánszky Gyula (1858-1913) – hírlapíró,
költő. Vallásos és hazafias költeményei népszerűek voltak. Amerikában is járt,
és az ott élő magyaroknak felolvasásokat tartott.
Rudolf trónörökös
(1859-1889) – I. Ferenc József és Erzsébet királyné egyetlen fia. Magyarrokonszenve közismert volt. Titokzatos körülmények
között, állítólag öngyilkos módra halt meg.
sbirrek – katonailag szervezett
olasz rendőrök, fogdmegek, rendőr-kopók.
Schlauch Lőrinc (1824-1902) – nagyváradi
püspök, bíboros, a művészetek és az irodalom pártfogója.
Schlick, Franz
(1789-1862) – osztrák tábornok, 1849-ben Windischgratzcel
együtt a kápolnai csata nyertese, a magyar szabadságharc egyik katonai
vérbefojtója.
Simli Mariska
( ? -1903) – hírhedt „költőnő" és
„lapszerkesztő". Papi reverendában és cilinderben vándorolt az országban,
soha meg nem jelenő lapjaira gyűjtögetve előfizetőket. Krúdy Gyula írásaiban Vay Sándor és Pilisi Róza mellett a leggyakrabban „fellépő”
női kalandor.
Solymosi Eszter
– 14 éves leányka, eltűnésével kapcsolatban keletkezett az egész világot
felkavaró hírhedt tiszaeszlári vérvád.
St. Hermandad
– a spanyol rendőrség gúnyneve.
Stanley, Henry
(1841-1904) – angol utazó. Afrika-útjain érdekes felfedezéseket tett. Széles
napvédő süveget (kalapot) viselt, ezért nevezi ezt Krúdy Stanley-sisaknak.
Szemere Miklós
(1856-1919) – diplomata, a magyar lóversenysport úttörője. Mint diplomata
Párizsban, Rómában és Leningrádban működött. „Nem boldog a magyar!” – a
jelszava volt. Krúdy Gyula legkedveltebb, leggyakrabban idézett alakja.
Alvinczi Eduárd mintája. Vö. Kellér Andor: Zöld gyep,
zöld asztal. (Bp. 1957., Szépirodalmi Könyvkiadó.)
Szentessy Gyula (1870-1905) – költő,
postatisztviselő. A magyar szocialisztikus líra egyik
első, nemes hangú képviselője.
Szikszay Ferenc – vendéglős,
vendéglője a Múzeum körút és a Kerepesi (ma: Rákóczi) út sarkán a főváros
egyik kedvelt helye volt.
Szilágyi Arabella
(1861-1918) – operaénekesnő.
Szokolay Kornélné – Szokolay
Kornél (1856-1920) hírlapíró neje.
Szomaházy István (1866-1927) – író,
újságíró. Könnyű fajsúlyú regényeit korában széles körben olvasták.
Teleki László gróf (1811-1861)
– író, politikus, a szabadságharc egyik nagy alakja, az emigrációban élénk és
hasznos tevékenységet fejtett ki, majd tőrbe csalták, elfogták, végül önkezével
vetett véget életének.
Tennyson, Alfred lord
(1809-1892) – angol költő, a Viktória-korszak legnagyobb lírikusa. Műveit
fordításokban a magyar közönség is kedvelte.
Tisza Kálmán
(1830-1902) – miniszterelnök. Részt vett a szabadságharcban, majd liberális
politikus lett, végül belügyminiszter és 1875-1890-ig miniszterelnök.
Opportunista politikus.
Tiszai Dezső
(1854-1900) – vidéki színész és színigazgató.
Tiszai Dezsőné Ellinger
Ilona (1862-1920) – vidéki primadonna, később a
Népszínházban is fellépett.
Tóth Béla (1857-1907) – író,
hírlapíró. Tóth Kálmán és Majthényi Flóra fia.
Tres faciunt collegium – Priscus
római szónoknak tulajdonított szállóige: három ember már társaság.
Ujházi Ede (1844-1915) – az új
magyar színjátszás kiemelkedő jellemábrázolója.
Vachott Sándorné Csapó Mária
(1832-1896) – verseket és elbeszéléseket írt. Vachott
Sándor költő felesége. Petőfi Cipruslombok Etelkéjének testvérhúga. Jelentősek emlékiratai.
Várkonyi István
(1852-1916) – földmunkás, a hazai agrárszocializmus úttörője.
Vecsera Mária bárónő
– Rudolf trónörökös szerelme. Állítólag együtt lettek öngyilkosok.
Vidliczkay (Vidlicskay) József
(1819- ? ) – a nyíregyházi
kerület képviselője.
Vietórisz József (1868- ? ) – gimnáziumi tanár,
költő.
J. Virág Béla
(1863- ? ) – hírlapíró, rövid
ideig szerkesztette a Fővárosi Lapok-at
is.
B. Virág Géza
– hírlapíró, a Képes Családi Lapok munkatársa,
az Ország-Világ
szerkesztője. A magyar színművészet címmel megdöbbentő
leleplezésű pamfletet írt (1900).
Vörös
Lászlóné Gaál Karolina (1825- ? )
– írónő.
Vrabély Armand (1864- ?
