Krúdy Gyula jutalmazása

 

Apám megkapta egyszer a Ferenc József szépirodalmi díjat. Tudtam ezt így én is, nem éppen tőle, mert őt nem lehetett szóra bírni a díjról. Közönyösen legyintett a kérdésre, és ez a legyintés elhessegette a további szót.

Ezért akadtam meg a „Krúdy világa” számára készülő emlékezéseimben. Mikor is kapta a díjat, 1915-ben vagy 16-ban?

Történetek garmadával keringenek apámról, némelyiknek hitelessége is kétséges, de az apokrif írások is jellemzőek, hiszen a hamisítvány néha pontosabb, hiánytalanabb és csillogóbb a formálódó igaznál. Évszám azonban nem lehet kétséges.

A székesfővárosi „Ferenc József koronázási jubileumi alapítvány” díjakat pályázat útján lehetett elnyerni, és a polgármester által összehívott zsűri hozta meg a döntést. 1915. május 20-án kitűzték a tudományos irodalmi és szépirodalmi pályázatokat. A díj elnyerése nagy megtiszteltetés volt, a vele járó kétezer korona nagy summa pénz, Krúdy Gyula is benyújtja pályázatát, vajon mit írhatott benne? Megírta-e, hogy tehetsége egyetlen útravalója, és minden koronáért keményen megdolgozott? Megírta-e, hogy az írás életének értelme, legigazabb szenvedélye? Beleírta-e a sok szép, szíves és szívtelen nőt, bizonyára szószólói lettek volna, és Szindbádot, a mindig új utakra indulót? Beleírta-e Fist, a vörös szakállú kékfestő legényt, ki Mária hívására fut a téli éjszakában, hogy kimentse a folyóból a kisfiút? A kisfiú nagy író lett, és most elválik, elég nagy-e egy pályázat megírására?

Úgy látszik, nem elég, mert semmi hír a döntésről. A Pesti Naplóban október 13-án Lakatos László cikke, „A koszorúért” számon kéri a halogatást. A cikk utal a döntést megelőző vitára, mely egyszerre a korszak kellős közepébe ragad.

Tormay Cecil is pályázott a díjra, méghozzá nem először. Adynak is versenytársa volt 1909-ben, sőt már 1907-ben sem ért célhoz. Tormay Cecil a nacionalista, konzervatív hangot melléütés nélkül zengte, mint valami gépzongora, és közben alapítványi hölgy is volt. Krúdy Gyula semmi egyéb nem volt, mint író, hangja viszont új, bátor és igaz. „Mélyhegedű ez a férfiember és játszani fognak rajta a magyarok, akik még meg sincsenek” — írja L. L.

Mit tegyen a zsűri? Üsse el ismételten az az írónőt a koszorútól, melyre oly buzgón vágyódott? A legegyszerűbb megoldást választotta, nem jött össze a döntésre.

1915 egyéb pályadíjai már mind gazdára találtak. Nincs nyoma, hogy bármilyen vita előzte volna meg Pekár Gyula Voinich-díját, mellyel az Akadémia a Kölcsönkért kastély című színművéért jutalmazta. „Az elmúlt esztendő legjobb magyar színdarab”-ját a Nemzeti Színházban tizenkétszer elő is adták. Rákosi Jenő ugyancsak halogatás nélkül nyerte el az Akadémia Bródy Zsigmond-díját. És Tormay Cecil is végre koszorúhoz jutott: az Akadémia nyújtja át a Péczely-díjat 1916 januárjában a MANSZ majdani megalapítójának, alighanem kárpótlásul, a már elveszettnek látszó Ferenc József-díjért.

Krúdy Gyula jutalmazásáról nincs egy szó sem, szinte hihetetlen ez a némaság. Bántotta-e apámat a sértő mellőzés?. Hallgat róla, Vadlúd kisasszonyt beszéli, de a kétezer koronát bizonyára sajnálta. Hogy nem vágott a packázó társaság képébe egy jókora velőscsontot!

A Pesti Napló írja május 10-én (1916): „A bizottság még ma sem ült össze... Bárczynak nincs érkezése, hogy összehívja a Ferenc József-díj irodalmi zsűrijét.” A bizottság végül 1916. május 23-án összeült a döntésre, egy teljes esztendővel a pályázat kihirdetése után.

A következő napon minden újság hírül adta, hogy „az 1915. évi szépirodalmi díjat a zsűri egyhangúlag Krúdy Gyulának ítélte”.

K. Gy. átvehette a kétezer koronát, melynek értéke a háború folyamán a felénél kevesebbre csökkent.

Ebben az esetben is milyen pőrén mutatta meg magát a kor, azzal is, hogy az írói fémjelzést még nem ragasztották át jelszavakkal, és végül nem tagadhatták meg a díjat Krúdy Gyulától. Másfél évtized múlva gátlás nélkül hagyják ki a hivatalosan kitünteteti Corvin-láncosok gyülekezetéből.

Apám keserű legyintése írói önérzetét alaposan próbára tevő emlékeit hessegette el.

 

(Élet és Irodalom, 1963/43. /október 26./ 7. p.)