KRÚDY MÚZSÁI

„Az írók legszebb műveiket azoknak írták, akikbe szerelmesek voltak.”

Az N. N. c. regényében írja Krúdy: „...amit tudok az életről, azt az asszonyoktól tanultam.” Arról pedig, hogy tanítómestereit jól ismeri, sokszor tesz tanúbizonyságot. Érti titkaikat, vágyaikat, megfejti álmaikat. Tudja, mit csinálnak, ha egyedül vannak. Mosolyog praktikáikon, cselszövéseiken, sajnálkozik, ha csalódnak. Hódolójuk, széptevőjük, lovagjuk, de sohasem rabszolgájuk, hisz egy nőhöz sem tud „mindvégig” hű maradni, bárhogy fogadkozik, bárhogy szeret.

„Szindbád két-három nőnek volt a csillaga egyszerre a hosszú életen át...” Így könnyű volt megtudnia, mit kedvelnek! – A jó bánásmódot, a szép szavakat, a zenét, a virágot, az érzékeny sétákat, az önfeláldozást.

Ő így vall magáról Szindbád nevében: „Mindent szeretett, ami hazugság, illúzió, elképzelés, regény – ha egyszer rózsaszínű trikóban játszhatott volna a magasban a trapézon –, ha orgonista lehetett volna a hercegi kastélyban ... keresett nőorvos Pesten, vagy a nőneveidében fiatal tanár...” Rezignáltan sóhajt fel: „És mindenért hiába rajongott, amit életében elérni óhajtott. Nem vigasztalta a százhét nő, aki viszontszerette ... hisz még százhétnél több volt azoknak a nőknek a száma, akik Szindbád ábrándvilágában piros karikákon hintáztak, akiket szeretni szeretett volna.”

Ez alkalommal nincs szándékomban, hogy szó essék a „százhétről”. Még azokról sem, akik oly ismert múzsái voltak, mint P. Róza, irodalmi nevén: Madam Róza, Madam Louise, Pest rózsája, továbbá M. Jolán (Jella, Steinné, Jánoska), vagy Cs. H.-né (Késő Fáni, Császár Fruzsina), s végül M. Gy.-né (Zsófi).

Róluk, majd máskor!

Most kizárólag kettőjükről akarok szólni: egy, a számára oly fontos asszonyról, s annak lányáról, akik méltó helyet kaptak életében, irodalmában.

Nagyanyámról és anyámról emlékezem!

A tízes évektől számítva, a Szindbád novellák és A vörös postakocsi nagy sikere óta válik Krúdy országosan ismert íróvá.

Hosszú-hosszú évek termékeny, lázas munkája akkor érik be, s hozza meg gyümölcsét. 1910–1919 között 30 kötete jelenik meg, s alig van nap, hogy valamelyik lapban ne jönne írása.

„Józsiás úr ugyanis azon törekvő és fáradhatatlan írók közé tartozott, akik lehetőleg mindennap szeretik nyomtatásban látni a nevüket...”

Ezek legsikeresebb évei. Írásait szívesen fogadják, megbecsülik, a nők pedig kényeztetik, bálványozzák, sokszor túlságosan is.

Érte ugrik le az emeletről Bella, iszik gyufaoldatot Mici. Miatta kapnak hajba, s verik meg egymást papuccsal az érte versengők.

Női ismeretségei sokáig, főleg a művész- és a félvilágból adódtak.

„Késő Fáni” révén azonban bepillanthat a jómódú polgárasszonyok életébe is. – Igen jól érzi magát Későék barátságos otthonában, a sok jókedvű vendég között, de új hölgyismerőseiről kialakult véleményét nem rejti véka alá.

„Aszfaltbetyárnők, zsúrdámák, színházi páholybérlőnők veszélyeztették Pesten a közbiztonságot... vacsorára hívták meg a pesti fiatalembereket, lábukkal szimfóniákat játszottak az asztal alatt és délután úgy surrantak be a legénylakásra, mint azt Zerkowitz előírta.”

Máshol: „A negyvenéves nők mohó szomjúsága és perverz élvhajhászása sok fiatalembert tett a városban cinikus bölccsé.”

Ha még nem tudott volna eleget az asszonyokról-, szerelemről, az életről, azt most alaposan pótolhatta.

Fáni „uralmát” V. Gy.-né, Rezsán vette át.

Külsejét egyik regényében, így írja le: „...tüzes tekintetű, kreolképű, kicsit göndörkés fekete-hajú, a nagyon fehér nyakán göndörített fürtöcskékkel. Férfiasan szoros ruhába öltözött, igen szemrevaló úrinő, aki alig lehetett negyvenévesnél több.”

„Azok közül a meggyhez hasonló ropogós asszonyok közül való volt, akik nem puhulnak el (mint a szőkék), hanem sajátságosán, mindig megőrzik bizonyos frisseségüket... arca... rendszerint dúlt, bánatos, izgatott szokott lenni a belső izgalmaktól ..

Rezsán magas, molett, jómegjelenésű, elegáns asszony. Jelentős, erősen összetett egyéniség. Érdekes, színes, okos, gavallér, határozott, szenvedélyes, de kíméletlen, nyers és erőszakos is. Már gyermekkorában fékezhetetlen. Mérgében egyszer eltöri a vonóját, rémült hegedűtanárán. (Az író róla mintázta vetélytársnőit esernyővel elpáholó delnőit.)

Ő azonban, a Hét bagoly Leonája, a Rezeda Kázmér Szilviája és a Szent Mihály novellák Sztáraynéja is.

Rezsán „nagyasszony” élénk társadalmi életet él. Teljesen függetlenül, szabadon jön-megy. Férjét igen leköti a Royal és a siófoki szállók vezetése. Az író ekkoriban költözik a Royalba, s többször vendégeskedik Siófokon. A körülmények tehát Igen kedvezőek.

Rezsán, fenntartás nélkül, túlfűtött temperamentumának megfelelően szeret bele Krúdyba ... „akit úgy szeretett, mint huszár a lovát, vadász az ebét, hajós a csónakját, telhetetlenül, hiún, bolondul és ördögi féltékenységgel”.

Ilyen asszonnyal még nem találkozott! Együtt szórakoznak, mulatnak. R. is szenvedélyes kártyás, s szívesen jár ügetőre, lóversenyre.

