KRÚDY MÁRIA
(KRÚDY
GYULA EMLÉKEZETE IS)
Vitathatatlan, hogy korunkban a közlési
forma köre rendkívül szélesre tárult.
Ebben elsősorban a technikának vannak
felmérhetetlen érdemei. Az író, a tudós szava a hallgató otthonában szólal meg,
s a képernyő még a látvány élményében is részesít.
De a közlés formabontása felidézte a
legősibb közlési eszközt, az élő, az eleven hangot is. Ma is varázsos ez,
akárcsak az igricek, kobzosok korában; Tinódi Lantos Sebestyén késői utóda
pódiumra áll, és hangjával hidalja át azt az űrt, mely író és olvasó egymás
felé kinyújtott kezét elválasztja. Micsoda nagyszerű kötőanyag.
Apám halálának 30. évfordulóján az egyik
budai gimnázium, hagyományához híven, ankétot rendezett. A középiskolai
irodalmi ankét, jelentőségén túl, valami egészen egyéni kedvességgel is bír.
Nem egyedül az ünnepi, fehér matrózblúz jelzi a hallgatóság korát, hanem az a
fogékonyság, izgalom, mindig többet akarás, felmérő és válogató készség, amely
oly friss légkört teremt, hogy minden íróembernek kitágul benne a tüdeje. Az
ifjúság öröme először csak az eseménynek szól, a karácsonyfa dísze után nyúl,
de ennek az aranydiónak tartalma is arany.
Áprily Lajos, Móricz Virág, Hegedűs Géza,
Garai Gábor, Hubay Miklós, Jankovich Ferenc,
Gosztonyi János, Tamási Áron, Tersánszky Józsi Jenő jött már el az iskola falai
közé. Szabó Lőrinc „örök barátaink”-ról beszélt,
Németh László Tolsztoj örökszép nőalakjairól, Devecseri Gábor pedig háromezer
éve el nem évülő igazságokról, hogy van hűséges feleség, s igazáért harcolva,
a prédára leselkedők között győzhet a hős is.
A tudományt is a legjelesebbek
képviselték, és az érdeklődés sem volt alábbvaló. Erdey Grúz Tibor, Nagy Ernő,
Sinka József, Zách Alfréd, Malán Mihály, Borhidi Attila, Nemeskéry János a
természettudományok népszerűsítését vállalták; Genthon
István, Elekes Lajos, Dienes András, Kardos Tibor, Gyergyai
Albert, Molnár Imre, ifjabb Bartók Béla, Vécsey Jenő, Bárczi Géza, László Gyula
a humán tudományokat szólaltatták meg.
Nagyszerű áldozatvállalás, az állandó
idegfeszítő munka közben eljönni százötven diák elé, — sajnos, többen nem
férnek el az ankétra alkalmas teremben — és ezt a maroknyi ifjúságot a szép és
okos gondolat felé terelgeti.
(Zárójelben a muzsikát is meg kell
említenünk. Kodály Zoltán állandó patrónusa a gimnáziumnak. Sándor Judit, Gábor
Artemisz, Dullien Klára, Katona Ágnes, Kósa György,
Rieger Tibor szereztek híveket a nemes zenének. A Budapesti Fúvósötös, a Weiner
vonósnégyes, a Tátrai vonósnégyes „első iskolai hangversenyét” adva, összes
hangszerével is fokozta a komoly zene súlyát.)
Az idei ankéton apám alakját idézték fel.
Krúdy Gyuláról szólni őszintén, vulgarizálás nélkül, nem egyszerű feladat; a
szó és a gondolat igazi művésze tudja csak megoldani. Fodor József költői
képeinek megelevenítésében jelent meg, élt, írt és szeretett Krúdy Gyula. A
téma nem a fennkölt Horatius és Natasa hamvas-havas fehér világába vezetett, de
ismét bebizonyosodott, hogy művészi módon ellentmondásos életről is be lehet
számolni a tizennyolc éven aluliaknak. Tóbiás Áron, a „Krúdy világa”
szerkesztője a készülő művet ismertette, oly lelkesen, ahogyan az ifjú apa
beszélhet a világ legokosabb csecsemőjéről. Magam felolvastam egy részletet a
könyv számára írt emlékezéseimből. Parádi József hegedűjátéka az ankétnak csak
a hivatalos részét zárta le.
Nem először találkoztam azzal a megkapó
jelenséggel, hogy az ifjúság kérdéseivel a maga útkeresésére kíván választ; a
bepillantás az író életébe, munkásságába mind beljebb csalogatja őket, de most
már maguk keresnek új, ismeretlen ösvényeket. Így kérdezték meg, miként
történhetett, hogy az író nem kívánta megismerni Párizst és az egész művelt
világot? és jellemző-e ez művészi felfogására? Vagy:
Ő, aki semmiféle irányzathoz nem tartozott, mit becsült jobban, az elmúlt
korok irodalmát, vagy korának újabb útjait? Bekapcsolódott-e a politikai
életbe? és miért nem? (A válasz igen könnyű volt.)
Végül Krúdy Gyula ihlette a kedvére való kérdést, hogy a szerelemben a
szépséget vagy az okosságot tartotta-e fontosabbnak? Mit felelt volna Szindbád?
Semmi esetre sem hamarkodja el a választ, az is lehet, hogy útra kél,
megkeresni azt a feleletet, amelyet minden nő örömmel fogad.
Sokféle arca van az ifjúságnak, a
sebesebb iram vágya űzi, ereiben gyorsul az égési folyamat.
Sarkalló tudásvágy és hetvenkedő
kíváncsiság hajtja az „én” minél teljesebb megismerésére és feltárására.
De az egyik arc egy szűkszavú kis plakát
felé fordul, mely vasárnap délelőtt a „Magyar nyelv életrajza” című ankétra
hívja, és nem hiába hívja.
Iskola és ifjúság igyekszik betölteni
hivatását.
(Új Írás, 1963/9. /szeptember/ 1099-1100. p.)