Írói arcképek

Krúdy Gyula (1878-1933)

Nyíregyházán született. Apja, nagyapja fiskális, anyja szegény hentesmester leánya volt.

Nagyatyja ifjú korában hősiesen küzdött az 1848-as szabadságharcban, s becsülettel vette ki részét a komáromi vár védelmében. Nagyanyja, Radics Mária, férjét követve, markotányosnőként ápolta-gondozta a katonákat. Kossuth, Damjanich, Garibaldi, Klapka nevét, a veressipkások hírét a kis Gyula nagyszüleitől hallja először, tőlük tanul meg értük lelkesedni, hazáját már akkor forrón szeretni. (Hazám, tükre, Előre, Az utolsó veressipkás c. ifjúsági kötetei – ennek hatására íródtak.)

Nagybátyja a legendás Krúdy Kálmán, aki Mikszáthot is megihlette. Kálmán, szépszál honvédtiszt volt, aki a szabadságharc bukása után; amikor bujdosni kényszerült, betyár lett. Betyár lett, mert bosszút akart állni az árulókon, hitszegőkön. Az így szerzett pénzből (egy fillért sem tartva meg magának) támogatta külhonban sínylődő honfitársait.

Krúdy Gyulának mindvégig ideálja maradt híres rokona. Sokat foglalkozik vele, s róla írja Az álmok hőse c. regényét.

Gyulát az apai előrelátás juttatta el cserediáknak Podolinba. Edződni, a világot jobban megismerni és németül tanulni küldte oda elsőszülöttjét, akit ez a környezet oly mélyen megkapott, hogy itt-tartózkodásának három éve és szepességi utazgatásainak élménye egy életen át végigkísérte.

Középkori, történelmi témáit, alakjait, hangulatait többnyire innét merítette. A podolini kísértet, A podolini takácsné, Utazás a Szegességben, Tizenhat város tizenhat lánya, A szabadság csillaga, Az arany meg az asszony, a Kárpáti kaland, megannyi Szindbád történet, novella, tárca színhelye a Felvidék.

Tizenháromesztendős korában jelenik meg első írása nyomtatásban. Az ötödikes gimnazista Krúdy állandó munkatársa az Orsova c. lapnak, s megalapítója a Nyíregyházi Sajtóirodának. Néhány iskolatársával együtt szorgalmasan küldi a híreket Pestre. Hetedikes, nyolcadikos gimnazista korában igen gyakran közlik novelláit a helyi s a debreceni lapok. Rossz tanuló, csak az irodalom érdekli. Napjai írással és olvasással telnek. Már korán tanúságot tesz riporteri tehetségéről. Ezért Gáspár Imre a Debreceni Ellenőrhöz szerződteti. Ő az ország legfiatalabb színikritikusa.

Debrecen után Nagyváradon kb. fél évig a Szabadság főmunkatársa és korrektora.

1896-tan, a Millennium esztendejében érkezik a fővárosba, s ettől kezdve Budapest írójának vallja magát, anélkül, hogy szeretett Nyírségéhez hűtlenné válna. (Legnagyabb regényei: A vörös postakocsi, Asszonyságok díja, Hét bagoly és Boldogult úrfikoromban – Pesten játszódnak.) Alig néhány heti itt-tartózkodása után a szakmabeliek zöme már tud létezéséről. Először a Képes Családi Lapok, Ország Világ, Magyar Szemle, Szabad Szó, Egyetértés, Budapesti Hírlapnál veti meg a lábát, csakhamar munkatársa lesz a Fővárosi Lapok, Magyarország, Pesti Napló, Divat Szalon, Magyar Hírlap, Magyar Újság, Új Idők, Művész Világ, Előkelő Világ, Magyar Géniusz c. lapoknak. (Kevés olyan újság volt Magyarországon, ahová az évek folyamán ne írt volna.)

Rengeteg munkája közben mulat, kártyázik, iszik, lóversenyezik és párbajozik, mint egy regényhős. (Regényeit valóban átélte, alakjait élőkről formázta.)