Továbbá, jó anyaként törődik vele: „Leóna az egyetlen, aki gondodat viseli, kigondolja, hogy mit szeretnél ebédre, vagy vacsorára? ... Ki veszi észre, hogy új nyakkendő kéne a régi helyébe és inged foszladozik... kit fog el az őrjöngő bánat, ha 'valami baj ér az életben?”

Időnként okos tanácsokkal is ellátja: „lássa fiam, ezért nem lesz magából semmi. Nem lehet ilyen múltszázadbeli nézettel boldogulni. Modernnek kell lenni, mert otthagyják az embert az országúton ... senkinek sem hoznak aranytálcán boldogulást. Mindent magának kell az embernek elérni...” Ezenkívül befolyásos barátainál „fehér asztal mellett” igyekszik egyengetni útjait.

Az érzelmeknek, tetteknek ilyen bőséges áradására az író sem maradhatott közömbös, sőt!

Rezsán, anyai nagyanyám, halála előtt átadta nekem apámtól őrzött leveleit. Minthogy ezek is hozzátartoznak szeretett alakjaik felidézéséhez, közlöm őket.

A levelek 1915 és 1916 közt íródtak. A legtöbbjükön nincs dátum, csak a logika segít sorrendjük megállapításában.

 

Drága Nagyasszony,

az írók, ha mindig a valóságot írnák, nemigen számíthatnának érdeklődésre. Így valójában az írók soha sem írnak igazat és talán az lett volna a legfurcsább, ha én a tihanyi tárcával kapcsolatban megírtam volna, hogy elmentünk telkeket nézni, elfáradtunk, én elbújtam a bokrok közé, stb. Ugye ez „unalmas” lett volna?

Vigasztalódjon: ebből a tárcából nem lehet kiolvasni semmit, nagyasszonyt senki sem fogja kinevetni, egy kis filozófia az egész, elmefuttatás. Sokkal jelentéktelenebb, hogy róla szót vesztegessünk.

Egyébként minden jót kívánok mai ünnepére,

mindhalálig az öné

K. Gy.

 

Ehhez sok kommentár nem kell. Rezsán és Krúdy Siófokról rándultak át Tihanyba telket keresni. Minden bizonnyal nem az írónak voltak vevőszándékai.

 

*

 

1915. szeptember 1.

Rezsánom,

akinek a neved is királynő, az én szívemnek a királynője: vajon érzed-e, hogy mérhetetlenül szeret valaki?

A gyönyörű, szinte az ifjúságomból való szeptemberi reggel, midőn elutaztam a tájról, hol végre boldog és megelégedett voltam: a különösen zakatoló vonat, mely mintha minden kerékfordulásával a tegnap és tegnapelőtt gyönyörűséges szavait, soha vissza nem térő hangulatait, felejthetetlen érzelmeit juttatná eszembe: utazásom alatt a magány, amely visszavarázsolt hozzád, melléd:olyan volt az egész, mintha megint ifjú volnék és szeptember táján a drága biztos szülei háztól elutaznék iskolába, (Podolinba talán, ahol az algimnázium növendéke voltam) és minden, ami eddig a boldog gyermekkorhoz csatolt, elmaradt a vasúti állomás mögött. Úgy tűntek el a távolban a siófoki nagy fák, az őszi levegőben szinte megmosakodva állongó torony, mint hajdan a nyíregyházi háztetők, midőn az élet iskolájába elindultam.

Húsz éve van annak ma. Húsz esztendeje, Rezsán, hogy férfi lettem, elhagytam az igazi szeretet, a szülői szent hajlékot, mindent, ami eddig kedves volt, gyermekkort, gondtalan nevetést, holnappal nem törődő jókedvet. Elmentem férfinek húsz esztendő előtt, ki a nagyvilágba.

És ma, e drága szeptemberi napon, boldogult jó atyám születési napján úgy érzem, hogy ismét a gyermekkor, a tündöklő ifjúságom marad el mögöttem, midőn elindult a vonat az állomásról.

Melletted, veled, benned voltam olyan boldog Rezsánom, amilyen ifjúságom óta soha sem voltam. A te végtelen nagy szerelmed, szinte emberfölötti odaadásod, majdnem az édesanya mindent megbocsájtó, a szerető mindent becézgető és a jó feleség gondoskodó szeretete volt az, amely az idei nyáron körülvett.

Ó Rezsán, te földre szállott őrangyalom, hidd el nékem, hogy soha sem voltam olyan boldog még, mint most vagyok. Te setétszemű áldottkezű Jóság, te Gyönyörűségem és Te a legszebb az asszonyok között, nézz a szívembe! Soha sem tártam ki még senki előtt a szívem így, mint előtted. Soha sem mondtam el senkinek a gondolatom, mint néked elmondtam. Mindig ferdítettem, ....... hazudtam, csak neked mondtam igazat.

Ó, nézz a szívembe, te Reménységem és lásd, hogy ott megtisztul minden a te-pillantásodra: a te kezednek simogatására elmúlnak arcomról az élet gondterhes vagy színészkedő felhői: a te hangod, hozzámszólásod egy ismeretlenné válott tengerfenék alá merülő világot hozott a napvilágra a szívemben, az ártatlan, gyengéd' ifjúságot, a szent áhítatos szerelmet, a megjavulást, az igazmondást, a megtisztulást..

Rezsán, te Álmom, te valóra válóit messzi Csillagom, amely csüggedt, fáradt életem felett messze ragyogtál, midőn még nem is ösmertelek: te Reményem, aki mellettem voltál talán már akkor is, midőn öngyilkos kezet emeltem magamra és megérintetted a vállam: „Várj, szenvedésedért kárpótollak!”

Te vagy az, akinek jönni kellett, hogy végleg ne csalódjak az életben, az igazságban és önmagamban. Te vagy az a nő, aki mindenért gyötrelmes szenvedéseimért, nyomorult napjaimért, halálraválott kínszenvedéseimért megváltasz. Te miattad maradtam életben mostanáig és nem pusztultam el százszor még százszor nyomorultan.

A sors akarta, hogy végigmenjek a szenvedések, bánatok őrjítő; kétségbeesések minden iskoláján, hogy megismerjek mindent, ami csúf és gyalázatos az életben, hogy a szenvedésektől te megváltsál, a te szerelmed ismét emberi, érző, boldog, megifjodott lénnyé tegyen.

