Könyvheti újdonság

Krúdy Gyula: Pesten lakott egy fuvolás

»Az ifjúságom azzal telt el, hogy mindig muzsikát hallgattam: Benczi Gyulát vagy Virágh kisasszonyt. Néha nóták jutnak eszembe álmomban, amelyekre mint esztendő távolságából nappal nem is emlékszem« – vallja egyik önéletrajzi írásában Krúdy Gyula, aki írásaiban sokszor idézi a patyolatfehér, gyémántgombokkal ékes ingű Benczit, a »nyírségi cigány herceget.«

Munczy Lajos, Vörös Elek, Radics Béla, Kóczé Antal és Magyari Imrus vonóját is igen kedveli. S a rokonszenv kölcsönös. A Magyari és Kóczé családok meghívják násznagynak gyermekeik lakodalmára, s ő szívesen vesz részt örömükben. Itteni élményeiből születik évek múlva a »Miért járják a rókatáncot?« című elbeszélése.

A klasszikus zenét zongorán keresztül ismeri és szereti meg Krúdy. Mozart és Haydn melódiái érintik legmélyebben. Ezek először édesapja keze nyomán csendülnek föl egy Beregszászy-féle öreg hangszeren, az aranyszegélyes, tarkalepkés petróleumlámpa fényénél: »Mikor a népes család tagjainak, így nagyanyámnak, honvédhuszárhadnagy nagybátyámnak, anyámnak és az összes életben lévő gyermekeknek megengedtetett, hogy a piros selyemmel, faliszőnyegekkel, kandallóval ellátott szalonban elhelyezkedjenek és végighallgassák atyámnak zongora játékát« – emlékezik vissza. Atyja öccse, Béla, ilyenkor szerelmes, ábrándos dalokat fújt ébenfa fuvoláján...

Az ismerős leányok ablakából is zongoraszó csalogatta.

Leginkább a szép, ifjú, zenetanárnő házából, aki arról nevezetes, hogy egy időben udvarol neki a három Krúdy generáció: nagyapa, apa és unoka. A legifjabb, Gyula, lírai megemlékezéseiben hol Jellának, máskor Mariskának nevezi a delnőt. Talán az illő diszkréció parancsára? ...

Krúdy Gyula nem mindennapian gazdag életművében gyakran ír zenéről, zenészekről. Így többek közt: az Urak, Cigányok, Betyárok – Krúdy Gyula látogatásai –, a Zöld Ász, Repülj fecském, Etel király kincse, Pesti nőrabló, Valakit elvisz az ördög, Napraforgó, a Primadonna, s az Ál Petőfi című műveiben. Ez utóbbiban egy fejezetet szentel a Balatoni dalárdának, amelynek példájára: »Énekeltek a fürdőben még a betegek is. Daltól hangzott délután a liget. Este pedig olyan volt Füred, mint egy nagyszabású hangverseny. Az alvók felkeltek ágyukból, ha a szomszédban valaki rágyújtott az »Óh Tihanynak riadó leányá«-ra. A legmérgesebb öregurak sem haragudtak a csendháborításért, hanem együtt fújták a dalt az énekessel... Divat volt a dal.«

Az idei könyvhétre a Zenemű Kiadónál megjelenő Pesten lakott egy fuvolás című kötetben található írásokat Krúdy több ezer novellájából, tárcájából válogattuk. Valamennyiüket a muzsika köti össze. A muzsika, amely haláláig kísérte az írót. Búcsúztatásánál a nyíregyházi Sárai Elemérék húzták el egyik legkedvesebb nótáját: Viszik a menyasszony selyemágyát...

Krúdy Zsuzsa

(Somogyi Néplap /Kaposvár/, 1971/94. /április 22./ 5. p.)