APÁMRA EMLÉKEZEM

Ebben az évben lesz Krúdy Gyula születésének 90-ik és ma van halálának 35-ik évfordulója.

A szép szolgálólány és a fiatal nyíregyházi ügyvéd szerelméből származott hét gyermek közül az elsőszülött Krúdy Gyula volt. Anyjától, Csákányi Juliskától, élénk, színes, csillogó fantáziát, kiváló megfigyelőképességet, derűt, kedvességet, humort, eszességet, jószívűséget, mérhetetlen szorgalmat, ambíciót és munkabírást örökölt. Apjától daliás termetet, kitűnő megjelenést, tiszteletet parancsoló egyéniséget, hallgatagságot, zárkózottságot, nagyvonalúságot, lovagiasságot és... szívbajt.

Apai nagyatyja magas, szikár, sasorrú, tüzes, villogó szemű férfiú volt. Közvetlen, kellemes modora temérdek barátot, heves, kérlelhetetlen politikai állásfoglalása sok ellenséget szerzett. Nagyszerű előadó és még 80 esztendős korában is ellenállhatatlan udvarló. Nógrád megyei, palócosan beszélő ifjú fiskálisként a szabadságharc alatt elszöktette Várpalotáról a 16 esztendős, fekete hajú, kék szemű Radics Máriát, s magával vitte Komárom várába. Tábori pappal, katonai zászlók alatt, ágyúszó mellett esküdtek meg. Nagyapa honvédszázadosként, felesége pedig, mint markotányosnő szolgálta a hazát. Később Debrecenben, Nagykállóban éltek, majd Nyíregyházára költöztek. Az 1848—49-es szabadságharc szép, dicső és felejthetetlen emlék volt a Krúdy-házban.

Sokszor beszéltek róla a nagy ebédlőasztalnál, az aranyozott, tarka pillangós antik petróleumlámpa fényénél. Az író nagyszüleitől: demokratikus és negyvennyolcas érzelmeket, igazság- és hazaszeretet kapott útravalóul.

Radics Mária, hűvös, kimért, katonásmodorú asszony volt, Okos, olvasott és művelt. Több újságot és folyóiratot járatott és szívesen politizált férfitársaságban. A nőket nem igen kedvelte, annál inkább Gyula unokáját, ő volt az, aki a családban elsőnek felismerte írói tehetségét. Ezért az apai szigor, megnemértés ellen, mindig oltalmat, menedéket nyújtott. (Keserű csalódást, sok vitát okozott, hogy a szülők jogásznak és nem írónak szánták elsőszülöttüket.) Családjáról, ifjúságáról többek közt az N. N., Krúdy Gyula látogatásai és az Urak, betyárok, cigányok című műveiben írt.

A gyermek Krúdy rendkívüli testi és szellemi adottságai hamar jelentkeztek. Még nincs 5 esztendős, amikor iskolába adják és igen korán jelenik meg első írása. A »Szabolcsi Szabadsajtó«-ban egy új név és egy régi beszély lát napvilágot. A beszély címére már senki sem emlékszik, de a név viselője még mozgatja kezét és lábát. A név így hangzott: legifjabb Krúdy Gyula. Hősünk tizenhárom esztendős volt akkor és e babonás életkorban ezzel eldőlt élete és sorsa örökre. Az ifjú ettől kezdve rendszeresen és szenvedélyesen ír, s az ország legkülönbözőbb lapjaiban közlik munkáit. 17 éves, amikor Gáspár Imre költő és szerkesztő az alábbi levelet intézi hozzá: »Legyen szíves fordulópostávál felelni a következő kérdésemre: Hajlandó-e ön okt. hótól a Debreceni Ellenőrhöz belépni? ... Érzéke van — látom a kiszínezett report, aktualitások iránt, mi a journalisztika pályára predesztinálják.«

Válasz helyett Debrecenbe szökik, reporternek és színikritikusnak, s csak hónapok múlva tér haza apai parancsra — leérettségizni.

Rövid vidéki újságírói munka után, 1896-ban érkezik Pestre. Itt olyan lendülettel veti bele magát a munkába, olyan határozottan kopogtat a szerkesztőségi ajtókon, hogy hamarosan felfigyelnek rá a szakmabeliek. »Józsiás úr ugyanis azon törekvő és fáradhatatlan írók közé tartozott, akik lehetőleg mindennap szeretik nyomtatásban látni nevüket« — vallja magáról. Sok víz folyt le azonban a Dunán, sokat kellett dolgoznia, kínlódnia, míg a nagyközönség is megismeri nevét, s országos hírű íróvá válik. És még ennél is több idő telik el, majd 20 esztendő, amikor sok-sok kaland, udvarlás, csalódás után találkozik az igazi szerelemmel, édesanyámmal, Zsuzsival.

A legkedvesebb, legharmatosabb hősnői Róla mintázódtak. Ő Az útitárs Eszténája, a Hét bagoly Áldáskája, a Rezeda Kázmér Tinije, az Asszonyságok díja Natáliája és a Bukfenc Gyöngyvirágja.

Krúdy Gyula élete gyertyáját két végén égette.

Sokat éjelezett, szórakozott, rengeteget olvasott és szakadatlanul dolgozott. Így írhatott annyit, mint a legendásan termékeny Jókai.

Boldogult úrfikora az első világháborúval együtt véget ért, s ettől kezdve egyre nehezebbé vált élete. Egyrészt, mert a Tanácsköztársaság bukása után a szimpatizánsokat, »kompromitáltakat«, így közöttük Krúdyt is, igyekeztek tönkretenni, elszigetelni.

»Egyik írócsoport a másik ellen, kontárok a talentumok ellen fenekednek... A Pekárok, a Császár Elemérek irtó hadjárata ez a Krúdy Gyulák és az Ignotusok ellen«, emelte fel szavát Bécsből az emigráns Hatvany Lajos. Másrészt a gazdasági viszonyok romlásával mind nehezebben tudta munkáit elhelyezni, publikálni, s a ponyva, álirodalom is erősen veszélyeztette a valódi írók kereseti lehetőségeit. Csakhamar súlyos anyagi gondok gyötrik, s ekkor kezd megrendülni egészsége is.

Nem értett a maga adminisztrálásához, nem igényelte a társadalmi sikereket Címre, rangra, méltóságra nem adott, csak szívének kedves emberekkel barátkozott Talán azért érte olyan kevés hivatalos elismerés életében. Azért kellett annyit dolgoznia, küzdenie, szenvednie a puszta létért.

Az utóbbi években sok-sok Krúdy-könyv jelent meg, de még most is számtalan novellája, tárcája, cikke és regénye kiadatlan. Például: a Budapest vőlegénye, a Kossuth fiúk, és az Eötvös szellemében megírt Tiszaeszlári Solymosi Eszter.

Krúdy Zsuzsa

(Magyar Nemzet, 1968/110. /május 12./ 12. p.)