Rezsán, te földre szállott hófehér lélek, hallgass reám!

Új, gyönyörű élet közeledik! Már érzem jöttét. Már kelőben a nap szívemben, a bús, éji felhők, amelyek gyilkosságot és a magányos sírást látták csupán, megfehérednek, mint hajnalban a Balaton felett.

Énekedre emelem a szemem az égre és reád szegezem két szemem, amelyből hitem szerint már elfogytak a könnyek.

Újra tudok sírni, a boldogságtól, a kifeszített vitorlákon közelgő Holnap reménységétől.

Sírok, mint a zarándok a szent-templom küszöbén, ahová húsz évi bolyongás; után ért.

Szerelmem, Hitem, Életem, Rezsánom, az enyém vagy.

Gyula

 

Krúdy ismert levelei közül ez a legköltőibb, legszebb!

R.-hez fűződő érzelmei mellett, hírt ad gyermek- és ifjúkora után érzett nosztalgiájáról is.

 

Rezsán,

kimondhatatlan, hogy milyen boldogtalan vagyok. Ismét olyan voltál, mint szombaton, este a telefonnál. Ismét azt mondtad, hogy nem törődsz velem, magamra hagytál, mással beszéltél, mást tüntettél ki barátságoddal. Szomorú vagyok: kétségbeesettebb, mint valaha voltam.

Nem tudom, mit tegyek?

Menjek utánad?

Fussak a csillag után, amely mind jobban eltávolodik?

Messze mégysz, eltűnsz előlem?

Mintha mindenemet elvesztettem volna az este.

 

Kedd, reggel

Gy.

 

 

Kedves,

nagyon furcsa napom volt. Amint a mellékelt peron-jegyről látja: vártam magát, esetleg elutaztam volna önnel. Aztán a reggel és a levele! Nem tudom még most sem összeszedni a gondolataimat, mintha egy fontos csavar kihullott volna a gépezetből. Tegnap történt, hogy először láttam magát idegen férfivel komolyan és hosszadalmasan beszélni. Kissé megrázott a dolog. Különös, hogy eddig sohasem voltam féltékeny magára.

Kérem, hogy megbocsássa tolakodásomat. Levele felhatalmazott e közlendőkre. Drága, gyönyörű, talán az egyetlen szerelmeslevél, amely igaz e földön. És mégis különös nyugtalansággal vagyok, amikor reád gondolok. Ki tudja meddig szeretsz? Ki tudja, meddig bírod elviselni rettenetes, rossz természetem? Szédülve, félbolondan, olykor magasztosan, máskor mélységes bánattal szeretlek.

Látni foglak, alig várlak. Mindig-mindig rólad gondolkozom, azt hiszem veled vagyok a lépteidben, a cipőd sarkában, a felébredésedben s a lefekvésedben. Szeretlek.

 

Kedd, este.

Gy.

 

A fenti levelek a keserű, boldogtalan napokban íródtak. R. tudatosan, vagy ösztönösen féltékennyé tette Krúdyt, akinél ez a tulajdonság sokszor betegessé fajult. Gyermekkorától, egész életében sokat szenvedett ettől. A Történet a kis öregről c. írásában olvashatunk pl. testvérei iránt érzett féltékenységéről.

 

*

 

1916. július 2.

Egyetlen Jóság,

a sors nem volt kegyelmes hozzám e forró vasárnapon. Pesten kell töltenem az időt, holott a Maga drágalátos, szenvedélyes és végtelenül jóságos személye gondolatnyi távolságban van tőlem.

Vajon érzi-e, hogy mily szelíd és alázatos meghatottsággal gondolok magára, mintha nem is húsból, vérből való gyönge asszony volna, hanem mindenkinél több, mintha maga volna az isten, aki az én sorsomról, bánatomról, örömömről gondoskodik.

Drága, egyetlen Jóság, én gondolatban és a távolban nem tudok magához másképpen szólani, mint térdenállva, összetett kézzel és gyermeklélekkel. Ha még tudnám gyermekkori imáimat, minden este elmondanám magáért, mint egykor az anyámért. Magát az én szerencsecsillagom vezette az én utamba, hogy gyötrelmes, szétdúlt életem, felborult hajóm valahára egy csendes révbe érjen, ahol a költészetnek, szerelemnek, csóknak, boldogságnak élhetek. És ha éjszaka az égre nézek, látom a. maga hűséges szemét odafent ragyogni.

Én tudom, hogy maga most is gondol rám, amint nem tudom azt se elfelejteni egy percig sem, hogy én végleg, örökre, jövendő boldogságommal és boldogulásommal magához tartozom.

Gyula

(Itt pénzbeli bajok vannak, azért nem mehettem eddig. De holnap rendbejön minden.)

 

Csütörtök

Egyetlen Jóság,

a szívem, a lelkem, az álmom ott maradt. Nem én vagyok az, aki voltam: valamely csodálatos álomjáték történik velem, mintha újra kezdeném egész elmúlt életemet a Maga társaságában. Soha sem gondoltam még nőre annyi meghatottsággal, megadással, szinte imádattal, mint Magára gondolok. A legjobb és legnemesebb nőt ismerhettem meg, akinek nemcsak gondolata van, mint az Égnek, jobb mint az Édesanyám és szeretőbb mindenkinél, aki valaha engem szeretett.

Az életem, amelyet egy-két év előtt céltalannak, bevégzettnek hittem, reámragyog a szívén át. Büszkeség és bizalom tölt el, hogy talán még sem vagyok a legutolsó ember: akit így szeretnek. Hisz maga okos, tapasztalt, sok mindent átélt nő, aki legjobban ismeri az életet, az embereket. Azt hiszem néha, hogy valami különös érték vagyok, hogy maga ragaszkodik hozzám. Vagy talán senki és semmi nem vagyok, csak a maga végtelen szerelme emel ki a többi emberek sorából?

Életem vagy. A jó Isten vigyázzon rád!

Gy.

 

E két levél egymáshoz közeli időpontban íródhatott. Az áldozatos, gondoskodó, odaadó, szenvedélyes szerelmesnek szólnak. Az „Egyetlen Jóság” megszólítás is erre vall.

