„Én írónak készültem...”

JEGYZETEK EGY KÉSZÜLŐ ÉLETRAJZHOZ

„Én írónak készültem: semmi másnak” – írja az ötvenesztendős Krudy Gyula, s ennél jellemzőbbet, tömörebbet nem mondhat magáról.

*

Tizenháromesztendős korától, ötvenöt évéig, haláláig szakadatlanul dolgozik. Legnagyobb szenvedélye, életeleme az írás. Kora hajnaltól, délig görnyed egyszerű íróasztalánál. Apró, lilatintás gyöngybetűivel, hegyes tollal, szinte javítás nélkül rója a sorokat. Néha-néha megáll, karjait, ujjait tornásztatja. Papírszipkából szívja ki tudja hányadik Stambul cigarettáját. Jókai napi teljesítményét, – napi tizenhat oldalt, egy ívet szabott ki magának. Hogy is alkothatott volna egyébként, több mint százhúsz kötetet. Még mindig megszámlálhatatlan sok novellája, újságcikke, kb. tizenöt-húsz regénye hever szétszórva, sárguló újságokban, kiadatlanul. Köztük olyanok, mint „Podmaniczky Frigyes élete”, „A Kossuth fiúk” és „Tiszaeszlári Solymosi Eszter”, amelyek hű történelmi korképei az akkori Magyarországnak.

*

Kortársai szerint „Gyula bácsi mindent tudott”. Honnét volt hát ez a hatalmas tárgy, – anyag – és adatismerete? Honnét szerezte értesüléseit az író, akit egyesek, felületesen és tudatlanul holmi „ködlovagnak” kiáltottak ki? Aki pedig mindig a valóság talaján állt, csak az igazat írta meg. Amit írt az szinte szóról szóra megtörtént, csak a megírási módja, hangja, stílusa, zeneisége, – meseszerű. Aki ismeri életét, tanúsíthatja, hogy milyen reálisak meglátásai, leírásai. – Legfőbb forrásai: ismerőseinek elbeszélései, levelezése, megfigyelései, kutatásai és olvasmányai.

*

Azzal kezdem, hogy rengeteg embert ismert. Pesten és vidéken, a társadalom minden rétegéből. Nagy tehetsége volt másokat beszéltetni, meséltetni, miközben maga csak hallgatott, alig-alig szólt. Túlzás nélkül állíthatom, hogy minden érdekelte a világból. Szerette az érdekes történeteket. Maga is jó előadó, de csak igen-igen ritkán volt beszédes kedvében.

Gyermekkorában főleg nagyszüleit meséltette, akik jól ismerték a Krudy és Radics családok történetét, Krudy Kálmánt a szabadsághőst, „úribetyárt”, a negyvennyolcas időket, hisz maguk is részt vettek a komáromi vár védelmében. – Idősebb Krudy Gyula a Soroksári úti Honvédmenhely parancsnoka volt. Sok-sok elbeszélés, regény születése köszönhető nekik. Legismertebbek az ifjúság számára írt „Veressipkások”, „Hazám tükre” s a legendás nagybácsiról szóló: „Álmok hőse”. Később Kálnay László nyíregyházi ügyvéd és író, s Dálnoki Gaál Gyula nyugalmazott vándorszínész tanítgatják. Családja számára érthetetlen, hogy a gimnazista Gyula mit beszél óraszámra a két öreggel. Ők pedig a régi-régi Nyírségről, az ott élt családokról, elmúlt agarászversenyekről, s bálokról és a magyar vándorszínészek regényes életéről mesélgettek. – Mikor a Felvidéken diákoskodik, többször felmegy a havasokra a juhászokkal beszélgetni.

*

Ismeretségi köre szétágazó: írók, színészek, festők, kocsmárosok, pincérek, zsokék, lócsiszárok, könyvügynökök, trafikosok, tyúkszemvágók, virágárusnők, borbélyok, hotelportások, konfliskocsisok, a Szvetenai utcai hullamosók, rendőri riporterek, cigányok, artisták, ismert és ismeretlen emberek légiói mondják el neki naponta a híreket.

