KRÚDY ZSUZSA

KRÚDY GYULA LEVELESLÁDÁJÁBÓL

Krúdy Gyula, aki egész életében naponta hosszú órákig ült íróasztala mellett, ren­geteget és rendszerese dolgozott, csak akkor írt levelet, ha ez számára szükségszerű, elengedhetetlen volt. A szerelem, a pénztelenség, ellenfeleivel s hitelezőivel folytatott harca és baráti érzelmeinek közlése adta ilyenkor kezébe a tollat. - Viszonylag kevés levele maradt fent, ezért is becsesek ezek. Válogatott levelezése az Országos Széchenyi Könyvtár Kiadványai sorozatában fog napvilágot látni.

*

Amikor Krúdy 1896-ban, 18 esztendős korában vidékről a fővárosba érkezett, olyan lendülettel, szenvedéllyel kezdett publikálni, hogy a szakmabeliek csakhamar megismerték nevét. (Mégis temérdek munkájába került, és mintegy 1910-ig kellett várnia, míg országos hírű íróvá vált.) Számos napilapnak, folyóiratnak lett munkatársa, így az Egyetértésnek is.

Az alábbi levelet egy ismeretlenhez írta.

 

Budapest, 1897. deczember 28.

Igen tisztelt Uram,

pár hétig távollévén, Déri Gyula úr csak ma közölte velem, hogy igen tisztelt uramnak kifogásai vannak ellenem, illetőleg dolgozataimra.

A dolog úgy áll, hogy talán én vagyok az egyedüli, aki abban különbözik pálya­társaitól, hogy keresve-keresi, sőt kéri a kritikát. Fiatal kezdő vagyok igen tisztelt uram, és belátom, hogy csak úgy haladhatok előre, ha tisztelettel tudomásul veszem a kritikát.

Igen természetes, hogy hálás köszönetemet nyilvánítottam volna önnek is, - akit hozzám hasonlítani nem is lehet, - ha becses levelében amit Déri Gyula úrhoz inté­zett kritikai megjegyzéseket hangoztatott volna. Én mindig nagyon kíváncsi voltam az ön véleményére, az öregebb és nagynevű íróéra, akivel szerencsés vagyok egy újság­ban dolgozni. Véleménye helyett, fájdalom, most tisztán csak annyiról értesültem, hogy munkálkodásom nem tetszik igen tisztelt uramnak.

Képzelheti, mennyire lehangolt ez az állapot. Midőn azt költött tapasztalnom, hogy az akiről én a tisztelet csendes hangján szoktam beszélni, az ellenszenvvel van irá­nyomban. Nagyon lehangoló valami ez, igen tisztelt Uram!

Egyelőre azonban nem mondhatok le az Egyetértésről bármennyire érzem is mél­tatlanságomat. Nagyon rövid idő előtt ugyanis Csávolszky Lajos képviselő úrtól oly félreismerhetetlen biztatásokat voltam szerencsés kapni, hogy tisztára rávaló tekintet­ből is egyelőre nem vonulhatok vissza bármennyire tudom, hogy ez erkölcstelen eljá­rás tőlem. - Mikor még bocsánatot kérek azért, hogy élek vagyok alázatos szolgája

Krúdy Gyula

*

Hatvany Lajos 1919 után Bécsbe emigrált. Krúdy 1925-ben és 1926-ban volt ven­dége az irodalomszerető és pártoló Hatvany „Lacinak”, ahogy őt barátai, ismerősei szólították. A levél első látogatása előtt íródott.

Kedves Laci, ön ma indul Gasteinba, ahol az öreg Ferenc József annyi jó időt el­töltött, mikor még azt hittük, hogy mindnyájan örökké élünk. Az Öregúr nem megy többé Gasteinba - vajon találkozik-e ön ott az ő szellem alakjával? Ha igaz: Gasteinban mindig esik és így ön majd ráér gondolkozni egy és más dolgokon, ezen a mi tönk­rement magyar irodalmunkon is.

