KRÚDY PÁL
EPIZÓDOK KRÚDY GYULA ÉLETÉBŐL
Krúdy Gyula onokatestvérem
tudtommal nem Szatmárnémetiben, hanem Nyíregyházán született, 1878
augusztusában, s így közöttünk 2 hónapi korkülönbség volt. Édesapja
Nyíregyházán lakott, hol vármegyei tisztifőügyész és
igen keresett ügyvéd, kiváló kriminalista volt. Édesanyja Radics Mária megélte
még fia halálát is, s a temetésen ott volt.
Atyja azt akarta, hogy Gyula elvégezve a
jogot, megszerzi az ügyvédi diplomát, s mivel ő már beteges ember lévén,
átveszi az igen jól jövedelmező ügyvédi irodát, s vezeti tovább.
Nem tett ellenvetést az édesapjának, de
amikor a maturai bizonyítványát kézhez kapta, eljött
Losoncra hozzánk, és a vakáció nagy részét nálunk töltötte, mert igen jól
érezte magát népes családi körünkben, s igen élvezte a családi házizenekarunkat, mert lévén 7 testvér, s valamennyi
muzsikusok, kedélyes estéket rendeztünk a szórakoztatására. Mindig említette,
hogy nehezen távozik családi körünkből, mert elsősorban látja, hogy milyen
szeretettel vagyunk egymás iránt, s ebből a szeretetből neki is oroszlánrész
jutott.
Eltávozása előtt Édesatyám megkérdezte,
hogy milyen pályát választott magának, akkor mondta: „Édesapám ügyvédnek
szánt, de ezt a piszkos pályát nem vagyok hajlandó vállalni, hanem író és
újságíró leszek, mert hiszen a gimnáziumban is már IV-ik
osztályos koromtól iskolai lapot szerkesztettem, s az igen kapós volt s némi
jövedelmet is hozott nekem.” Tőlünk egyenesen Budapestre megy és ott megkezdi a
komoly munkát.
Édesapám ajánlotta neki az ügyvédi
pályát, mert mondván, ez biztos egzisztenciát biztosít, míg az írói pálya
nagyon rögös utakon vezet, s míg befut, vagyis elismert íróvá válik, addig sok
nélkülözésnek lesz kitéve.
Válasza az volt: El vagyok rá készülve, s
ha még nélkülöznöm is kell, kitartok elhatározásom mellett. Így is történt, s
mint köztudomású dolog, sok nélkülözésen ment keresztül amíg elismerték.
Családunkkal Pestre történt eltávozása
után csak levélben tartottuk fenn a kapcsolatot, de sajnos ezek a levelek
megsemmisültek az utóbbi világháború alatt, pedig nagyon sok érdekes dologról
számolt be az életfolyását illetően, s több ízben beismerte, hogy Édesapámnak
igaza volt, de mindennek dacára kitart korábbi elhatározása mellett.
Amint azután az élet forgatagába
belekerült, a levélben való érintkezés is megritkult, s végre megszakadt
teljesen.
Én, aki Losoncon laktam állandóan,
felkerestem őt, ha Pestre mentem, s vagy az „Erdélyi borozóban”, vagy a „Fészek
Klubban” találtam reá.
Érdekes volt egy alkalommal amint az
„Erdélyi borozóban” nyomára bukkantam, ahol az egyik sarokban láttam meg egy
asztalnál egyedül ülni, ahol belemélyedve egy tárca megírásával volt
elfoglalva, s annyira bele volt mélyedve az írásba, hogy amint én megálltam az
asztalnál, fel sem nézett. Erre én szó nélkül leültem az asztalához, erre a
jelenetre feltekintett, s örömmel üdvözöltük egymást, és ő még bocsánatot is
kért, hogy olyan nagyon belemélyedt az írásba, hogy nem vette észre azt sem,
hogy mi történik körülötte. Megnyugtattam, hogy én azt nem veszem zokon, mert
ha az ember egy komoly munkával van elfoglalva, nem törődik azzal, hogy kik
motoszkálnak az asztala mellett.
Bevártam türelmesen, amíg két plakát
hátára megírta és befejezte a tárcát, amelynek megtörténte után szólt a
pincérnek, hogy hívja be a hordárját, hogy az írást beküldhesse a „Pesti
Hírlap” szerkesztőségének, mert mondván, hogy pénze fogytán van, s ez a 40
korona, amennyit kapni szoktam tárcáimért, egy-két napra elég lesz. s ha elfogy
a dohány, írunk egy másik tárcát, s tengetjük az életünket tovább.
A hordár bejött, s csak a papírt adta oda
neki, de egy szót sem szólt neki. Én csodálkoztam a tapasztaltak felett, mire ő
azt mondta: mit menjek bele az ismétlésekbe, ez az ember már úgyis tudja, hogy
miről van szó, és sietni fog elintézni a dolgot, mert azért a dukanciája 5 korona.
