Utószó egy fényképhez

A fénykép a Magyar Irodalmi Lexikon első kötetének 715. oldalán jelent meg, aláírása: Krúdy Gyula lányával és fiával.

Nem mindenkinek a képe jelenik meg lexikonban, nem ám; a lexikont azok forgatják, akik új, ismeretlen adatra akarnak bukkanni, és ha már a kép ott van, hadd döntse el az „És” minden olvasója maga, mennyire érdemelte meg a „lánya és fia” ezt, a megbecsülést, hogy az apa oldalán őket is megörökítették.

Az apa balján fia áll: Gyula.

Az utolsó Krúdy Gyula, egyben ő volt az ifjabb még huszonkilenc évvel apja halála után. Ez az állapot volt élete legfőbb dekóruma, soha nem is akart semmi egyéb lenni. Bajuszát is megörökítette. a fénykép, a bajuszt, melyet apai örökségként őrzött, s egyetlen alkalommal vált meg tőle. Egy szép asszonyt kísérgetett, és a férj számára árulkodóvá vált a jellegzetes dísz. Szindbád fia meghozta az áldozatot. Később óvakodott hasonlóan fürkésző férj látókörébe kerülni, s az apára emlékeztető bajuszt bántódás többé nem érte.

Betegségében ágya mellett csatázott a kérlelhetetlen ellenféllel a nagyszerű ember és orvos, a fiú tisztelte és szerette őt, hiszen dr. F. J. is „krúdysta” volt.

Az apa jobbján állok szorosan hozzá húzódva.

Simultam apámhoz, simultam anyámhoz, szinte minden egyéni vonás nélkül nőve fel, egyéniségemről lemondva a tőlük kapottakért cserébe. Hogyan sáfárkodtam az örökséggel? nem jól.

Apám szemeivel nézem a világot, de mivé lettek, dioptriáról-dioptriára romlanak, mire jó, hogy az én kezeim is keskenyek, csak hamarább aszalódnak, szép homloka nálam barázdával telt meg. Szerettem a vígságot – még azok a táncok is kimentek a divatból, melyeket én már nem is jártam; szerettem a munkámat, s mire vittem, voltam vezető tanár hosszú évekig – de hivatalos elismerésben én sem részesültem, kinevezésre már nem találtattam méltónak.

A nagy magányos sírja mellett egyedül álltam halála harmincadik évfordulóján, az újságok nagybetűvel hozták a nevét, a kis kőtáblán alig lehetett kibetűzni a megkopott szavakat. Letettem a szeretet fehér virágait a kopár sírra.

Mindezek azonban már nem tartoznak a Lexikonra.

Krúdy Mária

[A szerző cikke nem tartalmazza a fényképet.]

(Élet és Irodalom, 1964/3. /január 18./ 6. p.)