[…]
Krúdy Zsuzsa jegyzete
[K. Gy. 1925. július 14-i Hatvany Lajoshoz írt leveléhez]:
Krúdy Gyula „boldogult úrfikora”, az első világháborúval ért véget! Egy utolsó
nagy szerelem, ennek késői gyermekáldása és az utolérhetetlen mennyiségű
alkotó munka öröme édesítette csak meg következő éveit. A Tanácsköztársaság bukása
után az erősödő irodalmi jobboldal, Császár Elemérrel és Pekár Gyulával az
élen, mindent megtett, hogy a ,,kompromittáltakat”, köztük Krúdyt is,
elhallgattassák, elszigeteljék, tönkretegyék. A nehezedő gazdasági viszonyok és
a sekélyes értékű könnyű műfaj térhódítása miatt is, egyre nehezebb írásait
elhelyezni. Így napról napra éltünk – semmi tartalékunk nem lévén -, s adósságaink
már tengerré dagadtak. – Ráadásul az egykori bikaerejű író szervezete kezdett
tönkremenni, s megjelentek későbbi súlyos betegségeinek baljós előjelei. Anyám,
hogy segítsen keserves helyzetünkön, néhány növendékkel „gyermekotthont”
nyitott. (Ez a vállalkozás azonban, sajnos, tőke nélkül eleve halálra volt
ítélve.)
Ilyen körülmények között érkezett
1925-ben, az emigráns Hatvany Lajos szívesen fogadott meghívása.
A közölt levelek közül kettő a
vendégeskedés előtt, három utána íródott. Az egyikben azt kérdezte apám
Hatvanytól, hogy milyenek Bécsben a magyar irodalmi viszonyok? Ő ezt
válaszolta: „Itt nincs könyvkiadó, drága Gyula. Itt egy süllyedő hajó van, s mi
patkányok futunk a fedélzeten ide s tova. Ez az életünk. Én vagyok a
patkánykapitány.”
A kapitány szeretetreméltó, figyelmes
házigazda volt, aki gondtalanná, felejthetetlenné tette vendége ausztriai
napjait. Apám gyakran tudósított bennünket. Többek közt így: „Általában
közbámulatot keltek régi hírem után, mai szolidságommal. Én fekszem le először,
és én kelek a legkorábban. A bárónak sok könyve van és ő maga is egy mulatságos
ember ... A kastélyról mit mondjak? Erzsébet és Ferenc József laktak benne. Az
ő bútoraikat használom. Odajárok, ahová Ferenc József is gyalog járt. – Éppen
annyit dolgozom, mint Pesten, csak ceruzával, mert a bárónak csak egy
kalamárisa van. Ő is ír egész nap. Versenyt írunk, mint a bolondok.” Hamarosan
vége szakadt a szép napoknak, s haza kellett jönnie. Hatvany így ír neki: „Nagy
hiányát érezzük. Köszönöm minden kedvességét.” A továbbiakban beszámolt arról,
hogy a kolozsváriak azt akarják, először franciául olvasson fel Adyról. Krúdy
azt válaszolta, hogy ezt nem ajánlja, s ekkor kért kölcsön pénzt a gyermekotthon megmentésére. Hatvany azonban
kénytelen volt kérését elutasítani – rengeteg kötelezettségére hivatkozva mely,
ahogy keserűen megjegyezte, még Rotschildnak is sok volna.
Krúdy Hatvany Lajost jelentős, érdekes
embernek tartotta, igen becsülte és kedvelte.
(Levelek Hatvany Lajoshoz. Válogatta,
szerkesztette Hatvany Lajosné.
Bp. 1967, Szépirodalmi Könyvkiadó. 662-663. p.)