) – író, miniszteri titkár. Az ifjúság számára írt
Csudriházi és budrifalvi Csudribudri Miki úrfi kópé ságai (1910) című kacagtató történeteivel a század
elején jelentős olvasótábort szerzett magának.
Wesselényi Miklós
(1796-1850) – a reformkor egyik vezető ellenzéki politikusa.
Wohl Janka (1846-1901) és
Stefánia (1846-1889) – írónők. A hatvanas évek női
divatlapjainak szerkesztői.
Zempléni P. Gyula
(1856-1902) – író, hírlapíró.
Zsoldos László
[családi néven: Ruzitska László] (1874-1926) – író,
hírlapíró.
LELŐHELY-MUTATÓ
Szeptember.
Világ. 1910. 136. sz.
Önéletrajz.
I.
Pesti Futár. 1913. 298. sz.
Önéletrajz.
II.
Az Érdekes Újság Dekameronja. I. Bp. (1913), Légrády.
121- 123. l.
Gordonkázás.
Pest 1916. Békéscsaba 1917, Tevan. 160 39-45. l.
Messze
pirosló tájak.
Pest 1916. Békéscsaba 1917. Tevan. 160 25-31. l.
A
hírlapíró.
Magyarország. 1917. 14. sz.
A
vörös postakocsi.
Figáró. 1918. 2. sz.
A
forradalom...
A diadalmas forradalom könyve. A népkormány tagjainak, a forradalom
szereplőinek és 75 magyar írónak önvallomása. Bp. (1918), Légrády.
67-68. l.
A
forradalom szigetén.
Déli Hírlap. 1918. 347. sz.
A
nőkhöz többet nem írok verset. (Egy memoárból.)
Pesti Futár. 1919. 586. sz.
Esti
olvasmányok.
Pesti Futár, 1919. 593. sz.
A
mesemondóhoz.
Magyarország. 1921. XII. 25. sz.
Könyvekbe
menekülő élet.
Magyarország, 1922. IX. 19. sz.
Karácsony este.
Magyarország. 1922. 293. sz.
Öönéletrajz. III.
Az Est Hármaskönyve. Bp. 1925. Az Est – Pesti Napló –
Magyarország. 420-422. l.
Mi
lesz az érettségi vizsgával, fiatalember?
Pesti Napló. 1923. 291. sz.
A Magyarország
emlékkönyvébe.
Magyarország.
1923. XII. 25. sz.
Az
öreg Krúdy.
Magyarország. 1923. 101. sz.
Ifjú
írókhoz!
Könyvek útja és egyéb írások. Küzdő és kezdő írók első antológiája Krúdy Gyula
előszavával. Bp. 1923. Tolnai Világlapja. 5. lap.
A
szigetlakó álmai.
Az Újság. 1923. V. 6. sz.
Nyíri
emlék.
Nyíregyháza az örökváltság századik évében. Nyíregyháza 1924, Jóba Elek könyvnyomdája.
9-47. l.
Őszinte
nyíregyházi kalauz.
Reggeli Hírlap. 1924. IX. 17. sz.
Vallomás.
Magyarország. 1924. III. 2. sz.
Mink
maradt meg a múlt századból? (Élettörténet.)
Magyarország. 1924. X. 21. sz.
Születésnapom
az új században.
Magyarország. 1924. 244. sz.
Vidéki
bál 1925-ben Magyarországon.
Magyarország. 1925. 34. sz.
A
47-ik esztendő dicsérete.
A Reggel. 1925. 43. sz.
Mikor
az író találkozik regényalakjaival.
Magyarság. 1926. 294. sz.
A
mai Margitsziget.
Szent Margit. Mesemondás. Bp. 1927, Magyarország 160 134- 154. l. (A Magyarság
Könyve. 1.)
50-ik
karácsony.
Pesti Futár. 1928. Karácsonyi sz. 68-70. l.
Amikor
színésznőt szöktettem Debrecenben.
Színházi Élet. 1928. 42. sz.
Az
anyaszívek alatt pihegő magzatok.
A Reggel. 1928. 36. sz.
Az
utas előszava.
A Reggel. 1928. 12. sz.
Boldogult
úrfikoromban.
A Reggel. 1929. 13. sz.
Első
utazás röpülőgéppel a Nyírségbe.
A Reggel. 1931. 24. sz.
Egy
könyv margójára, vagy hogyan lettem könyvkiadó?
Literatúra. 1931/32. 591-594. l.
Krúdy
Gyula látogatásai.
I. A nyíri házban.
II. A felvidéki házban.
III. A könyvek házában.
IV. Az ifjúkor házában.
V. A régi Belvárosban.
VI. A régi Józsefvárosban.
VII. Egy titok kipattanása – Szendrey Júliáról a
század végén.
VIII. Bajok a főváros szép hölgyeivel.
Budapesti Hírlap. 1930. 75 (IV. 2.), -86 (IV. 15.), 134 (VI. 15.) -141 (VI.
25.), 143 (VI. 27.), -150 (VII. 5.) sz.
Urak,
betyárok, cigányok.
Magyarság. 1932. 139 (VI. 23.) -162 (VII. 21.). sz.
Öreg úr sétája a Szigeten.
Magyarország. 1920. 222. sz.
(Vallomás.
Bp. 1963, Magvető. 425-447. p.)