Kortársai szerint „Gyula bácsi mindent tudott”. Honnét volt hát ez a hatalmas tárgy-anyag és adatismerete? Legfőbb forrásai: olvasmányai, kutatásai, megfigyelései, levelezése és ismerőseinek elbeszélései. Ismeretségi köre szétágazó: írók, festők, pincérek, zsokék, trafikosok, borbélyok stb. mondják el neki naponta a híreket. Jó barátságot tartott egy időben a Szvetenai utcai hullamosókkal is, akik elmesélik neki, milyem nevezetesebb halálesetek történtek a városban.

Amikor A tegnapok ködlovagjai c. kötete megjelent, az egyik kritika megállapítja hogy Krúdy a jövendőnek írt a múltról, s nincs még egy magyar író Jókain kívül, ki olyan lelkiismeretesen jegyezte föl népének, hazájának szokásait, ételeit, tájait, aki olyan sokat tud a magyar vidékek életéről, házairól, divatjáról, nyelvszokásairól, mint Krúdy.

Az író pályája az 1910-es években, A vörös postakocsi és a Szindbád novellák megjelenése idején kezd felfelé ívelni. Ettől az időtől megbecsült, divatos, országos hírű író, kinek neve legkedvesebb hősével, Szindbáddal fonódott össze. Egymásután jelennek meg kötetei. Élete szakadatlan, szorgalmas munkában telik. Így lehetséges, hogy 54 és fél éves korára többet írt, mint Jókai, vagy Móricz. Novelláit, elbeszéléseit kb. 4000-re becsülik, s 45 regényt írt. Számos kiadatlan, ismeretlen kézirata van még, köztük olyanok, mint a Tiszaeszlári Solymosi Eszter és A Kossuth fiúk c. történelmi írásai.

Újságírói működése 1916-tól válik mind jelentősebbé. Cikkeinek, tárcáinak száma egyelőre felmérhetetlen. Következő könyvem Krúdyval mint újságíróval foglalkozik, azzal az újságíróval, aki bebizonyítja, hogy ő nem az élet realitásaitól elvonatkoztatott, csak lírát és romantikát jelentő alkotó. Szinte mindenre reagált, a biatorbágyi vonatszerencsétlenségtől a jelentősebb színházi eseményekig. Legszívbőljövőbb témája azonban a magyar irodalom, a magyar író ügye, baja, sorsa.

Számtalan cikket írt a forradalom mellett. Móricczal együtt szerkeszti a Néplapot. Ezért a Tanácsköztársaság bukása után, a hivatalos irodalom képviselői, élükön Pekár Gyulával, igyekeznek Krúdyt elszigetelni, tönkretenni.

Ettől az időtől kezdve haláláig egyre nagyobb harcot folytat írásai megjelenéséért – az életükért. Utolsó éveinek küzdelme emberfeletti!

Ellenségei mellett azonban sok jó embere volt. Lényének szuggesztív varázsa bűvkörébe vonta környezetét. Feltűnően kevésszavú szerény; magáról, műveiről sohasem beszél. Pénzre, rangra, címre fütyül, csak szívének kedves emberekkel barátkozik. Jóindulatú, gavallér, kedves, de nem közlékeny. Igazi barátja talán sohasem volt. Szerette Ady Endrét és társaságát, különösen Révész Bélát, Cholnoky Viktort, Szini Gyulát, Bródy Sándort és fiait, Kárpáti Aurélt, Szép Ernőt, Juhász Gyulát, Kosztolányi Dezsőt és Szakáts Andor, Várkonyi Titusz újságírókat.

Krúdy életében legjobban, legszenvedélyesebben – írni szeretett. Megjelenítő leírásai, hasonlatai, jelzői, sokszínű lírája, életszeretete, s az, hogy a legkényesebb témáról is a naturalizmus veszélyét elkerülve írt, sok hívet szerzett számára.

Álomszerűsége, zeneisége, képgazdagsága – egyedülálló. Simogató, muzsikáló hangja azonban ne tévesszen meg bennünket, súlyos mondanivalókat takar az. Hatvany Lajos állapította meg róla igen találóan: Krúdy, biedermeierbe csomagolt bomba.”

A készülő, s talán az idén, apám 80-ik születésnapjára megjelenő kötetem célja és feladata: Krúdy Gyulát, az embert, bemutatni a mai olvasóknak.

Krúdy Zsuzsa

(A könyvtáros, 1958/6. /június/ 443-444. p.)