 

Kedvesem,

habár már telefonon is elmondtam, hogy ma este nem utazhatom, hisz Gyula látogatását várom, Kónyái Elemérnek kéréséreés a magam és a maga megnyugtatására megírom levélben, hogy szombaton estve Siófokon leszek. Holnap, pénteken azért nem mehetek, mert írni kell tárcákat és Pesti levelet. És nem tudom, hogy mikor készülök el munkámmal.

Ismételten kérem kedves Rezsán, legyen nyugodt bizalommal, majd minden jórafordul. Ne lássa sötéten a dolgot, hisz tudja, hogy az én végtelen szeretetem és nagyrabecsülésem maga iránt olyan, hogy nem tudnám elviselni, ha magának fájdalmat okoznék.

Higgyen az én nemesszívűségemben,hisz valóban nem vagyok rosszfiú! – és bízzon abban, hogy nem egy napig tart az élet, hanem soká, soká és a jövő telve van szép reménységekkel.

Még egyszer kérve-kérem, mindenre ami szent, hogy megnyugodjon és a legteljesebb bizalommal gondoljon reám.

Az öné maradva tisztelettel

Gyula

Csütörtök

 

Itt már bizonyos szakadást, sőt talán szakításra törekvést érezhetünk, kegyes csomagolásban. A „...legyen nyugodt bizalommal” azt jelentheti, hogy volt miért megnyugtatni R.-t.

Hogy írt-e még ezután is neki, arra ma már senki sem adhat választ. A tény azonban az, hogy Krúdy számára egyre többet jelent egy kislány, akit Zsuzsinak hívnak és történetesen Rezsán elsőszülött gyermeke...

 

(Második közlemény)

 

A legkedvesebb, legszeretnivalóbb Krúdy leányalakok, édesanyámról, Zsuzsiról mintázódtak.

Ő, Az utitárs Eszténája, a Hét bagoly Áldáskája, a Bukfenc Gyöngyvirágja, az Asszonyságok díja Natáliája és a Rezeda Kázmér Tinije.

„Tini annyiban hasonlított anyjához, hogy még megtermett leánynak látszott, aki bizonyára jól tornászik. Rövid iskolaszoknyája alól előbukkanó lábai, mint az atlétáké, akiknek szilárdan kell állani: a lépésnél kissé távolestek egymástól. „Kétemberes” léptekkel ment ez a tizenöt-tizenhatesztendős iskoláslány. De az arca, ez a tiszta és szent arc nem hasonlított anyjáéhoz. Barna volt ugyan, de csak mint a Szűz Mária a katolikus házak gyermekszobáiba akasztott képein. Ha szeméről nyomban nyilatkozni kellett volna Rezedának, nem mondhatott volna mást, hogy leginkább egy kis szarvastehénhez hasonlított, aki gyanútlanul legelész valahol az erdőszélen. Jóság és szenvedés volt ebben a szemben, mint azoknak a leánygyermekeknek a szemében, akik anya nélkül nőnek fel. És Szilvia keskeny ajkai helyett egy furcsa kis szájjal találkozott Rezeda. Ez ajkak felett még nem múltak el a hosszú keserves gyermekkori sírások emlékei, mintha minden percben visszatérhettek volna. Azonkívül szélesek is voltak az ajkak, mint a jó embereké, a szívükkel is gondolkozóké szokott lenni. Nagy hajkontya volt, amely kibontva, tán térdéig érhetett.”

Máshol: „Valamely végtelen szelídség, galambmegadás, bibliai alázat és önkéntelen engedelmesség látszott e fiatal nőben.” – „Ártatlan volt, mint a szegények imádsága.”

Szerelmük történetét mondja el anyám, a saját szavaival:

„Azt kérdezheted tőlem, hogy is volt az, mikor én beleszerettem apádba? – Arról már tudsz, hogy nagyanyád igen zsarnok volt családjával. Barátai előtt csillogott-villogott, kedves volt, bőkezű. Otthon velünk rideg, önző. – Különösen engem nem szeretett.

Hamar cserepedtem nagylánnyá, útban voltam. Soha egy kedves szót, meleg ölelést nem kaptam. Gyula papa jó volt hozzám a maga módján, de mégis én voltam a mostohagyerek, a dédelgetés Edit húgomnak jutott. (Gyula papa, Zsuzsi nevelőapja volt.) – Szenvedtem, sokat sírtam. Állandóan arról ábrándoztam, ha majd egyszer eljön Ő! ... akkor milyen jó lesz. Nem leszek többé egyedül, lesz aki szeressen, dédelgessen. Milyen jó leszek én férjemhez, mennyire szeretem majd a gyermekeimet!

– Így teltek napjaim. A 16 éves születésnapom közeledett. Anyámmal nem tudom mi történt, talán nyert a kártyán, vagy egyszer ki akart emelni a gyerekszobából, de kitett magáért. Csináltatott egy gyönyörű halvány rózsaszínű ruhát, s ehhez egy nagy fekete bársony kalapot. Nagyon csinos voltam. Ahogy mondták: mint egy eleven nyíló rózsabimbó! Aznap este ismerkedtem meg apáddal. Siófokon történt. Kivételesen a felnőttek asztalánál ülhettem, ott vacsoráztam. Apád bókokkal árasztott el és tréfásan pertut ittunk. Így kezdődött...

Én nem mehettem többet a felnőttek közé, de apád elég gyakran módot talált arra. hogy „megnézem a gyerekeket” kiáltással bejöjjön a gyerekszobába, s ott egy-egy kedves szót mondjon nekem.

Télen is feljárt elég gyakran lakásunkra. Mindig beszólt hozzám, kedveskedett, megsimogatott.

Én lassan beleszerettem, s az első csók után pedig már csak egy gondolatom volt – Ő.

Megvárt az iskolánál igen gyakran. Együtt mentünk haza ebédelni. Sajnos ebéd után nekem tanulnom kellett, s ő egyedül maradt a mamával. Hidd el, amilyen mafla, jó gyerek voltam, nagyon-nagyon sokáig nem vettem észre, hogy neki is teszi a szépet.

– Hiszen azt tudtam, hogy udvarol másoknak is. Azt hittem azonban, hogy mindez csak annak takarása, ne vegyék észre, hogy engem szeret. Mire megtudtam, nem így van, addigra már annyira szerelmes voltam, hogy minden mindegy volt.

