Krúdy Zsuzsa:

Édesapámról

Életének ötvennégy eszten­dejéből negyvenet töltött írás­sal. Az alkotást tartotta a leg­fontosabbnak, minden más, ami körülvette, amit tett, ami­vel szabad idejét töltötte má­sod- vagy sokadrendű maradt számára,

„Én írónak születtem, sem­mi másnak” olvashatjuk egyik önéletrajzában, és ennél igazabbat, lényegesebbet nem vallhatott magáról. – Szülei nem örültek pályaválasztásá­nak.

„Az apám – büszke, nagyralátó ember – azt hitte, hogy majd követ leszek Pá­rizsban. Az anyám szolgabírót szeretett volna nevelni belő­lem. Egy napon aztán meg­szöktem a háztól. Beálltam hírlapírónak Debrecenbe.”

Hát így kezdődött.

1896-ban érkezett Budapest­re. Hihetetlen lendülettel, energiával indult harcba az ér­vényesülésért, de az országos hírnévig még igen sokat kel­lett dolgoznia, küzködnie. Már a harmincas éveinek közepén járt, amikor a Vörös postako­csi és a Szindbád-novellák el­ismerést, sikert hoztak számá­ra.

Egész életében határtalan szorgalommal dolgozott. így hagyhatta reánk a magyar iro­dalom egyik leggazdagabb életművét: ötven regényt, több ezer novellát, s több ezer újságcikket. – Még ma is szá­mos kiadatlan műve van sár­guló újságokba rejtve. Ilyen a Tiszaeszlári Solymosi Eszter című kortörténeti regénye is.

1931-ben, százegy folytatás­ban jelent meg a Magyaror­szág című napilapban, nagy érdeklődést, sokaknál felhábo­rodást, gyűlölködést váltva ki. Különböző jobboldali elemek nem restelltek fenyegető leve­leket küldeni az írónak, aki természetesen Eötvös Károly szellemében, de sokkal érdeke­sebben, modernebbül írta meg regényét.

Mint szabolcsi születésű, gyermekkorában látta még a pör szereplőit, vádlottjait. Nagyapja, idősebb Krúdy Gyula ügyvéd házában talál­kozott Eötvös Károllyal és más jogászokkal. Az élénk gyer­mekkori emlékek és lelkiisme­retes kutatása egykori írások­ban, újságokban, periratokban is hozzájárultak írásának sike­réhez.

Aprólékos gondossággal mu­tatta be a per valamennyi sze­replőjét, Schárf Mórictól kezd­ve a védőig, Eötvös Károlyig. A csendbiztosoktól, a ruszin tutajosokig, Mikecz József an­tiszemita vezértől a szép Stemné trafikosnőig megis­merhetjük az akkori Tiszaeszlár és Nyíregyháza sok-sok alakját. Nem maradt adós az ottani körülmények leírásával sem. A nádtetejű viskókat, a híressé vált zsidótemplomot, a Betyár kávéházat, színes leírá­sa alapján, szinte magunk előtt láthatjuk. Ugyancsak a tárgyalás helyét, eseményeit.

1883. június 19-én tizenhárom vádlott állt a bíróság előtt, a mostani nyíregyházi városháza piacra nyíló nagytermében. A tárgyalásokon háromszázan vettek részt, mint nézők, együttérzők és vádaskodók.

Eötvös Károly ekkor volt pá­lyája zenitjén. Híres védőbe­szédjére harminchárom napig készült. A beszéd, amellyel diadalmaskodott a vádlókon és Bary József vizsgálóbírón, hat óra hosszat tartott. Utána ma­ga a vármegye mondta ki, hogy a vérvád abszurdum.

A tiszaeszlári bűnper cím­mel, 1933-ban adta ki a Bary család, Bary József emlékira­tait. Ennek előszavában olvas­hatjuk:

„A múlt év folyamán Krúdy Gyula a Magyarország című napilapban A tiszaeszlári Soly­mosi Eszter címmel folytatá­sos regényt írt a perről, amely meseszerűségével és valótlan koholt adatoknak sokaságával, Eötvös munkájával méltán versenyre kelhet... legyen vége már egyszer az évtizedek óta folyó vakmerő történelem­hamisításnak és az Eötvös–Krúdy-féle meseköltészet to­vábbterjedésének.”

Az igazságot azonban nem lehet tartósan elhallgattatni.

Idén májusban lesz negyven esztendeje, hogy édesapám, Krúdy Gyula nagy szegénység­ben meghalt Óbudán.

 

(Új Élet, 1973/9. /május 1./ 4. p.)