[…]

Krúdy Zsuzsa jegyzete [K. Gy. 1925. július 14-i Hatvany Lajoshoz írt leveléhez]: Krúdy Gyula „boldogult úrfikora”, az első világhá­borúval ért véget! Egy utolsó nagy szerelem, ennek késői gyermekáldása és az utol­érhetetlen mennyiségű alkotó munka öröme édesítette csak meg következő éveit. A Tanácsköztársaság bukása után az erősödő irodalmi jobboldal, Császár Elemér­rel és Pekár Gyulával az élen, mindent megtett, hogy a ,,kompromittáltakat”, köz­tük Krúdyt is, elhallgattassák, elszigeteljék, tönkretegyék. A nehezedő gazdasági viszonyok és a sekélyes értékű könnyű műfaj térhódítása miatt is, egyre nehezebb írásait elhelyezni. Így napról napra éltünk – semmi tartalékunk nem lévén -, s adós­ságaink már tengerré dagadtak. – Ráadásul az egykori bikaerejű író szervezete kez­dett tönkremenni, s megjelentek későbbi súlyos betegségeinek baljós előjelei. Anyám, hogy segítsen keserves helyzetünkön, néhány növendékkel „gyermekotthont” nyitott. (Ez a vállalkozás azonban, sajnos, tőke nélkül eleve halálra volt ítélve.)

Ilyen körülmények között érkezett 1925-ben, az emigráns Hatvany Lajos szívesen fogadott meghívása.

A közölt levelek közül kettő a vendégeskedés előtt, három utána íródott. Az egyik­ben azt kérdezte apám Hatvanytól, hogy milyenek Bécsben a magyar irodalmi vi­szonyok? Ő ezt válaszolta: „Itt nincs könyvkiadó, drága Gyula. Itt egy süllyedő hajó van, s mi patkányok futunk a fedélzeten ide s tova. Ez az életünk. Én vagyok a patkánykapitány.”

A kapitány szeretetreméltó, figyelmes házigazda volt, aki gondtalanná, felejthetet­lenné tette vendége ausztriai napjait. Apám gyakran tudósított bennünket. Többek közt így: „Általában közbámulatot keltek régi hírem után, mai szolidságommal. Én fekszem le először, és én kelek a legkorábban. A bárónak sok könyve van és ő maga is egy mulatságos ember ... A kastélyról mit mondjak? Erzsébet és Ferenc József laktak benne. Az ő bútoraikat használom. Odajárok, ahová Ferenc József is gya­log járt. – Éppen annyit dolgozom, mint Pesten, csak ceruzával, mert a bárónak csak egy kalamárisa van. Ő is ír egész nap. Versenyt írunk, mint a bolondok.” Hamarosan vége szakadt a szép napoknak, s haza kellett jönnie. Hatvany így ír neki: „Nagy hiányát érezzük. Köszönöm minden kedvességét.” A továbbiakban beszámolt arról, hogy a kolozsváriak azt akarják, először franciául olvasson fel Adyról. Krúdy azt válaszolta, hogy ezt nem ajánlja, s ekkor kért kölcsön pénzt a gyermekotthon megmentésére. Hatvany azonban kénytelen volt kérését elutasítani – rengeteg kötelezettségére hivatkozva mely, ahogy keserűen megjegyezte, még Rotschildnak is sok volna.

Krúdy Hatvany Lajost jelentős, érdekes embernek tartotta, igen becsülte és ked­velte.

 

(Levelek Hatvany Lajoshoz. Válogatta, szerkesztette Hatvany Lajosné.
Bp. 1967, Szépirodalmi Könyvkiadó. 662-663. p.)