Amellett ő nap-nap után csak azt bizonyította, hogy én vagyok a fő, csak engem szeret. Hogy ne hittem volna neki!

Télen is rövidkabátban, vékony sétapálcával jött értem. Olyan szép volt, hogy a tanárnőim is rajta felejtették a szemüket.

Betetőzése volt a szerelemnek, hogy jeggyűrűt kaptam tőle. – Titokban, eldugva hordtam magamnál. Ettől fogva akármit mondtak apádra, senkinek egy szót sem hittem.

Szemmel láthatólag elhidegült anyám és közte a viszony. Ebédhívást is csak akkor fogadott el tőle, ha én is ott voltam.”

Az igazság bizony az, hogy Krúdy jódarabig egyszerre, egyidőben udvarolt anyának és leányának. Lassan azonban a mérleg Zsuzsi javára dőlt el.

Nem tudom, hogy hány szerelmeslevelet kapott anyú, aputól. A megmaradtak 1916–1918 között íródtak.

1916 nyarán Zsuzsi nagyanyával Salzburgban volt. (Ő igyekezett pótolni unokájánál az anyai gyöngédséget.)

Ide kapta a következő levelet és levezőlapot.

 

Kedves kis barátnőm,

a naptáramban feljegyzést látok, 17-ik születésednapját. Te most messze vagy tőlem, s én megpróbálom a gondolataidat a távolságból elérni és olyan bizalommal szólani hozzád, mint szerető barátodtól ezt elvárhatod.

Tizenhét esztendős vagy ma. Vajjon mi jut eszedbe, midőn végiggondolsz tavaszon, nyáron, szép ifjú életeden. A bánat és szomorú napok emlékei megengedik-e megérezni a boldog, önfeledt, szép napoknak ízét, soha sem hervadó illatát, midőn bizonyosan boldog voltál életedben te is, mint a legtöbb fiatal nő.

Eszedbe jut-e a siófoki nyár, a pesti tavasz és öreg barátod ősz feje megjelenik emlékeid között?

17-ik születésnapodon oly gyöngédséggel és szeretettel gondolok reád, mint egy szomorú férfiú, aki elhagyott kertben tavaszi reggel rózsát tart az ujjai között és minden öröme már csupán a virágnak üde illata.

1916. július 21.

Csókollak. Gy.

 

*

 

Kedves Zsuzsi, itt tengek-lengek és Téged várlak és néha ülök a tó partján. Minden a régi rendben.

Nagyanyád kezét csókolom, téged számtalanszor.

öreg Gyula bátyád.

 

Ez a képeslap Siófokon íródott.

 

*

 

szerda

Kedves Zsuzsi, itt semmi sem változott. A nyár oly forró, mint a pokol, s gyakran gondolok a hűs Tátrára, ahol ti jártok s bizonyosan boldogok vagytok.

Én ismerem a hegyeket, amelyeket te mostanában a láthatáron szemügyre veszel. Sok esztendőt töltöttem a havasfejű vének alatt.

A lengyel-nyereg nevű hegyháton tán megtalálod a nevemet egy sziklafalon. Bizonyosan kisebbek lettek azóta az égbenyúló óriások, mert az életben már nagyobb dolgokat is láttam. Ám, hogy mindent megtapasztaljak, elhatároztam, hogy egy közeli napon felkereslek benneteket.

Csókol Gy.

Ps. A leveleket megkaptam. Köszönöm...

 

1917 nyarán Zsuzsi húgával és nagynénjével a Tátrában volt.

A „Sok esztendőt töltöttem a havasfejű vének alatt”, célzás az író felvidéki, podolini diákéveire.

Ígért látogatásából nem lett azonban semmi, amit bizonyosan nagyon sajnált, mert mindig szívesen ment vissza arra a tájra.

 

csütörtök délután

Kedves Zsuzsi,

éppen nálatok vagyok, s rólad beszélgetünk.

Nagyon megijesztettél a betegségeddel, mamád kétségbe van esve, Ha komolyan beteg vagy, nyomban sürgönyözzél, hogy tudjunk intézkedni a hazajöveteled iránt.

Mamát egyelőre nem lehet rábeszélni, hogy innen elutazzon. Pedig mindennap szó van róla. Ismered őt. Ha valamit a fejébe vesz, hat ökör sem húzza ki. Többnyire a Royalban vagyunk esténként, de már voltunk a hadikutyáknál is, amelyek nagyon fognak tetszeni nektek.

Laci, Jancsi élénk levelezésben vannak, csak Péter hallgat konokul.Edithnek itthon van az arcképe. (Az is, amelyet te festettél.)

Magunkról? Semmi sem változott. Csak néha sajnálom, hogy nem látlak benneteket.

Jó lesz, ha már itthon lesztek. Edithtel együtt téged is csókol

öreg barátod Gy.

 

Zsuzsi a Tátrában tüdőgyulladást kapott, erre utal a levélben.

Krúdynak egyszerre három öccse van a fronton. Minddel levelezik, s igen félti őket. A kedvence talán Jancsi, aki a legtehetségesebb, legsikerültebb testvérei között. Kiváló jogász. Sajnos a háború áldozatává válik.

 

*

 

Zsuzsihoz intézett legsorsdöntőbb levelei 1918 aug. 14. és szept. 1. között íródtak.

Szokásától eltérően, feltünteti a dátumokat. Talán ezzel is dokumentálni akarta, milyen fontosságot tulajdonít nekik.

Az előzmények a következők:

1918 nyarán Zsuzsiék Kisőrsön nyaraltak. Az író gyakran volt náluk. Aug. 12-én, többek közt M. E. újságíró is ott vendégeskedett. – Ezen a napon Krúdy és Zsuzsi sokat sétáltak a kertben a hosszúszárú sárga virágok között. A beszélgetés egyre komolyabb, szenvedélyesebb. A férfi tragikus hangon féltékenységi jelenetet rendez M. É. miatt, bár a lány ártatlansága és hűsége a napnál is világosabb.

Követeli, hogy szökjön meg vele. Romantikus beállítottságához illett volna a lányrablás.

