KRÚDY MÁRIA

ÍRÓK, TUDÓSOK, DIÁKOK

(KRÚDY GYULA EMLÉKEZETE IS)

Vitathatatlan, hogy korunkban a közlési forma köre rendkívül szélesre tárult.

Ebben elsősorban a technikának vannak felmérhetetlen érdemei. Az író, a tudós szava a hallgató otthonában szólal meg, s a képernyő még a látvány élményében is részesít.

De a közlés formabontása felidézte a legősibb közlési eszközt, az élő, az eleven hangot is. Ma is varázsos ez, akárcsak az igricek, kobzosok korában; Tinódi Lantos Sebestyén késői utóda pódiumra áll, és hangjával hidalja át azt az űrt, mely író és olvasó egymás felé kinyújtott kezét elválasztja. Micsoda nagyszerű kötőanyag.

Apám halálának 30. évfordulóján az egyik budai gimnázium, hagyományához híven, ankétot rendezett. A középiskolai irodalmi ankét, jelentőségén túl, valami egészen egyéni kedvességgel is bír. Nem egyedül az ünnepi, fehér matrózblúz jelzi a hallgatóság korát, hanem az a fogékonyság, izgalom, mindig többet akarás, felmérő és válogató készség, amely oly friss légkört teremt, hogy minden íróembernek kitágul benne a tüdeje. Az ifjúság öröme először csak az eseménynek szól, a karácsonyfa dísze után nyúl, de ennek az aranydiónak tartalma is arany.

Áprily Lajos, Móricz Virág, Hegedűs Géza, Garai Gábor, Hubay Miklós, Jankovich Ferenc, Gosztonyi János, Tamási Áron, Tersánszky Józsi Jenő jött már el az iskola falai közé. Szabó Lőrinc „örök barátaink”-ról beszélt, Németh László Tolsztoj örökszép nőalakjairól, Devecseri Gábor pedig háromezer éve el nem évülő igazsá­gokról, hogy van hűséges feleség, s igazáért harcolva, a prédára leselkedők között győzhet a hős is.

A tudományt is a legjelesebbek képviselték, és az érdeklődés sem volt alábbvaló. Erdey Grúz Tibor, Nagy Ernő, Sinka József, Zách Alfréd, Malán Mihály, Borhidi Attila, Nemeskéry János a természettudományok népszerűsítését vállalták; Genthon István, Elekes Lajos, Dienes András, Kardos Tibor, Gyergyai Albert, Molnár Imre, ifjabb Bartók Béla, Vécsey Jenő, Bárczi Géza, László Gyula a humán tudományokat szólaltatták meg.

Nagyszerű áldozatvállalás, az állandó idegfeszítő munka közben eljönni százötven diák elé, — sajnos, többen nem férnek el az ankétra alkalmas teremben — és ezt a maroknyi ifjúságot a szép és okos gondolat felé terelgeti.

(Zárójelben a muzsikát is meg kell említenünk. Kodály Zoltán állandó patrónusa a gimnáziumnak. Sándor Judit, Gábor Artemisz, Dullien Klára, Katona Ágnes, Kósa György, Rieger Tibor szereztek híveket a nemes zenének. A Budapesti Fúvósötös, a Weiner vonósnégyes, a Tátrai vonósnégyes „első iskolai hangversenyét” adva, összes hangszerével is fokozta a komoly zene súlyát.)

Az idei ankéton apám alakját idézték fel. Krúdy Gyuláról szólni őszintén, vulgarizálás nélkül, nem egyszerű feladat; a szó és a gondolat igazi művésze tudja csak megoldani. Fodor József költői képeinek megelevenítésében jelent meg, élt, írt és szeretett Krúdy Gyula. A téma nem a fennkölt Horatius és Natasa hamvas-havas fehér világába vezetett, de ismét bebizonyosodott, hogy művészi módon ellentmon­dásos életről is be lehet számolni a tizennyolc éven aluliaknak. Tóbiás Áron, a „Krúdy világa” szerkesztője a készülő művet ismertette, oly lelkesen, ahogyan az ifjú apa beszélhet a világ legokosabb csecsemőjéről. Magam felolvastam egy részletet a könyv számára írt emlékezéseimből. Parádi József hegedűjátéka az ankétnak csak a hiva­talos részét zárta le.

Nem először találkoztam azzal a megkapó jelenséggel, hogy az ifjúság kérdé­seivel a maga útkeresésére kíván választ; a bepillantás az író életébe, munkásságába mind beljebb csalogatja őket, de most már maguk keresnek új, ismeretlen ösvényeket. Így kérdezték meg, miként történhetett, hogy az író nem kívánta megismerni Párizst és az egész művelt világot? és jellemző-e ez művészi felfogására? Vagy: Ő, aki sem­miféle irányzathoz nem tartozott, mit becsült jobban, az elmúlt korok irodalmát, vagy korának újabb útjait? Bekapcsolódott-e a politikai életbe? és miért nem? (A vá­lasz igen könnyű volt.) Végül Krúdy Gyula ihlette a kedvére való kérdést, hogy a szerelemben a szépséget vagy az okosságot tartotta-e fontosabbnak? Mit felelt volna Szindbád? Semmi esetre sem hamarkodja el a választ, az is lehet, hogy útra kél, megkeresni azt a feleletet, amelyet minden nő örömmel fogad.

Sokféle arca van az ifjúságnak, a sebesebb iram vágya űzi, ereiben gyorsul az égési folyamat.

Sarkalló tudásvágy és hetvenkedő kíváncsiság hajtja az „én” minél teljesebb megismerésére és feltárására.

De az egyik arc egy szűkszavú kis plakát felé fordul, mely vasárnap délelőtt a „Magyar nyelv életrajza” című ankétra hívja, és nem hiába hívja.

Iskola és ifjúság igyekszik betölteni hivatását.

 

(Új Írás, 1963/9. /szeptember/ 1099-1100. p.)