Mindnyájan meghaltunk, Kedves Laci: Ferenc Józseffel együtt. Furcsa de így van, hogy ez a magyarul sem elég jól tudó öregember jelentette a magyar irodalom többé soha vissza nem térő fénykorát is. Gőgösek voltunk az irodalmunkra, hencegtünk te­mérdek értékeinkkel és azt hittük, hogy a magyar irodalomnak éppen úgy vannak hal­hatatlanjai, mint akár a külföldi irodalmaknak. Talán az egy Adyn kívül senki se ma­radott meg a mi korszakunkból, ő is csak azért, mert idejében meghalt. Ha valaha fel­támad még a magyar irodalom: ott kell folytatni, ahol 1918-ban abba hagytuk - nyo­muk se marad meg ezeknek az esztendőknek. Betegségek, szegénységek, üldözések, kénytelen vértanúságok vették el az alkotásoktól az írók kedvét és aztán csak valljuk be, hogy nem is voltak olyan közlönyeink, mint például a régi Esztendő, az egykori Pesti Napló, ahová bizony ájtatossággal írtunk. És igyekeztünk kitűnni e kitűnő lapok kitűnő munkatársai között is. Én azt gondolom néha, hogy a régi Esztendőt kellene fel­támasztani annak, aki egyben a magyar irodalmat is életre akarná gerjeszteni. Sokáig meddő küzdelmet kellene folytatni az Új Esztendőnek, de legalább történne valami e koldus tespedés helyett. Néha felírogatom az ötleteimet egy új, nekem kedves közlöny részére. Ha érdekli: majd elmondom egyszer Lainzban, hogyan gondolnám én az Új Esztendőt.

Egyelőre az útlevelemmel van baj, meg kell hosszabbítani. Azonkívül sem siethe­tek, mert Önt úgy sem találom otthonában, amelyről itt sokat hallottam. Ámde több mint valószínű, hogy még ebben a hónapban igénybeveszem az ön szíves felhatalma­zását és akár autón, akár vonaton Lainzba érkezem. Lehetőleg úgy intézem a dolgai­mat, hogy egy-két napig odamaradhassak, találkozhassam mindenkivel, aki ott az ide­gen országban nekem kedves.

Szokta olvasni a Világot? Itt próbálkozunk meg valamit átmenteni elmúlt életünk­ből; az igaz, hogy aztán néha olyan tarka is ez az újság, mint valami lexikon.

Mindenkit köszöntök, aki önnek kedves ... Ha addig is óhajtana velem érintkez­ni, amíg látjuk egymást, levelét megkapom a Margit-szigeten.

Az ön lekötelezettje és régi jó híve

Krúdy Gyula

1925. július 14.

*

A következő levélváltáshoz nem kell kommentár:

Nagyméltóságú Miniszter Úr,

Kegyelmes uram!

Alant írott magyar író már hosszabb idő óta folytat tanulmányokat Garibaldi József olasz tábornok életrajzának megismeréséhez.

Garibaldi József, aki megteremtette az egységes Itáliát, tudvalevőleg a szenvedő magyaroknak is barátja volt.

Most az olasz-magyar barátság felújulásának idején alkalmasnak látszana Gari­baldi József hősi életét megismertetni a magyar ifjúsággal, még pedig egy ifjúsági re­gény alakjában.

Ennek a hazafias, úgy az olasz barátság, mint a magyar történelem megismerésére szolgáló ifjúsági regénynek megírására idő szükségeltetik.

A megfelelő képanyag és pontos történelmi adatok megszerzése ugyancsak fárad­sággal és kiadással jár.

Ugyanezért Nagyméltóságú urat, mint a magyar Kultuszkormány vezérét tiszte­lettel kérem

500, azaz ötszáz pengő írói segény kiutalására, hogy a Garibaldi-regényt még eb­ben az esztendőben megírjam és kinyomtassam.

Legmélyebb tisztelettel

Krúdy Gyula

Budapest, III. Templom u. 15.

Budapest, 1932. június 25.

 

M. Kir. Vallás és Közoktatásügyi
Helyettes államtitkár

Budapest, 1932. július hó 19-én.

Igen tisztelt Barátom!

Miniszter Úr Ő Excellentiájához Garibaldi József olasz tábornok életrajzának Ál­talad ifjúsági regény formájában leendő megírásának ügyében intézett beadványodra, tisztelettel a következőkről van szerencsém Téged értesíteni:

A kultuszminisztérium művészeti osztályának irodalmi célokra szolgáló fedezete az államháztartás rendkívül súlyos helyzete miatt, annyira összezsugorodott, hogy an­nak keretében őszinte sajnálatomra semmi módon nem találhatok támpontot arra, hogy a megírni készült Garibaldi-regényt az Általad óhajtott összeggel támogathassuk. Az irodalmi rovatból már évek óta nem tudunk ilyenféle segélyezéseket foganatosítani, mert hiszen az már arra sem elegendő, hogy a szó-szoros értelmében nyomorgó írók helyzetén segíthessünk akárcsak pillanatnyilag is.