Zsuzsi megretten, mert igen fél szigorú anyjától. Amikor azonban éjjel az ablakán keresztül szerelmesen újból hívja, engedelmeskedik. Nappali ruhája fölé hálóinget húzva, az ellenőrzést kijátszva, elhagyja a házat.

A szökevények a kisőrsi őrház felé sietnek, hogy ott vonatra szálljanak. Már befutott a vonat, amikor az utolsó percben, dúltan-fultan megérkezik Rezsán. Mi sugallta neki, hogy itt keresse őket, ki tudja? Lányát hazavonszolja, s Krúdy leverten Pestre utazik.

(Ezt a jelenetet Az útitárs c. regényében írja meg, némileg transzponálva.)

A következő levél még Kiskőrösre érkezett. Sok kommentárt nem igényel. Annyit azonban igen, hogy bár az író, több, mint 15 éve külön élt első feleségétől, családjától, – hivatalosan még nem vált el.

 

*

 

1918. augusztus 14.

Kedves kis menyasszonyom,

már két nap múlott el ama emlékezetes dátum óta, amely mindkettőnk sorsának legfontosabb napja lett. Ez a nap adott vissza az életnek, ettől a furcsa, szinte végzetesen gyötrelmes és boldogtalan és paradicsomian szép naptól kezdődnek azok az események, amelyek miatt ismét érdemes élnem.

Ezt a levelet Gyula papa juttatja kezeidhez. Ma délelőtt beszéltem vele, s megengedte, hogy ezt a levelet neked megírjam. Kedves Zsuzsikám, nem olyan könnyű a dolgunk, mint eleinte hittem, de a győzelem bizonyos. Ebben nem szabad kételkednünk egy másodpercig sem.

Gyula tegnap este megérkezésemkor súlyosan megsértett, nem fogadta a köszönésem, hátatfordított. Álmatlanul eltöltött éjszaka. Arra gondolok, hogy bár lenne neked annyi energiád, mint nekem, mert én már egy percig sem hiszem, hogy másként végződhessék az ismeretségünk, mint házassággal.

Bocsáss meg! Folytatom. Megzavartalak, de most már ismét a tiéd vagyok. Milyen csodálatos ez, hogy néha mint hallom a hangodat! Gyulám!mondtad a vasúton, mintha nagyon messziről jönne a hang! Talán mondtad is magadban, amíg én Pest felé utaztam. És éjjel is és most nappal is hallak, Te drága mennyországom.

Sietni kell, dél felé jár az idő.

Gyula papával nagyon sokáig beszéltem. Elmondtam neki, hogy ezért választottam az ügyet így, mert nem akarlak elcsábítani.

Azt akarom, hogy ártatlan maradjál nekem, már pedig, ha sokáig együtt vagyunk, bizonyosan kitört volna a baj. Ő sírt, kétségbe volt esve, de végül kijelentette, hogy tudomásul veszi...

Senkinek sem szabad tudnia a dologról. Három hónapig, amíg a válópör lefolyik nem szabad egymást látnunk, sem leveleznünk.

Drága Zsuzsikám

ez a levélrész folytatása az előbbinek. Folytonos telefonozás, tárgyalás. Te Pestre jössz. Innen Juddendorfba mégy a legjobb barátnőddel.

Négy hétig maradsz ott. Az ügyvédem, dr. Polónyi Dezső ezalatt lefolytatja a válópört.

Gyula papának az a kikötése, hogy költözzem el a Royalból. Majd megtudod hová lettem.

Valószínűleg beszélek veled, mielőtt elutazol.

Légy teljesen nyugodt!

Jobban szeretlek, mint valaha! Vagy enyém leszel, vagy meghalunk.

Csókol, ölel, örökre a tied Gyula.

Lázár M. lépett közbe. A válóper biztosan sikerül.

Légy erős. Olyan erős, mint én.

 

*

 

Kedves Zsuzsikám

ez a könyv a te szomorú napjaidnak a feljegyzéseit tartalmazza. Te írod majd tele azokkal az élményekkel és gondolatokkal, amelyeket tőlem távol töltöttél.

Jegyezd fel, mikor gondoltál rám a gyógyulás napjaiban és hagyd megjegyzés nélkül, ha nem jutnék eszedbe.

A szomorú napok nem tartanak örökké:

A legnagyobb bánat után is kell kárpótlásnak jönni, mert különben elviselhetetlen volna az élet.

Simítsad el a hajaddal együtt a homlokodról a borús felhőket és bizalommal várjad a reggelt.

Én megérdemellek téged a sorstól, mert már sokat szenvedtem életemben. Szelíd örömmel tölt el a remény, hogy egykor együtt olvassuk majd e naplót s csöndesen, meghitten mosolygunk az elmúlt szomorúságokon.

Légy víg, s néha jussak eszedbe.

Kisapád

Budapest, 1918. augusztus 17.

 

E levél előzménye az, hogy Rezsán büntetésből elvette Zsuzsi naplóját, amelyet kislány kora óta vezetett. Krúdy ezért új naplóval lepte meg.

 

*

 

12 nap múlt el és a napok nem hoztak enyhülést, csak mindig mélyebb és mélyebb elgondolkozásokat és fájdalmakat.

Hol vagy? Mit teszel? Gondolsz rám, vagy elfelejtettél? Ismét udvaroltatsz magadnak, mint ama emlékezetes éjszakán?

Mit tettél velem? Nem ismerek magamra. Bőgni, ordítani, gyilkolni szeretnék a dühtől, s elkeseredéstől.

Szégyen az én koromban ennyire megbolondulni. De te vagy az első szerelmem.

Még soha sem gondoltam nőre oly imádattal, mint reád.

Zsuzsi, te nem képzelheted el, hogy milyen lelkiállapotban vagyok. Szédülten, fogcsikorgatva, szinte magamon kívül nézem az embereket. Hiába várok tőled hírt. Pedig sok utad volna, hogy engem értesítsél.

Írjál, mert megbolondulok. Írj Bertának vagy Dixinek.

Írj, mert meghalok utánad.

Az enyémnek kell lenned.

Lehet, hogy meggyilkollak. Lehet, hogy boldoggá teszlek. Félek magamtól.

Segíts rajtam. Üzenj!

Péntek. Augusztus 20.

Gyula.

 

Ez a levél feldúltságáról, igen rossz lelkiállapotáról tanúskodik.