Úgy is történt, egy órán belül
visszaérkezett a hordár, leolvasta Gyulának a 35 koronát, míg az 5 koronát szó
nélkül levonta és zsebre vágta, és azt kérdezte, hogy másnapra melyik laphoz
kell mennie? ...
Gyula öccse János, aki Nyíregyházán
sikeresen végezte be a tanulmányait, édesapjától kapott jutalmul 100 koronát,
hogy azzal utazzon fel Pestre, és látogassa meg bátyját, „aki majd gondoskodni
fog a szórakozásodról, megösmered Pestet, mert úgyis
hosszabb időt kell ott töltened, mint joghallgatónak”. Jancsi örömmel vette
tudomásul ezt az atyai tanácsot, és a legközelebbi vonattal útnak is indult
Pestre.
Néhány osztálytársa is vele tartott, s
amint Budapestre megérkeztek, körülnéztek a város különféle mulatóhelyein, és
annyira belemerültek a szórakozásba, hogy Jancsi reggel mérleget készített, és
sajnálattal konstatálta, hogy 8—10 koronája maradt csak, ezzel az összeggel
pedig nem messzire jut. Elhatározta, hogy Gyula bátyját valahol felkeresi, s
megkéri, hogy nehéz pénzügyi helyzetére való tekintettel segítse ki zavarából,
mert még a hazautazáshoz szükséges összeg felett sem rendelkezik.
Az elgondolást tett követte, és útnak
indult a bátyja felkutatására. Több helyen kereste, de nem talált rá sehol a
megadott címeken. Már délfelé járt az idő és éhes is volt, de a még meglevő
néhány koronát tartogatta, számítva arra, hogy esetleg bátyját nem tudja
felkutatni, s akkor még lehetősége lesz arra, hogy harmadik osztályú
személyvonati jeggyel haza utazhat.
Amint így morfondírozott, eszébe jutott
egy hírlapi közlemény, amelyet még odahaza olvasott, hogy a nagy író az
„Erdélyi borozóban” szokott étkezni írótársaival. Azonnal egy poszton álló
rendőrhöz fordult felvilágosítás végett, hogy az „Erdélyi borozót” hol találja
meg? A rendőr készséggel megmagyarázta neki az utcát és az útirányt. Ennek
megtörténte után sietett a megjelölt helyre eljutni még idejében, hogy ott
találja bátyját. Sikerült eljutnia a borozóba, s amint a helyiségbe ért,
azonnal érdeklődött a pincértől, hogy bátyja ott van-e ? A pincér odavezette
az asztalhoz, ahol Krúdy Gyula éppen az ebédjét fogyasztotta. Meglepődött
Gyula, amint az öccsét váratlanul maga előtt látta, s kölcsönös üdvözlés után
kérdezte Jancsitól, hogy éhes-e? A válasz az volt, hogy előző nap ebédtől nem
evett.
Leültette és egy jó ebéddel megvendégelte
öccsét, aki farkas étvággyal vágta be az eléje rakott ételeket. Az ebéd
befejezte után azt kérdezte Jancsitól, hogy van-e pénze? ... Jancsi bánatosan
bevallotta, hogy 100 koronának a nyakára hágott. Gyula mosolygott a fővárosban
járatlan öccsén, és azt mondta: no nem baj, adok én neked egy kis aprópénzt,
hogy azzal kimulathatod magadat, lakásról nem kell gondoskodnod, mert nálam
kapsz jó szállást. Kosztot nem biztosíthatok, mert háztartást nem vezetek. No
de most egy kis türelmet kérek, mert írok egy tárcát és azt felviszed a „Pesti
Hírlap” szerkesztőjének, s ott kapsz 40 koronát érte, s remélem az egy-két
napra elég lesz neked.
Jancsi örömmel vette tudomásul, hogy
anyagi zavarából kisegíti, s csendesen ült és várt, amíg Gyula a tárcát egy
plakát hátára megírta, s amint kész volt, kellő útbaigazítással menesztette
Jancsit a Pesti Hírlap szerkesztőjéhez.
Loholva ment Jancsi a megadott helyre és
ott egyenesen a főszerkesztőt kereste, ahol bebocsátást nyert, de
elfeledkezett bemutatkozni. A szerkesztő, amint átvette a tárcát, nézegette
Jancsit és csodálkozott azon, hogy a kéziratot nem a megszokott hordár hozta,
hanem egy idegen.
Figyelte a legényt, és látta, hogy az író
és a küldönc között nagy hasonlatosság van, megkérdezte, hogy ki neki az író?
... Jancsi azt mondta, hogy az édes bátyja. Erre a főszerkesztő székkel kínálta
meg Jancsit és kikérdezte töviről-hegyire, hogy miért jött Pestre ? ... Jancsi
töredelmesen elmondta esetét, és hogy a pénze fogytán lévén a bátyjához
fordult, hogy segítse ki zavarából.
