A podolini cserediák története

KRÚDY ZSUZSA VISSZAEMLÉKEZÉSE ÉDESAPJÁRA

„1878-ik év egyik októberi napján, Nyírházán egy nádfedelű házban, az egykori Sztárek ház szomszédságában, a Kállai utcában egy fiúgyermek pillantotta meg a napvilágot” – írta (magáról) Édesapám egyik életrajzi regényében.

Gyermek- és ifjúkorát írásaiból, elbeszéléseiből, ismerőseinek emlékezéseiből és a családi hagyományokból ismerhettük meg.

Még nem volt ötesztendős, amikor iskolába adták, és igen hamar kezdett el rendszeresen írni. Első novellája tizennégy éves korában jelent meg nyomtatásban!

Ettől kezdve az ország legkülönbözőbb lapjaiban közölték írásait. Büszke volt erre, s arra is, hogy az egyik vidéki újságtól tiszteletdíj fejében egy doboz névjegyet kapott, ezzel a szövegei: legifj. Krúdy Gyula, az „Orsova” szépirodalmi munkatársa.

Tizenhatéves volt, amikor Gáspár Imre debreceni költő és szerkesztő az alábbi levelet intézte hozzá: „Legyen szíves fordulópostával felelni a következő kérdésemre: Hajlandó-e Ön okt. hótól a „Debreceni Ellenőrzőhöz”[sic!] belépni? ... Érzéke van -, látom a kiszínezett report, aktualitások iránt, mi a journalisztikai pályára predesztinálják”. Válasz helyett megszökött a szülői házból, ahol nagyanyját kivéve úgyis rossz szemmel nézték írói próbálkozásait.

Debrecenben az ország legfiatalabb újságírója, színikritikusa igen jól érezte magát, és csak édesapja szigorúsága bírta rá, hogy hazatérjen érettségezni. – Érettségi után aztán – természetesen – újságíró, író lett, előbb vidéken, majd Budapesten.

*

Igen szerette szüleit, nagyszüleit. Számos művében megemlékezett róluk. Apja ügyvéd, anyja egyszerű parasztlány. Tőle örökölte élénk, színes fantáziáját, jó megfigyelőképességét, mérhetetlen szorgalmát, munkabírását.

Apai nagyszülei részt vettek az 1848-as szabadságharcban, Komárom várának védelmében: nagyapja, mint honvédtiszt, nagyanyja, mint markotányosnő, aki főzött, mosott a katonákra, ápolta és gondozta őket.

Sokszor és szívesen hallgatta elbeszéléseiket. Nagyszülei beszéltek neki Krúdy Kálmánról is, nagyapja testvéröccséről, akinek legendás alakja Mikszáthot is megihlette. Kálmán a szabadságharc alatt „nyargonc” (futár) volt Görgey vezér mellett, az összeomlás után pedig szülőfaluja közelében, az Ipolyságon bujdosott. Felcsapott betyárvezérnek és csak a gazdagokat sarcolta meg. A szerzeményt nem tartotta meg magának, hanem társai között osztotta szét, és a bujdosók számára juttatta.

*

Szokás volt akkoriban, hogy az alföldi fiúkat a Szepességbe, a cipszer (szász) és szlovák gyerekeket az Alföldre küldték iskolába. Krúdy második gimnazista volt, amikor „cserediák”-ként először érkezett Podolinba. Vasút még nem járt arra, kocsival közlekedtek. A kis határmenti városka középkorias életével, hangulataival, legendáival, világhírű kékfestőivel és takácsaival oly mélyen megragadták az ifjút, hogy ott-tartózkodásának élménye egész életén végigkísérte. Történelmi témáit, alakjait sokszor innét merítette. Megszámlálhatatlan regényének és novellájának színhelye a Felvidék.

Sok kedves emléket őrzött innét, de akadt izgalmas is: egy téli napon a városon átsiető Poprád csaknem áldozatul követelte a kisdiákot! Egyedül korcsolyázott a befagyott folyón, amikor az egyik kanyarulatnál, ahol a víz zuhatagosan gyors, beszakadt alatta a jég. Szerencsére két kékfestő legény látta a balesetet és csáklyával kimentette. A kaland után nagybeteg lett, s nyaka kissé elferdült. (Ezért tartotta fejét később olyan jellegzetesen.)

Mivel Podolinban csak négyosztályos algimnázium volt, tanulmányait szülővárosában folytatta.

Krúdy nagyon szerette a gyermekeket, amit azzal is bizonyított, hogy igen gazdag életművében számos ifjúsági művet találunk. Ezek jórésze ma már sajnos csak néhány nagy könyvtár ritkaságai között foglal helyet. Most készül a Móra Kiadónál Százgalléros című kötete. Fogadjátok szeretettel!

(Pajtás, 1970/41. /október 15./ 15. p.)