Berta = Szép Ernő költő húga,

Dixi = Gregersen Dagmár tanítónő, Zsuzsi barátnője, későbbi keresztanyám.

 

*

 

Drága Menyasszonyom, imádott Zsuzsikám,

ebben a percben kaptam a szörnyű értesítést, hogy te kételkedsz az én halálos szerelmemben, hogy kétségbe vagy esve és rémeket látsz.

Zsuzsikám, arra a szent fogadalomra figyelmeztetlek, amelyet tettünk, hogy soha-soha nem hagyjuk el egymást.

Én soha sem szerettem még nőt, úgy mint téged.

Negyven esztendős koromban tudtam meg, mi az szenvedni a szerelemtől, hisz eddig kigúnyoltam és kinevettem a szerelmes embereket.

Most, mióta drága képed e tavasz óta szüntelenül előttem lebeg, azóta érzem a szerelemnek minden kínját.

Zsuzsikám, én még nem szenvedtem nőért. De érted minden szenvedést elbírok, pedig olyan rettenetes lelkiállapotban vagyok, hogy most biztosan nem menekülök meg az öngyilkosságtól.

Drága menyasszonyom, egyetlen Szűz Máriám, te csillagom, te minden reményem és élettársam! Mit tehetnék, ha téged elhagynálak? Ha túl is élném e szörnyű csapást, nyomorék, lelkileg megvénült ember maradnék életem végéig.

Úgy ismertél te meg engem az utóbbi augusztusi napokban, amikor végleg lelepleztem magam s megmutattam neked, szenvedélyes, halálos érzelmeimet, amitől mindig óvakodtam, mert azt hittem, hogy még elölted sem szabad elárulni mindent, – úgy ismertél meg, hogy én téged elhagyhassalak, ha az egész világ ellenem szegül.

Én vasból vagyok, engem nem lehet letörni, mert olyan erő van a lelkemben, amely mindenben megvéd, a te iránt érzett, olthatatlan, halálos szerelmem. Te vagy az én utolsó szerelmem.

Neked kell lefogni a szemem, hogy egykor nyugodtan meghalhassak. De most még élni akarok érted.

Az enyém leszel, ha bármi történik, ha rámegy az életem.

Az élet nélküled borzasztó sivár. Nem tudom, hogy viselem el, hogy egyik nap múlik a másik után. Egy őrült éjszakára következik a másik.

Néha azt hiszem, hogy elvesztem az eszemet. Elvitted magaddal a lelkemet.

Nem érzed, hogy ott van minden gondolatom körülötted?

Nem álmodsz velem?

Nem hallod, hogy az éj csendjével, a szállodai szobában a nevedet suttogom, mint egy imádságot.

Zsuzsikám, Zsuzsikám!

Téged még nem szeretett így senki.

Neked nem lehet rajtam kívül senkid, bármit mond a féltés, bármit súgnak fülembe a szörnyű gondolatok.

Te nem csaltál meg engem.

Kérlek, írj erről sokat írj, mert szétpattan az agyvelőm. Ha megcsaltál, valld be, megbocsájtok. De ezentúl légy hűséges. Esküdj meg, amikor ezt a levelet kapod, hogy soha többé nem teszed azt velem, amit Kisőrsön tettél, s akkor lesz erőm küzdeni érted. De ha jönnek a csüggesztő, vad, féltékeny gondolatok, akkor közel vagyok az öngyilkossághoz. Ne tégy semmi olyant, ami felébresztené borzasztó féltékenységemet. Vigyázz, kelepcébe ne lépj. Anyád rosszban töri a fejét. Ismét össze akar hozni azzal az emberrel, hogy engem megöljön evvel. Azt mondják, hogy nem vagy hű hozzám, mindenkivel szívesen szóba állsz és lángragyulsz.

Zsuzsikám, szörnyű dolog az, hogy én mily napokat élek át, félek a szemekbe nézni, mert attól rettegek, hogy olyan dolgot pillantok meg ismét, mint Őrsön. Miért is tetted ezt velem?

Az anyád azt vágja a fejemhez, hogy számításból tettél féltékennyé. De ezt még meg tudnám bocsátani. Ám azt soha sem, ha szíved csak egy percre is elfordult volna tőlem.

Ismétlem, nagyon vigyázz drága Gyöngyvirágom.

Én ha akarnálak, sem tudnálak többé elhagyni, mert te vagy az én végzetem.

A sors akarta, hogy minden úgy történjen, ahogyan történt, de várjon rám bármily sok szenvedés, bármily tragikus nyomor, bántás, üldözés: szívesen vállalok érted mindent.

Csak ahhoz segíts, hogy hűségedben egy másodpercig se kételkedhessem. Nem szabad többé gyermeknek lenned, nem szabad többé másnak tetszened, nem szabad idegen emberek, idegen szavait meghallgatni.

Te légy óvatos és körültekintő, s ne bízzál senkiben, mert a szüleid mindent el fognak még követni, hogy téged elszakítsanak tőlem.

Ravasz és titkos szándékaik vannak. Tudják, hogy a féltékenységemnél foghatnak meg. Vigyázz, ne legyek többé féltékeny, mert nem élném át. Talán te se, talán, mint gyilkos végezném életemet.

Zsuzsikám, neked senkid sincs rajtam kívül. Én pedig annyira szeretlek, hogy az életemet kínálom neked. Tégy velem, amit akarsz, csak légy hű.

A szegény Szép Berta két este is vigasztalt. Anyádat szemmel tartom. Vigyázok rá, de másokra is. Ne higyj nekik, bármit mondanak rám.

Nézz erre a levélre, amelyet kétségbeesetten írok neked.

Én téged soha el nem hagylak.

Zsuzsikám, írjál sokat, mindig, amikor lehet.

Talán Bertához címezd a levelet. Ezt hogyan küldted? Ki az az Iványi? Vajjon nem a szanatórium kéme.

Én most a becsületszavamat szegtem meg, amikor neked írtam. De ha azt kívánnád, hogy gyalog menjek érted, tán azt is megtenném.

Azt akarom, hogy egy percig se légy kétségben felőlem.

Én az vagyok, akit te eddig nem ismertél így, a te boldog vagy tragikus sorsod.

Gyulád, Kisapád.