Ezen okból kifolyólag, de még azért is, mert a fölvetett téma, a hős olasz tábornok révén, sok tekintetben katonai vonatkozásokat érint: véleményem szerint legjobb len­ne, ha a fölvetett ötlettel a Honvédelmi Miniszter Úr Ő Excellentiájához méltóztatnál fordulni és kérésedet ott előterjeszteni, annál is inkább, mert Gömbös Gyula Ő Excellentiája a nemrégiben lefolyt Garibaldi-szobor leleplezés alkalmával nagy érdeklődést mutatott az olasz nemzet nagy hősének kultusza iránt.

Legszívélyesebb üdvözlettel őszinte híved:
Kertész K. Róbert s. k.

*

Az író gyakran kapott levelet olvasóitól, tisztelőitől. Ezeknek nagyrésze elismerő, köszönő levél, de akad köztük kritizáló, sőt gyalázkodó is.

Íme mutatóban kettő.

[Eredeti helyesírással]

[1926. ápr. 8.]

Nagyságos Krúdy Gyula úrnak,

Budapest.

A világ húsvéti számában megjelent Három Holló színjáték szereplőinek megraj­zolásához mint érdekeltét, engedje meg nekem hozzászólásomat. Hogy eggy bár ki­csinynek látszó de - engem kényesen érintő hibát kiigazíthassak. (Nevezetesen a pú­pos korcsmáros karikatúráját.) Az egész irodalmi világ, már mint itt Pesten, anak-idején - tudta hogy a, Három Holló tulajdonossa én voltam. És megboldogult, Ady Endre látogatása csak, attol az időtől dotálodott, aki nekem nemcsak vendégem, de és ez egyedüli büszkeségem személyes jóbarátom volt. Én pedig hála az Istennek sohasem volta és nem is vagyok púpos és ezen hamis megrajzolás ellen élénken tiltakozom, nevegye tőlem rosznéven érzékenységemet az ön grteczk megrajzolásával szemben, de mikor, eggy Ember mindenét elveszíti ami az anyagiakat ileti akor nem engedheti hogy a legértékessebet elvegyék tőle már pedig nekem minden vagyonnál értékeseb, az-az em­lékem hogy nekem sikerült az Adi nagybecsü személyén keresztül eggy csokorba köt­ni és nálam vendégül látni az akkori idők legnemesseb íróit-költőit és művészeit, kik közül sokan nemcsak a borom és a korhelylevesem végett jártak hozzám hanem büsz­kén álithatom szerény személyemért is. Közöttük!! Révész Béla, Bölönyi Gyurka, a megboldogult Bányay Elemér, (Zuboly.) Iggnótus, Hatvani Lajos, báró Osvát, Szeder­kényi Anna, És még sok mindenkit kihagyva néha néha Krudi Gyula is. Amidőn mind ezeket önnek elmondtam, ajalva magam az ön nagyrabecsült jóindulatába, kérem hogy ettől a nemlétező kelemetlen testi hibától operáljon meg és úgy adjon át a halhatatlan­ságnak.

Maradok végtelen tisztelője,

Trenk Emil a Három Holló volt tulajdonosa

ezidő szerint Schmidt Ottó vendéglő, főpincére. Dob utca 49.

* [Világ, 1926. ápr. 4.]

*

Mélyen tisztelt Mester!

20 éves vagyok. 21 nem leszek. Rossz a tüdőm.

Egyetlen örömöm az olvasás.

Félórája, hogy befejeztem a „Szindbád”-ot. Nem tudom leírni a gyönyörűséget, amit e könyv számomra jelentett.

Csudás volt!

Kérem, Mester ne tagadja meg talán szerénytelen kérésemet. Küldjön Magától csak egy sort és nagyon nagyon hálás leszek érte önnek.

Móricz Emil

Kosice, Rákóczi 50.

[4. X. 31]

 

(Jelenkor /Pécs/, 1971/1. /január/ 67-70. p.)