„Az Otthonban” már a ruhatáros szolgál egy-két csemegével: nemkülönben a köréje sereglő fiatal újságírók. Egyik kortársa szerint a beszámolókat egy Buddha nyugalmával, szótlanul hallgatta végig, majd a végén csalhatatlanul megjegyezte: itt és itt lódítottál. – S mindig igaza volt. – Mikor a Margitszigeten laktunk, valamennyi szigeti alkalmazottat jól ismerte. Sokat beszélgetett a Csév községből itt dolgozó napszámosokkal, söprögető asszonyokkal. Volt egy-egy nyájas szava a nagybajuszú lóvasútkocsishoz és a ragyásarcú trafikosnéhoz is. A kertészek megmutatták neki a kiásott csontokat, koponyákat. Ennek a hatására több novellában és regényben foglalkozik a sziget egykori lakóival. Okos Gyuri bácsi a Kisszálló portása pedig, aki valaha Arany János csizmáját tisztította, sok érdekeset mond el a tekintetes úrról, nem is sejtve, hogy milyen nagy szerepe lesz Arany János megörökítésében.

*

Amikor Óbudára költöztünk, többször részt vett a helyi társadalmi eseményekben. Temetéseken, esküvőkön élvezettel beszélgetett az egyszerű kisemberekkel életükről, problémáikról. Rövid ott-tartózkodásunk után, már kitűnően ismeri Óbuda múltját, jelenét, ügyeit, bajait. Cikksorozatot indít a Mai Napban „Az Ódonságok Városa” és „Mit várnak az óbudaiak az új hídtól?” címmel, – a helyiek nagy örömére.

*

Sok levelet kapott naponta. Ezek a legkülönbözőbb természetűek voltak. Meghívók, számlák és szerelmeslevelek között akadtak, melyek valamilyen történelmi tényről, családtörténetről, figyelemreméltó eseményről informálták. Irodalmi „Álmoskönyvének” megjelenése után, garmadával kapta az álomfejtést kérő írásokat, melyekben gyakran egész élettörténetek tárultak fel, nem egy esetben izgalmas anyaghoz juttatva az írót.

*

Történelmi munkái előtt, hónapokig bújja a könyvtárakat, múzeumokat. Temérdek egykori iratot, könyvet, újságot átnéz. Jól ért latinul, ez hasznára van. Különösen a Széchenyi könyvtár és Szakács Andor híres könyvtára tesz nagy szolgálatot. 1924-ben kezd II. Lajos korával foglalkozni, hogy 1926-ra, az évfordulóra elkészüljön Mohács című történelmi regényével.

Notesz állandóan van nála, amelybe csak egy-két jellemző szót, mondatot firkál. Jegyzeteket is készít. Ezek azonban egész egyéniek, rövidek, csak ő ismeri ki magát rajtuk.

*

Kora ifjúságától mindvégig szenvedélyesen olvas. Igen szerette az oroszokat, Puskint és Turgenyevet a legjobban.

Halála előtti hónapokban Heinét, Rilkét, T. Mannt, Csehovot, Balzacot, Poet, Galsworthyt, Turgenyevet, Maupassant-t, Kiplinget; Goethet s Vas Gerebent kölcsönzött ki a Fővárosi Könyvtárból.

*

Hogy mennyire szerette a magyar irodalmat, írótársait, egy nemsokára megjelenő kötete: „Krudy Gyula írói arcképei” is bizonyítja majd.

*

„Én írónak készültem” írta a költő, kinek leírhatatlan hivatásszeretete, szorgalma, s állandó, közvetlen kapcsolata az emberekkel – például szolgálhat a ma íróinak, utódjainak, akiknek így vall: „Az ország legszegényebb emberei: a magyar írók” című írásában: „Az írónak még akkor is van látnivalója, tapasztalnivalója, mulattatója a körülötte komédiázó életben, amikor más halandó már csak behunyt szemmel akar ülni, miután előbbi helye kicsúszott alóla.”

Krudy Zsuzsa

(Magyar hírek /A Magyarok Világszövetsége sajtótájékoztatója/,
1956/7. /február 12./ 13-15. p.)