Megkaptad a naplót, az arcképet, a levelet?

 

*

 

Míg ők titokban leveleztek egymással: Krúdy Pestről, Zsuzsi a juddendorfi ideg-szanatóriumból, ahová nagyanyja kísérte, itthon mindent megtettek, hogy megmérgezzék szerelmüket. Igyekeztek bizalmatlanná tenni őket egymás iránt. Szították a kölcsönös féltékenységet.

A levelekből mindez kiviláglik.

 

Kisanyám, most kaptam meg leveledet egyszerre. Boldog vagyok, hogy ennyire gondolsz rám. Hiszen én is mindig veled foglalkozom a gondolataimban.

Tegnap hosszan írtam arra a bizonyos címre. Most ismét megnyugtatlak, hogy nem hagytalak el, s nem hagylak el soha.

Bármiként fordul az élet, engem mindig megtalálsz. Ha szerencsénk elhagyna, akkor együtt halunk meg.

Azt hiszem erre nem kell téged rábeszélni.

De most még légy nyugodt: még helyén van a fejem. S a szívem végtelenül telve van veled.

Nem is tudok komolyan mással foglalkozni, mint a te drága lényeddel.

Mit fognak mondani az emberek? Már nem törődöm vele. Az enyém leszel, s őrizel, amíg alszom. Nappal majd én vigyázok rád.

Megóvlak, megtartalak magamnak. Az enyém maradsz, amíg el nem pusztulok.

Zsuzsikám, nem vagyok én olyan öregember, amint ők hiszik. Ördögöt! Annyi a fiatal erő bennem, amennyi neked éppen elegendő lesz. Tudok dolgozni. A legelső író leszek. Rövidesen még nagyon büszke lesz rám a családod.

Tudom, hogy te ezekkel a dolgokkal nem törődsz. Csak még annyit, hogy ne legyenek álmatlan éjszakáid miattam.

Én jobban szeretlek napról-napra. A távolság nem választ el, hanem közelebb hozott hozzád.

Légy titoktartó, senkit se avass be, mert elámítanak!

Arról pedig, hogy levélben megírsz nekik bizonyos dolgot: tégy le. Ha egyszer újra itthon vagy, minden rendben jön. Hallgass!

Várj! Én magamhoz öleltelek s el nem hagylak.

Kisapád.

 

*

 

szombat

Egyetlenem, most értesülök, hogy Gyula papa nem utazhat el, tehát én sem mehetek hozzád. Milyen szomorú lettem egyszerre! Azt hittem, hogy látni téged: megnyugvás lesz kínzó gondolataimban. Azt reméltem, hogy tudsz nekem olyan szót mondani, amely megvigasztal egész életemért. Azt gondoltam, hogy ha a szemedbe nézek s megfogom a kezed, mindent elfelejtek, amit három hét óta halálos fájdalommal és csalódással rólad hittem.

Azt gondoltam, hogy kacér vagy, hogy nem vagy megbízható, hogy el kell válnunk, mert én nem bírom ki a természetedet: nem viselhetem el azt az emléket, amelyet Kisőrsröl hoztam magammal. Miért is történt az, hogy örökre szerencsétlen legyek: hogy ne tudjak többé benned úgy bízni, mint az életemben? ... Mily kár volt meg nem tartanod esküdet!

Erről, ezekről a dolgokról szerettem volna veled beszélni, mert nagyon megviselt vagyok és attól félek, hogy már soha sem gyógyulok meg, amíg újra nem tudok hinni neked.

Írtál képeslapot annak?

Igaz, hogy szívesen vetted az udvarlását?

Hogy olyan boldog és nagyon jókedvű voltál az én távollétemben, amilyen jókedved soha nem volt nyáron?

Egyetlenem, ki tudja mikor látlak. Szüleid ismét erőszakoskodnak. De én nem mondok le rólad, ha belepusztulok is.

Én feltettem reád az életemet. Ezután talán jobban megbecsülöd azt. Ezután talán nem lesz olyan napod, amikor megfeledkeznél rólam. De talán perced sem lesz, amidőn nem én állok egyedül a szívedben.

Nagyon szeretnélek látni, de még nem lehet. A „másállapotot” itthon szerencsére nem hiszik el. Kár volt előhozakodnod vele, mert én enélkül is kitartok melletted, olyan híven, amennyit nekem az életem megér, ha te benne vagy. Te nélküled pedig így sem tudnék már többé élni.

Gy. papa talán kedden megy érted. Viseld magad okosan, hogy hazahozzon. Mutass nyugalmat, színlelj szelídséget, hallgass, várj. Bármit mondanak neked azt hidd amit én írok: örökre melletted maradok, az enyém leszel, vagy senkié.

A válópör megindult. Amint Pestre jöttél, sokat akarok veled beszélni. Majd keresek egy helyet, ahol zavartalanul lehetünk.

Talán írd meg még egyszer a trafik számát, ahonnan felhívsz.

De ez ráér később is.

Zsuzsikám, alig tudom elviselni az életet.

Soha sem hittem hogy ennyire szerethesselek.

Az enyém leszel.

Kisapád

Írj!

Gyula papa hétfőn megy érted. Otthon lakol. Kedden várlak a vonatnál, ha tudom, hogy mikor jösz. Anyád nem mer majd bántani, mert velem gyűlik meg a baja. Ne félj. Légy nyugodt. Nem hagylak bántani. Azt hiszem, hogy már kissé ismerni kezdel.

Nem merek többet küldeni, hátha elvész.

 

Ez ennek a korszaknak utolsó, megmaradt levele. Ebben is kacérsággal vádolja Zsuzsit, és féltékenykedik M. E. újságíró kollegájára.

Zsuzsi, amikor hazajöhet Pestre, tanítani kezd az Erdélyi utcai iskolában. Minden lépését ellenőrzik. Krúdy, azonban, ha erre mód nyílt, meg-megvárta, hazakísérte. Ő egyébként a botrány óta a Royalból a margitszigeti szállodába költözött.

Végül is hosszú-hosszú huzavonák, nehézségek után, feleségül vehette szerelmesét.

Sorsuk ezzel megpecsételődött...

KRÚDY ZSUZSA

 

(Jelenkor /Pécs/, 1963/5-6. /május-június/ 454-459. és 526-532. p.)