Krúdy
Zsuzsa:
Életének ötvennégy esztendejéből negyvenet töltött írással.
Az alkotást tartotta a legfontosabbnak, minden más, ami körülvette, amit tett,
amivel szabad idejét töltötte másod- vagy sokadrendű
maradt számára,
„Én írónak születtem, semmi másnak” olvashatjuk egyik
önéletrajzában, és ennél igazabbat, lényegesebbet nem vallhatott magáról. – Szülei
nem örültek pályaválasztásának.
„Az apám – büszke, nagyralátó ember – azt hitte, hogy majd
követ leszek Párizsban. Az anyám szolgabírót szeretett volna nevelni belőlem.
Egy napon aztán megszöktem a háztól. Beálltam hírlapírónak Debrecenbe.”
Hát így kezdődött.
1896-ban érkezett Budapestre. Hihetetlen lendülettel,
energiával indult harcba az érvényesülésért, de az országos hírnévig még igen
sokat kellett dolgoznia, küzködnie. Már a harmincas
éveinek közepén járt, amikor a Vörös postakocsi
és a Szindbád-novellák elismerést,
sikert hoztak számára.
Egész életében határtalan szorgalommal dolgozott. így
hagyhatta reánk a magyar irodalom egyik leggazdagabb életművét: ötven regényt,
több ezer novellát, s több ezer újságcikket. – Még ma is számos kiadatlan műve
van sárguló újságokba rejtve. Ilyen a Tiszaeszlári
Solymosi Eszter című kortörténeti regénye is.
1931-ben, százegy folytatásban jelent meg a Magyarország
című napilapban, nagy
érdeklődést, sokaknál felháborodást,
gyűlölködést váltva ki. Különböző jobboldali elemek nem restelltek fenyegető
leveleket küldeni az írónak, aki természetesen Eötvös Károly szellemében, de
sokkal érdekesebben, modernebbül írta meg regényét.
Mint szabolcsi születésű, gyermekkorában látta még a pör
szereplőit, vádlottjait. Nagyapja, idősebb Krúdy
Gyula ügyvéd házában találkozott Eötvös Károllyal és más
jogászokkal. Az élénk gyermekkori emlékek és lelkiismeretes kutatása egykori
írásokban, újságokban, periratokban is hozzájárultak írásának sikeréhez.
Aprólékos gondossággal mutatta be a per
valamennyi szereplőjét, Schárf Mórictól kezdve a
védőig, Eötvös Károlyig. A csendbiztosoktól, a ruszin tutajosokig, Mikecz József antiszemita vezértől a szép Stemné trafikosnőig megismerhetjük
az akkori Tiszaeszlár és Nyíregyháza sok-sok alakját. Nem maradt adós az ottani
körülmények leírásával sem. A nádtetejű viskókat, a híressé vált zsidótemplomot,
a Betyár kávéházat, színes leírása alapján, szinte magunk előtt láthatjuk.
Ugyancsak a
tárgyalás helyét, eseményeit.
1883. június 19-én tizenhárom vádlott állt a bíróság előtt,
a mostani nyíregyházi városháza piacra nyíló nagytermében. A tárgyalásokon
háromszázan vettek részt, mint nézők, együttérzők és
vádaskodók.
Eötvös Károly ekkor volt pályája zenitjén. Híres védőbeszédjére
harminchárom napig készült. A beszéd, amellyel diadalmaskodott a vádlókon és Bary József vizsgálóbírón, hat óra hosszat tartott. Utána
maga a vármegye mondta ki, hogy a vérvád abszurdum.
A tiszaeszlári
bűnper címmel, 1933-ban adta ki a Bary család, Bary József emlékiratait.
Ennek előszavában olvashatjuk:
„A múlt év folyamán Krúdy Gyula a Magyarország című napilapban
A tiszaeszlári Solymosi Eszter címmel folytatásos
regényt írt a perről, amely meseszerűségével és valótlan koholt adatoknak
sokaságával, Eötvös munkájával méltán versenyre kelhet... legyen vége már
egyszer az évtizedek óta folyó vakmerő történelemhamisításnak és az Eötvös–Krúdy-féle
meseköltészet továbbterjedésének.”
Az igazságot azonban nem lehet tartósan elhallgattatni.
Idén májusban lesz negyven esztendeje, hogy édesapám, Krúdy
Gyula nagy szegénységben meghalt Óbudán.
(Új Élet, 1973/9. /május 1./ 4. p.)