Mosolygott a főszerkesztő az őszinte
vallomáson, és egy utalványt nyomott a kezébe, mondván, hogy a pénztárba
menjen, ott kifizetik, és kedvesen kezet nyújtott Jancsinak és további jómulatást kívánt neki.
Jancsi jelentkezett a pénztárnál, ahol
meglepetésére nem 40 koronát, hanem 100 koronát fizettek ki neki. A pénz
felvétele után boldogan ment vissza bátyjához és elmondta az esetet és a 100
koronát letette az asztalra. Természetesen Gyula visszaadta neki, és azt
mondta, hogy úgy oszd be a pénzed, hogy haza utazásodra is maradjon vasúti
költséged. Ha azonban baleset érne, úgy még kisegítelek egy tárcával...
Boldogan ment Jancsi a barátai felkutatására, és még pár napi szórakozás után
hazautazott.
Mint joghallgató eredményesen vizsgázott,
a jog- és államtudományi doktorátust megszerezte, és elhelyezkedett a
kincstári jogügyi-igazgatóságnál, ahol az ügyészségig jutott, de az 1914-os
háborúban mint hadnagy bevonult, ahol fej lövést kapott, amely azonnali halálát
okozta.
Egy kellemetlen afférja is volt Krúdy
Gyulának báró Jeszenczky huszárszázadossal. Ugyanis
Krúdy mindennap a délelőtti órákban az „Erdélyi borozóban” tartózkodott, s
ebéd után ment át a Fészek Klubba.
Egy nap amidőn éppen az ebédhez készült,
egy ittas huszárkapitány lépett be az étterembe, és egyenesen az asztalához
lépett ezen szavakkal: hát te, te zsidó-firkász mit
keresel itt, jobban tennéd, hogyha hirtelen eltűnnél, amíg én ki nem kergetlek
innét! Krúdy e szavakra nem is válaszolt, csupán végignézte a kötekedőt és
nekilátott ebédje elfogyasztásához. Erre a kapitány odábbment az asztalok
között, s kisvártatva visszatért, és újból hangsúlyozottan kijelentette, hogy
azonnal távozzon a teremből. Krúdy nem válaszolt a felszólításra, hanem az
ebédjét elfogyasztva szólította a pincért, mert fizetni és távozni akart, ki
akarta kerülni a súlyosnak ígérkező incidenst. Erre a kapitány felrántotta a
kardját tokkal együtt, és azzal lesöpörte az asztalán levő teljes felszerelést
és kardot akart húzni, valószínű azért, hogy azzal Krúdyra támadjon, esetleg
összekaszabolja, mert nem volt józan állapotban.
Látta Krúdy, hogy ez már több a kettőnél,
felugrott, és a kardot kikapta a tiszt kezéből, azután a kapitányt egy csapásra
földhöz vágta és a saját kardjával úgy elverte, hogy bizonyos helyen a nadrág
is kiszakadt, azután a kardot görbére összehajtva a kapitánnyal együtt kidobta
az utcára.
Természetesen az ilyen súlyos affért az
akkori szokás szerint csakis párbajjal lehetett befejezni, mégpedig súlyos
feltételek mellett; nehéz lovassági kardokkal, szúrással, bandázs nélkül, a
teljes végkimerülésig.
A párbajban a kitűnő vívó, herkulesi
termetű Krúdy alaposan összevagdosta a szájhősködő huszárkapitányt, úgyhogy 3
hétig kórházi ápolás alá került.
Pár hónappal később Krúdy Gyula egy
operai díszelőadásra ment, s amidőn a fogadójába ért, hátulról egy hatalmas
ütést érzett, és amint visszafordult, éppen akkor akarta megismételni kardjával
a vágást, de Krúdy ügyesebb volt és elkapta a kezét és kivette belőle a kardot,
de vissza nem adta, hanem magával vitte egyenesen a hadtestparancsnokságra és
előadta az esetet és bizonyságul bemutatta a cilinderét is, amelyre rávágott
hátulról a kapitány, s csak annak köszönhette az életét, hogy a kalap
ellenállott a vágásnak, s félig volt bevágva.
Felvették a panaszt, a kapitányt
becsületbíróság elé állították, ahol úgy döntöttek, hogy tiszti rangot nem
viselhet az olyan ember, aki fegyvertelen egyénre támad „orozva”, s azért
lefokozták, és a hadsereg kötelékéből azonnal elbocsátottak.
Ez már igen régen történt, s annak idején
nagy port vert fel, és Krúdynak a tekintélyét nagyban növelte az, hogy
herkulesi erejének tudatában annyira tudta türtőztetni magát, hogy nem tekerte
ki a nyakát az éretlen, szájhősködő ficsúrnak.
(Gyűjtötte: Sándor Rudolf)
(A Petőfi Irodalmi Múzeum évkönyve. 1960-61.
Bp. 1961, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat.
145-148. p.)