Krúdy Gyula jutalmazása
Apám
megkapta egyszer a Ferenc József szépirodalmi díjat. Tudtam ezt így én is, nem
éppen tőle, mert őt nem lehetett szóra bírni a díjról. Közönyösen legyintett a
kérdésre, és ez a legyintés elhessegette a további szót.
Ezért
akadtam meg a „Krúdy világa” számára készülő emlékezéseimben. Mikor is kapta a
díjat, 1915-ben vagy 16-ban?
Történetek
garmadával keringenek apámról, némelyiknek hitelessége is kétséges, de az apokrif írások is jellemzőek, hiszen a hamisítvány néha pontosabb,
hiánytalanabb és csillogóbb a formálódó igaznál. Évszám azonban nem lehet
kétséges.
A
székesfővárosi „Ferenc József koronázási jubileumi alapítvány” díjakat pályázat
útján lehetett elnyerni, és a polgármester által összehívott zsűri hozta meg a
döntést. 1915. május 20-án kitűzték a tudományos irodalmi és szépirodalmi
pályázatokat. A díj elnyerése nagy megtiszteltetés volt, a vele járó kétezer
korona nagy summa pénz, Krúdy Gyula is benyújtja pályázatát, vajon mit írhatott
benne? Megírta-e, hogy tehetsége egyetlen útravalója, és minden koronáért
keményen megdolgozott? Megírta-e, hogy az írás életének értelme, legigazabb
szenvedélye? Beleírta-e a sok szép, szíves és szívtelen nőt, bizonyára
szószólói lettek volna, és Szindbádot, a mindig új utakra indulót? Beleírta-e
Fist, a vörös szakállú kékfestő legényt, ki Mária hívására fut a téli
éjszakában, hogy kimentse a folyóból a kisfiút? A kisfiú nagy író lett, és most
elválik, elég nagy-e egy pályázat megírására?
Úgy
látszik, nem elég, mert semmi hír a döntésről. A Pesti Naplóban október 13-án
Lakatos László cikke, „A koszorúért” számon kéri a
halogatást. A cikk utal a döntést megelőző vitára, mely egyszerre a korszak
kellős közepébe ragad.
Tormay Cecil is pályázott a díjra, méghozzá nem először. Adynak is versenytársa
volt 1909-ben, sőt már 1907-ben sem ért célhoz. Tormay
Cecil a nacionalista, konzervatív hangot melléütés nélkül zengte, mint valami
gépzongora, és közben alapítványi hölgy is volt. Krúdy Gyula semmi egyéb nem
volt, mint író, hangja viszont új, bátor és igaz. „Mélyhegedű ez a férfiember
és játszani fognak rajta a magyarok, akik még meg sincsenek” — írja L. L.
Mit tegyen
a zsűri? Üsse el ismételten az az írónőt a koszorútól, melyre oly buzgón
vágyódott? A legegyszerűbb megoldást választotta, nem jött össze a döntésre.
1915 egyéb
pályadíjai már mind gazdára találtak. Nincs nyoma, hogy bármilyen vita előzte
volna meg Pekár Gyula Voinich-díját, mellyel az
Akadémia a Kölcsönkért kastély című színművéért jutalmazta. „Az elmúlt esztendő
legjobb magyar színdarab”-ját a Nemzeti Színházban
tizenkétszer elő is adták. Rákosi Jenő ugyancsak halogatás nélkül nyerte el az
Akadémia Bródy Zsigmond-díját. És Tormay Cecil is
végre koszorúhoz jutott: az Akadémia nyújtja át a Péczely-díjat
1916 januárjában a MANSZ majdani megalapítójának, alighanem kárpótlásul, a már
elveszettnek látszó Ferenc József-díjért.
Krúdy
Gyula jutalmazásáról nincs egy szó sem, szinte hihetetlen ez a némaság.
Bántotta-e apámat a sértő mellőzés?. Hallgat róla,
Vadlúd kisasszonyt beszéli, de a kétezer koronát bizonyára sajnálta. Hogy nem
vágott a packázó társaság képébe egy jókora velőscsontot!
A Pesti
Napló írja május 10-én (1916): „A bizottság még ma sem
ült össze... Bárczynak nincs érkezése, hogy összehívja a Ferenc József-díj
irodalmi zsűrijét.” A bizottság végül 1916. május 23-án összeült a döntésre,
egy teljes esztendővel a pályázat kihirdetése után.
A
következő napon minden újság hírül adta, hogy „az 1915. évi szépirodalmi díjat
a zsűri egyhangúlag Krúdy Gyulának ítélte”.
K. Gy. átvehette a kétezer koronát,
melynek értéke a háború folyamán a felénél kevesebbre csökkent.
Ebben az
esetben is milyen pőrén mutatta meg magát a kor, azzal is, hogy az írói
fémjelzést még nem ragasztották át jelszavakkal, és végül nem tagadhatták meg a
díjat Krúdy Gyulától. Másfél évtized múlva gátlás nélkül hagyják
ki a hivatalosan kitünteteti Corvin-láncosok gyülekezetéből.
Apám
keserű legyintése írói önérzetét alaposan próbára tevő emlékeit hessegette el.
(Élet és Irodalom, 1963/43. /október 26./ 7. p.)